Kelet-Magyarország, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-10 / 58. szám
1998. március 10., kedd HÁTTÉR Kimaradtak a kedvezményekből Márokpapiban még mindig — vagy már megint? — a föld a mindennapok alapja Ilyen jó időben szívesen levegőzik az ember Harasztosi Pál felvétele Balogh Géza Márokpapi (KM) — Messziről, a 41-s útról Márokpapi olyan, mint egy kotlóalj csirke. Maga a falu a kotló, a szétszéledt csibék pedig a kertek, a nagy diófák, szilvafák, kőrisek. Van belőlük bőven, az udvarok itt még őrzik a régi beregi porták hangulatát. Az alig több mint félezer lelket számláló település igazi turistalátványosság is lehetne, de csak kevesen ismerik. Ide többnyire csak az jön. aki céllal érkezik. Aki Csaroda felől megy Tarpának, Fehérgyarmatnak, az a számozott utat követi, s Beregsuránynak kerül. Pedig az a vékony, kacska- ringós utacska igazi meglepetést tartogat a természetet kedvelő számára. Egy letűnt kor tájképét őrzi még a vidék. — És hál’istennek mégsem annyira ismeretlen, mint első látásra az utazónak tűnik, hiszen a természetvédők már korábban is felismerték a környék természeti értékeit — mondja a község polgármestere, Mester András. — Az E- misszió Egyesület például már külön házzal is rendelkezik a faluban. Egy öreg portát vásároltak meg a Szipa partján, éppen most kerítik körbe régi, archaikus módszereket felelevenítve, s innen rajzanak szét a mezőkre, erdőkbe, hogy feltérképezzék és megfigyeljék a táj természeti érdekességeit, értékeit. Másutt, szerencsésebb vidékeken egy-egy falut a turistaipar is képes eltartani, Márokpapi azonban egyelőre még messze tart ettől. Itt még mindig — vagy már megint? — a föld a mindennapok alapja, de ez az alap igencsak ingatag. Hét-nyolc aranykoronás táblák alkotják a határt, ahol csak kínnal lehet boldogulni. De a nagy többség rá van utalva a küszködésre, hiszen más munka se közelben, se távolban nincsen. A kevés szerencsések közül majd mindenki az önkormányzat működtette intézményekben dolgozik, a vállalkozásokat itt még nem nagyon kísérte szerencse. Igaz, a vállalkozó is kevés. De ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen a faluban igen magas az öregek aránya. Sokáig úgy is tűnt, hogy elsorvad a község, de aztán a rendszerváltás táján itt is megpezsdült a közélet. Addig Beregsurányhoz tartoztak, de mind többen szorgalmazták azt, hogy próbáljanak meg saját lábukra állni. Négy évvel ezelőtt lettek önállóak. És a tömérdek gond ellenére sem bánták meg a saját utat. — Pedig lenne okunk a panaszra — folytatja a polgár- mester. — Olyan szerencsétlenül húzták meg a záhonyi gazdasági övezet határát, hogy az pontosan a 41-es úton halad végig. Az attól délre fekvő községek kimaradtak... Mi alig ötszáz méterre vagyunk az úttól, ám délre! Ez már eleve tíz százalék mínuszt jelent egy-egy pályázatnál. De nem csak ez sújtja a hozzánk hasonló községeket. Mi sajnos nem vagyunk olyan gazdagok, hogy megfelelő saját tőkével indulhassunk egy-egy pályázathoz. Ráadásul a jelenlegi kincstári rendszer nem teszi lehetővé, hogy az önerőt saját munkával váltsuk ki. Pedig az önerő sok pályázat feltétele. Egyébként ez az egyik legnagyobb akadály, ami az egyéni vállalkozók előtt is tornyosul. Hiába van fantáziája, kedve, ambíciója, nem tud az ötről a hatra vergődni. A márokpapiak többségének azonban nem emiatt fáj a feje. Nekik már az is nagy segítséget jelent, hogy megindult a faluban a szociális földprogram, és az önkormányzat által működtetett diszkontüzletben vásárolhatnak. És persze közben kapaszkodnak, hogy el ne sodorják őket a kemény szelek. Az önkormányzat is segíteni próbál nekik ebben. A fentieken túl úgy is, hogy százezer forinttal támogatja a lakást építőket. Mert azért hál’istennek itt is építkeznek! 1848 iSS reményt adó események történtek hazánkban. A párizsi forradalom hírére végre mozgásba lendült az addig megbéklyózott magyar politikai élet. A külföldről érkező kedvező hírek lendületet adhattak az eseményeknek. A köztársaság Franciaországban (február 25.), az össznémet parlament összehívásának terve Németországban (február 26.), a polgári szabadságjogok kiterjesztése Piemontban (március 4.), Toscanában (február 17.), Nápolyban (február 10.) megadták a segítséget. Pozsonyban a Pestről március 5-én oda induló Irányi Dániel megegyezett Kossuthtal, hogy — az ország- gyűlési ellenzék munkáját támogatandó — petíciót állítanak össze, s ennek segítségével nyomást gyakorolnak a diétára. Ezen megállapodásnak lesz majd következménye a március 11-éré elkészült 12 pont (Irinyi József műve). Persze szervezkedik a kormánypárt is. Apponyi február végén javaslatot tett az országgyűlés feloszlatására, de már elkésett. A Helytartótanácstag Széchenyi István március 4-i naplóbejegyzése szerint teljhatalmú királyi biztos akart lenni, hogy a rettegett forradalomnak elejét vegye a legszükségesebb reformok soron kívüli bevezetésével. Ennek érdekében tárgyal március 7-én és 9-én (Petőfi Sándor) István főherceggel, valamint Apponyi György udvari kancellárral és a centralista Eötvös Józseffel. A kormány kész arra, hogy katonai erővel lépjen fel. Felmerült a politikai csoportok betiltásának gondolata is. Az eseményeket azonban Széchenyi nagy tekintélye sem tudja megállítani. A kormányzat nem meri vállalni a kockázatot, hogy a rosszul sikerülő fellépés még nagyobb politikai zűrzavart okozzon. Az udvar a főrendi ház szavazatára bízná a döntést, a főrendek pedig menekülnek attól. A pesti Ellenzéki Kör radikális csoportja azért küldte Irányi Dánielt Pozsonyba, mert elégedetlen volt Kossuth felirati javaslatával. Hiányolták ugyanis a kossuthi előterjesztésből a sajtószabadság, az évenkénti ország- gyűlés, az esküdtszék, a nemzeti bank, a nemzetőrség, az önálló hadsereg megteremtésének szándékát. Kossuth pedig tömegtámogatást várt a pesti radikálisoktól. A petíció megszövegezését Irinyi József vállalta az ellenzékiek március 9-i bankettjén. „Egész alkotmányunkat kívánjuk ezúttal tisztába hozatni” — írja a március 11-éré elkészült 12 pont bevezetőjében Irinyi. A Pilvax kávéházat gyülekezési helyül használó ifjúság a petíció terjesztésére a március 19-i, József-napi vásárt tartotta legalkalmasabbnak. A liberális pesti csoport (Csány László, Klauzál Gábor, Nyári Pál) szerette volna ellenőrzés alatt tartani az eseményeket, ezért azt javasolták, hogy a 12 pontot Batthyány Lajoshoz, az Ellenzéki Kör elnökéhez továbbítva küldjék szét az országba, hogy minél többen aláírhassák, előbb azonban Az országgyűlés alsótáblájának ülésterme Pozsonyban, ahol a forradalom kitörését követő néhány hét leforgása alatt alapvető fontosságú törvények egész sora születik meg Fametszet az ellenzék Pestre összehívott országos gyűlésével fogadtassák el a pontokat. A csalódott márciusi fiatalok történelmi segítséget kaptak a március 13-án Bécsben kitört forradalomtól, amelynek hatása alatt meg is gyorsíthatták az eseményeket. A bécsi megmozdulás megbuktatta Metternich Kelemen herceg kormányát, és ez elszalaszthatatlan alkalmat jelentett. A Pilvax-kör- ben március 14-én este véglegesítették a 12 pontot (ekkor fogadták el a politikai foglyok szabadon bocsátásáról szóló követelést), majd a másnapi tömegtüntetésről is döntöttek. Március 15-én reggel a már jól ismert események kezdődtek el Pesten. A márciusi fiatalok pontjait a két nappal korábban elkészült Petőfi-verssel (Nemzeti dal) együtt valamennyi iskolázott ember ma is kívülről fújja. Mint ahogyan az évforduló napján évről évre feltűzzük a forradalmi jelvényt, a kokárdát. A pesti orvosegyetem hallgatói, a politechnikum diákjai a jogászok és az utca népe útvonalán — legalább gondolatban — mindnyájan végigmentünk már. Tudjuk, mi történt a Pilvax kávéházban, a Länderer nyomdában, a városi tanácsnál, Táncsics börtönénél. A bécsi és pesti forradalom eseményei jó muníciót adtak a pozsonyi diétának, s most már rajtuk a sor... A sorozat szerkesztője Gulyás József ............... . ... Árapasztó S zámolgatnak a földtulajdonosok, mennyivel lesz drágább birtokuk, ha majdan az EU sáncain belül leszünk. Minimum többszörös árak hallatszanak, és én csak azért nem idézek belőlük, mert így leírva még igazolva látná valaki a jóslatát. Mielőtt jobban elgaloppíroz- nák magukat az előrejelzések, számba kellene venni azokat a tényezőket is, amelyek a reménybeli magas árakat apasztani fogják. Itt van mindjárt valami, ami ma is elkedvetlenítő dolog: a tulajdon zavartalan használatának a hiánya. Mi valahogy megtanultunk együtt élni azokkal, akik a táblahatárt nem tekintik egyúttal átléphetetlen és háborít- hatatlan tulajdonhatámak. Mindennapos látvány a fasorokból gallyal, vagy vastagabb ágakkal hazafelé tartó kol- dusszegény ember. A kisebb-nagyobb megélhetési dézsmálás hallgatólagosan ugyancsak elfogadott. A mezgeré- lés kedélyes elfoglaltság az ökömyálas őszi napsütésben. A közelmúlt esztendőkben megszaporodott komolyabb túlkapások valahol a felsoroltakban gyökereznek. Az éjszaka kifűrészelt meggyes, az ugyancsak nem nappal lerázott és elvitt alma, az elhajtott birka... Mind mind elkedvetlenítő a mai tulajdonos számára, és elriasztó a reménybeli vevőnek. Aki járt már a Lajtán túl, és gazdaszemmel végignézte az elsuhanó tájat, azonnal láthatta: arrafelé ilyesmiről szó sem lehet. Vagy ha mégis, ott a közvélemény ellenállásával találkozik először az ügy és rögtön utána erőteljes hatósági intézkedéssel. Ezzel szemben a mi közvéleményünk szemében megengedett bemenni az útszéli kukoricásba egy kis főznivalóért, legyen bárki a tulajdonosa. Égy ország nyugalmas, vagy nem nyugalmas tulajdonhasználati viszonyait lemérhetjük a kerítések nagyságából. Kínában járva megdöbbenve láttam, hogy a szántóföldi táblákat téglafal választja el egymástól. A mi jövendő nyugati vevőinket ugyanígy nyugtalaníthatja majd, ha föld árán kívül a drótét és az oszlopét is kalkulálnia kell majd. Ésik Sándor Hosszú az út... Ferter János rajza Kandeláber-akció E gyvalamit nem lehet elvitatni a nyíregyháziaktól: az adakozási kedvet. Ha a cél, amelyért adni kell, jó ügyet szolgál, nincs az a legszegényebb polgár, aki legalább egy forintot ne adna érte. így volt ez már az örök- váltság idején is. S ha csak ennyit örököltünk elődeinktől, már érdemes volt élniük. Gyakran járok a Vadasparkban, s örömmel tölt el, hogy egyre több fa előtt jelzi kis tábla, kié. Mert sikeres az akció, amely arra buzdítja a városlakókat, vegyenek fát a parkban, ezzel támogatják az intézményt. Néhány éve Sóstóra már csak azért mentünk ki, hogy levegőjébe szippantva, behunyt szemmel emlékezzünk vissza arra, amiért szerettük. S mikor már a nyitott villamos csilingelését, a kalauz lépteinek dobbanását is sikerült felidézni — biztosan jött a busz, hogy összetörje a képet. Darabjait most kezdjük összerakni. A Svájci-lak, a víztorony, a Gomba már kész, nyárra talán a kádfürdő is kinyit, s rövidesen újra a városé a Krúdy Szálló. Most a parkon a sor. Sok nyíregyházi elmondta már több helyen — fórumokon, közvélemény-kutatások alkalmával: szívesen támogatná anyagilag is Sóstó fejlesztését, hogy mihamarabb visszanyerje hajdani varázsát. Javasolták alapítvány létrehozását, volt, aki „téglajegyet” vett volna, de igazából erre eddig nem volt lehetőség. Mostantól viszont igen: a város polgármestere hivatalosan is meghirdette a kandeláber-akciót. Főként a vállalkozók, a tehetősebbek támogatására számítanak, hiszen egy kandeláber ára közelíti a százezer forintot. De talán az sem elképzelhetetlen, hogy többen összefognak, s közösen adják össze a pénzt a világítótestre. Táblán örökíük majd meg azoknak a nevét, akik hozzájárulnak a szállót övező park közvilágításának kiépítéséhez. Valakivel Sóstóról beszélgettem a minap. Azt mondta: ha valamire igazán nem sajnálná a pénzét, az a villamos lenne. Tudják, a nyitott kocsikkal. Mert az nagyon hiányzik nekünk... Cservenyák Katalin