Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-30 / 101. szám
1998. április 30., csütörtök HÁTTÉR Hárman a szerencsésebbek közül Magántulajdonban, külföldi érdekeltségű cégnél dolgozni egészen más melyre hivatalos minden dolgozó. A Békéméi a portás bácsi széthúzta interjúalanyunk zubbonyát, hogy látszódjon az embléma. A mozdulathoz hozzátette a szájából ugyan kicsit furcsán hangzó, de teljességgel szakavatott, a megváltozott szemléletet jól érzékeltető félmondatot: hiszen ez reklámhordozó! Az amerikai cégnél lakatoskodó Rudi Tibor legyint: bizony megszűnt a régi világ. Ha iparkodni kell egy megrendeléssel, akkor nem ritka a hétvégi meló sem. Holt idő nincs, a munkavégzés szervezetten, a technológiának megfelelően olajozottan folyik — bővében a csinálnivaló. Főleg külföldre dolgoznak, úgy, hogy a nívóra nagyon kell ügyelni. A határidőcsúszás, amit a régi munkahelyein lazán kezeltek, ismeretlen kategória — itt és most mindenképpen. Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Végtére is érthető, hogy ez egy kicsit zárkózottabb világ. Befelé fordulóbb, mint volt hajdan, a rendszerváltás előtt az állami vállalatoké. Biz- toasági őr, kutyával őrzött terület, engedélykérés. Világos, végső soron nem a mienk, nem közös, hanem konkrét csoportoké, személyé, nagyon kell tehát védeni. S nagyon kell benne dolgozni. Már csak azért is, mert amikor megismerkedtünk a privatizáció eleinte kicsit idegen fogalmával, nemegyszer leépítéssel párosult az. Akik maradtak, örülnek. s zokszó nélkül vállalják a magánszféra sokkal szigorúbb feltételeit. De munkájuk van. Van munkájuk. Mondhatjuk, ők szerencsések. Gyorsan alkalmazkodtak is az alaposan megváltozott körülményekhez. Nem titkolták, némi nosztalgiával gondolnak vissza a zászlós-lufis-transzparenses május elsejékre, amikor zengett és dalolt az ének... Itt van május elseje, a munka ünnepe. Vagy inkább a megmaradt munkahelyek ünnepe? Nem, így nem jó, sántít a rím... Bodnár Gáborné négy éve dolgozik a magántulajdonban lévő Bige Holding számviteli osztályán. Nyolc óra a munkaidő, húsz perc marad az ebédre. Önszántából, illetve a haBodnár Gáborné táridők sürgető kényszere miatt gyakorta kell túlóráznia. Nem ritka, hogy hét végén is bent van. De ezt nem veszi rossznéven. Mint ahogy tulajdonképpen annak is láthatóan örül, hogy több, 2-3, feladatkört kell ellátnia, munkája sokrétű, exportos, importos, külkeres, s együtt élhet a legfejlettebb számítástechnikával. Bármilyen javaslatuk van a munkaszervezésre, az ésszerűbbé, rugalmasabbá tételre, azonnal meghallgatásra talál. Precíz tevékenységet várnak el tőle, amiben egy valami számít: a végeredmény. Aminek jónak, pontosnak, s tempósan, gyorsan elvégzettnek kell lennie. Sok minden másképp van ma már — jegyzi meg a tapasztaltak bölcsességével, s a névnapok közös megünneplését legalább olyan csapatfor- náló erőnek tartja, mint a néhány évvel ezelőtti május 1-ei felvonulásokat. A Taurus Pálma Kft. német Szikszai Géza érdekeltség. Laborjukban késztermék-vizsgáló Szikszai Géza. A fiatal vegyésztechnikus, aki mellesleg az üzemi tanács elnöke, kérdésemre döbbent arccal válaszolja: — A, már nem lehet lazsálni. Nem is érdekünk. Több műszakos munkarendben dolgozik a négyszáznál is több foglalkoztatott. Felszabadították a normákat, teljesítménybérezés szerint kapják a fizetésüket, úgyhogy a hajtást, mert az van, anyagilag is elismerik a külföldi tulajdonosok, akik újfajta szemléletet honosítottak meg. Nem állnak elő teljesíthetetlen követelményekkel, és logikus is a tőke piackom- form elvárása, s ami azt illeti, a minőséget, a precizitást amúgy németesen, egyszóval keményen megkövetelik. A május elsejék „kollektívaformáló” hatását, amire a tulajdonosok egyébként ügyelnek, tökéletesen pótolják a cég szervezte alkalmak, a gyermek- és sportnap, az évzáró bankett. Rudi Tibor Balázs Attila felvételei Uszka hídverésre is vállalkozna Uszka (M. K.) — Bár a trianoni határok szétszakították a korábbi településhálózatot a szatmári térségben, a közelmúltban megélénkültek a kapcsolatok a határ két oldalán. Április végén Tiszapéterfal- va (Ukrajna) újjáválasztott polgármester asszonya. Homoki Erzsébet látogatott Usz- kára. Dr. Sértő Radios István. Uszka polgármestere fogja ugyanis össze a két területet összefogó kistérségi társulást. Több közös pályázatot készítettek már. A legutóbbi hasznosítható összeget most vette át Bököny, Farkasfalva, Péter- falva, illetve Tiszapéterfalva települések közös vezetője. Az ukrajnai településeken közel ötezer ukrajnai magyar él. Kölcsönösen kedvezően fogadták a határmentiek azt a kezdeményezést, hogy szorgalmazzák a kishatármenti forgalom esetleges megnyitását. A közös együttmunkálkodás több mint két éve kezdődött. Kidolgozták a kistérségi határmenti települések programját, s ehhez kértek pályázati úton támogatást. Azóta több kulturális, illetve politikai jellegű közös rendezvényre került sor. Egyébként a társulásnak 14 község a tagja. Az önkormányzati szövetség elnöke Ukrajnában Homoki Erzsébet, a magyarországi területen dr. Sértő Radics István. A közeljövőben kerül sor a turisztikai együttműködési szerződés aláírására. Felvetődött annak gondolata, hogy helyreállítsák azt a hidat, ami az uszkai templom közelében ívelt át a folyón, s jelentett mindennapi kapcsolatot a két parton lévő településeken élő családok között. I"-:1 ........ ..........................~--------------%----:—tzwwí—'—»-----I M ajd minden évben megfordulok egyszer a főispánomnál, aki Erdély egyik legszebb megyéjét kormányozza. Evek előtt egy nap olyankor toppantam be a szobájába, mikor épen deputáczió volt nála. A csigerfalvi tekintélyes vének valának nála s arra kérték, hogy a jegyzőjüket. Nagy Mártont, csapja el, mert az ilyen-olyan ember, zsarol, csal, kegyetlenkedik, a községi adónál suskusokat csinál, az árvák pénzével uzsoraüzletet visz, egyszóval kígyót, békát előhoztak. — Jól van, — mondá a főispán, —fel fogom függeszteni. S mindjárt másnap felfüggesztette, elrendelvén ellene a vizsgálatot. Néhány hét múlva újra úgy hozta magával a véletlen, hogy a főispánhoz kerültem. — Itthon van a méltóságos úr? — kérdém a huszárjától. — Itthon. —Nincs odabent senki? — De igen, a csigerfalvi deputáczió. No, azt már ismerem. Bementem. — Épen az elejére jöttem a szónoklatnak. Ekés, könyörgő szavakban adták elő, hogy nem lehetne-e azt a Nagy Mártont visszahelyezni. Négy apró gyereke van... Az most hova legyen? Ne tegye szerencsétlenné a méltósárokkoztunk bent, a csigerfalvi deputácziót. — Hadd jöjjenek, — mondó a főispán nagy megadással —, ez már olyan, mint hogy bizonyos idő múlva eső van és bizonyos idő múlva szárazság van. Csak legalább azt tudnám már, hogy hol tartunk most. Nagy tisztességtudással járultak a főispán elé s a szóA magyar karakter gos úr. Aztán nem is olyan rossz ember Nagy Márton. Sok jó indulat van ő benne. Egy-két tarka macskája van ugyan, de legalább rendben tartja a falut. A főispánt meghatotta a csigerfalviak kérése: — Jól van, vissza fogom hát helyezni Nagy Mártont a hivatalába. És vissza is helyezte. Vagy öt évig nem láttam ezután ő kegyelmeiket, míg végre megint jelenti egy ízben a huszár, mikor épen taszóló érzékeny hangon rágyújtott: — Méltóságos főispán úr! Azért a szegény emberért jöttünk könyörögni. — Tudom, tudom. Hát mit akarnak? — Hogy tessék, kérem alá- san, visszahelyezni. Istenem, mi lesz az öt apró gyerekéből? De nem is olyan rossz ember ez a Nagy Márton, csak sok ellensége van, kérem alásan. Térden állva kérjük méltóságodat. Könyörüljön meg rajta. — Jól van no, vissza lesz helyezve. Ézzel aztán nagy há- lálkodások közt mentek ki a csigerfalviak, én pedig nevetve mondom a főispánnak: —A múltkor is, ha jól emlékszem, visszahelyezés volt. Úgy látszik, egy deputácziót elmulasztottam. — Micsoda? — kiáltott a főispán. — Egyet? Hol az az akta. Kilencz deputácziót mulasztottál már el, barátom. Hiszen egyebet sem csinálok tíz évi főispánságom óta, mint hogy a csigerfalvi jegyzőt hol felfüggesztem, hol visszahelyezem, mert hol azzal fenyegetnek, hogy kiköltözködnek a faluból, ha a nyakukon hagyom Nagy Márton, hol azzal fenyegetnek, hogy utána költözködnek, ha elcsapom a hivatalból. — És mi ebből a tanulság? —Az, hogy a magyar népnek sokkal jobb szive van, hogysem valaha jó közigazgatása lehessen. Munkaábránd L eszoktunk az utóbbi években arról, hogy május elseje közeledtén a nemzetközi munkásszolidaritás magasztos eszméjét kezdenénk dicsőíteni. Az utóbbi években ugyanis egy történelmi átalakulás résztvevőiként eltöprengünk az említett eszmék megalapozottságán, miközben szembe találjuk magunkat a kegyetlen valósággal: a vadkapitalizmus alakulásának ezernyi tövisével. Egy ilyen történelmi miliőben a munka ünnepe mindenekelőtt nagyon sokaknak azt jelenti: egyáltalán jut-e munka a két keze alá, kap-e olyan feladatot, aminek megoldására mozgósíthatja szellemi- és fizikai erejét, melynek végeredményéből tisztességesen eltarthatja a családját. Tízezrek veszítették el ugyanis ezt a lehetőséget az elmúlt években s aki ekként élte meg a változás ilyen traumáját, annak bizony nehéz felhőtlenül arra gondolni: „Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse...”. Az ilyen embereknek, családoknak ezen a napon is inkább a remény marad csupán: egyszer csak kikecmereg ez az ország, Európának ez a sorsverte része a nehéz gazdasági válságból és a munkát valóban mindenki ünnepelheti majd, mert lesz mit ünnepelnie... Átalakultak az ünnepi szokások is; nem hömpölyög már emberfolyam méregdrága transzparensek alatt amolyan kirakatünnepség-szerűen a városok, a falvak főutcáin. Nem díszítenek gépkocsikat, erőgépeket, amelyek végigdübörögnek a flaszteren, hanem meghittebbé vált a kikapcsolódás. Inkább a családi szolidaritás néhány órájává változott át a legszebb tavaszi ünnep nyitánya. Ilyenkor, ha csak teheti, még a legrosszabb anyagi körülmények között élő család is kivonul a zöldbe, vagy a kis tenyérnyi telekre, ahol éppen most hullajtja menyasszonyruháját a virágba borult gyümölcsfa, vagy még küzd a tündöklésért néhány szál tulipán. Szalonna kerül a nyársra, vagy apróhús a bográcsba s ha süt a nap, egészségesen színesedik az arc, a kar; a szó egyszerű, de igaz értelmében örül a család. A munkásszolidaritás átkerült az érdekegyeztetés asztalára; kevesek demonstrálnak a Parlament, vagy más állami intézmények előtt alapvető jogaikért, leginkább elmaradt bérükért, meg nem adott jogos béremelésükért — aztán jön a hír, hogy mindkét oldal engedett, létrejött az egyezség. Ez persze nem jelent hosszú időre megnyugvást, hiszen nagy tanulsága ennek a rapid gyorsaságú társadalmi átalakulásnak az is, hogy nő a szakadék a gazdagok és a szegények között, s aki szegény, nem akar örökké a legszegényebb maradni. Holnap itt van május elseje, a tavasz, az ember egyik szép ünnepe, amely nem bővelkedik ugyan nagy látványosságokban, de a kabalási domboktól a dombrádi Tisza- partig ilyenkor egy kicsit eltűnnek a felhők, a barázdák embertársaink homlokáról. Angyal Sándor Hm, mit is ünnepelünk május elsején? Ferter János grafikája Pályadíjas diákok Nyíregyháza (KM) — Már hagyománynak tekinthető, hogy szakmai pályázatot hirdet a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság valamint a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete a Víz világnapja és a Vásárhelyi Nap alkalmából a Nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szak- középiskola tanulói részére. Az idei pályázati kiírásban a szakemberek tizenkilenc témát ajánlottak a fiatalok figyelmébe. Á pályázatok elbírálása a napokban történt meg, a neves szakemberekből álló bizottság a Megyesi Emese, Panyik Agnes páros munkáját értékelte a legszínvonalasabbnak. A két diáklány az 1947-48-szilveszterének éjszakáján bekövetkezett ti- vadari gátszakadás történetét dolgozta fel jórészt a résztvevők visszaemlékezései alapján. Ezt a pályamunkát küldték el a Magyar Hidrológiai Társaság országos pályázatára is. A második díjat Budai Adrienn és Szőllősi Zsuzsanna szerezte meg, ők az árvízveszély elhárításáról, a korszerű védekezési módokról, tapasztalatokról készítették pályázatukat. A harmadik helyet a felszín alatti vízkészletek védelmével foglalkozó munkájával Szabó Csilla, illetve a felső-tiszai tározókat bemutató pályázatával Fehér Tamás szerezte meg.
