Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
Negyvennyoicz • A KM ünnepi melléklete 1998. MÁRCIUS 14., SZOMBAT □ A legismertebbek: Petőfi és Jókai Katona Bélának az utóbbi egy-két évben két olyan könyve is megjelent, amelyben az 1848-49-es szabadságharc résztvevőinek, eseményeinek megyénkhez kötődő adatait feltárja. Az újabb kötetén dolgo zó irodalomtörténészt — az évfordulóra tekintettel — erről kérdeztük. — 1848. március 15. nem előzmények nélkül következett be. Itt nemcsak arra gondolok, amit ál- ; falában a tankönyvek emlegetni ; szoktak, hogy előtte való nap tört ki a forradalom Bécsben, és valamivel korábban Párizsban. Nyilván ezek adták meg a forradalomnak a közvetlen lökést. A forradalom valóságban azonban szinte törvényszerűen következett be, mivel egy negyedszázados küzdelem előzte meg. ~J Bizonyára a reformkorra, nemzetünk nagyjainak negyedszáza dós, következetes küzdelmére gondől... M — Március J.y 15. nem kép- jr' zelhető el a reformkor negyedszázada nélkül, s a reformkor sem lehetett volna történelmünk egyik legígéretesebb korszaka, ha nem követte volna 1848. március 15. Tulajdonképpen Széchenyi híres fellépése volt a kezdet az országgyűlésben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia, megalapításának céljára egy évi jövedelmét ajánlotta fel. Ebbe a sorba beletartozott Kölcsey, a reformkor első tizenöt évének legnagyobb hatású alakja, írója, politikusa, és a negyvenes években Kossuth tevékenysége. ' O Március idusának emlegetése során mégis inkább mások jutnak eszünkbe. — Amikor 1848-at emlegetjük, többnyire a Pilvax kávéház fiataljaira gondolunk. Petőfire, Jókaira, Vasvárira és az úgynevezett Tízek Társaságára, arra a fiatal generációra, amelyik a reformkor utolsó éveiben a legharcosabb és legradikálisabb sürgetője lett a változásoknak. Ha az események elindításában, vezetésében és irányításában a legjelentősebb szerepet játszottak nevét vesszük sorba, elsősorban költőJókai Mór két és írókat emlegetünk. Mindebből persze nem az következik, hogy március 15. az írók forradalma lett volna. Kétségtelen azonban, hogy az akkori fiatal írógeneráció volt a legfogékonyabb az új eszmék iránt, s a Pilvax fiataljainak döntő szerepük volt az események alakításában. lJ Közöttük több olyan fiatal is, akik megyénk szülöttei, vagy itt a régiónkban éltek. — A legismertebb név Petőfi és Jókai. De büszkék >f lehetünk rá valóban, hogy megyénk, régiónk nagyon sok jeles íróval, költővel képviseltette magát az eseményekben. Petőfi és Jókai mellett a harmadik egyéniség mindenképpen Vasvári Pál. Tudjuk, hogy Tisza bűdön született, a település a második világháború után vette Ék fel nagy a szülött- W jenek nevét, és k lett Tiszavas- vári. Vasvári Pál, aki görögkatolikus lelkész fia volt, gyermekéveinek nagy részét nem szülőhelyén, hanem Nyírvasváriban töltötte. Eredeti neve Fejér Pál volt és itt vette fel a Vasvári Pál nevet. O még Petőfinél is fiatalabb volt egy-két évvel, szinte még gyerekember. De Petőfi mellett a legradikálisabb, legaktívabb forradalmára volt a korszakának. A szabadságharc kitörése után ő maga szervezett gerillacsapatot, és Erdélyben harcolt, végül a gyalui havasokban a románok ölték meg. J Tudjuk, rajta kívül még mások is Petőfi baráti körébe tartoztak. — Vasvári Pálon kívül is volt még néhány fiatal, megyénkben született íróember, aki jelentős szerepet vitt a szabadság- harcba. Riskó Ignác csengeri születésű irodalmár korán kezdett írni a korabeli lapokban. Barátságot kötött Petőfivel, aki többször fel is kereste Csengerben. Riskó Ignác mutatta be Petőfinek a nevezetes nagykárolyi bálon Szendrei Júliát, és ő vitte el későbbi útjai során Nagyarba Luby Zsigmondékhoz, ahol a Tisza ihlette meg a költőt. Riskó részt vett a szabadságharcban, utána börtönbüntetést kellett elszenvednie. Szintén Petőfihez kapcsolódó alakja a korszak irodalmának Lauka Gusztáv, aki vitkai születésű volt. Apja gazdálkodott, ezért eleinte ő is a mezőgazdasági pályára lépett. Később azonban rendszeresen közölték verseit. Szoros barátságba került Petőfivel, akit többször elkísért szatmári útjára. Irodalmi munkásságának nevezetessége, hogy ő alapította meg az első magyar élclapot. A szabadságharc után ő is hosszabb börtönbüntetést kapott, de később nagyon tevékeny író lett, hosszú életet kapott a sorstól; műve jelent meg. íj A harmadik megvénkbeli író résztvevője a szabadságharcnak Várady 'm Antal, aki paszabi szuletesu volt. Sárospataki diáksága után került Pestre, egyike a márci usi fiataloknak. Szoros kapcsolata volt Petőfivel, egy ideig együtt laktak, közös albérletben. Ő volt Petőfi egyik házassági tanúja. Részt vett a szabadságharcban, utána hosszabb ideig börtön várt rá, később sok művét szentelte Petőfi emlékének, segítve az irodalom- történészek munkáját. A nagy költő is írt hozzá verset. Érdemes még szót ejteni Böszörményi Lászlóról, aki ugyan nem szépíró volt, publicista és lapszerkesztő politikus lett. Kopócsa- pátiban a mai Aranyosa- „ „c. c, , pátiban született. Már a Sándor reformkorban neves politikus volt, Nagykáilóban telepedett le, később Budapesten szerkesztette Kossuth ellenzéki lapját, és kis Kossuthként emlegették. Börtönben halt meg, halála nagy felháborodást váltott ki. TJ Az önkény elől néhány bujdosó is ide, az ország vége felé vette az útját... — A szabadságharc bukása után azokra, akik jelentős szerepet töltöttek be az eseményekben, bujdosás várt. A győztes hatalom a legkíméletlenebb eszközökkel lépett fel ellenük. Közülük két neves író megyénkben rejtőzött el. Vörösmarty Mihály és Bajza József a világosi fegyverletétel után előbb Arany Jánoséknál, Nagyszalontán húzta meg magát, majd Mátészalka felé menekültek, ott is töltöttek néhány napot. Utána Gebére, a mai Nyírkátára vezetett az útjuk. Csanádi János hazafias érzelmű földbirtokos fogadta be őket, és nála töltöttek körülbelül három hetet. Ott érte őket 1849. október 10-én a tizenhárom kivégzett aradi vértanú tragikus halálának híre. Az események hatására Vörös- martynak két verse is született. Az Emlékkönyvbe című versét, Csanádyné inspirálására írta a költő, a másik vers pedig Átok címmel jelent meg később. Ebben Görgeyt ítélte el a költő. TJ Sokan úgy véljük: az írók és a költők tevé- enysége még nemesebbé, ragyogóbbá tette a dicső forradalmat. — Ahogy mondtuk: nem állítható, hogy 1848. március 15. csak az írók forra- alma lett volna, de az írók igen jelentős szerepet játszottak benne. Irodalmunk nagy alakjai később is olyan sokat és jelentős műve- et írtak róla, hogy valószínűleg nem olyan fényben élne a magyarság tudatában ez ünnepünk, hogy még ma is történelmünk legjelentősebb és egyik legszebb napjának tartjuk. Bodnár István KRÚDY GYULA: A törűe trombitás A Krimóczy-huszárszázadnak elesett a trombitása a szabadságharcban. Ilyesmi bizony előfordult máshol is, nemcsak a Krimóczy-huszárok- nál. Csata után bizony néha sok huszár hiányzott. Az öreg Pap János, a marcona őrmester ilyenkor keservesen kiáltott fel: — Fiúk, huszárok, jobban vigyázzatok magatokra! Még megérem, hogy egymagám maradok az egész dicsőséges századból. Egyszer éppen a trombitás hiányzott. Hiába szólongatta a csata után a nevén Pap őrmester: a trombitás nem jelentkezett. — Elment az trombitálni, őrmester uram, a túlvilági hadseregbe — jegyezte meg egy vén huszár. De hát most már azon kellett lenni, hogy hamarosan másik trombitást szerezzenek a huszárok. A huszár trombitás nélkül félember. A trombitaszó tanítja meg arra, hogy mit kell tennie. Ha rohamra indul, mint a fergeteg, a trombitás fújja hozzá az indulót. Ha meg pihenőre tér este, a trombita mellett hunyja le fáradt szemét. Még a paripák is értik már a trombitajeleket. Hát már most hol vegyenek alkalmas trombitást a Kri- móczy-huszárok! Éppen egy rengeteg tölgyfaerdőn haladtak keresztül, amikor a fák közül tülökhangot vitt feléjük a szél. Valami kondás makkoltatta ott a disznókondát. Pap őrmester hallgatta egy darabig a tiilökbangot. — Jól fújja — mondta. — Hatalmas tüdejü gyerek lehet. Hozzátok csak ide azt a kondást! Egy huszár kiugrott a sorból, aztán vitte nagy nevetve az erdőből a disznópásztort. Biz az furcsa figura volt. Fiatal volt-e vagy öregé Ki tudná megmondani? Az arcát benőtte a szőr. Kék inge, gatyája egy gyermeknek is kicsiny lett volna, mert a kondás egy cseppel se volt nagyobb, mint egy kisebbfajta törpe. A vén őrmester is mosolygott a bajusza alatt. — Te fújtad azt a tülköt? — Én hát — felelte hetykén a törpe kondás. — Hát a huszártrombitát tudnád-e fújni? — Tudnám hát! Már hogyne tudnám, mikor tudom. Pap őrmester megcsóválta a fejét. — Ne bolondozz, békás, mert megharaplak. A kis kondás csak körülnézett. — Hol az a trombita? Adtak neki egy trombitát. A szájához vette és belefújt. Hej, hogy zendiilt föl egyszerre az erdő. A huszárparipák kényesen emelgették a lábukat, még a huszárok is vígan mosolyogtak a bajuszuk alatt. Fújta, fújta a kis kondás. A trombitahang zúgva-búgva járta be az erdőt. — így még nem is hallottam fújni — dörmögte az őrmester. — Hogy hívnak, öcsém? — Vad Marci a nevem. — Nobát, Vad Marci, akarsz-e huszár lenni? — Már hogyne akarnék — felelte boldogan a kondás — mikor akarok. — Csak úgy ragyogott az arca a nagy gyönyörűségtől. — Mentem volna már magamtól is, de mindenütt kinevettek. Sehol se kellettem. — Nobát, velünk meglehetsz, mert jól tudod fújni a trombitát — szólt az őrmester. Lenyírták a bozontos haját, szakállát. Huszárgúnyát húztak rá. Igaz, hogy lötyögött az rajta, mintha egy gyerek a nagyapja ruháját öltene föl. De Marci büszkén pödörgette a bajuszát. Nézegette magát jobbról balról. — Sose hittem volna, hogy még huszár leszek valamikor! Eelültették egy lóra, nyakába akasztották a trombitát, aztán kezet szorított vele Pap őrmester. — Ezentúl pedig megbecsüld magad, mert a legvitézebb huszároknál szolgálsz, öcsém. így lett huszár a törpe disznópásztorból. Hanem hát hiába fújta olyan nagyon gyönyörűen Vad Marci a trombitát, azért a huszárok mégis évődtek vele folyton-folyvást. A délceg, szálas legények nagyon lenézték a törpe huszárt. Ahány tréfát elkövettek a világ kezdete óta, azt mind elkövették Vad Marcival. A trombitás pedig búsult, búsult, de nem segíthetett magán. Csak azt emlegette mindig: — Megálltatok, majd megmutatom én egyszer, hogy ki vagyok! A huszárok erre csak nevettek. Nekik mutatná meg Vad Marci a bátorságát, akik annyi diadalmas csatában vettek részt? Talán a világon sincs olyan huszár, mint akármelyik Krimáczy-huszár. Esvszer. amint a Felvidéken járt volna a Krimóczx-huszárok százada, az előőrsök alkonyaikor azzal tértek vissza, hogy nem lehet továbbmenni, mert az útba eső várost megszállva tartja az ellenség. Most már visszafordulhatnak, vagy megtámadhatják az ellenséget, ■— Mennyi az ellenség? — kérdezte Pap János. — Legalább tízszer annyian vannak, mint mi. — No, akkor vissza kell fordulnunk. Éjszakára lepihentek az erdőben. Vad Marci még elfújta nekik trombitáján az esti takarodót, álomra hunytak a fáradt szemek, a trombitás pedig titkon elhagyta az erdőt. Szakadt az eső, zúgott a szél, lován csendesen baktatott a sáros országúton a város felé, ahol az ellenség tanyázott. Mikor pedig a város első házához ért, sarkantyúba kapta lovát és belefújt a huszártrombitába. Fújta, teli tüdőből fújta azt az indulót, amellyel a huszárok rohamra szoktak indulni. Végignyargalt a városon és egy percig se hagyta abba a zengő trombitálást, A vaksötét éjszakában riadtan ébredt föl az ellenség. — Itt vannak a huszárok! — kiabálták mindenfelé. A trombita pedig recsegett, mintha egy hadseregre való huszár jött volna valahonnan. Az ellenség fejvesztetten szaladgált jobbra-balra. Hol vannak a huszárok?• Csak a trombita zengett folytonosan a vaksötét éjszakában. — Körülfognak bennünket, mind itt pusztulunk! — kiabálták. Futott mindenki arra, amerre tudott, kifelé a városból, A törpe trombitás hajnalban azzal költötte fel Pap Jánost: — Őrmester uram, kitakarodott az ellenség a városból. Menjünk be mi addig, amíg észre nem veszik a cselfogást, így szólt Vad Marci, és elmondta az éjszakai huszárro- hamot, amit egymaga rendezett a trombitájával. A vén őrmester csak megölelte a törpe trombitást. — Fiúk — kiáltotta dörgő hangon —, ne bántsátok többé ezt a gyereket. Aki bántja, vasra veretem. Igazi Kri- móczv-huszár ez! H W 9