Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-07 / 5. szám

1998. január 7., szerda MEGYÉNKBŐL Vélemények a közvéleményről Akinek kedvező, hiszi, akinek nem, az kételkedik az előrejelzések hitelességében Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Május­ban választások lesznek, nem csoda hát. ha a pártok illetéke­sei árgus szemekkel figyelik a közvélemény-kutatásokat. Ar­ra kíváncsiak, mit mutatnak a felmérések, milyennek ítélik meg az emberek a győzelmi esélyeket? A megítélés persze nemcsak fontos, de változatos is, hiszen mint kiderül, vannak akik elfogadják, s vannak akik igencsak kétlik az előre tippelt választási eredményeket, me­lyeknek legfrissebbike az MSZP jelentős győzelmét jó­solja meg. Hamvas László, MDF: — A közvélemény-kutatásokra mindig oda kell figyelni, még­pedig két ok miatt: feltételezni kell bennük némi realitást, ugyanakkor némi manipuláci­ót is. Minden párt nagy hang­súlyt helyez a közvélemény­kutatásokra éppen azért, mert gyanakvással is figyeli azt. A legutóbb közreadott adatokra a mi pártunk szempontjából ugyanez vonatkozik. A Szon­da Ipsos, melyet mi olykor „sanda ipsosnak” szoktunk ne­vezni, adatait ismerem, s közel sem értek egyet velük. Mi ma­gunk is szervezünk és rende­lünk közvélemény-kutatáso­kat. Az általuk, s az általunk végeztetett felmérések adatai között pártonként olykor négy-öt százalékos eltérések is vannak. Az MSZP megítélése például tíz százalékkal keve­sebb, a Fideszé és az MDF-é az általuk mondottnál maga­sabb, a kisgazdáké és a KDNP-é közel azonos szinten mozog. A két felmérés össze­vetése alapján jelenthetjük ki, hogy a bevezetőben hangozta­tott szempontok figyelembe­vételével kell értékelnünk a nyilvánosságra hozott adato­kat. A Szonda Ipsos véleményé­ben éppen az MDF megítélése az egyik legkényesebb pont. hiszen még a parlamentbe ju­tásunkat is megkérdőjelezik, miközben az egyéb felméré­sek nyolc-kilenc százalékos választási arányt tippelnek pártunknak. Úgy gondolom, a szándékos félremagyarázások célja változatlan: az ellenzéket teljes mértékben megosztott­nak feltüntetni, miközben az MSZP népszerűségét oly ma­gasra srófolni, hogy a válasz­tópolgár az abszolút győztes lehetőségében, azaz ben­nük higgyen. Helmeczy Lász­ló, Fidesz: Arra a kérdésre, hogy hitelesek- e a közvéle­mény-kutatá­sok, röviden azt tudom mon­dani, azt a pártok és az intézetek döntik el. Tény, hogy a közvélemény-kutatás komoly tudomány, s a világ bármely pontján fontos része a politikának. Ezt a hazai pártok is tudják és elismerik. Tény ugyanakkor az is, hogy bizo­nyos közvélemény-kutató in­tézetekre bizonyos pártszim­pátia jellemző, s ez Magyaror­szágra értve különösképpen elmondható. A Fidesz fontos­nak ítéli meg a jelzéseket azzal együtt is, hogy ezeket a jelzé­seket nem tartja mindent el­döntő igazságoknak. Annál is inkább, mert a véleményekben nagy a szóródás, két felmérés sincs ami azonos, olykor öt-tíz százalékos eltérések is tapasz­talhatók egyazon kérdésben, egyazon párt esetében is. Ez pedig erőteljesen megkérdője­lezi az objektivitást. A leg­utóbbi felmérés a kormány­pártok jelentős előbbrelépését mutatja, de szerintem ez sem ad okot az ellenzék elkesere­désére, s főképp nem a Fidesz- re nézve, mivel minden elem­ző a legerősebb ellenzéki párt­nak hoz ki minket. Elégedett­ségre tehát igen, aggodalomra azonban nincs okunk. Főleg nincs akkor, ha a helyi közvé­lemény-kutatásokra pillan­tunk. hiszen azokban Nyíregy­házán például a mi pártunk ve­zeti a népszerűségi listát, s a legfrissebb adatok szerint is vállvetve harcol a Fidesz az MSZP-vel. Tiikacs István, MSZP: — A közvélemény-kutatások elem­zése és értelmezése minden komoly párt eszköztárába be­letartozik. Sajnos Magyaror­szágon néhány párt csak akkor reagál kedvezően az eredmé­nyekre, ha azok róluk és esélyeikről csupa jót mondanak. Szerintem a na­gyobb cégek felmérései igenis ponto­sak és mér- t é k a d ó a k , amit bizonyít a 94-es ország- gyűlési választás is. Pártunk vezetői akkor is komolyan vet­ték a kutatások jelzéseit, ami­kor azok számunkra kedvezőt­lenül alakultak. Az, hogy a szavazni hajlandók 39 száza­léka e pillanatban ránk adná voksát, öröm nekünk, de nem csak erre, minden másra is fi­gyelünk, mert semmiképpen sem szeretnénk az összefüggé­sekből kiragadott adatokat kampánycélokra felhasználni. Tudom, a választás közeledté­vel a felmérésekkel kapcsolat­ban új és új kritikák fogalma­zódnak meg, de úgy gondo­lom, nagy hiba lenne, ha a kampányidőben csak ezekről folyna a szó. Annál is inkább, mert a közvélemény-kutató cé­geknek igenis érdeke a pontos munka, hisz nem csak szakmai hitelük, elismertségük is múlik azon, visszaigazolják-e majd májusban a választók az álta­luk adott előrejelzéseket. Tormássy Géza, KDNP: — Szerintem igenis léteznek bi­zonyos közvélemény-kutató cégek, amelyek úgymond megrendelésre dolgoznak, olykor akár egy párt megren­delésére is. Ilyen esetben ter­mészetes a cél, minél jobb eredményt kihozni a megren­delőre. Mégis úgy érzem, a puding próbája az evés, s nem a közvélemény-kutatási ered­mények, hanem a választások fogják eldönteni, mennyire voltak az abban foglaltak hite­lesek. Annál is inkább, mert több példa bizonyítja, a jósla­tok nem váltak be, az élet mást produkált. Meggyőződésem, vannak manipulált eredmé­nyek, melyek a választásokat is manipulálni szeretnék oly módon, hogy a bizonytalanok­ra igyekeznek hatással lenni. Mindezek után érthető, ha jó­magam kritikusan fogadom az efféle eredményeket. Pártun­kat olykor túlzottan optimis­tán. másrészt túlzottan pesszi­mistán ítélik meg, pedig az igazság valahol középen talál­ható. Aki most nyugodt szív­vel mer jósolni, s kijelenteni, hogy nála a bölcsek köve, az nagyon öntelt, vagy nagyon ostoba, de lehet, hogy egyszer­re mindkettő. Legbiztosabb ha nem tippelünk, hanem meg­várjuk a választásokat. Iványi Tamás, SZDSZ: — Két parlamenti és két önkor­mányzati választás tapasztala­tai alapján úgy látom, a közvé­lemény-kutatási adatokat igen is komolyan kell venni, és sen­ki nem eshet abba a hibába, hogy amikor számára jó ered­ményeket prognosztizálnak, akkor elfogadja azokat, ha rosszakat, akkor megkérdője­lezi az állításokat. Ugyanak­kor elismerem, bizonyos hatá­ron belül torzulhatnak a szá­mok, a trendet, a változás irá­nyát tekintve azonban igenis helyesen jelzik a módosuláso­kat. Mi elfogadtuk a felméré­sek adatait a ciklus közepén is, amikor azok pártunk mély­pontját jelölték meg. Az SZDSZ komolyan veszi a megjelent adatokat, odafigyel azokra, s örömmel konstatálja, hogy az SZDSZ folyamatosan javuló eredményeket mutat. Biztos vagyok abban, ha ez a tendencia folytatódik, pár­tunknak egyre nagyobb az esé­lye egy jó választási ered­ményre, s meg tudjuk ismétel­ni a ’90-es, ’94-es eredménye­ket. Megduplázták a termelést A Kelet-Speeck építi a naményi és a gyarmati kórházat KisKelet­Icínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megje­lenik 4 oldalon 3 változat­ban lapunk térségi mellék­lete, a KisKelet. Nyírségi kiadás: Közel a világcsúcshoz. A csilla­gos ég a határ. Meglopták a dalszínházat, Ifis tehetsé­gekkel erősítenek. Bevá­sárlókosár a kézben. Szatmári és tiszaháti kiadás: Bort, búzát, békes­séget!, Türelem, megértés, Nem csak álom, Pályázati remények, Kupolára gyűj­tenek. Otthon az idősek­nek, Vidám fiúk. Drágább élet vár reánk. Menedzser lesz az igazgató, Tisztelet egymás iránt, Embernek maradni. Cél a megyei I. osztály, Együtt az élme­zőny, Vetélkedő a termé­szetről. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Lesz csevegés az idén is, Jutalom az éber polgárőrnek, Az ország te­tején jártak. Cigányfolklór a batyusbálon, Pénzdíjas focitoma, Körzeti képes krónika ’97-ből, Kórházba vágynak, A Csillagszóró Kupa gólszórói, Jól gurul­tak Kerekesék. Nyíregyháza (N. L.) — De­cemberben két fontos egész­ségügyi beruházás befejező­dött, több pedig már elkezdő­dött szabolcsi építők, ponto­sabban a Kelet-Speeck Építői­pari Kft. dolgozóinak közre­működésével. Pethő András igazgató elmondta, hogy a né­met érdekeltségű cégnek az el­múlt évben 3 milliárd forint értékű volt a termelése. Ez azt is jelenti, hogy 1996-hoz ké­pest több mint a duplájára nőtt a termelés. Decemberben határidő előtt Nyíregyházán átadták rendel­tetésének a vérellátó központ új épületét. A Debreceni Kli­nika 3. sz. belgyógyászati osz­Kisvárda (KM - K. B.) — Néhány, főleg romák által la­kott kisvárdai utcában sem ka­rácsonykor, sem pedig szil­veszterkor nem tudtak az ott élő emberek a közkutakból vízhez jutni, mert a víznyerő szerkezetek nem működtek, il­letve a kutak közül többet már korábban leszerelt a szolgálta­tó. (Szerencsére a vízvezeték­kel ellátott utcabeli lakások tu­lajdonosai kisegítették egy- egy vödör vízzel a bajbajutott tályán december elején hiba­mentesen átadták az új épület- szárnyat, a szerződés szerint ezt a létesítményt idén április­ban kellett volna átadni. Az előre hozott avatásnak orvo­sok és betegek egyaránt örül­tek, december közepén már meg is kezdték a gyógyító munkát a mész és festékszagú épületben. December legvégén Buda­pesten hirdették ki, hogy a kft. pályázata nyert, így a szabol­csiak építhetik • az Országos Onkológiai Intézet új épület­sorát. A több mint 100 millió forintos budapesti beruházás során speciális, sugármestes épületrészt is építeni kell a szomszédaikat). Egyebek kö­zött erről is szó esett a kisvár­dai kisebbségi önkormányzat napokban megtartott közmeg­hallgatásán, amelyen Lakatos István elnök értékelte az el­múlt évben végzett munkát, valamint szólt az idei esztendő céljairól. — Az 1998-as év legfontosabb feladata az lesz — fogalmazott a kisebbségi fórumon az önkormányzat el­nöke —, Hogy a tavaly birtok­ba vett roma közösségi házat kft.-nek. A közelmúltban Sá­toraljaújhelyen is pályázatot nyert az egészségügyi beruhá­zásokban nagy szakmai tekin­télyre szert tett cég: a borsodi városban több mint 400 millió forintos beruházás keretében felújítják a kórházat, új kórhá­zi szárnyat is építenek a Kelet- Speeck dolgozói. A vásárosnaményi kórház teljes rekonstrukcóját kará­csony előtt elkezdte a kft. Az idei év végéig tartó munkála­tok alatt biztosítják, hogy za­vartalan lesz az egészségügyi ellátás a beregi kórházban. A fehérgyarmati kórház felújítá­sát is a kft. dolgozói végzik majd. bebútorozzuk, s így az alkal­massá váljon különféle ren­dezvények tartására, illetve oktatási célokra. Az ominózus vízüggyel kapcsolatban Lakatos István kifejtette, illetve megígérte a jelenlévőknek, hogy a mielőb­bi megoldás érdekében hala­déktalanul felveszi a kapcsola­tot a település polgármesteré­vel, valamint a vízszolgáltatást végző Várda-Víz Kft. vezető­jével. Közmeghallgatás közkutakról Tudom, hogy apu ártatlan Mérk, Papos (KM - Sz. E.) — Az ember nem ölheti meg a barátját — mondja egy felnőtt bölcsességével Oláh Sanyika tízéves kis­fiú. Az a gyermek, akinek apját hatévi fogházra ítélték a mérki Ápoló-Gondozó Otthon lakója, szobatársa Sipos István meggyilkolá­sáért. Mint tegnap hírt ad­tunk róla, másféléves hall­gatás után Kertész László, aki szintén Mérken gondo­zott, vallomást tett a sajtó nyilvánossága előtt, hogy ő szúrta meg 1996 októberé­ben lakótársát. Helyette ül kilenc hónapja Oláh Sán­dor a baracskai fogházban. Kisfia évek óta édesanyjá­val él Paposon, mert szülei másfél éves korában elvál­tak. — Apunak volt egy sú­lyos balesete, ami miatt le­százalékolták — meséli a fiú. — Elég sokat ivott és hogy utána nem maradt senkije, a mérki szociális otthonba került. Velem az­óta is rendszeresen tartja a kapcsolatot. Két évvel ez­előtt három hetet töltöttem nyáron együtt vele az ott­honban. Mielőtt bement a börtönbe, két napig együtt voltunk. Beszélgettünk, meglátogattuk a rokonokat, játszottunk, kártyáztunk. Azóta csaknem mindennap felhív. Megkérdezi hogy vagyok, hogy megy a tanu­lás. Nem mindig tudok neki jó dolgokról beszámolni, mert egyestől ötösig min­denféle jegyem van. A ma­tekot szeretem a legjobban. Az iskolában barátaimnak elmondtam, mi történt apu­val. Voltak olyanok is, akik csúfoltak, és én nem is egy­szer verekedtem emiatt. Szeretném, ha apukám mi­nél hamarabb hazajönne. Akkor is sírtam, amikor el­ment, és tudom, hogy akkor is sírni fogok, ha újra meg­láthatom. Akármilyen is, akkor is az én apukám. Mindenki azt mondja, ha­sonlítok rá. Rabló rendőrkézen Érpatak, Nyíregyháza, Újfehértó (KM - L. Gy.) — A Nyíregyházi Rendőr- kapitányság elfogta és őri­zetbe vette azt a 27 éves bodrogkeresztúri férfit, aki még az elmúlt év decembe­rében egy 56 éves nyíregy­házi férfit a lakásán — tőle aranyat és pénzt követelve — eszméletlenre vert, majd a magatehetetlen férfitől el­szedte 8 ezen forintját és a csuklóján lévő karórát. Ugyancsak a‘Nyíregyhá­zi Rendőrkapitányság em­bereinek adott munkát az a két ukrán állampolgár, akik január 5-én hajnalban Nyír­egyházán a Tokaji úti pia­con megvertek egy szintén ukrán férfit, majd erőszak­kal elvették tőle 18 ezer fo­rintját. Érpatakon az év elején az ablakot bontották ki egy vállalkozó presszójában, s így bejutva, onnan mintegy 130 ezer forint értékű por­tékával (egy erősítőt, két decket, valamint édességet és dohányárut magukhoz véve) távoztak a még isme­retlen elkövetők. Január 4-én éjszaka Ujfe- hértón két helyi vállalkozó sörözőjébe, illetve presszó­jába törtek be ismeretlen el­követők, ahonnan édessé­get és dohányárut loptak el 30, illetve 80 ezer forint ér­tékben. HIRDETÉS Közgyűlési meghívó A Szaport Cipőgyártó Vámszabadterületi Rt. értesíti Tisz­telt Részvényeseit, hogy az 1998. január 5-re összehívott rendkívüli közgyűlés határozatképtelensége miatt újabb közgyűlést hív össze 1998. január 20-án 18.00 órára a Tár­saság székhelyére, Nyíregyháza, Repülőtér 3. szám alá. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. A Szaport Rt. középtávú üzleti terve. 2. A Szaport Rt. 1998. évi üzleti terve. 3. Jelentés a Felügyelő Bizottság veszteséges ügyletről készített vizsgálatáról. 4. Személyi kérdések. 5. Egyebek. A közgyűlésen való részvétel és szavazati jog gyakorlásá­nak feltétele, hogy a részvényes a közgyűlés időpontját legalább 3 nappal megelőzően a részvényeket, vagy azok letéti igazolását az Igazgatóságnál letétbe helyezze. Hengsperger György né elnök-igazgató *266043/1 K*-01.07/5

Next

/
Oldalképek
Tartalom