Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-17 / 64. szám
1998. március 17., kedd MEGYEI PLUSZ Kitüntetések, előléptetések Nyíregyháza (KM) — Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke nemzeti ünnepünk alkalmából a megye közigazgatásában dolgozók közül a Magyar Köztársasági Arany Ér- demkereszt kitüntetésben részesítette Fodor Jánosi, Nagy- kálló polgármesterét, Gyulai Gáspán, Tiszakóród polgár- mesterét, Molnár Andrást, Szamosszeg polgármesterét. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Csáki József, Tisza- dada jegyzője, dr. Kovács Mihály, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője, Tóth Ferenc, Nyírbogdány jegyzője, Treszkai Ilona, a Megyei Közigazgatási Hivatal főtanácsosa. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közül a Magyar Köztársaság belügyminisztere ezredesi rendfokozatba előléptette dr. Házi Istvánt, kimagasló szakmai munkája elismeréseként főtanácsosi címet adományozott Papp László rendőr alezredesnek, dicséretben és jutalomban részesítette dr. Borbély Menyhért alezredest. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette dr. Szegedi László alezredest, az ORFK közbiztonsági főigazgatója Tamás György Lajos alezredest, az ORFK bűnügyi főigazgatója dr. Gervai József alezredest. A belügyminiszter, tekintettel a szolgálatteljesítésben nyújtott kimagasló helytállásukért, soron kívül rendőr zászlóssá lépteti elő Bor Józsefet, Nánási Jánost, Koncsol Gábort, Kiss Lajosi. Az ORFK vezetője példamutató szakmai munkájuk elismeréseként soron kívül rendőr őrnaggyá lépteti elő Győri Károlyt, századossá Szakái Imrénél, Bodnár Istvánt, Szűcs Zsoltot, főhadnaggyá Sipos Józsefei. Nemzeti ünnepünk alkalmából főtanácsosi címet kapott Márton Lajos tűzoltó ezredes, belügyminiszteri dicséretben és jutalomban részesült Holes István alezredes és Kovács Antal főtörzsőrmester. Soron kívül alezredessé léptették elő Kovács Miklóst, Szűrös Gyulát, főhadnaggyá Papp Zoltánt, törzszászlóssá Miski Lajost. Munkatársi címet kapott Orosz Béláné és Hajdú János közalkalmazott. Dicséretben és pénzjutalomban részesült Szendrei Istvánná közalkalmazott. Sínen a Tiszatrans A kijevi UKREF Trans vállalattal megállapodást kötött a MÁV Cigány fórum Nyíregyháza (KM) — Az észak-keletmagyarországi cigány szervezetek és ön- kormányzatok regionális egyeztető fóruma március 20-án, pénteken tartja Nyíregyházán a városi művelődési központban küldöttgyűlését. A tervek szerint előadást tart ott A cigányság regionális szerveződésének jelentősége az Európa Unióban címmel Lázár János, a megyei közgyűlés alelnöke is. A továbbiakban Horváth Tamás a Fórum elnöke ad áttekintést eddigi tevékenységükről, terveikről, majd Balogh Gyula ügyvezető alelnök, illetve Kóka Tibor alelnök beszél az idei választásokról, valamint a kisebbségi önkormányzatok szerepéről. Körözött a horgon Nyírbátor (T. J.) — A Nyírbátori Határőr Igazgatóság határállomásain az elmúlt héten százötvenezer utas és hatvankilencezer jármű lépett át. Ez idő alatt az igazgatóság illetékességi területén 50 jogellenes cselekményt fedtek fel a határőrök, ebből 4 határsértés volt. A jövedéki törvényt 14- en sértették meg, öt személy különböző egyéb szabálysértést követett el. Három külföldit kiutasítottak, nyolcán pénzbírságot fizettek néhány napos túl- tartózkodásért. Közlekedésrendészeti szabálysértést kilencen, határrendészetit pedig hatan követtek el. Egy körözött személyt is elfogtak a határőrök. Beszámol a képviselő Nyíregyháza (KM) — Mádi László országgyűlési képviselő tart tájékoztatást március 17-én, kedden délután két órától Nyíregyházán a Református Gyülekezeti Ház Kálvin Termében. A rendezvény szervezője a Nyugdíjasok Közössége Karitatív Egyesület. Záhony (N. L.) — A közelmúltban a kijevi UKREF Trans vállalattal megállapodást kötött a MÁV Trans- sped. Ennek értelmében a magyar szállítmányozási vállalat szervezi és élénkíti a keletre irányuló hűtőkocsi-forgal- mat. Egy trieszti és egy ungvári cég is hozzájárul a nyugat-kelet közti forgalom növekedéséhez — erről informálta lapunkat dr. Lőrincz Sándor, a MÁV Transsped vezérigazgató-helyettese. (Korábban ő volt a záhonyi vasútigazgató- ság vezetője.) Nyíregyháza (KM — K. J.) — A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola az idei tanévben érettségizőknek, valamint a korábban érettségizetteknek újabb továbbtanulási lehetőséget kínál. Eszerint: 1998 őszén indítják az iskolában a kétéves — nappali tagozatos — technikusképzést magasépítő és Kisvárda (KM) — Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke ma délután három órától a kisvárdai Bessenyei gimnázium díszterméLefler György Kisvárda, Nyíregyháza, Rét- közberencs (KM) — Nem maradt verés, verekedés nélkül az elmúlt hét vége sem. Súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a kisvárdai rendőrkapitányság egy 17 éves rétközberencsi fiatalember és a még ismeretlen társai ellen, akik március 13-án éjszaka a községben kapával és villával felfegyverkezve megvertek két helyi fiatalembert. A sértettek nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést szenvedtek. Érdekes és szerencsére ritka eset, de mindenképpen tanulságos eset történt a minap. Nyíregyházán egy 53 éves férfi ellen azért indult rendőrségi eljárás, mert az meglehetősen furcsa, eddig ismeretlen tánckoreográfiát produkált, nevezetesen a lépcsőházi botolóst. A Ferenc körúti épület lépcsőházában két lakásajtót is bottal A magyar szállítmányozási cégnek tavaly majdnem 7 milliárd forint volt a bevétele, így bekerült Magyarország legjobb 150 vállalata közé. Köszönhető ez annak is, hogy a cég résztulajdonosa a HUNA- RITAL magyar olasz vegyes vállalatnak. Ä vegyes vállalat közreműködésével élénkült a forgalom a Trieszt-Záhony- Kijev közti vonalon. Főleg a konténerszállításban értek el jó eredményeket. Az ukrán vasút és a MÁV Transsped ungvári székhellyel létrehozta a Tiszatrans vegyes vállalatot. Ez a vegyes vállalat a kedvező környezetvédelmi-vízügyi szakon. A felvétel feltétele mindkét szakirány esetében az érettségi bizonyítvány megléte, illetve az egészségügyi alkalmasság. Jelentkezi az iskola által kibocsátott lapon lehet március 31-ig. Fontos tudnivaló: azok is kérhetik felvételüket, akik felsőfokú oktatási intézménybe már beadták a lapjukat. ben tart előadást a regionális konferencia vendégeként hazánk és az Európai Unió kapcsolatáról, a csatlakozás lehetőségeiről. ütögetett, közben kiabált, amely cselekedetével az ott lakókban félelmet, riadalmat keltett. Úgy látszik a zsebesek sohasem pihennek, s leginkább a zsúfoltságot használják ki. így történt ez március 13-án, péntek délután is. A nyíregyházi MÁV-állomáson egy 22 éves nyíregyházi nő kabátzsebéből ismeretlen tettes ellopta a pénztárcáját a benne lévő 25 ezer forint készpénzzel és a hitelkártyával együtt, összesen 28 ezer forint értékben. Nem pihennek az autótolvajok sem, mindenütt, mindenhol megtalálhatók(?), ahol gépkocsi van. Március 14-én este Nyíregyházán, a Krúdy mozi előtti parkolóban feltörtek egy Audi személygépkocsit. amelyből diplomatatáskát és szerszámostáskát, valamint személyes iratokat loptak el a még ismeretlen elkövetők 50 ezer forint értékben. Azért nincs mindig szerencséjük a tolvajoknak sem, szefuvartarifa kialakításával, az ügyintézés egyszerűsítésével és más szolgáltatásokkal a magyar szállíttatok érdekeit képviseli. A nyíregyházi konzervgyár, a tiszavasvári vegyészeti gyár és a vásárosnaményi Interspan különösen élvei előnyét az ungvári cégnek. A MÁV Transspednek Záhonyban kirendeltsége van. A közeljövőben növekedhet a ki- rendeltség szerepe, ha az olasz FIAT autógyár egy nemrég megkötött szerződés értelmében beindítja a gépkocsik Oroszországba történő szállítását. Levegővétel Nyíregyháza (KM) — A március nem csak az adóbevallások ideje, de többek között e hónapban kell benyújtaniuk jelentésüket a légszennyezés mértékéről az arra kötelezett üzemeknek, telepeknek is. Márpedig környezetünk védelme mindenkinek szívügyének kell, hogy legyen, hiszen rajtunk múlik utódaink jövője. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség felhívja az érintettek figyelmét a határidő betartására: március 31 -ig lehet eljuttatni a jelentést a felügyelőséghez. Nyomtatványok Nyíregyházán az Árok utca 13. szám alatt szerezhetők be. rencsére. Aznap reggelre ugyanis majdcsak hasonlóan járt egy, a megyeszékhelyen, a Vietórisz utcán parkoló Honda személygépkocsi is. A tolvaj éppen a rádiós magnó kiszerelésén mesterkedett, amikor cselekményében megzavarták. A gépkocsifeltörő így üres kézzel távozott a helyszínről, viszont a kocsiban 60 ezer forintnyi rongálási kárt hagyott hátra. Nem szent a nemzeti ünnep sem annak, azoknak, akik elhatározták, hogy kárt okoznak embertársaiknak. Március 15- én reggelre ismeretlen tettes Nyíregyházán egy élelmiszerüzletbe tört be. ahonnan 130 ezer forintnyi portékával, főleg cigarettával, kávéval és édességgel távozott. Kisvárdán egy lakásba tört be ismeretlen személy március 14-én este, ahonnan különböző lakásfelszerelési tárgyak és , ruhaneműk tűntek el, mintegy | háromszázezer forint érték- ! ben. Építők magas fokon Technikusképzés indul a Vásárhelyiben Orbán Kisvárdán Lépcsőházi botolós Eddig ismeretlen tánckoreográfia a Ferenc körúton Búcsúsorok 1994. évi jubileumi műsoron Dalanics György Aranygyűrűt kapott a táncosoktól Amatőr felvétel Hétfőn vettek végső búcsút Nyíregyházán Dalanics György táncpedagógustól. Szeretnénk, ha tudná Kedves Dalanics Gyurka bácsi, hogy hiányozni fog nekünk. Mint gyerekek kerültünk az együtteshez, s most felnőttként tisztelettel hajtunk fejet az életműve előtt. Köszönjük, hogy a néptánc, népzene segítségével könyörtelen rendszereteté- vel, akadályokat nem ismerő egyéniségével, embert nevelt belőlünk. Kitüntetés volt a Szabolcs Táncegyüttes tagjának lenni. Aki meg tudott maradni a csapatban, el kellett fogadnia a normáit: pontos próbakezdés, fegyelmezett és kemény munka, alázat a tánc, a nézők iránt, akár egy kis faluban volt az előadás, akár minősítő versenyeken. Mindig tudott közösséget kovácsolni. Dalanics Györgyöt nem lehetett beskatulyázni. Ő a főállása mellett egyszerre volt táncos, vezető és egy kics"it szülő is. Nemcsak a világot jelentő deszkák felé nyitotta meg az utat, hanem a világhoz is. Az ötvenes, hatvanas, hetvenes években elsősorban Magyarországot jártuk be, de eljutottunk Kárpátaljára és Lengyelországba is. 1977-ben jött az első komoly nemzetközi néptáncfesztivál Spanyol- országban. Hatalmas siker az együttesnek, életreszóló élmény a táncosoknak. Oviedó, Madrid után jöttek sorba a lehetőségek. Dijon, Párizs, Brüsszel, Bolonya, Moszkva és Baku, de megrázó élmény volt a diktatúra idején Bukarestben szerepelni. A 97-es év nagy siker lett. Az „öreg táncosokat” elvitte egy lengyelországi turnéra, ahol fergetegesen jó hangulatú vidám napokat töltöttünk. Végigtáncoltuk a megyét a régi néptáncosok találkozóin. A nyíregyházi, nagykállói, mátészalkai, ököritófülpösi, újfehértói, kálmánházi műsorokban átéltük a régi sikereket s nem is sejtettük, hogy a jó hangulatú vacsorák mindegyike egy-egy búcsúvacsora lesz. Köszönjük, hogy szabad idejét feláldozva létrehozta ezt a kis szigetet az irodaházban, ahol pártállástól, társadalmi pozícióktól függetlenül együtt táncolt diák és pedagógus, forgácsoló és autószerelő. Hisszük, hogy munkája nem volt hiábavaló. Velünk marad minden dalban, lépésben, táncban. A Szabolcs Táncegyüttes HIRDETÉS Készüljön a tavaszi munkára az AGIP-pal!