Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
A honvédből lett főhadnagy Somogyi Rezső, Kisvárda 48-as szabadságharcos bőse • Nem adta fel a győzelembe vetett hitét A patikáriust szülőhelyén úgy ünnepelték, mint Kisvárda utolsó 48-as hősét. Az ilyen- ; '-,■ kor elhangzott köszöntőkből azonban semmiféle adat nem derül ki a gyógyszerész sza- badságharcbani részvéteiét illetően. Rezső halotti nekrológjából azonban már megtudhat valamit az utókor: „Huszonegy éves ifjú volt, amikor, mint főhadnagy végig küzdötte a szabadságharcot. Számos csatában vett részt, többek között a véres kápolnai ütközetben is. A nagy tragédia után hosszabb ideig bujdosott, végre hazatérhetett.” Somogyi halála után harminc évvel látott napvilágot az az írás, melyből további részletek is előbukkannak. Ebből kiderül, hogy amikor a nemzeti harc híre Kisvár- dára is eljutott, s mivel az apa tudta, hogy mi lakozik a fiában, ezért féltvén őt, egy meghitt emberével őriztette Rezsőt a család kezelésében lévő kisvárdai várban. Egy reggel azonban csak hűlt helye volt Rudi úrfinak, mert ő követte a „Talpra magyar, hí a haza” felszólítást és beállt honvédnek. Ilyen előzmények után érthető, hogy miért is óvta Somogyi János a fiát a harctól. Ez azonban kevés sikerrel tette, mert Rudolf valóban aktív részese lett 1848-49 küzdelmeinek. Ebből az időszakból kevés olyan dokumentum maradt fenn, mely az ő harcbéli szereplésére vonatkozik. Ezek egyike egy levél, melyet 1849. március 6- án írt szüleinek. A Törökszentmiklósról keltezett írást alaposan kell elemeznünk ahhoz, hogy a kezdet és a vég közötti űrt némileg kitölthessük. íme a levél azon része, amely a harcokról tudósít: „...Sok csatákat álltunk ki. Kassa alól midőn ellőttünk, Egerbe jöttünk. Verpeléten igen nagy csatánk volt, hol az ellentől megve- rettünk, reggeltől estig tartott a csatázás, Klapkának Görgey segítségére jött, de megveretett ő is. Másnap M. Kövesden ismét történt össze ütközés, hol az ellentől három ágyút elvettek, és sok lovast fogollyá tettek a mieink. Következő nap az az március l-jén vonultunk T. Füred felé. Vonulásunkban az ellenség rajtunk ütött, s miután a mieink az ellent fent tartani képesek voltak, addig a társzekerek és temérdek ágyúk nyertek alkalmat a pos- ványságon átalvonulni. Guyon dandársá- ga, melyben a 43-dik z. alj is van, utócsapatnak maradt, és egészen készen álltunk az ellen martalékjául esni. Kötésig vízben járva egy tízezer menekültünk meg, és egészen Poroszlóig vizesen marsaltunk éjszaka. Március 2-án T. Füredre onnan Szőllősre vonultunk... Szől- lős után egész hangzású Rezsőt használta), kora: 19 év, vallása: katolikus, a foglalkozási rovatban pedig az van feljegyezve, hogy „oskolákat végzett”. Megtudható továbbá, hogy nőtlen, Kisvárdán született, Nagykállóban avatódott be, magassága 5 láb, 2 hüvelyk és 2 vonal. Rajta kívül még több kisvárdai egyén neve is szerepel az október 19-31. között felvett listán. Megemlítendő, hogy Somo8' ' regyvcrncKre vonultunk le. E győzelem hírre márcz. 5-én este Fegyvernekről T.Szentmiklósra jöttünk, hol jelenleg kevésbé hójagos lábakkal pihenünk pár órát, innen két óra múlva Szolnokra menetelünk.” A helynevekből és a dátumokból egy biztos következtetés levonható: Somogyi Rudolf a 43. sz. honvédzászlóalj kötelékébe tartozott. 1848. október-novemberében került sor új honvédzászlóaljak felállítására, a 43. számú is egy ilyen új alapítású volt, ráadásul éppen a megyeszékhelyen, Nyíregyházán alakult meg. Ezért nem meglepő, ha a korabeli avatójegyzéket tanulmányozva találkozunk hősünkkel. A 379. sorszám alatt olvasható Somogyi Rudolf neve (később a magyarosabb fiák oldalán, éppen Rezső írta, hogy Gyula mint 16 éves ifjú nemzetőr vett részt Bá- ka ostromában. A kezdet kezdete is tisztázódott tehát. Rezső is kapott valamelyes kiképzést, majd a zászlóalj átesett a tűzkeresztségen. December 6-án Schlick altábornagy hadteste betört az országba, So- mogyiékat a Tiszához rendelték, hogy ott állják útját a császáriaknak: „Deczember 7-én a hon maradt nemzetőrség is útnak indult, a Kassa felől betört Schlick hadai ellen” — olvasható a Borovszkv féle monográfiában. Rezső a szabadságharcot végigküzdötte. A levél írását követő hónapban kezdődött el a tavaszi hadjárat, ebben zászlóalja is dicsőséget szerzett. Ott volt Buda visszavételénél is, de a tényleges ostromban a 43. zászlóalj nem vett részt. A győzelmi sorozat azonban nem tartott, nem tarthatott sokáig, hiszen akkoriban amikor Petőfi azt írta, hogy: „villog ellenünk a fél világnak kardja”, csak idő kérdése volt a szabadságharc leverése. Ebből az időszakból is fennmaradt egy Somogyi által július 3-án, Jászberényben írt levél. Ebben részletesen beszámolt a magyar seregeket ért vereségekről, ennek ellenére nem adta fel a győzelem reményébe vetett hitét. Ekkor már Rezső nem egyszerű közkatona: „Jelenlegi állásom kedvezőbb mint volt, a napokban hadosztá- lyi nyargoncz, később hadosztályi segéd lettem, s rövid időn, mintegy 14 nap alatt főhadnagynak neveznek ki. í Mint hadosztályi segéd ma a genera- j| lisnál hivatalból voltam” — írta. A kinevezés után Somogyi Rudolf már nem sokáig szolgálhatott az ú| rangjában, mivel augusztus 13-án megtörtént a világosi fegyverletétel, a század Dévánál augusztus 18-án tette le a fegyvert. Somogyi is, mint megannyi sorstársa egy ideig bujdosni kényszerült. A terror elülte után hazatért és megkezdhette tanulmányait a bécsi egyetemen. Később a passzív ellenállás helyi alakja volt, az ő patikájának a padlásán rejtették el azokat a B-tabellákat. melyekben a befizetett és a hátralékos adók szerepeltek. Ahogy telt az idő, a szabadságharcot az egyre dicsőségesebb emlékezés fényköre vette körül, a mindennapokban azonban főleg a kiegyezést követően a gyakorlat azt mutatta, hogy elfelejtődött az aradi tizenhárom és a megtorlás. Nem kell tehát csodálkozni azon, ha az 1889-es márciusi ünnepély kisvárdai eseményei között azt találjuk, hogy este 50 főből álló társadalom minden osztályát képviselő társaság ült asztalhoz: „A felköszöntők sorát Somogyi Rezső nyitotta meg, s lelkes beszéde már azért is közvetlen hatású volt, mert a szónokban a 48-as honvédtisztet láttuk.” A sors iróniája, hogy Kisvárda utolsó 48-as veteránja éppen az 19Ö7. október 6-án jelentkezett ra- portra az aradi tábornokok szelleme előtt. Néző István Negyvennyolcz • A KM ünnepi melléklete 1998. március 14., szombat
