Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-07 / 56. szám
Lebukott a trófeagyűjtő Vásárosnamény (KM — K. D.) — Gyakorta előfordul, hogy orvvadászokat riasztanak meg, vagy csupán nyomaikra bukkannak megyénk különböző területein, A képen látható, több. mint három kilogramm súlyú dámszarvas trófea — amit Tóth Ambrus, a vá- sárosnaményi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője mutat meg — egy orvvadász- lól került elő. értéke félmillió forint. Korábban már megug- rasztották a később kézre került orvvadászl. aki akkor kizsigerelt őzet. s egy kispuskát hagyott a tetthelyen, a közelmúltban azonban kilétére is fény derült. A házkutatás soAutópálya Nyíregyháza (KM) — A magyarországi autópályaépítés jelenlegi helyzete és regionáis kérdései címmel március 10-én, kedden konferenciát tartanak Nyíregyházán a Jurányi TIT Centrumban. A megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte. 10.30 órakor kezdődő tanácskozáson előadást tart Kovács Kálmán a KHVM államtitkára, Répássy Attila az ÉKM Autópálya Rt. vezér- igazgatója. és Vincze István megyénk főépítésze. Fogadóóra Kisvárda (KM) — Villás István r. alezredes, a kis- várdai rendőrkapitányság megbízott vezetője március 9-én. hétfő délelőtt 9-től 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Fordítva Nyíregyháza (KM) — Hibásan jelent meg pénteki lapszámunkban a Szociáldemokrata Platform megalakulásáról szóló tudósításunk egy mondata. Pontosan: ..A platform célja, hogy a napi, illetve a távlati politika befolyásolása révén erős és hatékony szak- szervezetek működjenek, az eddiginél hangsúlyosabban jelenjenek és valósuljanak meg a munkavállalók érdekei." Egy trófea a szebbek közül Martyn Péter felvétele rán különböző trófeákat találtak meg nála — meséje hihetetlennek tűnt arról, hogy találta ezeket. A dámszarvasé mellett négy őzbak, s egy hiányos gímszarvas agancsát is megtalálták, a trófeák összértéke meghaladja az 1,2 millió forintot. Kiderült, a kispuska valamikor hatástalanítva került a fegyverboltba, de akadt, aki lövedék kilövésére alkalmassá tette, az ő kiléte is ismert a rend őrei előtt. Az orvvadász lakásán 28, a vadak elfogására használatos hurkot is lefoglaltak. Az Aranyosapátiba való férfi ellen lopás és lőfegyverrel visszaélés miatt indult eljárás. Citerazene a vásárban Nyíregyháza (KM) — A Vakáció '98 utazási kiállítás és vásár kísérő programjaként tegnap több szakmai tanácskozást is tartottak. Szó volt a turisztikai lehetőségekről és esélyekről, valamint az érdeklődők az idegenforgalmi távközlési szolgáltatásokkal is megismerkedhettek. A falusi turizmus napját szombaton rendezik meg a kiállításnak is helyet adó Inkubátorházban. Az előadások mellett citeraze- nekar gondoskodik majd a jó hangulatról. A nagyközönség a hét végén, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig tekintheti meg az idegenforgalmi kiállítást. Érdemes az utazási totót is kitölteni (lapunk szerdai számában megjelent), hiszen értékes nyeremények várnak gazdára. A fődíj 30 ezer forintos utazási utalvány, a második díj egy utazó bőrönd, a harmadik díj egy belföldi út. A totó sorsolása vasárnap 16 órakor kezdődik. Vasvillával érvelt a nő Barabás, Fehérgyarmat, Kocsord, Levelek (KM - L. Gy.) — A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya eljárást indított egy 46 éves leveleki nő ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy csütörtök délután a portájuk előtt, miután valamin összekülönbözött egy helybeli. 50 éves férfival, azt vasvillával próbálta jobb belátásra bírni. A villa a férfi fejét találta el, életveszélyes sérülést okozva. A fehérgyarmati rendőrkapitányság eljárást indított egy 51 éves fehérgyarmati férfi ellen. aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a város határából 20 köbméter nyárfát ellopott, a tulajdonosnak ezzel 200 ezer forint kárt okozva. Betörők jártak a kocsordi sportpályán. A raktárból centrifugát, sportöltözéket, törülközőt és sportfelszereléseket loptak el 400 ezer forint értékben. *A vásárosnaményi rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében eljárást folytat egy 68 éves barabási férfi rendkívüli halála ügyében. A férfit még február 26-án szállították kórházba égési sérülései miatt, aki csütörtök hajnalban meghalt. Az eddigi adatokból azt állapították meg. hogy a férfi az ágyban feltehetően ittasan dohányzott. elaludt; s ily módon keletkezett a tűz. A szerencsétlenül járt ember szomszédja értesítette a tűzoltókat és a rendőrséget. Nyíregyenes lehetőségek Nyíregyháza (KM - K. J.) — A nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Ház „Nyíregyenes” Alkoholellenes Klubja és Mentálhigiénés Népfőiskolája tegnap délután A civil szervezetek feladatai és esélyei Magyarországon címmel rendezett konferenciát. A tanácskozáson előadás hangzott el a civil szervezetek lehetőségeiről az alkoholbetegek reszocializációjában, a nyíregyházi szegénység helyzetéről országos és nemzetközi összehasonlításban. Viftnai Győző, a Nyíregyházi Népfőiskolái Egyesület elöke — aki a felnőttoktatásról mondott referátumot — kiemelte: á konferencia egyik legfonotsabb célja volt, hogy megmutassa a civil szervezetek szerepét, lehetőségeit a deviáns magatartásformák kezelésében, megváltoztatásában. A tanácskozást követően nyitották meg Mészáros Gyula amatőr képzőművész tárlatát (képünkön). Harasztosi Pál felvétele MDF-nyitány Nyíregyháza (KM) — Választási kampánynyitó nagygyűlését ma délután 17 órától Nyíregyházán, a Béke moziban tartja a Magyar Demokrata Fórum. A rendezvény vendége és előadója Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Fotókiállítás az állomáson Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Szokatlan kiállítási helyszínt választottak a Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz szakos hallgatói. A nyíregyházi vasútállomás galéria várótermében legjobb fotóikat tették közszemlére. A tizenhét alkotó munkái arról tanúskodnak: a képzőművész szemlélet a fotókon is megmaradt. A képek az érzékenységet. a finom gesztusokhoz való vonzódást mutatják. Remélhetőleg, a várakozók közül sokan választják majd az anyag megtekintését, így aztán amíg a vonat elindul, egy kis vizuális élménnyel is gazdagabbak lesznek. Hang az alagútban Metróban is használható a Pannon GSM Budapest (KM) — A negyedik születésnapjához közeledő Pannon GSM magyarországi premierrel lepte meg előfizetőit: a társaság készülékeit használó utasok március elejétől kezdve már a budapesti metrón is kezdeményezhetnek és fogadhatnak hívásokat. A szolgáltatás egyelőre a második Metró vonal Moszkva tér, Batthyány tér, Kossuth tér megállóira terjed ki. A föld felszíne alatt 38, 30 és 34 méterre lévő állomások lefedése egy év tervezés és tesztelés eredménye. A teljes, 30 kilométeres metróhálózat lefedése az előfizetők igénye szerint folytatódhat. Olcsóbb lett a tojás Március 8-án 13 óráig tart nyitva Nyíregyháza (KM) — Tájékoztatásul közöljük a szombaton várható piaci árakat. A tojás darabja 12-15 forint, a káposzta kilója 50-60, a kelkáposzta 80- 200, a vöröskáposzta 60- 100, a savanyú káposzta 60-100, a cékla 60-120, kínai kel pedig 250 forint. A fejes saláta 80-120 forint. A sárgarépa kilója 120-150, a petrezselyemgyökér 400-450, a zeller 200-300. a karalábé pedig 100-120 forint. A krumpli 40-60 forint. A vöröshagyma 150-180, a lilahagyma 200-300, a sonkahagyma 150, a dughagyma 300-400 forint. A mák kilója 600-700, a dióbélé 650-800. A kígyóuborka 600-750 forint, a feketeretek 80-150, a hónaposretek csomagja 70-160, a fehér, a májbab és tarkabab 250-400, a csiperke gomba 300-350, a laska 400 forint. A fehér paprika darabja 100-170 forint, a paradicsom kilója 450-600 forint. Fontos tudnivaló: Nyíregyházán a Búza téri piaccsamok március 8-án 7-től 13 óráig tart nyitva. Munkáspárti kampány Tiszalök (KM) — A Mun- kön, a Tisza étteremben. A káspárt kampánynyitó gyű- rendezvényen jelen lesz a lését tartják március 7-én Munkáspárt országos alel- délután fél öttől Tiszalö- nőke., Vajda János. SZABÓI. CS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Megrendelem a Kelet-Magyarországot .....példányban, április elsejétől. Az előfizetési díjat az Inform Stúdió számlával jelentkező kézbesítőjének kifizetem. A megrendelő neve: Címe:.......................................................................... Tekfonszáma:................................................... A megrendelőlapot az alábbi címre, borítékban lehet beküldeni március 27-ig. Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Előfizetve olcsóbb a Kelet- Magyarország, MERT A HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ 132 FORINTTAL KEVESEBB, MINTHA PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁROLNÁ MEG. Egy hónapra: 655 forint Negyed évre: 1865 forint Fél évre: 3630 forint Egy évre: 7060 forint Szöveg: Név. .....-.........................................................................................Telefon: Lakcím:........................................................................................ Aláírás: A hirdetési díj számítási módja: szavanként történik, a névelők, a jáige es a tíehjnszám is egy teljes szónak számít Az első szót duplán számítjuk. A jelige díja 515 Ft Amennyiben vidéki és jeligés levelének postázását kéri, tegyen egy x-et a négyzetbe: A postázást oak további 50 Ft befizetése eDenéboi vállaljuk! Fizetés módja: postán keresztül, rózsaszín postautalványon befizetve a Kdet-Magyaiország Lapkiadó Kft, 44(X) Nyíregylaáza, Pf.: 25 címére. A hirdetés megjelenésének a feltétele a rózsaszín postautalványon feladott összeg és ezen szelvény beérkezesea lenti címre. A hirdetés megjelenését legkésőbb a beérkezést követő második munkanapra vállaljuk. A jeligés válaszlevelek átvehetők: Nyíregyháza, Zrínyi Dona u 3-5. Közökéi, lakossági üzleti apróhirdetés áfával: 130 Ft $ I i i í í i ( i i t 199S. márc.u.^^szombat^----- MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL KMSiHiaíiíta!áÉ-l Mearendelőlap Nyíregyháza (42) 311-277 Mátészalka (44) 310-651 Kisvárda (45) 415-955