Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-13 / 37. szám

AKTUÁLIS INTERJÚNK Zsenik vagy sarlatánok Beszélgetés dr. Török Szilveszter professzorral a természetgyógyászat titkairól Szőke Judit Az egészség az ember természetes állapo­ta. Ha megbetegszünk, rohangászunk or­voshoz, egyre többet pedig természetgyó­gyászhoz, stílusosan szólva fűhöz-fához. A minap Nyíregyházán járt dr. Török Szil­veszter professzor, a Magyar Természet- gyógyászok és Életreformerek Tu­dományos Egyesületének elnöke, kandidátus, nyugalmazott egyete­mi tanár. A nemrégiben életbe lé­pett természetgyógyászati tevé­kenységről szóló jogszabály ürü­gyén beszélgettünk a témáról. És nem csak arról. Indíttatásáról meg­tudtam, hogy még gyerekkorában megérintette a szájról szájra terje­dő egészségügyi kultúra, az édes­anya és a nagymama ellesett tu­dása. A családjában egészségről, betegségről mindent tudtak, amit tudni érdemes. És ennek csak egyik oka volt, hogy nem jutott pénz or­vosra. 3 Nézzük először a gyökereket! Mikorra datálható az a hagyomá­nyos, akadémiai orvoslás és a ter­mészetgyógyászat közötti konflik­tus, mely napjainkra rendeződni látszik? —- A civilizált országokban már több évtizeddel ezelőtt bekövetke­zett egy paradigmaváltás az egész­ségügyben, melynek lényege: a hangsúly áttevődött a gyógyításról a megelőzésre. Amerikai és euró­pai közgazdászok kiszámolták, hogy rengeteg pénzt lehetne megspórolni, sokkal gazdaságosabbá válna a nemzeti egészségügy, ha a megelőzésre fordítaná­nak sokat. Ekkor kezdték el megtanítani az embereket a mozgás, a táplálkozás, a pszichés állapot stabilitására, mindezek fontosságára, a pihenés fajtáira. Közép­pontba került a tökéletes közérzet. Ennek mint kémikus-biológus, ez utóbbi társa­ságnak voltam az élén. O S hogyan viselkedik mindeközben a másik oldal? — Egyre súlyosabb és egyre tragikusabb- nak tűnő dolgok alakultak, alakulnak. Mintegy elhatárolják magukat tőlünk. Ha­sonló hangulat alakult ki az orvosi kama­rában is. A hagyományos orvostudomány Dr. Török Szilveszter Martyn Péter felvétele ^ A hagyományos orvostudomány nálunk mindig szemben állt a ter­mészetgyógyászattal. ^ egy darabig nálunk nem volt semmi nyo­ma, mígnem a 80-as évek elején megindult alulról a népi mozgolódás. Létrejöttek egyesületek, társaságok, spontán indult a mozgalom. Megdöbbentő volt, hogy a hi­vatalos élet erre még csak nem is reagált. Egyre népszerűbbé vált ennek ellenére a talpmasszázs, a reflexológia, az Oláh An- dor-féle természetes életmódszer, a gyógy­növények mindennapos használata. □ Azért nekünk komoly, ősi természeti kultúránk van, a népi gyógyászat mindig szinte folklorisztikus szerepet játszott, te­hát az érdeklődésnek van öröklésbéli alap- ja... — Persze, ennek egy nagy reneszánszát éltük és éljük át. A mozgalom minden hi­vatalos erőfeszítés ellenére felerősödött, or­szágossá vált, már nem tudtak vele mit kez­deni, hát hagyták. A jogi rendezés régóta váratott magára (a megvalósult rendelet a javaslatunk 44. változata alapján készült). A szemlélet szerint a természetgyógyász komplettálja az orvosi terápiákat, kezelé­seket. Belementünk, mert másféle megol­dás nem kínálkozott. Egyféleképpen jól jött az egészségügyi kormányzatnak ez a moz­galom, mert terheket vett le a válláról. Vannak tehát az orvosok és vannak azok, akiknek nincs orvosi diplomájuk — én nálunk mindig szemben állt a- természet- gyógyászattal. Most is furcsa hírek van­nak. Mi, köszönjük szépen, jól vagyunk. A nyitó és befogadó lépések azonban a túloldalról rendre elmaradtak. □ Miből adódik az orvosok makacs el­lenállása? Esetleg a szakmai szocializáció­ból, hiszen a szintetikus medicinákról hal­lanak éveken át? Vagy vannak érdekellen­tétek is? — Én inkább az előbbiben látom az okot. Túl nagy érdekellentétek nem lehet­nek. A természetgyógyászok javarésze nem zavarja a piacot. Abból a felfogásból, fi­lozófiából kellene talán a feszültséget meg­közelíteni, hogy az orvostudomány nem az egészségügy tudománya, hanem a beteg­ségé. Ha pedig valaki a betegségügyet szol­gálja, akkor abban fog elmélyülni, s nem lesz fogékony, nyitott a másféle megköze­lítés, a megismerésre váró módszerek iránt. A régi Kínában ha egy orvos páciensei el­kezdtek megbetegedni, akkor a fizetését arányosan csökkentették. Az egészséges kli­entúrát díjazták. A huszadik század végén •• ....................................|»»1;» ................. ■f* ' Az akadémiai orvoslásnak fogalma sincs arról, mit tanított, akiről az esküt elnevezték. ^ ehhez kellene visszatérni. Hippokratész, az orvostudomány atyja azt mondta: az az or­vos, aki nem tudja, hogyán befolyásolja az egészséget a csillagok állása, az vakon ta­pogatózik. Fogadok, hogy a hivatásos, az akadémiai orvoslásnak fogalma sincs ar­ról, mit tanított az, akiről a szimbolikus esküt elnevezték. □ Mit tekintünk egyáltalán valódi ter­mészetgyógyászatnak? Honnan ismerszik meg? — A természetgyógyásznak, illetve az ilyen központnak imázsa, varázsa van. Az a legjobb propaganda, ha egy gyógyult be­teg mondja el, ő hol járt, hogy őt ott tisz­tességesen fogadták és alaposan foglalkoz­tak vele, kapott egy csomó jó tanácsot, vigyáztak arra, mindez ne kerüljön nagyon sokba, meg hogy őt magát is aktívan be­kapcsolták a gyógyulási folyamatba. Mi a beteget holisztikusán látjuk el, azaz meg tudjuk oldani testi-lelki, tudati, családi, munkahelyi gondjait, s elmagya­rázzuk neki, hogyan hat rá és min­denre a környezet, a nagy össze­függések. Ez mind működik. Aki például asztrológiával foglalkozik, az nem analfabéta, hanem a koz­mikus fizikát és biológiát keresi. Aki azt mondja, hogy ilyen nincs, az abszolút korlátolt, középkori szinten gondolkodik. Én vollista vagyok, van készülékem is, tanítot­tam ezt a technikát orvosoknak mesterkurzuson. Egy betegem el­mesélte az orvosának, hogy nálam megtudta, milyen energetikai álla­potban vannak a belső szervei, s hogy bizony vannak alacsony érté­kei, de arról is tájékozódott, mit kell tennie. A visszhang a követke­ző volt: van egy őrült természet- gyógyász a kerületben, aki valami tűvel vagy szöggel megnyomorítja az embereket, s még olyat is mond, hogy ez a mája miatt van. Ahelyett, hogy eljönne, azt mondván, te, ró­lad mesélnek valami marhaságot, mutasd meg rajtam mi ez. Nyitott­ság semmi, csak a durva taga­dás. O A köztudatban keverednek az irányzatok, a kézrátétel a bioenergiával, a vajákosság a csontkovácsolással. Melyek a valódi belső szakterületek? A természetgyógyászat iránti igény és vágy segít elsodorni a meg­kövesedett dogmákat, yy — Nagyon fontos az életmódtanácsadó és terapeuta irányzat, a rendelet szerint is rettenetesen sokat kell hozzá tudni. Aku- presszúra, reflexológia, alternatív mozgás- terápia, bioenergia, benne a radiesztéziá- val, szemtréning, addiktológia, fitoterápia, kineziológia. Ezek a szakterületek, amelyek a középszintű természetgyógyász képesítés­hez el kell sajátítani. 3 Végül is kibékíthetetlennek találja az egyet nem értést? — Nem. A természetgyógyászat iránti igény és vágy segít elsodorni a dogmákat. Ennek csak egy új magatartás lehet a kul­csa, s ez nem más, mint hogy te mást mon­dasz, mint amit én eddig tanultam, rend­ben, én ezt nem tagadom, majd végiggon­dolom, tapasztalataim alapján megpróbá­lom cáfolni, de előbb megismerem. S majd aztán eldöntőm: elfogadom-e avagy nem. A tényeket tagadni lehet, de cáfolni nem. A legokosabb ember is, akinek fáj a feje, nyúl a tabletta után. Nem érdekli az ok. A mai ember nem keres ok-okozati összefüggést. De akkor mi tudása? Amit az iskolákban tanítanak, az a felület, az csak a felszín, az általános lexika. S akkor hol a lélek, hol a szeretet, hol a tisztesség, hol a becsület, a család, az egészség, annak kar­bantartása, fejlesztése? A természetgyó­gyász nem akar mást, mint megelőzni, megelőzni, megelőzni. Együttes célunk nem más, mint minden embertársunké: termé­szetes módszerekkel egészségesnek marad­ni. MAGÁNVÉLEMÉNY Technikásán L ázban égnek a lurkók or­szágszerte: félévi értesítőben kapják ki, s vihetik haza megmutatni, miként is érté­kelte tanulmányi előmenetelüket az is­kola. A szülők szigorú ábrázatot öltve veszik kézbe az ellenőrzőt és gyereke­ik kiváncsi, sokszor szégyenlős, rit­kább esetben büszkén csillogó tekinte­tétől kísérve, általában hangosan ol­vasva haladnak végig csemetéik kapott osztályzatain: „Lássuk csak. Magyar ötös, ez nem rossz. Történelem ötös, no ez is hagyján. De mi ez a négyes számtanból?!” — veszi sorra a tantár­gyakat az ilyenkor zord atya. „ Még jó, hogy a biológia jeles, s látom a kémi­ával sincsenek nagy bajok. Te jó ég, miféle hármas ez itt technikából?! ” — csap át dörgedelembe az érces bariton. A gyerek értesítőjének leggyöngébb pontjára révedő, szigorú ítész fülében még visszhangzik saját ordítozása, ám agya már máson meditál: „Technika. Hát igen. A továbbtanulás, s a min­dennapi élet szempontjából eszmélet­lenül fontos stúdium. ” És eszébe jut a néhány éve lécdarabokból maga ké­szítette kis hajóféle, amelynek még ár­bocot is fabrikált, s az arra helyezett papírvitorlára Kolumbusz hajóján lá­tott mintát rajzolt nagy műgonddal. Másnap, a gyerek megrökönyödésére négyest kapott a kis műremekre, mi­ként a későbbiekben is többnyire így értékelte a pulyáik helyett esténként a kinyújtott nyelvű apukák által bar­kácsolt, praktikusabbnál praktiku­sabb házi feladatokat a tanár néni. Miért, miért nem a „Vészhelyzet” egyik folytatásának vízvezetékszere­lője jut a közepes technikajegy lát­tán kissé feldúlt fater eszébe? A tv- film derék mesterembere az orvosok betoppanása előtt néhány szakavatott mozdulattal megindítja az éppen bol­dog vadászmezőkre készülő beteg szí­vét, majd láthatólag elégedetten köz­li a késve érkező kórháziakkal: „Mi­lyen jó, hogy tanultunk életmentést annak idején az iskolában. ” Szaksze­rű elsősegélynyújtást, életmentést ok­tatnak az amerikai iskolákban! Minő ódivatú oktatás. Hát hol élnek ezek? Ahol még mindig ez dívik, az is el­képzelhető, hogy az ifjúságot olyan primitív dolgokra tanítják, mint egy zár kicserélése, egy ablak szigetelése, vagy a sütés-főzés, vendéglátás alap­jai, esetleg közlekedési, netán társas­ági protokollismeretek. Szerencsére mi magyarok már ré­gen túlléptünk ezeken a „közönséges” dolgokon. Mi nem mindenféle avitt marhaságot, hanem technikát okta­tunk a jövő évezred magyar derékha­dának. Ennek keretében aztán az élet legváratlanabb helyzeteiben is elő­rántható tudással vértezzük fel utó­dainkat, akik remekül megtanulnak például alumínium drótból akasztót hajlítgatni, fadarabokból tutajt, mo­sószeres műanyagflakonból szélmal­mot összeütni, miként később részle­tesen megismerhetik az acélgyártás, olajfinomítás rejtelmeit. Megnyugodhatnak a magyar szü­lők, gyermekeiket nem fogják falhoz állítani egy műtrágyagyártásra vonat­kozó forszkérdéssel a Trafalgár téren. Csak szívgör­csöt ne kapjon idehaza az utcán egyik sem, mert nem lesz aki el­indítsa a „mo­tort”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom