Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
1998. április 11., szombat SPORT Péntektől a IX. Rádiós Tájékozódásifutó Világbajnokság hivatalos lapja a Kelet-Magyaror- szág. Minderről a szerződést tegnap a szerkesztőségben a szervező Városi Rádióklub részéről Orosi János (balról a második) klubelnök, versenyigazgató és Macsuga Győző (balról) elnökségi tag, valamint Marik Sándor főszerkesztő-helyettes írta alá. A szeptember I-6-a közötti világbajnokság ebben az évben a megye legrangosabb sporteseménye lesz Elek Emil felvétele Kubaiak a csövek alatt Húsvét vasárnapján már edzenek a gabonások • Szolárium-bérlet a finalistáknak Szeged (KM - B. T.) — Pampuch Csaba nagy turpisságra készült. Azt tervezte, hogy az éjszaka leple alatt odasunnyog egy „Szeged” feliratú táblához, és a következőket festi még rá: „-Nyíregyháza 0-9.” Az oka meg is volt rá, hiszen csapata, az NYVSC-Sza- bolcs Gabona immár a férfi extraliga döntőjében tudhatja magát. Nem is akármilyen produkció után, hiszen a tavalyi ezüstérmes, az utóbbi négy évben rendre döntős Tisza-partiakat Rohodon a dombrádiak Nyíregyháza (KM-M. L.) — A szokásoknak megfelelően kétnapos lesz a megyei II. osztály soros fordulója. A Nyíri Fészek csoportban a dobogósok közül a kemecse- iek és a kertvárosiak könnyűnek tűnő hazai meccs elé néznek, a kálmánháziak idegenben próbálják megalapozni a megfelelő húsvéti hangulatot. A Kutykó Sport csoportban a dombrádiak rohodi vendég- szereplése ígérkezik kiemelkedőnek. Az alsóházi rangadót Újdombrádon játszák, ahol a tarpaiak próbálkoznak majd az ünneprontással. A Nyír-Metál csoportban a listavezető ecse- diek az ököritófülpösieket fogadják, riválisuk, a bogáti együttes szintén otthon játszik, mégpedig az encsencsiek ellen. leckéztette meg a gabonás legénység. Három meccset szettveszteség nélkül megnyerve, ebből ráadásul kettőt idegenben. Erre már mindenhol felkapják a fejüket. És bár a negyeddöntőben, a Kazincbarcika ellen sem bukott játszmát a „Botos-banda”, valljuk meg: úgy tűnt, a borsodiak ellen nehezebben született meg a továbbjutás. — Ennek egyszerű oka van. Az egy kötelezően elvárt eredmény volt, ráadásul előtte sokáig nem volt játékban a csapat — adta meg a magyarázatot a tréner. — Most viszont Budapest (MTI) — Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya pénteken kijelölte harminc fős keretét az április 19-22-e között, Iránban sorra kerülő nemzetközi tornára. A szövetségi kapitány a hétvégi fordulót követően, hétfőn nevezi meg a túrán részt vevő 19 fős keretét. A keretből hiányoznak az izraeli idegenlégiósok, mivel klubjaik kérték, hogy Bicskei tekintsen el szerepeltetésüktől. Szintén hiányzik az osztrákok ellen debütált Király Gábor is, akire a német klubja, a Hertha BSC számít az április 24-i bajnoki fordulón. A kapitány figyelembe vette, hogy a kapus helye ne kerüljön veszélybe a berlini csapatban. már a döntőben vagyunk, és miért elégednénk meg az ezüsttel? Aki emlékszik az NYVSC nyolc évvel ezelőtti fináléjára, az tudja, illik komolyan venni a fenti kérdést. A nyíregyháziak akkori ellenfele ugyanis az az Újpesti Dózsa volt, amelyet éppen Botos Ferenc vezetett a végső győzelemre, aki sírva ünnepelte az aranyérmet. Bárcsak most is könnyezne a mester... Visszatérve a csütörtök estére, érthető volt a boldogság, bár az ünneplés egy kicsit mintha visszafogottabban indult volna. Hiába, sima volt a A következőkben, az Eb-selejtezőkön Király Gábornak helye lesz a keretben. Lisztes Krisztián ellenben elutazik Iránba, viszont csak a második mérkőzésen, Jamaica vagy Ghána ellen léphet pályára, amit a német klubjának, a VfB Stuttgartnak a vezetői kértek. A hétfőn megnevezendő 19 játékos csütörtökön 11 órakor találkozik az FTC népligeti sportkomplexumában. A magyar válogatott 30 fős kerete: kapusok: Hajdú Attila (Ferencváros) Szűcs Lajos (1. FC Kaiserslautem) Vezér Adám (Kispest-Honvéd FC) Babos Gábor (MTK Hungária FC), mezőnyjátékosok: Dombi Tibor (DVSC-Epona) Dragoner Attila (Ferencváros) Horváth Ferenc (Ferencváros) Nagy Norbert (Ferencváros) Szűcs Mihály (Ferencváros) meccs... Aztán az esti, Hódmezővásárhelyen elfogyasztott ünnepi vacsora közepette, a szakosztály egyik támogatója bejelentette: szépségszalonja egy szolárium-bérlettel támogatja a teljes csapatot. És ez alól a két kubai játékos sem kivétel, nekik is a barnító csövek alá kell feküdniük. Hajnalig tartott az ünneplés, majd prémiumként — egyelőre — kaptak még két szabadnapot a játékosok. Húsvét vasárnapján viszont már edzést vezényel nekik Botos edző, hiszen jó egy hét múlva már következik az újabb feladat: a bajnoki döntő! Vincze Ottó (Ferencváros) Korsós György (Győri ETO FC) Lakos Pál (Győri ETO FC) Hrutka János (1. FC Kaiserslautern) Mátyus János (Kispest-Honvéd FC) Halmai Gábor (MTK Hungária FC) Illés Béla (MTK Hungária FC) Szekeres Tamás (MTK Hungária FC) Lisztes Krisztián (VfB Stuttgart) Kovács Zoltán (PAOK Szaloniki) Szekér István (Willem II Tilburg) Fehér Csaba (Újpesti TE) Herczeg Miklós (Újpesti TE) Korsós Attila (Újpesti TE) Pető Tamás (Újpesti TE) Sebők Vilmos (Újpesti TE) Tóth Norbert (Újpesti TE) Hámori Ferenc (Vasas Danubius Hotels) Szilveszter Ferenc (Vasas Danubius Hotels) Váczi Zoltán (Vasas Danubius Hotels) Sebők József (Zalahús-ZTE FC). Király hiányzik a csapatból Nincsenek Bicskei keretében az izraeli idegenlégiósok Futhatunk nyúlcipőben Szombaton a start 10 órakor kezdődik a stadionban Nyíregyháza (KM) — Húzzuk fel a nyúlcipőt! Ezzel a szlogennel hirdeti a ma délelőtti Nyuszi Futást a rendező Városi Sportiskola. A hagyományos futóakciót a városi stadionban tartják 10 órától. Legelőször az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói 1200 métert, majd az ötödikesek és hatodikosok szintén ugyanilyen távot futnak le. Az alsósok, vagyis az 1-4. osztályosok 10,30-kor startolnak, nekik 800 métert jelöltek ki. Az ovis futás kezdési időpontja 10,40, a teljesítendő táv egy kör, vagyis 400 méter. A családi programok 10,50- től szerepelnek a programban, ekkor a Delta Sport és a Ree- bok által felkínált ajándékcsomagokért vetélkednek a családok. A tréfás játékok között hímestojás-dobálás, kötélhúzás, 800 méteres családi futás, kötélhúzás szerepel. A legjobbak Reebok ajándékcsomagot kapnak, míg a családi kötélhúzás nyertese a Kelet-Maevarorszáe díját veheti át. Záróprogramként 11,45-kor bárki elindulhat a nyílt kategória versenyén, ennek távja 3000 méter. Valamennyi befutó csokitojást illetve csokinyuszit kap, valamint minden résztvevő neve bekerül a nagykerékbe, amelyből a tombola nyerteseit húzzák ki. A fődíj a Karsai Kerékpár és Motor Szaküzlet által felajánlott kerékpár lesz. Ginola mikrofonnal Párizs (MTI) — David Ginola, az angol bajnokság élvonalában szereplő Tottenham Hotspur francia labdarúgója a nyári világbajnokságon tévékommentátorként fogja segíteni a francia TF 1 és a brit BBC televízióscsatomák munkáját. A játékos lemondja feladatát, ha meghívót kap a francia válogatottba — jelentette az AP. Ginola régóta nem tagja hazája nemzeti tizenegyének, de reménykedik abban, hogy Ai- me Jacquet szövetségi kapitány számít játékára a közelgő vb-n. — Még mindig azt remélem, hogy az emberek kinyitják szemeiket. Akkor megláthatják, hogy mennyit érek — nyilatkozta Ginola, majd így folytatta: — Harmincegy éves vagyok, s ma már jobban értékelem a különböző helyzeteket. Nagyon jó lenne, ha meghívnának a válogatottba. Viszont a tévécsatornákkal kötött szerződésemmel felkészültem arra az eshetőségre, ha a szövetségi kapitány nem számítana játékomra. A Tottenham légiósa legutóbb 1994-ben, a Bulgária elleni vb-selejtezőn szerepelt a francia válogatottban. Ginoláék akkor hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedtek, s nem jutottak ki az egyesült államokbeli eseményre. Szombat MTV 1, 17.55: Forma-1, időmérő edzés. MTV 2, 12.10: Ötszemközt Polgár Judittal. RTL Klub, 19.30: RTL- sportklub. TV 3, 16.15: Charlotte-Atlanta kosárlabda NBA-mérkőzés. HBO, 15.30: labdarúgó Bundesliga. Vasárnap MTV 1, 21.55: Forma-1, argentin nagydíj. MTV 2, 18.30: Tele- Sport. Duna TV, 14.10: Sportképek, benne férfi kézilabda Magyar-kupadöntő. TV 2, 11.20: A labdarúgó-világbajnokságok története. 22.00: Gól! Gól! Gól! HBO, 18.05 és 02.20: labdarúgó Bundesliga. Szamos tévé: 18.: Szamos Sport (Csenger-János- somoija labdarúgó kupameccs, a stúdió vendégei a fiatal gyarmati kézilabdázók, Fehérgyarmat-Kiskörös NB I/B-és férfi kézimeccs, összefoglaló a Ga- csály-Penyige focimeccsről. Hétvégi műsor Szombat ASZTALITENISZ. NB I. A, férfi: Nagykállói SE- Harkány, 11. NB II„ férfi: Nyírbátori ASE-D. Biogal, 11. Apagy SE-Szolnoki Volán, 11. NB HL, férfi: Újfehértó-Biki Hifi Debrecen, 11. KÉZILABDA. Megyei bajnokság, férfi: Ópályi- Tiszalök, 14, Mátészalka- Baktalórántháza, 14, Ho- dász-Kemecse, 16. Női: Nyírbogát-Tk-Ópályi, 16. KOSÁRLABDA. NB II„ férfi: Nagykállói VSE- Kiskunhalas, 11. Mg. Főiskola-Kiskunhalas, 16. TÖMEGSPORT. Nyuszi Futás, Városi Stadion, 10. LABDARÚGÁS. Közin- veszt megyei I. osztály (kezdés: 15.30): Jánkmaj- tis-Nyírcsaholy, v.: Márta (Hamza, Csonka). Megyei n. osztály (15.30). Nyíri Fészek-csoport: Kemecse-Nagycser- kesz, v.: Adorján (Karácsony, Nagy S.), Nyírte- lek-Kótaj, v.: Szegedi (Ig- néczi. Baka), Nyh. Kertvá- ros-Nyírtura, v.: Kriser (Mórán, Szilágyi), Kárpát- Hús Volán-Napkor, v.: Kertész (Benkő R., Benkő P.), Biri-Balkány, v.: Nagy Gy. (Labancz, Takács), Nyíribrony-Vasmegyer, v.: Nagy F. (Lippa, Ajler), Szakoly-Tiszalök, v.: Nagy J. (Dudás, Borbás), Apagy- Kálmánháza, v.: Farkas (Pataki, Pető). Kutykó Sport-csoport: Tiszaszal- ka-Tiszamenti SE, v.: Za- horán (Máté, Kosa), Olcs- va-Ajak, v.: Sinka (Éva, Lendvai). Nyír-Metál csoport: Gacsály-Penyige, v.: Kiss (Szabó, Gubányi). Vasárnap KÉZILABDA. NB II., női: Nyh. Tanárképző-Tiszaúj- város, Bem-iskola, 11. Megyei bajnokság, férfi: Nyírbogát-Csenger, 11. LABDARÚGÁS. Közin- veszt megyei I. osztály (kezdés: 15-30): Nyírka- rász-Tuzsér, v.: Tomasovszki (Tar, Ignéczi), Nyírmeggyes-Túrricse, v.: Hamza (Márta, Vámos), Záhony-Nyírlugos, v.: Éva (Sinka, Szmolka), Kálló- semjén-Ibrány, v.: Fácska (Szilágyi, Szabó), Csen- ger-Újfehértó, v.: Kerezsi (Adorján, Nagy S.), Nagyhalász-Fehérgyarmat, v.: Bendik T. (Lippa, Ajler), Gávavencsellő-Kisléta, v.: Ficze (Resán, Takács). Megyei U. osztály (15.30). Kutykó Sport- csoport: Pusztadobos-Ko- moró, v.: Bodnár (Kertész, Tamaskovics), Jéke-Nyír- mada, v.: Dudás (Gubányi, Benkő R.), Mándok-Gyu- laháza, v.: Lőrincz (Seregi, Szilágyi), Újdombrád-Tar- pa, v.: Labancz (Németh Gy., Daru), Anarcs-Leve- lek, v.: Németh M. (Benkő P., Moldován), Rohod- Dombrád, v.: Veres A. (Nagy Gy., Pataki). Nyír- Metál csoport: Nyírbogát- Encsencs, v.: Karácsony (Kormos, Fehér), Nagye- csed-Ököritófülpös, v.: Nagy F. (Nagy J., Salamon), Nyírbéltek-Nyírvas- vári, v.: Fodor (Pető, Farkas), Pócspetri-Kocsord, v.: Csonka (Balogh, Király), Tunyogmatolcs-Va- ja, v.: Kelemen (Kosa, Sándor), Hodász-Tiszabecs, v.: Bendik J. (Mórán, Kozma), Ópályi-Máriapócs, v.: Máté (Zahorán, Lendvai).