Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-03 / 28. szám
1998. február 3., kedd HÁTTÉR Bölcsőhalál és egy százalék Olyan műszereket, berendezéseket vesznek, mellyel gyermekéleteket mentenek Az egy százalékokból nyílt lehetőség arra, hogy a nyíregyházi kórház gyermek- osztályán további, korszerű új műszereket vásároljanak Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Az egészségügy az az ágazat, melyre soha nem lehet eleget költeni. A tudomány fejlődésével, a technika előbbreju- tásával ugyanakkor mind gyakrabban alakulnak ki ellentmondásos helyzetek is: a lehetőségek, a legmagasabb technika elméletileg rendelkezésre állnak, gyakorlatilag azonban éppen a pénz hiánya miatt igénybevehetetle- nek. Ezért is van nagy jelentősége azoknak a kezdeményezéseknek, melyek megpróbálnak az egészségügyi intézményekbe, egy-egy kórházba, szakrendelőbe összefogással, segítséggel több pénzt eljuttatni. A személyi jövedelemből utalható egy százalék ezen kezdeményezések, illetve módszerek közé tartozik. Közel kétmillió A nyíregyházi megyei Jósa András Kórházban az elmúlt évben közel kétmillió forint folyt be arra az alapítványra, melyet A beteg gyermekekért elnevezéssel a kórház gyermekorvosai azért hoztak létre, hogy az adakozni szándékozók segíthessenek a rászorulóknak. — Ebből a pénzből igyekeztünk olyan műszereket, berendezéseket vásárolni, melyek alapvetően szükségesek, s leginkább segítik munkánkat — mondja dr. Dicső Ferenc, a kórház osztályvezetője, megyei gyermekgyógyász szakfőorvos. — így jutottunk tíz darab csecsemő légzésellenőrző készülékhez, melyeknek ára egyenként több mint hatvanezer forint, s melyeknek a bölcsőhalál megelőzésében van rendkívüli szerepük. Ebből az összegből vehettük azt a speciális lélegeztető készüléket, mely a kis súllyal, az alig egy kilóval született gyermekek megmentésében nélkülözhetetlen, s aminek ára a nyolc- százezret közelíti. A folyamatos vérnyomásmérő készülék a járóbeteg-ellátásban játszik fontos szerepet, abban, hogy ■ az immár népbetegségnek számító magas vérnyomást már gyermekkorban kiszűrhessük, ellene a lépéseket meglehessük. Az alapítvány létrejötte, 1990. óta majdnem 18 millió forint gyűlt össze adományokból a kórház javára, a 192- 083-54-1 -15-ös számlaszámra. Ennek is köszönhető, hogy a megye csecsemőhalandóságának helyzete folyamatosan javul, mára a korábbi húsz ezrelékről tíz ezrelékre esett vissza. A pozitív folyamat hátterében a néhány napos újszülöttek ellátásában bekövetkezett javulás, konkrétan az intenzív újszülött osztály létrehozása is megtalálható. Mint ahogyan az a kezdeményezés is, melynek során a hirtelen bölcsőhalállal fenyegető esetekben a gyermekosztály orvosai megtanították az anyákat a védekezés elméletére és gyakorlatára is. Tizenhárom műszert adtak az úgynevezett rizikócsoportba tartozó újszülöttek szüleinek, hogy otthon a gyermekeiket fenyegető veszélyt mind sikeresebben háríthassák el. A veszélyeztetettek közé a nagyon kicsi, 1250 gramm alatt születettek, a fejlődési rendellenességgel világrajöttek, valamint azok tartoznak, akiknek családjában már fordult elő bölcsőhalál. Mindezen adatok azért is érdekesek, mert mostanában nagy reklámmal és felhajtással tudatják az országgal azokat a híreket, melyeket e téren a főváros gyermekorvosai értek el. Eredmények Nyíregyházán nincs felhajtás, nem voltak nagyhangú híradások, de van több mint egy éve folyó áldozatos munka, folyamatos műszerfejlesztés és eredmények. A gyermekosztályon — a kor elvárásainak megfelelően — nagy hangsúlyt helyeznek a járóbeteg-ellátásra, arra, hogy a gyermekek csak a legszükségesebb esetekben kerüljenek a kórházi ágyakra. Tizenhét szakambulancia, valamint a nappali klinikai ellátás segít abban, hogy a szülők aktív közreműködésével a lehető legrövidebb időn belül gyógyuljon a kicsi beteg. A folyamatos technikai fejlődés mellett nagy figyelmet szentelnek a szakember-ellátásra, képzésre is. Orvosból elegendő, szakdolgozóból azonban a szükségesnél lényegesen kevesebb tevékenykedik az osztályon. Utóbbiból negyvenhétnek tudnának azonnal munkát adni, s menteBalázs Attila felvétele síthetnék a plusz feladatok és a túlórák alól a jelenleg dolgozókat. A tanulást szinte mindenki kötelességének érzi, amit bizonyít, hogy a nagy leterheltség mellett is a dolgozók több mint húsz százaléka ült vissza az iskolapadba, s szerez újabb és újabb szakirányú végzettségeket. Mint az eddigiekből kiderül, a gyermekosztály anyagi és személyi gondokkal mindmáig küszködik. Zár az olló — Megfeszített munkát kellett és kell folytatnunk ahhoz, hogy egyre inkább záruljon az az olló, mely a csecsemőhalandóság, a gyermekgyógyászat terén a megyei és az országos adatok között nyitható — summázza a lényeget Dicső Ferenc. Legfőbb törekvésünk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a megszületett gyermekeket megmentsük, az életnek megtartsuk. A születések száma ugyanis a mi megyénkben is folyamatosan csökken, s bár még mindig magasabb az országos átlagnál, az önmagunkkal való összehasonlításban 200-300- al kevesebb évente. Ó rát lehetne hozzá igazítani. A Nap süt, vagy hó esik, ha szél tépi a fákat, vagy köd telepszik a városra, ő reggel hatkor kocogni indul. Lassú, egyenletes tempóban futja a környékbeli kis utcákat, s hazatérve munkába készül. A korán kelők, az ablakon kinézők eddig azt hitték, hogy a kocogásával csak saját magának használ, különös és öncélú a szokása. Az utóbbi időben azonban elterjedt róla, hogy legalább három esetben másoknak is használt a kocogásával. Szájról szájra terjedt a hír: egy idős néni a szürkületben a hat órakor nyitó közeli kis boltba botorkált, hogy tejet és kenyeret vegyen. Szombat reggel volt, a szokásosnál is csendesebb az utca, ilyenkor az emberek megengedhetnek maguknak még egy óra pihenést, lustálkodást. Valahonnan két tizenéves fiú bukkant fel a néni előtt. Bizonyára az éjszakai diszkóból jöttek. Egyikük erélyesen mondta: „Gyorsan ide a pénzt és a fülbevalót!" A néni remegő kézéi nyúlt a szatyorjába, hogy elő halássza a vékony pénztárcáját. A kocogó ebben a pillanatban L alakban befutott a szomszéd utcából és úgy tűnt, mintha a néni után futna, mintha neki akarna segítséget nyújtani. A fiúk erre kereket oldottak, elnyelte őket valamelyik csendes utca kapualja. Az asz- szony csak ennyit kiáltott a kocogó után: „Köszönöm, lelkem!" Az utóbbi napokban csikorgó hideg nehezítette azoknak az autósoknak a dolgát, akik az út szélén parkolnak és korán munkába indulnak. Kegyetlen dér ült a szélvédőkre, a mínuszok legyengítették az öreg akkumulátorokat. A kocogó már messziről látta, hogy egy kiérdemesült Zsiguliban egy öregedő féifi ül, s valahányszor elfordítja a slusszkulcsot, a motorház- tatő alól csak ez a hang hallatszik: nyekk. A Zsiga tulajdonosa hirtelen kiszállt, felnézett az égre, ahol az utolsó csillagok is kihunyni készültek. Öklét az ég felé emelte, s minden bizonynyal egy cifrát akart mondani. Ebben a pillanatban ért oda a járdán a kocogó, hirtelen megállt és ezt mondta: „Toljuk meg az enyhe lejtőn, akkor biztosan beindul." Megtolták, beindult, a Zsigás mehetett a dolgára, ő meg futott tovább a szokásos útvonalon. Hogy mi a harmadik, amit ennek a magányos kocogó- nak a javára lehet írni? Talán az, hogy még nem volt táppénzen, egy fillérrel sem terhelte a kintlévőségei miatt küszködő tébét, s rá mindig lehet számítani a munkahelyén. A kocogó bő negyvenéves lehet. Középmagas. közepes testalkatú, a pájeszét nem az a dér csípte meg, amely a Zsiguli szélvédőjére telepedett. Az egyik utcabeli mesélte róla, hogy hivatalnok, íróasztalhoz van táncolva, s 3-4 évvel ezelőtt kezdett el kocogni. Akkoriban még megmosolyogták a kocogókat. A kocogó Februári örömök S zeretem a februárt. Az egyik nagy előnye, hogy rö- videbb, mint a többi. Mire felocsúdik az ember, már várhatja a márciust. S ha már itt van, akkor semmi sem tarthatja vissza a tavaszt. Februárban már nyomokban sincs bennünk a szilveszteri pezsgőnek a gőze, az igaz, hogy sok-sok éve a mindenkori kormányok gondoskodtak a gyors kijózanodásról. Nem volt ez másképpen most sem. Észrevehetően van bennünk egy kis fásultság, lassan már erőnk se lesz tiltakozni. Aztán itt van a vallomások ideje. A vállalkozóknak február közepéig el kell készíteniük a számvetést. Néhány hónapja menetrend szerint közzéteszik az összesítést, amiből kiderül majd, hányán éltek az elmúlt esztendőben abból, hogy zárva tartották az üzletet Sanda mosoly ömlik el a mindent tudók arcán, hiszen régi magyar virtus, hogy az adóhatóságot be kell csapni, ha engedi magát. A mostani februárnak van egy különleges vonása. A pártok egymás után hozzák nyilvánosságra jelölőlistáikat. Ebből aztán az elemzők megint egy csomó dolgot ki tudnak olvasni. A választóknak pedig már előre remeg a gyomruk az izgalomtól, ha arra gondolnak, hogy megint el kell dönteniük: kit juttassanak a parlamentbe. A legjobban azt szeretnék, ha nemcsak be lehetne juttatni, hanem vissza is lehetne hívni őket. Azzal a határozott véleménnyel, hogy nem úgy dolgoztak, ahogyan megígérték. Persze mindez csak a naiv választó gondolataiban ilyen markáns. A valóságban a jelöltek négy évnyi előny megszerzésére törekednek, s arra gondolnak, hogy egy kis amnéziában mindnyájan szenvedünk. S négy év múlva mindig lesznek új szavazók, akik még hisznek a választási jelszavakban. Megkezdődött a kampány, eljött a szaftos pletykák ideje. Ebben még lehet valami szórakoztató is. Erre sokan azt mondják, hogy a showman önjelöltek bohóckodjanak a maguk pénzén. Ebben is lehet valami. Nagy István Attila Megélhetésit?) A rendszerváltás óta sok új fogalmat tanultunk. Most nem a visszakapitalizálódással kapcsolatos fogalmakra gondolok, hanem a szociális ellehetetlenüléssel összefüggőkre. Ilyen például az a szerkezet, melynek jelzője: megélhetési. Kezdetben vala és ma is létezik a megélhetési turizmus, amit határátkelőinken érzékelhetünk. Valószínűleg még sokan emlékeznek egy tévériportra — bár évekkel ezelőtt sugározták —, mely arról szólt, hogy az éhezők feltörtek egy tárolót, ahonnan nagy mennyiségű krumplit vittek el. A riportban megszólaltak az elkövetők is, akik azzal védekeztek: akkora nyomorúságban élnek, hogy ha nem lopnak, éhen halnak. Akkor hallottuk sokan talán először: megélhetési bűnözés. S ezzel mintha fel is mentette volna a riporter az elkövetőket. Ma már szinte futószalagon érkeznek a hírek az ilyen jellegű bűncselekményekről. Legfeljebb nem tárolót, hanem élelmiszerboltot, presszót fosztanak ki. Legújabban pedig kiültetett gyümölcsfacsemetéket szednek ki ezrével. Hanem a napokban Tímáron egy egészen furcsa betörés történt. Az iskolát látogatták meg inkognitóban a zsivá- nyok. A szajré értéke mintegy száztízezer forint volt. És most jön a java! Nem a húsz kiló húst és a jelentős mennyiségű kenyeret vitték el, hanem műszaki cikkeket! Az elkövetők nagy valószínűséggel — minden jel erre mutat ugyanis — éppen olyanok voltak, akik nagy előszeretettel hivatkoznak hatványozottan hátrányos helyzetükre. De vajon lehet-e a fenti esetet megélhetési bűnözésnek nevezni? A bűnözés — legyen szó annak bármelyik fajtájáról — irritálja a tisztességes embereket, akik szerény megélhetésükért látástól vakulásig dolgoznak. Ha gyermekintézményt fosztanak ki, a felháborodás hatványozott. Hisz iskoláink — különösen a végeken — ugyancsak szegények. Egy ilyen rablást évekig nem tudnak kiheverni. Györke László Te sógor! A hó nemcsak minket lepett meg, hanem a hókotrókat is... Ferter János rajza
