Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-19 / 42. szám
1998. február 19., csütörtök HÁTTÉR Lopott autók nyomában A lefoglalt járművekből nem lesz rendőrgépkocsi, előbb-utóbb hazakerülnek Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A megbeszélés gyorsan, lényegre törően zajlik. Az ügyfél elmondja igényét: autótípus, köbcenti, évjárat, extrák, szín, a közvetítő közli a várható árat, az átadás lehetséges időpontját, egyeztetik a helyszínt is. Ez lehet valamelyik város parkolója, szállodája — a kulcs olykor a recepcióshoz kerül. Ami ezt követi, összehangolt, jól megtervezett és megszervezett csapatmunka. Néhány nappal később. Többmillió forintot érő autó áll a németországi parkolóban. (írhatnánk persze olaszországit, ausztriait, vagy budapestit is.) Az éj leple alatt, vagy akár fényes nappal mellé lépő emberek nem haboznak. Egyikük árgus szemekkel figyel, nehogy tanú közeledjen, a másik másodpercek alatt kinyitja a zárat, beülnek, s már indulnak is. Azután — nem ritka — gyors menetben irány a határ... A tolvajok az első célállomáson átadják az autót, s kulcsait, átveszik a kialkudott összeget, s a jól végzett munka örömével hazaindulnak. Nem rendőrautó A műhelyben serénykedő emberek: új rendszám kerül az autóra, átütik az alváz- vagy motorszámot, eredetinek tűnő forgalmi engedélyt állítanak ki. Megbeszélt helyre érkezik a sofőr, az ő feladata a gépkocsit elszállítani a megbeszélt helyre — főként a volt Szovjetunió utódállamaiba. Ha szerencséje van, átjut a határon, de olykor megesik: lebukik mondjuk Záhonynál vagy Be- regsuránynál. így az autó a megrendelő garázsa helyett megyénk egyik telepére kerül, ott várva akár hónapokig, rosszabb esetben egy éven túl is, hogy a tulajdonos megtalálása után elszállítsák. Többmilliót érő Mercedesek, Audik, Volkswagenek, dzsipek jutnak az említett sorsra, megyénkben évről évre több tucatnyi. Persze nemcsak külföldön, de Magyarországon ellopott gépkocsik is, legutóbb egy Hajdú-Bihar megyei csapat bukott le, s jópár autó — ha megbontva is, de — megkerült. Hallottam arról, hogy egyes országokban az ilyen lefoglalt autókkal a rendőrök járnak, így (is) bővítik gépjárműparkjukat. Ennek bizonyára nálunk is örülnének, mert a rendőrségi autópark a fejlesztések ellenére is hagy kívánnivalót maga után. Van-e erre lehetőség? — kérdeztem Dorogi István őrnagyot, a megyei rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozóját, aki jól ismeri az efféle történeteket, a megyén ő az autóügyek gazdája. — Határozott nem a válaszom, mi egyetlenegy autóba sem ülhetünk be, hogy az ügyeket intézzük, vagy a bűnözőket üldözzük — felelte. — Értékesíteni sem szabad a lefoglalt gépkocsikat. Ha nem bizonyítható, hogy lopott, akkor visszakerül ahhoz, akitől lefoglaltuk. Hónapokig tart Ha viszont megtaláljuk a gazdáját, vagy a biztosítót, aki a kárösszeget kifizette, akkor ők szállítják el. Igaz, ez a folyamat olykor hosszú hónapokat, esetenként évet, éveket vesz igénybe. A rendőrség nemhogy pénzt nem lát ezekből az autókból, de inkább kiadása van vele. Az, hogy a tulajdonjog tisztázása meddig tart, sok mindentől függ. Attól például, milyen hamar jelentik be a jármű eltűnését, szerepel-e a körözési nyilvántartásban, mennyire gyorsan sikerül az eredeti tulajdonos nyomára bukkanni... A gazda kilétének felderítésében jelentős szerep hárul az Interpolra is. De előbb-utóbb valamennyi autó visszakerül a tulajdonoshoz, vagy — mint utaltunk rá — a biztosítójához. Az autótolvajok (illetve a megrendelők) között a Mercedes és a BMW a sláger, no meg a dzsipek, de „kelendőek” a Volkswagenek és az Audik is. Persze a márkalista tovább sorolható, nem ritka a Trabantok eltulajdonítása sem. Sokszor a megrendelésre lopott autó előre ismert tulajdonoshoz kerül, de előfordul, hogy szétbontva, alkatrészként értékesítik, esetleg kettőháromból szerelnek össze újabbat. Akadt már fenn 14 milliót érő járműcsoda is az ellenőrzésen! Kelepcében Van, hogy egy darabig furikázik szép autójával a tulajdonos, és csak később derül ki, hogy lopott. Olykor gyanútlan emberek vesztenek nagyot, akik nem is tudnak arról, hogy eltulajdonított gépkocsit vásároltak. Még autókereskedésekben is akadt erre példa! Megtörtént eset: egy hazánkfia hazai autókereskedésben vásárolt járművével utazott családjával síelni, s Németországban megállították az ellenőrző rendőrök. Hamar kiderítették, hogy gépkocsija lopott, s hiába magyarázkodott, nem volt pardon: csomagjaikat kipakolták, mehettek tovább gyalog... Kamarák Becs, Nyíregy háza (KM Ny. Zs.) — Ausztria támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, ugyanakkor vannak még vitás pontok az integrációs előkészületekben — tájékoztatta lapunkat Veres János, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Bécsben kedden megrendezett tanácskozásról. Itt ültek tárgyalóasztalhoz az osztrák tartományi gazdasági kamarák valamint a magyar kereskedelmi és iparkamarák megyei vezetői. Szomszédaink a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban arra figyelmeztettek. hogy a képzett, de itthon kevésbé megfizetett szakembergárda előtt megnyílik az Európa jobban fizető részei felé vezető út. s ez visszavetheti a magyar gazdaságot. A tárgyaló felek némileg eltérő álláspontra helyezkedtek az integráció mikéntjében is: míg a magyar küldöttek hazánk mielőbbi, akár derogációs (kedvezményeket is élvező) csatlakozásának fontosságát hangsúlyozták, addig az osztrákok a teljes felkészülést a tagság elnyerése ele helyezték. .............rn.mrn~*é~km...............................................................— kedvetlen idő volt. Már régen köszönt a A. nyárnak az ősz, a hetek is lassan belementek a télbe. A kis faluvégi ház konyhájában egy öregember és egy öregasszony üldögélt. A villany nem égett, mert drága, ez évtől megint emelték az árát. így hát a konyha sötétségébe csak a maradék hold nézett be az ablakon. A gáz sem égett, mert az is drága, még szerencse, hogy nem dobták ki az öreg csikótűzhelyet. Giz-gaz, csutka mindig akad, amivel tüzelni lehet és még pénzbe sem kerül. A tiszta szobát csak akkor használták, amikor a fiúk, meg az unokák jöttek. Igaz, azok is csak nyáron, meg amikor még kicsik voltak. Hej, de régen volt az, van annak már két éve is. Az öregember tett a tűzre, hadd világítson az is, meg adjon meleget is, majd roskatag mozdulattal leült egy régi karospadra. Időt engedett magának, meg a gondolatainak is. Volt is miről gondolkodnia, mert a nyugtalanság igencsak megszaporodott benne. Nemcsak a családja miatt. Világéletében békes- séges ember volt, mindig vallotta: senki se merészeljen bottal javítani. Mostanában más elveket vall. A hazáról, meg a hazqfiságról papolnak az új nemzetmegváltók, de haza-e, ha a föld, a pénz, a hivatal, a hatalom heveseké. Ha nincs itthon munka, megélhetés. A legkisebb fia is külhonban próbál szerencsét. Meg, hogy lehet a haza fia az, ha a haza nem atyja neki. Azt kén tenni — bölcselkedett magában —, hogy a hazának fiának kellene venni őket, részeltetni minden lehetséges, megszolgált jóban. Itt elakadt. Mert hogy milyen jól eligazítaná ő a haza sorsát, amikor a saját ügyét sem tudja eligazítani. Itt vannak a saját fiai. Mindent megtett értük, taníttatta őket, lakást vett nekik, mégis... Megrettent, csak nem gondolkodott hangosan? Az öregasszony az előbb még matatott valamit az edények között, mint ahogy a holtak fölött a szemfedőt szokás igazgatni, de aztán esetül lett. Az ablakhoz vitte a székét, égő szemekkel hol kifelé nézett azon, mintha várna valakit, vagy valakiket, hol a mestergerendát nézte, amelyik az eget eltakarta előle. Majd elővette kötős kosarát, s a gyér világítás mellett varrogatni kezdett. Gondolatai a gyermekei körül jártak. Közben elelmosolyodott, mert ősszel is az ember mindig a tavaszra, a nyárra emlékezik. De mert tudta, hogy megbújva lehet sok baja is, betegség, s a vele rokon öregség, szegénység, újra elszomorodott. Csendben sírdogálni kezdett. Még jó hogy az emberem nem látja, gondolta. Majd amikor a tovább fogyó hold sem világított már, s a tűz is kialudt, megágyazott, lefeküdtek. Nem tudtak elaludni, két füllel lesték a csendet. Hosszú idő után megszólalt az öregember. Ha már az Istent elkerülték, a házukat miért? Ne káromolja kend az Istent, mondta a párja. A gyerekek meg majd jönnek, ha jó idő lesz.-m y em várhatjuk, hogy /\l ilyen síkos úton el- JL y induljanak, még bajuk eshetne. Na és legalább egy levél, mordult az öreg. Az is jön, védte a gyerekeit az anyjuk, holnap biztosan jön a postás — mondta, de már ő maga sem volt biztos abban. Csöndben, ketten- • Kelet-Magyar ország 3 Adósok, kaszára! A címadó mondat végén a felkiáltójel magyarázatra szorul. Dehogy is felszólítás akar lenni! Csupán egy meglepett reakció a kormány legutóbbi tervezetére, amely szerint a közműdíjjal tartozókat közmunkára lehetne vezényelni. A hír hallatán az embernek az egyik szeme sír, a másik nevet. Egyrészt helyesli, másrészt vitatja az elgondolást. Ha a kispénzű, a közműdíjakat vért izzadva is fizetőkre gondol, akkor nem mondhat mást, hogy velük szemben ne kapjanak előnyöket a hasonló anyagi körülmények között élő, de a mindennapokat sokkal lezserebbül felfogó családok. Aki tehát tartozik, az fizessen. Ha nem a pénzével, akkor a munkájával. Az adott településeken ezernyi a tennivaló, de az önkormányzatnak sovány a bukszája, örül, ha életben tudja tartani az iskolát, az óvodát, s a többi intézményt. Nincsen aki kitisztítsa az árkokat, rendben tartsa a parkot, a szeméttelepet, elvigye az ebédet a magatehetetlen öregeknek..., hogy fát ültessen, hogy pótolja a letördelt csemetéket. E munkák egy részét tényleg elvégezhetnék a tartozás fejében az adósok. Milyen jó lenne, ha ilyen egyszerű volna az élet, szólal meg erre az ember másik fele. Adós és adós között ugyanis hatalmas különbségek vannak, s nem ártana talán azt sem megvizsgálni, mi okozta az óriásira duzzadt közüzemi tartozásokat. Nemrég a főváros egyik lakótelepén felmérést végeztek, s kiderült, az ott élők felének mínuszban van a folyószámlája, vagyis ilyen vagy olyan összeggel tartozik. Ám a Jogvédő Egyesületek Szövetségének adataiból az is kiderült, az elmúlt húsz esztendőben hazánkban legalább harmincszorosára emelkedett csak a fűtésdíj, hogy a vízről, a villanyról, meg a többiről ne is beszéljünk. Ne csodálkozzunk hát a közel egymillió magyar adóson. De azon se, ha az adósságot néha megpróbálják behajtani. Balogh Géza Gesztenyekaparók T anmesébe illő az az éber megfigyelésen alapuló népi bölcselet, mely szerint mindig voltak emberek, akik kikaparták a tűzből a gesztenyét, ám a csemegéből már azok is ehettek, akik a kaparópozíciót roppant előzékenyen átengedték másoknak. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a napokban egy stratégia ágazat szakszervezeti szövetsége kezdeményezte: a nem szervezett dolgozók is fizessenek az érdek- védelem kasszájába. A felvetés első hallásra több mint furcsa, különösen, ha az ember a szakszervezetbe lépés önkéntességére gondol. Tény ugyanakkor, hogy napjaink szakszervezete (hál’istennek!) sem a régi már, elmúltak azok az idők, amikor a funkcionáriusok tevékenysége szinte csak a majálisok sörsátrainak leverésére, no meg a karácsonyi szaloncukor beszerzésére, s néha-néha bizonyos segélyek, kedvezményes üdülési lehetőségek odaítélésére korlátozódott. A mai szakszervezetekre ugyanis (a parlamenti szócsaták egy közkedvelt jelzőjét citálva) kőkemény érdekvédelmi szerepet osztott napjaink gazdasági rendszerének — olykor víg, inkább azonban komoly játékot hozó — drámáját élesben színpadra vitt rendezője. Elég csak arra gondolni, hogy a dolgozók egzisztenciáját alapvetően érintő, s nem utolsósorban a munkavállalók jogait rögzítő kollektívszerződések előnyeit valamennyi érintett dolgozó élvezi, miközben a munkaadóval a szervezett dolgozók tagdíjaiból!!) működtetett szakszervezet egyezkedik. Jogosnak tűnik tehát az igény: ha technikailag nem is vehet részt mindenki a nagy gesztenyekaparásban, legalább az azbesztkesztyűre valót közösen „dobjuk össze” azoknak, akik — némi pátosszal szólva — a tűzbe teszik a kezüket. Vélhetően azonban, az elképzelések szerint a nem szervezett dolgozóktól kérendő, előzetesen kollektívszerződés- kötési díj névre keresztelt fizetnivalót sokan, leginkább persze maguk az érintettek ellenzik, sőt egyenesen alkotmányellenesnek és diszkriminatívnak is tartják a tervezett lépést. Ha már a lépésnél tartunk, szabadjon megjegyezni, előre haladni csak lépegetve lehet! Ámbár, eddig ez a szakszervezeti sztori is másról szólt, jelesül: az is megy, aki helyben jár. Kovács Bertalan Előfordul, hogy már csak megbontott autókat tudnak lefoglalni Harasztosi Pál felvétele Létszámleépítés Ferter János rajza
