Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-10 / 85. szám
Taxistámadás Budapest (MTI) — Eszméletlen állapotban lévő tatásra találtak állampolgári bejelentés alapján Seat típusú autójában a rendőrök csütörtökön reggel hat óra előtt Budapesten, a Korpo- nai utcában. A 39 éves szigetmonostori lakost sokkos állapotban szállították kórházba a mentők, állapota azóta sokat javult. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az áldozat kihallgatása során elmondta: éjfél körül két férfit vett fel a VI. kerü- létben és elvitte őket a megadott címre. Amikor megálltak az egyikük hátulról kerékpár- bowdent tekert a nyakára és azt az ülés fejtámlájához kötötték. A támadók eltulajdonították útlevelét, személyi igazolványát és elvittek mintegy 30 ezer forintnyi készpénzt. Megvan a hetedik Budapest (MTI) — Csütörtök délelőtt zuglói lakásának közelében, az utcán elfogták a rendőrök a szombati törökbálinti CORA Áruház pénzszállító autóját kirabló bandának a hetedik tagját. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Komoróczy Iván elmondta: a 32 éves Horváth Gyula az intézkedő rendőrökkel közölte, hogy éppen a rendőrségre indult, ugyanis fel akarta adni magát, miután érezte, semmi esélye a menekülésre. A férfi ennél többet nem volt hajlandó közölni, így azt sem mondta meg, hol található a zsákmányból hiányzó körülbelül 30 millió forint. Horváth Gyula büntetett előéletű, korábban alkalmi munkaként őrző-védő szolgálatokat vállalt. Kihallgatása megkezdődött. Bért követelnek Moszkva (MTI) — Orosz- ország-szerte több százezren tiltakoztak a kormány gazdaságpolitikája ellen, követelve az elmaradt bérek kifizetését. A gazdasági követelések mellett az ország nagy részében politikai igények is megfogalmazódtak: a dolgozók a jelenlegi hatalom leváltását, Borisz Jelcin elnök távozását is követelték, noha a tüntetések szervezője, a csaknem 45 millió dolgozót tömörítő független szak- szervezetek szövetsége elméletileg támogatásáról biztosította Szergej Kirijen- ko jelöltségét. Pánik a zarándoklaton Százhét muzulmán zarándok veszítette életét Mekkában Mekka (MTI) — Legkevesebb százhét muzulmán zarándok veszítette életét a hagyományos mekkai zarándoklat, a hádzs utolsó napján, amikor pánik tört ki az ördög megkövezésének jelképes szertartásához készülődő tömegben, és az emberek összetaposták egymást. A zarándoklat rendjét felügyelő biztonsági erők közleménye szerint a tömeghisztéria akkor kezdődött, amikor az emberek — közép-európai idő szerint déltájban — a szertartás helyszínére, a Mína völgybe vonultak. Az áldozatok pontos számának és nemzetiségének Algériai mészárlás Algír (MTI) — Csaknem száz civilt és muzulmán lázadót mészároltak le vasárnap óta Algériában, miközben az ország e héten a muzulmán áldozati ünnepet tartja — olvasható a csütörtöki algériai napilapokban. A biztonsági erők korábban azt közölték, hogy 52 civil torkát vágták el a támadók különböző falvakban és Arzév város külterületein, amely utóbbi az olaj- és földgázkivitel fő kikötője Algéria északnyugati részén. Harminchat személyt vasárnap éjjel, tizenhatot pedig kedden és szerdán éjszaka gyilkoltak meg — jelentette az MTI. megállapítása folyamatban van — adta hírül az SPA sza- úd-arábiai hírügynökség. A pánikot az váltotta ki, hogy néhány idős és beteg zarándok a völgy felé igyekezve — ahol hagyományosan köveket dobálnak az ördögöt jelképező oszlopokra — leesett egy felüljáróról, s a tömegben tülekedés kezdődött. A biztonságiak rendkívüli erőfeszítéseket tettek a szerencsétlenül járt személyek kimentésére, de az emberáradattal szemben tehetetlennek bizonyultak. A hírügynökség szerint a rendkívüli, 38 fokos forróságban az oszlopok felé igyekvő zarándokokat a rendőrség hanBudapest (MTI) — A rendőrség immár a kilencedik vagy tizedik drapp színű Mitsubishit vizsgálja a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban, azonban amíg az ellenőrzés megdönthetetlenül be nem bizonyítja, hogy éppen a keresett gépkocsit vizsgálják, mindaddig felelőtlenség lenne ilyet állítani — mondta az ORFK bűnügyi sajtóreferense csütörtökön. Dézsi Mihály közölte: az ellenőrzés két héten belül lezárul. A rendőrségi vizsgálat során tüzetesen átkutatják a gépkocsit és többek között hajszálakat keresnek, mivel köztudott, gosbeszélőkön keresztül több nyelven arra hívta fel, hogy lassan vonuljanak a szertartás színhelyére. A rendezők hideg vizes tömlőket dobáltak a tömeg közé, és a rendőrök külön szobát nyitottak azok számára, akik ki akartak válni az emberfolyamból. Áz idei mekkai zarándoklaton egészen a záró napig nem történt különösebb incidens. A múltban azonban rendszeresen ismétlődtek a csütörtökihez hasonló agyontaposások, előfordultak tűzvészek a sátortáborban, sőt erőszakba torkolló politikai tüntetések is voltak. Az idei zarándoklatra 2,3 millió résztvevő érkezett a világ több mint 100 országából. hogy a gyilkos a helyszíntől nem messze eldobta a sapkáját, amelyben hajszálakat találtak. Az autóra a Fenyő-gyilkossággal foglalkozó nyomozócsoport egyik részlege bukkant ellenőrzés során. Ennek a csoportnak a feladata egyébként a merénylők autójának felkutatása. A kocsit Budapesten találták meg. A sajtóreferens a gépkocsi márkatípusáról nem kívánt közelebbit mondani és nem árulta el azt sem, hogy az szerepelt-e a körözési listán, illetve arról sem nyilatkozott, hogy állampolgári bejelentés alapján talál- ták-e meg. Az USA rábólint Budapest (MTI) — Tom Lantos várakozásai szerint az amerikai szenátus biztos, 75 és 80 százalék körüli szavazati aránnyal fogja ratifikálni a NATO bővítési jegyzőkönyvét. Az amerikai kongresszus magyar származású képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az észak-atlanti szövetség bővítése nemcsak a tagállamok és az újonnan csatlakozó országok érdeke, de Oroszországé is. — Egy stabil és demokratikus Kelet-Európa Moszkva biztonságát is növeli—jelentette ki. A magyarországi parlamenti választások Tom Lantos szerint — a végeredménytől függetlenül — nem fogják csökkenteni az amerikai tőke érdeklődését az ország iránt. Mint mondta, Washington szabad és demokratikus választásokat vár. Tornádó Birmingham (MTI) — Tizennyolcán vesztették életüket az eddigi adatok szerint az Alabama és Georgia államon szerda éjjel és csütörtök reggel átsöprő tornádók, heves esőzések és jégeső következtében — jelentette a Reuters és az AP hírügynökség. Vizsgálnak egy Mitsubishit Ilyen nincs! Már megint zárva! Az én bankom^ nyitva tart Pénzügyeinek intézéséhez elég egy telefon! Hívja a 06/40/301-999-es kék számot, helyi tarifával! :tp://www. nonstopbank. hu A bank, amely nonstop kényelmesen elérhető. A nonstopbank Közép-Kelet-Európa első direkt- bankja, alapítója pedig a legnagyobb osztrák bank, a Bank Austria Creditanstalt. A nonstopbank teljeskörű banki szolgáltatást nyújt. Egyszerűen telefonon vagy postai úton! Kényelmesen és gyorsan - a nap 24 órájában. I A nonstopbank abszolút biztonságos, hiszen a saját titkos azonosítószámát és jelszavát csak Ön ismerheti. A nonstopbank kedvező áron nyújtja banki szolgáltatásait, hiszen működése a legmodernebb számítógépes technikának köszönhetően automatizált. Próbálja ki még ma a XXI. század bankját, amely egyre bővülő termékválasztékával pénzügyeinek diszkrét és korrekt intézése mellett mindeddig elképzelhetetlennek tűnő személyes szabadságot és maximális időmegtakarítást tesz lehetővé az Ön számára. További információ a 06/40/301-999-es telefonszámon, amely az ország bármely pontjáról helyi tarifával hívható. nonstopbank A BanRVVustria Creditanstalt vállalata ORSZÁG-VILÁG