Kelet-Magyarország, 1998. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-11 / 35. szám

1998. február 11., szerda . HÁTTÉR Görgetik a tartozást A közterhek rendezése után gazdasági társasági formát kell választani A szövetkezet épülete, ahol „titkos termelés" folyik A szerző felvétele KMeMMmmMMomMMOMMOMmMMMefOMmMMtoomHMOMMOMMMMMfr Nyéki Zsolt Gávavencsellő (KM) — Volt már piacvezető, háromszáz embernek munkát adó cég, élenjáró üzem, de most úgy tűnik: a végelszámolás nyújt mentőövet a gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezetnek. A közel fél évszázados múlt fényében a dolgozókat kétsé­gek gyötrik, a bizonytalan helyzet pedig rendkívüli bi­zalmatlanságot szült. Ez első pillanattól egyértelmű­vé válik, amikor a dolgát vég­ző (vagy legalábbis azzal pró­bálkozó) újságíró betoppan az irodába. A fogadtatás enyhén szólva is ellenséges, ami né­miképp érthető: senki sem tud­ja, mit hoz a jövő, hiszen a hír egyébként igaz: az elnök le­mondott. a szövetkezet öncső­döt jelentett be. A merev elzár­kózás hevességére viszont nem igazán találni magyaráza­tot. Piacvesztő gondok — Az, hogy mit gyártunk, ti­tok, egyébként is van elég ba­junk, senki sem hívta magát ide! — csattan fel a névtelen­séghez ragaszkodó főkönyve­lő, aki amúgy sem hajlandó semmiféle információt adni, így neve nem is igazán érde­kes. A kérdezőt pedig erősza­kossággal vádolja, amikor az legalább olyan alapvető dol­gokat szeretne megtudni, hogy mikor alapították a szövetke­zetét, hány embernek adott és ad megélhetési lehetőséget. A munkásokat kellene megkér­dezni. de azok most nincsenek itt — zárja le a kulturált, két­irányú kommunikáció minden csatornáját a főkönyvelő. Igaz, az igazgatótanács tagjai közül sem hajlandó senki nyilatkoz­ni a két hét múlva esedékes közgyűlésig. A dolgavégezetlenül távozó krónikás azután a portán tudja meg: mégis van néhány em­ber, aki dolgozik az üzemben. A gépsor mellett serénykedő lányok, asszonyok szintén névtelenségbe burkolóznak ugyan, de már néhány dolgot elárulnak. Az 1951-ben faipari és varrodai részleggel alapított szövetkezet fénykorában 300 embernek adott munkalehető­séget, de a rendszerváltás óta rosszul mennek a dolgok. Az asszonyok minden áron sze­retnék megőrizni munkahe­lyüket, hiszen többségük csa­ládfenntartó, vagyis rendsze­res jövedelmük az otthoniak sorsát is meghatározza. Kifo­gásolják a két és fél éve meg­választott elnök eddigi mun­káját, többek között azért is, mert magasabb béreket ígért. Árleszorítás — Ez egyéntől függően való­sult meg, hiszen teljesítmé­nyekhez igazodó bérpolitikát követtünk — válaszol az utol­só észrevételre a leköszönt el­nök, Molnár Ferenc mémök- szakközgazda, aki készséges nyilatkozatában időrendi sor­rendet tart. Alakulásának pil­lanatában a szövetkezet vezető helyzetbe került a piacon, hi­szen a környéken senki nem gyártott utazótáskákat, mun­kavédelmi kesztyűket és ruhá­kat, az árut pedig bel- és kül­földi (keleti-európai) megren­delők egyaránt bőven vitték. A rendszerváltás egy sor válto­zást indított el: a vagyon neve­sítése, s a tagok többsége tu­lajdonosként dolgozott to­vább. — A gond ott kezdődött — vallja a lemondott elnök —, hogy ezeket a termékeket sok kis cég elkezdte gyártani, árle­szorító verseny indult el. A gazdasági válság eleinte koz­metikázott. majd eltakarhatat- lan jelei gyors váltásokhoz ve­zetett a szövetkezet elnöki posztján: előbb 1993-ban, majd 1995-ben került sor új vezető választására. Utóbbi időpontban nyerte el a tisztet Molnár Ferenc, aki több hely­béli pályázóval szemben ka­pott bizalmat. A szövetkezet pénzügyi átvizsgálása lehan­goló képet adott: a rendszer- váltás óta több millió forint- 'nyi szállítási tartozás halmo­zódott fel, amelyet rendkívüli erőfeszítések árán sikerült ki­fizetni. Még mindig maradt adós­ság, a befizetetlen közterhek jelentették a következő aka­dályt, de ezt is folyamatosan törlesztették. Probléma csak azzal volt, hogy a szövetkezet fokozatosan átállt bérmunká­ra, az ilyen jellegű termelés­ben pedig köztudottan ala­csony a nyereséghányad. Az­zal is szembe kellett nézni, hogy a beszállítók csak kész­pénzes fizetéssel szolgáltattak alapanyagot, miközben a kész­termék ellenértéke átutalással érkezett. Az APEH rendszeres folyószámla-ellenőrzése mel­lett törlesztették az elmaradt közterheket, de ezzel is csak görgették a köztartozásokat. Az elmúlt évben ismét 10 mil­lió forintos adósság jött így össze, ekkor, 1997 novembe­rében javasolta az elnök az ön­csőd bejelentését. — Az APEH és a TB rend­kívül korrekt hozzáállása mel­lett megkezdődött a tárgyalás a cégbíróság által kijelölt va­gyonkezelő céggel, közben brókerekkel is felvettük a kap­csolatot. Utóbbi körből kap­tunk egy ajánlatot: egy bank meghitelezi a tartozásainkat, amennyiben a szövetkezet ezt követően átalakul gazdasági társasággá. Senki sem akarja tehát eladni a szövetkezetét, csupán új alapokon, de válto­zatlan részaránytulajdonlás mellett folytatódna a munka — cáfolja á híreszteléseket Molnár Ferenc, aki úgy érzi: a többség elfogadta a váltás té­nyét, de néhányan nem fogad­ják el az új lehetőséget. A továbbról — A bizalmatlanná váló lég­körben úgy tartottam a leg­jobbnak, ha benyújtom lemon­dásomat — ad zárszót az el­nök, aki a helyzet elfogadtatá­sában tartja magát egyedül hi­básnak. Azóta az operatív munkában nem vesz részt, csak szakmai segítséget nyújt. A gépsor mellett munka van bőven, de a kapacitás miatt csupán a megrendelések 60-70 százalékát képesek teljesíteni. A hogyan továbbról tehát a közgyűlés dönt. A bban a jóságos szoci­alizmusban a tsz ta­vasszal elvetette a ré­pamagot, ősszel felásta a ter­mést, a vasút beszállította a cukorgyárba, s ott olyan ütemben estek neki a gyár­tásnak, hogy ilyentájt, febru­árban már befejeződött a ter­melés, s hozzáláttak a kar­bantartáshoz. Most meg mit olvasok! Miközben a terme­lők költségei tovább emel­kedtek. a feldolgozók a tava­lyi, vagy annál is rosszabb feltételekkel vásárolnák fel a termést. Az ok: legalább 150 ezer tonna cukor halmozó­dott fel az országban, így a gyárak csökkenteni szeretnék termelésüket. Nekünk meg beadagolni, hogy megint kénytelenek emelni a cukor árát. Hát nem édes? Horn Gyula Debrecenben választási gyűlésen elismer­te: fennáll a veszély, hogy gazdaságilag kettészakad az ország. A kormányfő szerint ma Magyarországon egyet­len politikus sem lehet elége­dett teljesítményével: sok a nyomorgó ember, a bürokrá­mintegy kétezer szervezett bűnözőnek, akit a belügymi­niszter szerint az országban nyilvántartanak. Mert mi az EU-ba igyekszünk. Az ilyen kivégzést — néhány politiku­Menet közben cia, a lelketlenség, óriásiak a jövedelemkülönbségek. Cso­da, ha e beismerő vallomás után mi sem vagyunk elége­dettek a politikusok teljesít­ményével? YYY Tizenöt, siralomházban töl­tött év után kivégezték a két­szeres csákányos gyilkost Te­xasban, hiába vált buzgó hí­vővé, hiába mondta a védője: akit kivégeztek, nem az az ember volt, aki a bűnt elkö­vette. Nálunk nem kell ilyes­mitől tartani a sorozatgyilko­soknak, nincs félnivalója an­nak a 140 bűnszervezetnek, s sunk szerint — nekünk nem nézné el a világ fejlettebbik része. Ilyet tenni csak a de­mokrácia fellegvárában, Amerikában lehet. Olvasom, hogy eddig közel kétezer kérelem érkezett az állampolgároktól a Történel­mi Hivatahoz, hogy szeretné­nek beletekinteni a róluk ve­zetett titkos dossziéba. A ké­relmezők fele elutasító vá­laszt kapott, nincs róluk sem­milyen dosszié, vagyis nem álltak megfigyelés alatt. Szó­val sokan csak azt hitték, hogy figyelik őket. Hacsak 1989-ben — még a rendszer- váltás előtt — valahová „el nem kallódtak” a papírok. Lehet, hogy ezért talált annyi üres páncélszekrényt 1989- ben az országgyűlés által lét­rehozott ad hoc bizottság. YYY Örvendezzünk: az amerikai­ak csaknem tízmillió forintot adtak a szegedi drogközpont­nak, a drogosok ingyenes tű­cseréjére. Úgy vélik a dél-al­földi városban, hogy az in­gyenes tűcserét valamennyi magyar nagyvárosban érde­mes lenne elterjeszteni. Én még tovább fejlesztemén az ötletet: a drogot is ingyen adnám. Később aztán akár on>osok is segédkezhetnének a vénás injekció beadásá­ban. Persze ingyentűvel. Ha már a betegeknek nem jut egyszer használatos tű a kór­házakban, legalább ezek a szegény drogosok ne szen­vedjenek hiányt.------------;--------------------------------- fi Wm t <1 *J * : >j f i íSillÉllS Öbölháborűzunk? A Tisza Kisamál már jégmentes, csak a parton töre­dezik itt-ott néhány olvadozó lemez. Ugomyánál viszont alig mozdul a sok jégtábla. A fűzek barna rügyecskéi lassan duzzadni, mézgásodni kezdenek, amúgy békés a táj... Nem tájkép készül, csak felidéztem magam­ban, mit jelent nekem, ha hirtelen folyóra gondolok. így van ez annak ellenére is, hogy már a csapból is a Duna fo­lyik. Csuny és Kiüti helyének felidézése térkép nélkül nem megy. Maga a probléma, amelyről minduntalan gondol­kodnom kell, elönt mindent, mint egy árvíz. Olyan ez, mint Clintonnak az öbölháború. A háborús kardcsörtetés zaja elnyomja az otthoni cippzárhúzogatásét. Attéve itthonra a hasonlatot: az özönvízszerű híráradat ki­szorítja minden médiából a nyugdíjasok utazási kedvez­ményének utózöngéit, a hatósági kenyérárcsökkentést, a kisebbségi képviselet megoldatlanságát, és még sok min­den mást. És még az ellenzék is belement, hogy egy jó kis választási adok-kapok helyett, amelyben mindkét féltől megtudnánk miként látná jónak, de legalábbis jobbnak a következő négy évet, egyebet se hallani, mint duzzasztó, és fenékküszöb... Elgondolkodhatunk: vajon azért nem érdemes a koalíci­ónak a bősi lárma helyett az eltelt négy év valóban figye­lemre méltó eredményeivel vernie a mellét, mert akkor az ellenzéknek van alkalma a közvélemény elé tárni a mind­azonáltal jócskán megmaradt problémákat? Esetleg a ki­sebbik koalíciós párt mégiscsak megmagyarázná a hirtelen felindulásból teleszekundázott bizonyítványt? Ki tudja... A kezdeményezés mindenesetre Hómnál van. Úgy lá­tom, a magy kombinátor ezzel a lendülettel magánál is tartja erre a néhány hétre. Nem akarom alábecsülni annak a néhány tízmilliárdnak a jelentőségét, amit bukhatunk vagy nyerhetünk az ügyön, de én választási küzdelmet akarok. Pontosan tudni szeretném, hogy megbuktassam-e a kormányt egy szavazat erejéig, vagy nem? Aztán majd jöhetnek a vízállásjelentések. Esik Sándor No, rád sem igen mondják, hogy kicsi a bors, de erős Ferter János karikatúrája i Á után b M ost lenne jó egy olyan készülék, amely megmu­tatná, hogy az ötven-hatvan év múlva élő utóda­ink hogyan is értékelik majd tetteinket. Ők már higgadtan tekinthetnek vissza az előző évszázadra, s ad­digra számos gazdasági-társadalmi folyamatról kiderül, előbbre lendítette-e a fejlődést, vagy nem. Leszármazottaink talán jobban átlátják és eligazodnak majd a most még kicsit ellentmondásosnak tűnő helyzeten is: pár éve a nyíregyházi önkormányzat bezáratott egy ál­talános iskolát, az idén pedig egy újat akar építeni. Termé­szetesen jól tudjuk valamennyien, hogy az önkormányzat megegyezett időközben az evangélikus egyházzal, s így visszaadja jogos tulajdonosának azt a régi épületet, amely az ének-zene oktatásáról világhírű Kodály Zoltán Általá­nos Iskolának ad jelenleg otthont. Öt mérnököt is felkértek az új tanoda épületének megtervezésére, amely bizony nem könnyű feladat: figyelembe kell venni az intézmény jellegét, nemzetközi hímevét, s a zajos helyszínt is. Mindenki előtt egyértelmű, ez az új iskola nem a mának, hanem már a jövő évezrednek épül, így minden olyan technikai és szociális kiegészítőkkel el kell látni, amelyek a diákok érdekében fontosak lehetnek. Hiába azonban a tervezés, ha az anyagiak mindig közbeszólnak. Kezdetben még szó volt egy uszodáról is, ma már azonban úgy tűnik, ez továbbra is álom marad. Kérdéses a főzőkonyha meg­építése is, egyes szakemberek szerint ugyanis ennek elha­gyásával rengeteg forintot lehet megtakarítani. (Vajon ezek a szakemberek milyen körülmények között étkez­nek?) S ki tudja még, hogy menet közben mi mindenről kellene még lemondania a megépítése előtt álló iskolának. Ha az önkormányzat egyszer már úgy döntött, hogy új iskolát épít, akkor mindent el kell követnie, hogy valóban minden igényt kielégítő intézménnyel gazdagodjon a me­gyeszékhely. Ennek érdekében nem szabad garasoskod­nia. Aki egyszer már á-t mondott, az mondjon b-t is. M. Magyar László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom