Kelet-Magyarország, 1998. április (55. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-10 / 85. szám

1998. április 10., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Jönnek a multik Keletre Beszélgetés Völgyes Ivánnal, a General Electric tízmilliárdos beruházásáról Völgyes Iván a General Electric Company magyaror­szági vezérképviselője Zöldi László Budapest (KM) — Az ameri­kai óriáscég évekkel ezelőtt honosodott meg Magyarorszá­gon. Vezetői néhány napja je­lentették be. hogy tízmilliárd forintos beruházásba kezde­nek Kisvárda és Hajdúböször­mény körzetében. Uj terméke­ket. például energiatakarékos és környezetbarát fényforráso­kat készíttetnek a helybéli munkásokkal. Milyen követ­kezményekkel jár mindez a kelet-magyarországi emberek számára? Erről beszél Völ­gyes Iván, akiről tudnivaló, hogy 1956-ban. húszéves ko­rában került Amerikába, törté­nész és politológus, sokáig ta­nított a nebraskai egyetemen. Csaknem három évtizede jár haza, néhány esztendeje a Ge­neral Electric Company ma­gyarországi vezérképviselője. Jól fizető munka O Vannak, akik választási megfontolásokkal magyaráz­zák, hogy a General Electric éppen most jelentette be: öt­száz munkahelyet teremt Sza­bolcsban és a Hajdúságban. — Azt akarja mondani, hogy a magyar kormánynak a közelgő választások miatt volt fontos ez a tízmilliárdos beru­házás? OÉn is ezt kérdezem. — Szeretném megnyugtatni a kétkedőket, a mostani döntés előzményei a kilencvenes évek elejére nyúlnak vissza. Amikor ugye, másik kormány volt hatalmon. Egyébként én semmi kivetni valót nem talá­lok abban, ha egy kormányzat szívén viseli az állampolgárok érdekeit. Márpedig a kisvárdai és a hajdúböszörményi embe­reknek az az érdekük, hogy munkájuk, jól fizető munkájuk legyen. Nézze, egy multinaci­onális cég évekkel előre gon­dolkodik, különben nem állja meg a helyét a világpiacon. Mi ugye néhány esztendeje meg­vásároltuk az újpesti Tungsra- mot. S azt tapasztaltuk, hogy a 17 500 tungsramos ország­szerte annyit termel, mint a clevelandi gyárunk háromezer dolgozója. Ennek ellenére összesen két telephelyet szün­tettünk meg, az egyiket Ka­posvárott, a másikat Hajdúná­náson. Az utóbbit csak azért, mert már akkor Hajdúböször­ményre összpontosítottuk a fi­gyelmet. A stratégiai döntés, persze könnyebb volt, mint a megvalósítása. O Talán baj volt a helyi fo­gadókészséggel? — Mindenkinek olyan part­nereket kívánok, mint a kis­várdai meg a hajbúböszörmé- nyi vezetés. Más volt a gond. Képzelje el, hogy legalább tíz­szer indultam el Budapestről egy-egy befektetővel a Ti­szántúlra. A hármas autópá­lyán haladtunk, eljutottunk egészen Kerecsendig. S ami­kor már hetvenhatodszor lassí­tottunk az előttünk cammogó teherautók miatt, a külföldi üzletember mindig azt kérte, hogy forduljunk vissza. Angolul tanulnak OMajdnem mindig, hiszen vé­gül is csak eljutottak Kelet- Magyar országra. — A hatékonyság és a ter­melékenység növekedése el­lensúlyozza az utak minősé­gét. O Diplomatikus fogalma­zás. — Az úthálózat korszerűsí­tése nélkül a Tisztántúl aligha kapcsolódhat be a nemzetközi vérkeringésbe. Mi nem vár­tunk, gyártelepítésbe kezd­tünk. Nem véletlenül vagyunk Kelet-Magyarországon. OHadd éljek azzal a gyanú­perrel, hogy cégét az olcsó munkaerő is vonzotta. — Az okos multinak nem a munkaerő számít, hanem a munkaerő minősége. Mi abból indultunk ki, hogy a magyar oktatási rendszer jó képességű szakembereket „termelt ki”. Ha nem dolgoztak elég haté­konyan, az inkább a szervezet­lenség számlájára írható. A szervezettség kulcsa pedig a helyi menedzsment. Megható volt látni, hallani, hogy meg­lett emberek milyen eszmélet­len erővel magoltak angolul, mert nemcsak kommunikálni akartak a General Electric amerikai munkatársaival, ha­nem azért is tanultak, hogy öt­leteiket el tudják adni a felső vezetésnek. O És a szabolcsi, hajdúsági szakemberek egy hullámhossz­ra kerültek a General Electric vezetőivel? — Lehet, hogy furcsát mon­dok, de az amerikai üzleti kul­túra közelebb van a magyar vi­déki mentalitáshoz, mint a bu­dapestihez. Egy vidéki ember Magyarországon hajlamosabb felmérni a helyzetet, hogy mit tud csinálni, s ezt meg is csi­nálja. Inkább kevesebb ötletet talál ki, de amit kitalált, azt vé­gig csinálja. Különben hogyan maradt volna életben ötszáz éven át? Török megszállás, Habsburg-megszállás, orosz megszállás. Megforgatni a pénzt O „Amerikai megszállás”. — Ha arra gondol, hogy ma­gyar emberek egy amerikai óriáscég révén szabadítják fel a magyar gazdaságban rejlő tartalékokat, akkor elfogadom a szavaiban bujkáló iróniát. Nézze, egy üzletember nem örül annak, ha például valame­lyik munkatársa rosszul állítja ki a számlát, ezért az átutalás harminc napot késik. Megdol­goztunk a pénzért, időben sze­retnénk hozzájutni és haszon­nal forgatni. Olyan helyzetbe kell tehát hozni a magyar munkatársainkat, hogy kész­ségszinten sajátítsák el a pre­cíz könyvelést, hogy odafi­gyeljenek a legapróbb mozza­natokra is. Ha ez beidegződés­sé válik, akkor egyszeriben megnő a munkájuk hatékony­sága. Büszke vagyok arra, hogy ebben a térségben termé­keink hatvan százaléka ma­gyarországi beszállításokból származik. Ez azt jelenti, hogy a velünk kapcsolatban álló 2200 magyar cég megfelel a világpiaci követelményeknek. Márpedig ha így van, akkor nem is olyan rossz a sokat sza- pult magyar ipar. O Szokott képzelődni? — Néha. O Mire számít 2000 táján? Mi lesz Kisvárdán és Hajdú- böszörményben ? — Arra számítok, hogy a többi multi is látja majd, mi­lyen sikereink vannak a Ti­szántúlon. És remélem, nem­csak magamnak mondom, hogy a térség vonzáskörzete úgy értékelődik fel, ahogy az autópálya kiépül.-» -r éhol sok a fölségsér- /\l tési pör, nálunk rit- i V ka. Itt legfeljebb az adó miatt adja ki mérgét az ember. De azért még adóhis­tória is akadt mulatságos, a kölcsön a királynak. A nép így nevezte el, mert a nép azonosítja az államot az államfővel. S így szebben is csengett ez az adónem. Van abban valami tetszetős, hogy a szegény ember ad kölcsönt a leghatalmasabbnak. Ez in­gerelte a becsei parasztokat is, mikor a tisztviselő felszó­lította. hogy írjanak alá őke­gye íme ik mennél többet. — Hát csakugyan rászo­rult volna a király? — kétel- kedének a parasztok. — Úgy ám. —felelte a me­zőbíró. — Azt mondják, hogy a német országait elliczitál- ják a többi királyok, ha nem fizet. Fizetni pedig nem tud, mert a bankóprése megre­pedt s az a lakatos, a ki csi­nálta, megvakult. Senki sem tudja megreperálni a prést. Nagy a baj Bécsben, atyafi­ak! Ne hagyjuk a királyt! Nagy lett erre a lelkesedés Becsén s aláírtak vagy tíze­zerforintot. vaszkor jött a rendelet, hogy fizessenek. — Nem lehet az! felelte a bíró. — Majd eligazítjuk mi azt máskép. Az adóhivatal azonban nem késett, még keményeb­ben sürgette meg másodszor Kölcsön a királynak A tisztviselő maga is meg- sokalta: — Talán kevesebb is elég lett volna? — Meg nem árt, az kérem! — vélekedék Dorogi uram, az öreg bíró. — Elkel ám a pénz ő felségének, mert tet­szik tudni, minden ilyen do­lognál sok az apró kiadás, a mire az ember nem számít. Tudjuk mi már azt. Denique aláírták a tízezer forintot, de nagy szemeket meresztettek, mikor aztán ta­a kölcsön befizetését. Visszaírt a bíró megint, hogy másképen szándékoz­nak eligazítani az ügyet. Ne nyugtalankodjék a tekintetes adóhivatal. De biz az hovatovább még jobban nyugtalankodék, me­gint ment tehát a becsei de- putáczió a székvárosba az adóinspektorhoz. — Nos, mért nem akarnak fizetni? —formed az rájok. — Akarunk, kérem alásan. —Hol hát a pénz? — Hol vennénk mi annyi pénzt? — Minek ajánlották akkor a kölcsönt? — Hogy a felséges király­nak öröme legyen! —felelte Dorogi uram, áthajítva a szűrt az egyik válláról a má­sikra. — Na és miképen akarják kifizetni? — Hiszen épen e miatt jöt­tünk be, hogy im pénzt köve­tel a tekintetes stajeramt. Úgy gondoltuk akkor, kérem alásan, hogy mi a tízezer fo­rintot, őfelsége iránti tiszte­letből, apródonkint leüljük a vármegyeházán. Mivelhogy naponta öt forint, kérem alá­san... A z inspektor dühösen kergette ki a szegény becseieket—pedig a királynak pénznél is becse­sebb hódolatot hoztak. A védelem ára I gen nehéz eligazodni a különféle nyilatkozatok kö­zött ebben a rablóvilágban, hiszen a jelek szerint a vagyonvédő cégek nem teljesen értenek egyet abban, miként kell felvenni a harcot — ha kell egyáltalán — a fegyveres (pénz)rablókkal szemben. Az egyik ilyen nagy vállalkozásra a jelek szerint igencsak rájár a rúd, hiszen nem először viszik el tőlük a rájuk bízott milliókat, bár két­ségtelen, a pénzt szállítók nagyobb veszélynek vannak ki­téve az „átlag” vagyonvédőknél. Azzal tulajdonképpen egyet lehet érteni, hogy a legfon­tosabb az emberi élet, s értelmetlenül, esélytelenül fölösle­ges szembe szállni a többnyire mindenre elszánt, olykor géppisztollyal felfegyverzett támadókkal, akik ha követ­nek is el (szerencsére) hibákat, akcióikat általában jól megtervezik. Talán senki sem kívánja, hogy az őrök tűz­harcba keveredjenek a rablókkal, hiszen többesélyes a do­log, s korántsem biztos, hogy a támadó húzza a rövidebbet. Attól viszont lehet tartani: ártatlan áldozatok is lesznek, le­hetnek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a biztonsági emberek az értékek védelmére szegődtek, tehát mindent meg kell tenniük ennek érdekében, s nemcsak arra kell utazni: fizet a biztosító. Nem állítom, hogy a támadások minden esetben a vagyonvédők hibái miatt járnak ered­ménnyel, de elgondolkodtató a jelenség, ha többször is­métlődik egy-egy cégnél. A kivédhetetlen helyzetek mel­lett ugyanis felfedezhetők figyelmetlenségek, mulasztások — s volt már példa összejátszásra is. Úgy gondoiom, valós igény hívta életre az őrző-védő szervezeteket, hosszú példák sora bizonyítja szükségsze­rűségüket és életképességüket. Hiszen annak ellenére, hogy őrzött intézményeket, objektumokat értek már táma­dások, a vagyonvédők jelenléte gyakorta elriasztó hatású. Az, hogy véleményük nem egységes mondjuk a fegyver- használatban, talán nem véletlen, de mégis szükség lenne egyfajta egységre. Az ugyanis káros, ha lovat adnak a rab­lók alá mondjuk azzal: az őr nem fogja használni fegyve­rét. Nem akarunk vadnyugatot, utcai lövöldözéseket. De rablótámadásokat sem. Amilyen örvendetes, hogy a CO- RA-rablókat bravúros gyorsasággal elfogták a rendőrök, annyira szükségszerű a vagyonőrök még nagyobb ébersé­ge. Hiszen a megelőzésre fogadták fel őket... Kováts Dénes Juj, de cuki fehérneműje van kisasszony! Ferter János karikatúrája Az „A Stúdió" építi a Kodály iskolát Nyíregyháza (KM) — Akár a fehér füst is felszáll­hatott volna tegnap a nyír­egyházi városházáról, ugyanis a második forduló­ban immár eldőlt, hogy a tervpályázati bíráló bizott­ság kit javasol a Kodály Zoltán Általános Iskola új épülete tervezőjének. Mint közismert, a szak­emberek már februárban értékelték a pályázatra be­érkezett tervrajzokat, ám végeredményt nem hirdet­tek. Akkor úgy döntöttek, felkérik Kulcsár Attila (Plá­ne és Plánum Kft.) és Ba­lázs Tibor (A Stúdió Kft.) tervezőket, fejlesszék to­vább a beadott pályaművü­ket. A bíráló bizottság tegnap délelőtt ezt a két továbbfej­lesztett változatot értékelte. A bizottság tagjai Balázs Tibor tervét tartották a leg­alkalmasabbnak, így őt ja­vasolják a leendő iskola- épület tervezőjének. Az el­készített tervet az önkor­mányzat városfejlesztési bizottsága is megvitatja majd, a végső szót pedig a képviselő-testület mondja ki. Balázs Tibor tervéről megkérdeztük Alexa Lász­lót is, a Kodály Zoltán Álta­lános Iskola igazgatóját. — Személy szerint ne­kem nagyon tetszik a terv, úgy gondolom, minden szempontból megfelel. Fel­tétel volt az is, hogy az is­kolánk zenei jellegéhez kapcsolódva legyen benne egy hangversenyterem, ezt is jól megoldotta a fiatal tervező. Tulajdonképpen egyetlenegy dolgot hiányo­lok, de ez már nem a terv, illetve a tervező hibája: az új épületben nem lesz főző­konyha, mivel a megépíté­sére nincs pénz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom