Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-31 / 26. szám

1998. január 31szombat HÁTTÉR Csőre töltött árazógépek Várhatóan február közepétől lesz drágább a kenyér — jósolják a pékek Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Habár a megyei pékségek még nem emelték a kenyér árát, né­hány kereskedő — biztos, ami biztos alapon — már kézbe vette az árazógépet: néhány helyen máris 120 fo­rint a kenyér kilója. Tapasztalta ezt Lakatos Tibor, a Pékipari Egyesülés vezető­ségi tagja is, akitől megtudtuk: a megyei pékségek február el­sején még nem emelnek árat, várhatóan csak a hónap köze­pén. Az áremelés azonban el­kerülhetetlen. Elmondta: tisz­tességes gazdálkodási körül­mények között az előállítási, termelési körülményeket fi­gyelembe véve a félbarna ke­nyér kilónkénti nettó átadási ára 85-90 forint között lesz. Erre jön még 12 százalék áfa). Infláció A mai kenyérárak 1995 év vé­ge, 19% év eleje óta nem vál­toztak, vagyis nem tükrözik az azóta történt energia-, és a szállítási költségek emelkedé­sét, továbbá az inflációt. A pi­aci versenyben ugyanis nem hárították tovább a lakosságra a megnövekedett költségeket a pékségek. Ennek következmé­nye az lett, hogy többen nem bírták a versenyt, s az ország­ban csak tavaly 500 (ebből Nyíregyházán és környékén 5) pékség zárta be kapuit. A év eleji áremelkedéseket azonban már nem tudják ki­gazdálkodni. Tisztességes ver­senykörülményeket szeretné­nek teremteni, és a vevők ér­dekeit szolgálni. De nem olyan úton, hogy rossz minő­ségű (takarmány)lisztből, vagy feketén vásárolt lisztből sütnek csak azért, hogy ol­csóbb legyen a termék. A kenyér anyagköltsége ki­lónként most negyven forint. Ez pedig a következőkből áll össze: a liszt kilója 44 forint (egy kiló kenyérhez 70 deka kell), élesztő, víz, só, adaléka­nyag (ez segíti a kelesztést, biztosítja az egyenletes minő­séget). Ehhez jön a bérköltség és járulékai, az energia és a szállítás költsége. Míg a kifli, zsemle 10-12 perc alatt meg­sül, addig a kenyér 45-50 perc alatt. A fajlagos költségek te­hát a kenyérben jelennek meg leginkább. Az egészet pedig 12 százalék áfa terheli. Ez a végösszeg az átadási ár, amennyiért a kereskedő kapja a kenyeret. Ő ráteszi a maga hasznát, ami — üzletpolitiká­jától függően — 0 és 20 száza­lék között mozog általában. Érdekes összehasonlítás: Magyarországon a nyers­anyagköltségnek mindössze 2-2.5 szerese a pékáruk ön­költsége. Ebben benne van az az összeg, amit fejlesztésre kell(ene) visszaforgatni. Ugyanez Nyugat-Európában az anyagköltség 10-szerese — állítja Lakatos Tibor. Engedmény Bonyolítja a dolgot, hogy épp ezt a kis nyereséget szokás en­gedményként adni a nagyobb vevőknek, megrendelőknek, így a legnagyobb probléma, hogy éppen fejlesztésre, új technológiára nem marad pénz. Mindennapi kenyerün­ket nagyon elavult gépekkel állítják elő. Ám ezek átlagos kihasználtsága is mindössze 30 százalékos. Ezt hozta a vál­lalkozás szabadsága: túlkínálat van pékekből, pékségekből. Míg nálunk két műszakban sütnek, addig nyugaton éjsza­ka nem dolgoznak a pékek. Csak a gépek. Hajnal négyre, mire megérkeznek a pékek, már bedagasztva, megkeleszt­ve vátja őket a kenyérnek va­ló. Igaz, másak a mi fogyasztói szokásaink is. Nehezen fogad­juk el az előrecsomagolt, sze­letelt, tartós kenyeret, hisz nincs is jobb egy karéj ropo­gós, friss, még meleg zsíros kenyérnél. Dacára annak, hogy tudjuk, a kilós kenyér gazdaságtalan. Érdekes tapasztalat volt, meséli Lakatos Tibor, amikor elkezdték a hétmagvas kenyér gyártását, s zsugorfóliába cso­magolva hozták forgalomba. Bizalmatlanok voltak a vásár­lók. Így nem tudták igazán jól megfogdosni (nagyon rossz Szokás! — a szerk.), meg­nyomkodni, nézegetni. Attól tartottak, azért van becsoma­golva, mert már nem friss. Amióta nincs rajta fólia, ve­szik... Ugyanakkor van egy másik réteg, amelyik nem szereti, ha előtte már többen összefog- dosták a kenyeret. Szíveseb­ben választja a tartós, szeletelt kenyeret, amiből viszont a ke­reskedők rendelnek óvatosab­ban — nem akarják, hogy raj­tuk maradjon. A jövő útja vi­szont (ha akaijuk, ha nem, ha tetszik, ha nem) — ez. Időszerű Lakatos Tibor mindenképpen aktuálisnak tartja az áremelést, amit a mi megyénkben is meg kell lépni. A fővárosban és Hajdú-Biharban már megtet­ték. (A hajdúsági sütödék 99 forintért adják a kereskedők­nek a félbarna kenyeret, ami 15 százalék árréssel 114 forint lesz.) Nálunk még az egyezte­tések folynak. A félbarna a ke­reskedelemben — ha 15 szá­zalékos árréssel dolgozik — várhatóan 110 forintba fog kerülni, míg az alföldi 120-ba. A kifli és zsemle átadási ára 7.60 helyett 8.20 plusz 12 szá­zalék áfa lesz, ami 15 százalék árréssel 10.50. (Ámbár leg­több helyen már most is 11 fo­rintba kerül.) M ilyen tétova, bugyu­ta tud lenni az em­berfia, ha története­sen olyasmi esik meg vele, ami — hogy jeles politiku­sunk magyar focit minősítő szavaival éljek: „ rendszer - idegen” tőle. Attól, ami ő va­lójában; a szokásaitól, a gondolataitól. Az érzelmeitől meg aztán nagyon-nagyon eltér, idegen, nem kompatíbi­lis az egész habitusával. K. — nevezzük a már meg­szokott módon hősünket — éppen hazafelé tartott. És mi­vel zimankósabbra fordult a téli verő, döntött: nem várja a rutinszerű biztonsággal késlekedő járatot, felkapasz­kodik az/ első alkalmatos buszra. így tett, mert így akarta. Majdnem apatikus közönnyel húzódott a hátsó peron sarkába, megmarkolta a fogantyút, s belebambult a feketén ereszkedő csöndes­ségbe. Előtte, mintegy fél méterre — neki háttal — rendkívül csinos, fiatal lány ácsorgóit; néha csapott egy picikét fél­hosszú, divatosra vágott, szőkésbarna frizuráján, de ettől eltekintve semmi jelét nem adta bármiféle érdeklő­désnek. Persze — mint utóbb kide­rült — ez csak a látszat volt. Az első élesebb kanyarnál a széplábú valaki hátralépett, arcával félfordulatot téve rá­pillantott az akkor éppen afe­lé sandító K.-ra. Később — Na, én viszont meg aka­rom ismerni magát — bökte ki a sudár termetű, aki —fur­csán „babás" arcvonásainak köszönhetően — éppúgy le­hetett huszonöt, mint har­mincéves. Valami kis futta­tott csajszi, vagy egyetemis­ta, mint akár első munkaéve­it taposó értelmiségi. Volt a Kalandra fel! újabb kanyar, aztán még egy, és félfordulat, ravaszdion villanó szemjáték, végül pe­dig radikális, teljes szembe­fordulás. A férfi lélegzete elállt, ami­kor a szolidan provokatív kérdés ráhullt: — Maga meg akar ismer­kedni velem?! — Én. dehogy — hebegte K. Dehogyis, csakhát itt ál­lok, nézelődök, maga meg fo­rog, egyre csak hátra, én dehogy... Ugyan, mit kép­zel...? (Érezte, ilyen suta, elterelő mondatokkal csak még in­kább ellehetetlenül a január végi semmitlenségben.) lényében valami delejesen vonzó, egyszersmind óvatos­ságra intőén taszító. —Egyébként: tudok magá­ról épp eleget ahhoz, hogy maga is kíváncsi legyen rám! — susogta apró párafelhőket lehelve. K. teljesen összezavaro­dott. Semmit sem értett a fu­ra, abszolút logikátlan köze­ledésből, az ismerkedés egy­oldalúan eltökélt szándékai­ból. Mit akarhat? A pénze­met, a kapcsolataimat, egy­általán: miért pont engem szúrt ki ez a gyönyörű szemű tünemény. — Mondjam meg a nevét? Tudom! Kinyomoztam. (Tényleg, stimmelt minden, amitől K. csodálkozással ve­gyes döbbeneté csak tovább mélyült.) — De én azt szeretném, hogy maga is megismerjen, hogy járjon utána, engem hogy hívnak, mivel töltöm a napjaimat. Ez lesz tehát az első feladat, aztán majd foly­tatjuk. (Itt, mintha elvágták volna, vége szakadt a diskurzusnak. Megálló következett — vala­hol a külváros tájékán. A lány libbentett még egyet a fürtjein, és köszönés nélkül lelépett a sűrűsödő ködbe. Maga mögött hagyva egy szinte megoldhatatlan penzu­mot, a hihetetlenség üresjá­ratait. K., mint akit fejbevág­tak, csak meredt bele a hétfő estébe. alandra fel! — IS dünnyögte maga elé, de nagyon jól tudta: se hajó, se tenger, de még csak tovaröpítő szelek sem segítenek majd neki. Feltűrte kabátja gallérját, és meg­nyomta a jelzőgombot az ajtó fölött... Cukkolás Ferter János rajza Szívritmus H ovatovább megszokjuk, hogy reggelente a rádió nem győzi felsorolni az éjszakai gyilkosságok, merényletek, gyanús közúti balesetek számát. Ei- dúrvult és félelmetessé vált világunkra nemcsak az jellem­ző, hogy a felismerhetetlenségig agyonverik az egyedül élő idős asszonyt néhány ezer forintjáért, vagy hogy sza­porodik a taxis gyilkosságok száma, robbannak és lángba borulnak autók, lakások, hanem a technika legújabb vív­mánya is bevonul a gengsztervilágba. Valószínű, sokan merevedtünk szoborrá tegnap reggel attól a hírtől, hogy némely gazdagabb és fenyegetett vál­lalkozót azzal riogatnak a felbérelt gyilkosok: elektronikus úton működésképtelenné teszik a szívritmus-szabályozó­jukat, (magyarul pacemakerüket) amennyiben nem hajlan­dók teljesíteni egy valós vagy ál-követelést, nem akarnak megfelelni a vele szemben támasztott anyagi elvárásnak. Belegondolni is szörnyűség még akkor is, ha elszámítógé- pesedő világunkban már az sem ritka, hogy e szerkezetek révén ,/úrnak meg” banki kasszákat, hívnak le különböző bonyolult trükkökkel százezreket, milliókat gépesített tol- vajlásként. Mert egy ilyen szívritmus-szabályozót elektro­nikus úton kikapcsolni nem jár nagy kockázattal, nem csapnak nagy zajt vele s mégis örökre eltávozik az, akire irányult az elektronikus hullám. Mit lehet mind ez ellen tenni? Nem tudom. Talán nem ártana sokkal, de sokkal hatásosabb szigorú ellenőrzéssel elejét venni a nem tisztességes úton történő meggazdago­dásnak. Talán. Avagy (bocsánat, egykori büntetőjog-pro­fesszorom!) tényleg meg kellene fontolni a legszigorúbb büntetés újraélesztését, ha átmenetileg is. Azt viszont érzékelem és pontosan tudom sok millió tár­sammal együtt, hogy igenis van összefüggés a elektroni­kus média által minden este nyakunkba ömlesztett gyil­kosságok, horrorműsorok és a valóságban megtörténő elembertelenedés között. Angyal Sándor Kommen Százból egy A köz véleményét kutatók szerint széles e hazában az emberek többsége erős szimpátiától kísérve kacérkodik az Európai Unió gondolatával, s szívesen látná már az ország aranycsillagát az égszínkék lobogón. Ha most rendeznének erről népszavazást, az az igenek elsöprő győzelmét hozná, de várhatóan a csat­lakozás küszöbére érve sem változik meg a nép szándéka. Más kérdés, hogy tudja-e valójában a polgár, mit is jelent számára a tagság. A legtöbben vélhetően az elnyerhető tá­mogatásokra gondolnak, hiszen köztudott: az Unión belül hazánk sokkal többet kap majd a brüsszeli kasszából, mint amennyit oda be kell fizetnie. A kölcsönös előnyökre épülő kapcsolat azonban korántsem merül ki ezzel, az asz­talra mindenkinek le kell tennie a maga részét. Ezért fogadta megkülönböztetett figyelem a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Humán Erőforrás Fejlesztési Alapítvány kezdeményezését, melynek köszönhetően a Kormányzati EU Kommunikációs Stratégia támogatásával rendszeres konzultációra nyílik lehetőség Nyíregyházán. Az Európa Fórum névre hallgató (hatfordulósra tervezett) rendezvénysorozat első felvonásán az iparfejlesztés és in­nováció tükrében értékelték a hazai termékek piacra jutásának esélyeit a szakértők. Az előadás mindenképpen gondolatébresztő volt, hiszen hangsúlyozta: jó ötlet, egye­di produktum lehet kiindulóalapja egy jó üzletnek. A következő láncszem a piac, vagyis a vevők megnyerése, ami igen tőkeigényes folyamat, de e befektetés nélkül nincs haszon. Visszamehetnénk a golyóstollig, amely Bíró úr ötleteként Dél-Amerikából indulva hódította meg a vilá­got. Folytathatnánk a sort a bűvös kockán át egészen a találmányok legutóbbi világszemléjéig, ahol a magyarok hozták el a legtöbb díjat: jó lenne legalább egyet megcsíp­ni a százszámra jelentkező ötletekből. A világ fejlettebb országaiban is ennyi a megvalósítási arány, de eredménye így is szemmel látható különbséghez vezetett. Nyéki Zsolt ...vagy visszatérünk a hagyományokhoz Balázs Attila felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom