Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-06 / 55. szám
1998. március 6., péntek HÁTTÉR □ Hidegzuhany hajnalban A társasház közösköltség-tartozását az új lakónak is fizetnie kell Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Nemrég hörgő csapok jelezték a megyeszékhely egyik tízemeletes háztömbjében: a vízszolgáltató türelme elfogyott, s a lakóközösség díjhátralékának rendezéséig naponta csupán négy alkalommal juttatja éltető elemhez az ott élő embereket. Volt, aki megdöbbent, mert úgy érezte: eddig becsülettel rendezte számláját, s volt, akit nem lepett meg e szankció, hiszen évek óta egy forintot sem fizetett a vízért. Azt már az óvodás gyerekek is tudják, hogy a víz nélkülözhetetlen kelléke mindennapjainknak, becsülni, tisztelni mégis csak akkor tanuljuk meg, ha hirtelen hiányt szenvedünk belőle. Az pedig több mint elgondolkodtató, hogy egy korlátozott vízszolgáltatás mennyi lappangó probléma gyökerét, feszültség forrását hozza hirtelen felszínre. Eltűnt a millió A panasz konkrétan az Ószőlő utca 109. szám alatti társasházból érkezett, ahol 62 lakás tulajdonosai élnek a jelek szerint nem éppen felhőtlen közösségben. A lakók közül né- hányan felszereltették a vízórát, így pontosan tudják: mennyi vizet használnak el, s ezért mennyit kell fizetniük. Valójában őket érte váratlanul a február végén, egy pénteki napon (egyesek szerint felszólítás nélkül) elrendelt időszakos vízkorlátozás. Gondolhatnánk: az „órások” igazolni tudják valós fogyasztásukat és a számla rendezését, így gond csak az átalánydíjasokkal lehet. — Az eset messze nem ilyen egyszerű, itt hosszú évek során felhalmozódó tartozás okozza a legnagyobb problémát — forgatja vissza az idő kerekét Faragó Márta, a Képviselő Bt. képviselője. A cég 1994-ben vállalta el a szóban forgó társasház képviseletét, de csak azzal a feltétellel, hogy az ott lakók vállalják az akkor már fennálló vízdíjtartozás kifizetését. Az összeg több mint 5 millió forintra rúgott, s Néhányan megtudják, milyen az élet víz nélkül Elek Emil felvétele ebben tevékeny szerepet játszott a korábbi közös képviselő, aki magánszemélyként 1 millió forintot sikkasztott el. — Ez a hiány azonnal kibukott, amikor a Képviselő Bt. átvizsgálta az 1991-től kezdődő időszak könyvelését. Rendőrségi feljelentés, bírósági tárgyalás, két év felfüggesztett börtön az okozott kár megfizetési kötelezettsége mellett — mindezek ellenére behajthatatlan maradt a lakók pénze. Növekvő tartozás Az Ószőlő utcai közösség 1995 elején a Bt.-vel kötött megállapodásban kénytelenkelletlen vállalta, hogy részletekben törleszti a tartozást, s emellett természetesen fizeti a mindenkori közös költségeket. Az együttműködés kezdetben be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, a tartozást sikerült lefaragni 2,3 millió forintra, mígnem tavaly ismét romlott a fizetési morál. Ennek egyenes következményeként a Bt. sem tudta tartani a vízszolgáltatóval kötött szerződést, amelyben ott szerepel: elmaradó részletfizetés esetén részleges vízkorlátozással kell számolniuk a ház lakóinak. Ez be is következett február végén, amikor naponta csak 3-6, 11-12, 18-19.30 és 22-24 óra között jutottak vízhez a lakók. — Minden a megállapodás szerint történt, senkit sem érhetett váratlanul a szolgáltatás (többszöri felszólítással előre jelzett) időbeli korlátozása — reagál az esetre Pampuch József né, a Nyírségvíz Rt. pénzügyi osztályvezetője. Véleménye szerint a fogyasztók jelentős része még mindig távol áll a piaci szemlélettől, ha a vízszámla rendezéséről van szó, pedig ez sem más, mint a polcról levett kenyér: fizetni kell érte. A folyamatos szolgáltatás és a becsületes fogyasztók érdekében különben sem engedhető meg, hogy teret nyerjen a nemtörődöm mentalitás. Ez eddig rendjén is lenne, de azért az újságíró számára maradnak nyitott kérdések: mi a helyzet akkor, ha a szolgáltató egy ilyen intézkedéssel esetleg vétleneket is sújt? A Nyírségvíz hivatalos állásfoglalásából kitűnik: közösen igénybe vett szolgáltatás után közös tartozás keletkezik, a szolgáltató pedig csak a főmérőig követi az eseményeket. Pedig a képviselő pontosan tudja és tudatja, kinek hogy áll a számlája, tehát a notórius hanyagok kiléte a lakók előtt sem marad ismeretlen. A közösség eddig legfeljebb kérlelhette az adósokat, de kiközösítésükre most már talán több eszközt kínál az új társasházi törvény. Sajátos színt nyer a flegma magatartás, amikor kiderül: éppen a nem fizetők azok, akik nem keresik a megoldás lehetőségét. A Képviselő Bt. vezetője elmondta: az Ószőlő utcából a vízkorlátozást követően eddig senki sem fordult még hozzájuk, pedig szívesen elkészítik a RÉS Alapítványhoz benyújtható kérvényt. Nyitott kérdés továbbá a vízórák szerepe, hiszen értelmüket veszítik, ha a rendes embereket úgyis együtt büntetik a nem fizetőkkel. A pazarló energiafelhasználás megszüntetésére tett kezdeményezések így alapjaiban rendülnek meg. Marad a per Külön kérdés az időközben beköltöző lakó esete, aki jóhiszemű vevőként megvásárolja a lakást egy ilyen zűrös házban, s csak később derül ki, hogy közös tartozás terheli azt. A jog szerint az ingatlannal együtt a hátralék lakásra eső részét is átvállalta az új tulajdonos, akinek az adásvételi szerződés megkötése előtt kell meggyőződnie az eladó („a házból menekülő”) állításának igazáról. Ugyanis az aláírást megelőzően még levonhatja a vételárból a tartozás összegét, ezt követően már csak pereskedhet. ■j—j z a kora márciusi haj- nali dér az elszáradt I J és a frissen sarjadó fűszálakon olyan vékony rétegű, épp hogy megnedvesíti a cipőm peremét. Igaz, vastag talpú téli cipő, amit talán hamarosan el lehet dugni a szekrény mélyébe. Az idei tél úgy járt mint az a lator, aki bizonyos javak megszerzését alaposan kitervelte ugyan, de eltaktikázta magát és néhány értékét vesztett bankót felmarkolva kénytelen volt az akcióból kihátrálni. És még az orrára is rákoppintottak. Ezen meditáltam, miközben egy fehér hátú fakopáncsot igyekeztem észrevétlenül becserkészni. Őszintén szólva ez jobban érdekelt, mint a póruljárt lator és az idejéből kifutott tél. A természet törvénye már nem ad neki sem lehetőséget, hogy az idő kerekét visszaforgassa és pótolja az elmulasztottakat. A Nap napról napra magasabban jár a horizonton. A tavasz belopakodott áfák közé és itt vibrál a levegőben. A futballpályának a kertek felé eső oldalán osontam az egyik öreg szilfa felé, remélsökben él, ezért nem hagyhattam ki a ritka lehetőséget, hogy közelről megleshessem tevékenységét. Megfigyeltem, ezt a nyikorgó éneket úgy kelti, hogy a csőrét egy ■ ■••v-ía A tavasz ígérete ve, hogy a virágos kőrisek ágszövevénye valamelyest eltakar a fakopáncs elől. Amikor már elég közel értem a szilfához, mindig meg kellett várnom, hogy a madár belekezdjen a mondókájába. Ezt a hangot nehezen lehet madárdalnak nevezni, pedig valójában az. Aki nem ismeri a fehér hátú fakopáncsnak az énekét, ezt a nyikorgó hangot hallva arra gondol, hogy egy, a téli fagyban megrepedt faágnak a hangját hallja, amelyet egy erősebb szélroham hamarosan letör a fáról. Ez a hazánkban eléggé ritka madár főleg a bükkövastagabb ágcsonk mellé szorítja, ami berezonál a kibocsátott hangtól. Ezen a felfedezésen úgy meglepődtem, hogy elmozdultam a kőris alatti lesállásból és a madár észrevett. A harkály abbahagyta a nyekergő dalt és kíváncsian megnézett az egyik gyöngyszemével. Aztán bebújt a fatörzs mögé és a másikkal tekintett rám. Mivel nem mozdultam, eszeveszett kopácso- lásba kezdett a fatörzsön, mint egy lazsáláson kapott napszámos, aki félti a kialkudott bért, amit már a zsebében érzett. Záporesőként hullott a száraz avarra a kikopá- csolt faszilánk és kéregdarab. Hamarosan újból megnézett és amikor látta, hogy még mindig figyelem, szárnyra kapott és hangos rikácsolással átrepült az erdő túlsó felébe. Nekem sem volt ott immár semmi dolgom. Még megnéztem, hogy az odú készítésében mennyit haladt előre és tovább mentem az ösvényen. Az erdei fülesbaglyok már napokkal ezelőtt elmentek. Csak Mufurca, a kedvencünk maradt egy nappal tovább a többieknél. Ezért abban az illúzióban ringattuk magunkat, hogy így akart nekünk lehetőséget adni a búcsúzásra. Y Ya reményeim nem i i csalnak, a készülő A. JL odúban hamarosan fiókák lesznek és fehér hátú fakopáncsnak nyikorgásával lesz tele az erdő. Régió és érdek M ennyit hallani az exportot ösztönző számtalan kedvezményről... Segítik a kivitelt hitellel, visszatérítendő, és vissza nem térítendő támogatással és még ki tudja mi minden mással. A gazdasági elemzések megmutatják, hogy a legtöbb sikeres országban a kivitel a motor. Nincs ez másként kis országunkban sem, sőt szűkebb térségünkben is üdvösnek tartja mindenki az ilyen irányú törekvéseket. Akiknek befolyásuk van különböző központi és külföldi források elosztására, maguk is igyekeznek ezekkel a pénzekkel az exportcélú munkahely- teremtést, megtartást, beruházást támogatni. Nagyon helyesen. Kevesebb szó esik viszont a belső exportról. Nem állítom, hogy azonos elbírálás alá kellene esnie egy kemény dollárért megvalósított amerikai exportnak, és egy másik szállítmánynak, amely csak Székesfehérvárig megy. Az ország szempontjából a tengerentúl mindenképpen fontosabb. A régiós érdek azonban összetettebb. A megyéből kimenő áru és szolgáltatás már akkor is nagyobb érték a megyén belül realizáltnál, ha az országot egyébként nem hagyja el. Itteni munkást foglalkoztat, itt fizetnek érte iparűzési adót, és mindezt székesfehérvári pénzből — hogy a példánál maradjunk. Mindezek nyilvánvaló dolgok, mégis fontos felidézni abból a szempontból, hogy gazdaságunknak ez a szelete talán nincs eléggé a figyelem középpontjában. A regionális gazdaságfejlesztésnek — különösen, ha nem valami fejlett térségről van szó — olyan irányú ösztönzéseket is tartalmaznia kellene, amely „ilyen kicsivel is” beéri. Azért az idézőjel, mert nem kizárt, hogy valójában egyáltalán nem elhanyagolható tartalék rejlik a dologban. Végső soron országos haszon is összejönne abból, ha a régiók „egymásból élése” végül is együttműködéssé nemesülne. A konvertibilis forint korában végül is mindegy, honnan jön a pénz, de nem mindegy mennyi. Addig is, amíg exportképes ágazataink megerősödnek régiónkban, izmosítani kellene az ország más vidékeinek termelő hazai ipart is. Esik Sándor Mindennapi robot Ferter János rajza--------------------------------------------------------------------------A köz munkásai M inden túlzás nélkül nevezhetjük sikeresnek azokat a pályázatokat, melyek jelentős összegeket nyertek el az Országos Közmunka Tanácstól az állás nélkül maradtak foglalkoztatására. Az érem egyik oldala, hogy a munkanélküliség sújtotta megyénk valóban rászorul ezekre az összegekre, a másik, hogy jól pályázni is tudni kell, hiszen a gondosság, az alaposság eredményezte a sikert akár azok ellenében is, akiknek ugyancsak szüksége van e támogatásra, csak éppen a pályázatuk nem volt elfogadásra alkalmas. A megyénket érintő bő egymilliárdos közmunka program — vitathatatlan — nem old meg minden gondot. De egyrészt kétségtelenül nagy segítséget jelent közel három és fél ezer embernek, illetve családnak, másrészt munkájuk révén számos dolgot, problémát meg lehet oldani az intézményfelújítástól az útpadkák mentének tisztításától az erdőtelepítésig. Mondják, akadnak akik nem örülnek annak, hogy közmunkásként foglalkoztathatók, mert szívesebben henyélnek, vagy dolgoznak feketén. Ennek az ellenkezője azonban ugyanígy, ha nem jobban igaz. Magam is találkoztam nem kevés közmunkással, akik amellett, hogy a segélytől nagyobb összegű keresethez jutottak — igaz, munkával... —, büszkék voltak arra: sokat tettek településük szépítéséért, fejlődéséért az erdőtelepítésekkel, az iskolák, óvodák rendbetételével, a vízelvezető árkok tisztításával. Úgy gondolom, jogos a büszkeségük. Mert bár természetesnek mondjuk, hogy a pénz körül forog legtöbbünk gondolata (az üzletekben semmit nem adnak ingyen), azért jó érzés látni munkánk eredményét. A tiszta lakókörnyezetet, a felújított intézményeket. Ezért is vélem: nagy a pályázók felelőssége. Mert ha a segélyekért sorban állók serege csökken, s gyarapszik a dolgos kezek száma, akkor az egyén és a köz is jól jár. Az újabb pályázatok elbírálása után a mostanihoz hasonló eredményekkel bizonyára mindannyian kiegyeznénk. Kováts Dénes
