Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
Zöld búza levéből, nyáifaborókából Abban a tanyavilágban, ahonnan az én életem kinőtt, olyan messze voltak egymástól a házak, hogy ezt a távolságot még a hagyományok sem tudták legyűrni. Csak az ártó feljelentések győzedelmeskedtek, amelyek tudatták a hatalommal, hogy a lovat Matyinak hívják, s titokban, engedély nélkül visított a hízott disznó. Ezért aztán, amikor a városba kerülve el kellett volna indulnom, hogy meglocsoljam az új ismerősöket, inkább valamelyik sarokba húzódtam, mert nem akartam magam olyan szerepbe kényszeríteni, amely idegen volt tőlem. De — szerencsére — nem volt mindenütt így. Az emberek jókedvvel és várakozással fogadták a tavaszt, a napsütést, s készülődtek a húsvétra. Valamikor vízzel lo- csolkodtak a legények, aztán az első világháború táján felcserélték a kölnivel. Az eszköz megváltozott, egy kicsit módosult a tartalma is, de alapvetően a megtiszteltetést jelentette. A legények ezzel a szokással is megbecsülték a lányokat. Számos népra’jzkutató foglalkozott már a múlt század végétől a húsvéti népszokásokkal, ezzel együtt a hímestojás-festéssel. A beregi hímes tojás készítéséről a legkorábbi összefoglaló munka csak meglehetősen későn, 1963-ban jelent meg Szabó László tollából Húsvéti tojások a beregi Tiszaháton címmel. Csiszár Saroltával, a Beregi Múzeum igazgatónőjével, muzeológussal erről a különös világról beszélgetünk. Emlékeket idézgetünk, miközben mellettünk egy aprócska helyiségben kislányok próbálgatják a tojásfestés fortélyait. — Eredetileg nem is terveztük, hogy az idén tartunk ilyen foglalkozást, de jelentkeztek a gyerekek. Akarták a tojásfestést, s mivel nagyon örülök, ha továbbélhet egy hagyomány, megszerveztük a mai gyakorlatot. Persze, nem tudunk minden technikával foglalkozni, csak az egyik legegyszerűbbel, bár rendkívül mutatóssal. Ebben az esetben egy szép formájú levélnek a mintázata kerül rá a tojásra. Babus Jolán néprajzkutató hozta létre az első nagyobb gyűjteményt, de nem volt állandó helye, ezért jelentős része tönkrement. Ma is az a legnagyobb gondja a hétszáz darabos gyűjteménynek, hogy nincsen megoldva a tartósítás problémája. így aztán a hímes tojások előbb- utóbb megsemmisülnek. Csiszár Árpád, a Beregi Múzeum alapítója jegyezte fel még 1949-ben a lónyai hintésekről: Van tiszta lila, piros, arany, ritkábban zöld hímes is. A négy mezejű csíkos kiment a divatból, legalábbis nem láttam, de nagy divat a „viackkal írott” és festékben vagy hagymahaj levében főtt tojás, valamint a selyem harisnyával rákötött széprajzú levél, melynek mintája rajta marad. A tojásfestés legkorábbi megyei emlékei Szamostatárfalváról valók. 1920-25 táján különféle természetes anyagokkal festett egyszínű tojásokat festettek. Barnára és bordóra hagymahaj kiáztatott levében festették a tojást. Zöld színűre a zöld búza levében (ilyenkor a léhez egy kis ecetet kellett tenni), sárga színűre a nyárfa sárga borókájával festettek, kékre a szilva fa kérgével. Szamostatárfalván ebben az időben aranyfüsttel-viasszal díszített hímesek is voltak. Ezt a típusú tojásfestést a paraszt polgárság és a kisnemesek csinálták Szat- már megye egyes részein. Bár ekkoriban már csak egyszínű tojásokat festettek, de emlékeztek arra, hogy az 1800;as években viasszal is írtak. Csiszár Árpád itt hallotta először azt a rövidke rigmust, hogy „Nagypénteken sokat sírtak, sok hímes tojást megírtak.” A Beregi Múzeum gyűjteményében 180 darab a viaszlevonatos, négy darab a vi- aszrátétes. Az előbbinek az a lényege, hogy mintázás előtt a tojást megfőzik, majd kihűlik. Ezután kicével vagy pálcikával olvasztott viasszal mintát rajzolnak a tojásra, ami azon megdermed. A tojást langyos vagy enyhén meleg festékbe teszik, ami megfogja a tojás szabadon hagyott részét, a viasszal mintázott rész pedig fehéren marad. A gyűjteményben 160 darab a levél- lenyomatos, 50 darab a karcolt, hetvennégy a maratásos, vagy ahogy itt nevezik a sósavas, és kilencvenhárom a ma nagyon divatosnak számító zománcfestékes. A többi kevéssé divatos technikával készült hímes. Húsvét másnapjának éjszakáján a legények összeálltak, és elindultak az eladó leányokhoz kántálni. Ezt a lányok egyszínűre festett tojással köszönték meg. Á hímest a lány kosárba, rendszerint szakajTÖPRENGÉS Étlap és ajándék autó A merikából hazalátogató egykori kollégám ekként érzékeltette az ő „polgári léte” alakulását: „Akkor éreztem először, hogy mit jelent tisztes polgárként élni, amikor betértem családommal egy étterembe s nem azt néztem, mi mennyibe kerül, hanem azt, mit fogyasztanék a legszívesebben”. Persze, amíg odáig eljutott (vezető beosztás egy rádiótársaságnál) addig volt ő is éttermi mosogató, autójavító segédmunkás, benzinkútnál eladó, ügynökölt is valameddig. Eközben a család bizony szűkösen élt, nemhogy éttermekbe nem jártak, de az olcsó szupermarketben, nagytételben (olcsóbban) vásárolták az élelmiszert és „szélről” (kiárusítás) öltözködtek. Bizonyára sok magyar család most ez utóbbival is bőven beérné, polgárként pompázna a „szélről” való holmiban s örömmel cipelné kartonokban és gallonszámra az ételt-italt az olcsóbb helyről — ha volna ilyen „market” és rávaló. Ám a mi polgári létünk (ami persze a tengerentúlon sem csupán ruházatot és testi táplálékot jelent) eléggé lassan formálódik. Igaz, már itthon sem ismeretlenek a városnyi, behemót „plazák”, szaporodnak a kis magán vegyesboltok a garázsokban, gyerekkocsi-tárolók és egyéb kihasználatlan helyiségekben. Csodák-csodája, ezek jórésze a sokat hangoztatott „létminimum alatti” körülmények ellenére elvegetál- gat, valamicske haszon forrása a tulajdonosnak. Persze, főleg így ünneptájt még megy is az üzlet, hiszen a legszegényebb család sem tudja elképzelni a húsvétot sonka, tojás és sütemények nélkül — legfeljebb ünnep után méginkább szorítanak a nadrágszíjon, hogy a kölcsönt visszafizethessék. Annyi viszont a teljes igazsághoz tartozik: utóbb azért némi enyhülés tapasztalható sok családi kassza körül, itt-ott már kezd érződni az infláció lanyhulása, a nyugdíj összegének csaknem egyötödös emelkedése, a bérek javulása, a munkanélküliek számának csökkenése. Ámde! „Polgárosodást” — anyagi értelemben — ez akkor jelentene igazán, ha a juttatások emelését nem vinné el a szolgáltatási díjak változatlan ütemű növekedése. Akkor, ha az adóalapból elvont szponzori pénzek ne fiktív költségeket jelentenének az adományozónál (nemrég egy kiesésre álló NB I-es kiscsapat öt játékosa kapott ajándék autót a támogató vállalkozótól!) hanem ezek a termelésből kivont milliók(árdok) valamiképp a tej, a kenyér, a virsli meg a gyermekholmik árában éreztetnék jótékony hatásukat. Mert a csatár ajándék autójának ára valahol majd visszaköszön a mindennapi élelem, az energia, netán a gyógyszer, a háztartási eszköz árában. így pedig a nagy többség csak csoszog a hőn óhajtott polgári körülmények irányába. Kormányok jöhetnek, mehetnek, huzigálhatják orrunk előtt a mézesmadzagot az éppen hatalomra vágyók, amíg a szociális piacgazdaság garanciák nélkül hányódik a konjuktúra-lovagok érdekterületei között. Igaz, húsvéti rózsavízre még így is telik. Angyal Sándor A KM ünnepi melléklete -98.iv.ii. tóba odakészítette az ágya mellé a székre, vagy az asztalra, hogy ha jönnek a kántá- lók, hát kéznél legyen. A kántálás alatt a lány gyertya fényével jelezte, hogy fogadja a kántálókat, és amikor azoka befejezték az éneklést, a tojással teli kosarat kinyújtotta az ablakon és megkínálta a vendégeket. A locsolkodáshoz, ami délután kezdődött más tojást készítettek. Ezeket a faluban éppen divatos technikával készítették. Az udvarlónak kiszemelt vagy az udvarló részére a legszebbet tették félre. Tóth Teodóra ötödikes kisdiák. Ha itthon fogadják a locsolókat, akkor harmincnegyven tojást is be kell festeni. Azért tetszik neki a tojásfestés, mert különleges és szép. Szabó László említett tanulmányában azt írja, hogy a hatvanas években már kevesen „bajlódnak a tojásfestéssel, inkább megvásárolják vagy megkérnek egy-egy idősebb rokont, hogy cifrítsa ki az általuk megfestett tojást.” Szerencsére — s ezt már Csiszár Sarolta teszi hozzá — ma is akadnak szép számmal, akik örömüket lélik a tojásfestésben. Ezért még ma is úgy beszélhetünk Bereg- ben a hímesfestésről, mint élő hagyományról, a húsvéti ünnepkörnek egyik elengedhetetlen tárgyi kellékéről, amely hozzátartozik a húsvét méltóságához. Nagy István Attila Készül a hímes tojás A múzeum gyűjteményéből Elek Emil felvételei A festett tojásokat a lány kosárba odakészíiette az székre
