Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-28 / 23. szám
1998. január 28., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kutatónap pályázatokkal Újfehértó (KM - Ny. Zs.) — Az elmúlt évben érkezett legsikeresebb pályázatok meghallgatásával és értékelésével tartott Kutatói Napot az Északkelet-Magyarországi Gyümölcs Kutatás-Fejlesztési Alapítvány valamint az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató. Fejlesztő Kft. az utóbbi cég központjában. A rendezvény elején a kuratórium elnöke, dr. Pet- hő Ferenc értékelte az (immár ötödik éve működő) alapítvány elmúlt évi munkáját, amelyet eseményekben gazdag programok fémjeleznek. Ezek egyike volt a meghirdetett kutatás- fejlesztéssel kapcsolatban meghirdetett pályázat, amelyre minden eddigit meghaladó számú pályamunka érkezett, s ezek színvonalban is meghaladták a korábban fogadott művekét. Az előadók több érdekes, a gyakorlatban napi kérdéseket fölvető témát érintettek. Szó esett a környezetbarát készítményekkel végzett gyümölcsritkításról, az ültetvények vízpótló öntözésének tervezéséről, a mind nagyobb károkat okozó májusi cserebogár elleni védekezésről, az almafajok és alanyok teljesítőképességéről. Szakmai rendezvényeken gyakorta szóba kerül a megyénkben elkerülhetetlen ültetvény rekonstrukció, ezért volt különösen aktuális az alma újratelepítési betegségének kimutatásáról szóló értelezés Mező Mária, a GYKF Kft. munkatársa tolmácsolásában. Pe- thő professzor külön örömének adott hangot, hogy a sikeres pályamunkák készítői között sok fiatal szakember található. Jótékonyság a VMK-ban Nyíregyháza (KM— N. I. A.) — Szombaton délután ötkor a Váci Mihály Művelődési Központban jótékonysági célú rendezvényre kerül sor. A bevételből az egy évvel ezelőtt alakult -Életmód-klub anyagi helyzetén szeretnének javítani. A klub januártól működik az intézményben. Legfontosabb feladatuk a betegségek megelőzésének segítése. A foglalkozásokon rendszeres a vércukor- és vérnyomásmérés, illetve a korszerű táplálkozással kapcsolatos ismeretterjesztés. A jótékonysági esten fellépnek a Móricz Zsig- mond Színház művészei, illetve Láng divatstúdió kollekcióit láthatják a résztvevők. A rendezvényen aukciót is tartanak. Kalapács alá kerülnek a város képzőművészei által felajánlott alkotások. KisKelet-kínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik 4 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Nyírségi kiadás: Siratják a régit, örülnek az újnak, Hálás sorok a vendégkönyvben, Ivóvíz a falu alatt, Szétfolynak a forintok, Képeslapok CD-n, Nem fukarkodtak a dicsérettel. Szatmári és tiszaháti kiadás: Veszélyben a víkend- házak. Próbákon a betörő, Értékmentés értékmegőrzéssel, Lépcsőházi bánat, Játszani is engedd fiaidat. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Kisvárdai kalózok a képernyőn, Tájház idézi fel a múltat, Igenek az adónemek emelésére, A „kis Kossuth” nyomában, Regények a Sorostól. Magas jutalom a nyomravezetőnek Fehérgyarmat (KM - L. Gy.) — A fehérgyarmati rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, többrendbeli betöréses iopás miatt. Az elkövetők tavaly november végétől Fehérgyarmat, Csegöld valamint Tunyogmatolcs területén különböző lakásokban jártak, rendszerint a bejárati ajtót, illetve az ablakot betörve, s onnan készpénzt, ékszereket és ruhaneműt vittek magukkal. A rendőrség kéri mindazokat, akik hasznos információval szolgálhatnak a bűncselekmény elkövetőiről, jelentkezzenek a Fehér- gyarmati Rendőrkapitányságon, vagy hívják a 107- et. A rendőrség 50 ezer forint jutalmat tűzött ki a használható információt szolgáltatónak. Tőzsde Klub Nyíregyháza (KM) — Az Első Tőzsde Klub összejöveteleinek majdani helyén, a Hotel Koronában ismertetik január 28-án 14 órától a szervezők az érdeklődő üzletemberekkel a megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával februárban megalakuló tőzsdeklub gyakorlati működését. V ... Rozsdás sisakokat vizsgál Ingo Petzold robbanóanyag-szakértő kedden Berlinben, a Potsdamer Platzhoz közel. A sisakokat egy építkezési munkálatok közben felfedezett bunkerben találták. Jelenleg munkások készítik elő a terepet, ugyanis itt épül majd Németország nemzeti Holocaust Emlékháza. A bunkerre tavaly decemberben akadtak rá. Nagy a valószínűsége, hogy a náci propagandavezér, Joseph Goebbels számára építették ki annak idején AP-felvétel Pecsétgyűrű az „aranyembereknek" Záhony (KM) — Holnap délután ülésezik a záhonyi képviselő-testület. A városatyák zárt ülésen döntenek arról, hogy idén ki, esetleg ki kapja meg a város díszpolgári címével járó, Záhony címerével ékesített pecsétgyűrűt. A település történetében egyébként idén első ízben osztják ki a rangos elismerést, amelyet a testület egy korábbi döntése értelmében egy esztendőben legfeljebb két — a város életében meghatározó szerepet betöltő, munkásságával Záhony nevét és hírét öregbítő — személyiségnek adományozható. Információink szerint, a díszpolgári cím adományozását előkészítő, gyakorlatilag tehát a testületnek a díjra jelöltek személyére vonatkozóan javaslatot tevő bizottság tanácskozásain három név merült fel. A záhonyi díszpolgárjelöltek közül egy személyiség már elhunyt, tehát egy posztumusz kitüntetés adományozására vonatkozó döntés is elképzelhető a holnapi ülésen. A másik két — díjra javasolt — személlyel kapcsolatban érdekes információ, hogy ma már egyikük sem záhonyi, ám viKiengedték a FEK-et Nyíregyháza (KM) — Sok nyíregyházinak tetsző feladatot vállalt magara a nemrég megalakult, egyesületi formában működő Fogyasztók Érdekvédelmi Közössége, a FÉK. Az a céljuk, hogy a közüzemi szolgáltatásokat igénybe vevő lakosok érdekeit képviseljék, alkalmasint védjék, közreműködjenek a szolgáltatások színvonalának javításában, s hogy azok az igénybe vétellel arányos díjakat fizessenek. Reméljük, harcolni azért nem kell — jelentette ki tegnap egy sajtótájékoztatón Kuti István a szervezet elnöke, aki elmondta, hogy szívesen vették az önkormányzat partneri ajánlkozását. Teendőik közé sorolta pég a tanácsadást, a különböző kérelmek, nyomtatványok kitöltését. Ezért irodájukat a Hősök tere 9. második emeletén meg is kezdte működését. Legközelebbi dolguk az, hogy felhívják a szolgáltató figyelmét arra: közeli a Nyitás pályázatának február 15-i beadási határideje, valamint szeretnének a témával kapcsolatban is valódi tájékoztatást nyújtani a magánszemélyeknek és a társasházi közösségeknek. Hatókörükhöz tartozik majd a legszélesebb értelemben vett szolgáltató szféra a Volántól a Tigáz-on át a temetkezési cégekig. A szervezet nyitott, magánszemélyek, közösségek és jogi személyek is csatlakozhatnak a FÉK- hez. Csütörtökön leszerelés Nyírbátor (T. J.) — A Nyírbátori Határőr Igazgatóság határállomásain az elmúlt hét folyamán 155 659 utas és 74 273 jármű lépett át. A határőrök ez idő alatt működési területükön 60 jogellenes cselekményt elkövetővel találkoztak. A zöldhatárt tizenheten sértették meg, közokirat-hamisításért ketten, jogellenesen hazánkban tartózkodásért egy, a jövedéki törvény megsértéséért öten feleltek. Az igazgatóság munkatársai kiutasítottak három külföldi állampolgárt, tízen néhány napos túltartóz- kodásért pénzbírságot fizettek. Határrendészeti szabálysértést hárman követtek el, közlekedési kihágásért 14-en fizettek bírságot. Január 29-én a reggeli vonatok indulásához igazodva hagyja el a záhonyi és a nyírbátori határőr laktanyát az a 102 fiatal, akik utolsó előttiként szerelnek le mint határőr sorkatonák. A Nyírbátori Határőr Igazgatóságnál egyébként április 26-án lesz az utolsó ünnepélyes leszerelés, ezt követően sorkatonája már nem lesz a Határőrségnek. Elkaszinózta a zsákmányt 98 sértettet 212 alkalommal károsított meg a rekorder tolvaj Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A 98 (!) sértett mellett a Nyíregyházi Rendőrkapitányság is kíváncsian várja majd az L. Attila, nyíregyházi lakos elleni bírósági ítéletet, hogy mennyi időre sikerül megszabadulni a veszedelmes, rekorddöntő bűnözőtől — ekképp kezdte a tegnapi sajtótájékoztatót dr. Pásztor Miklós rendőr alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője. A 32 éves gyanúsított hosszú bűnlajstromot mondhat magáénak, hiszen eddig 15-ször volt már büntetve, s a mostani, 16-ik közszereplésével a „kapitányság házi listáján” rekordot döntött: a 98 eset 212 rendbeli bűncselekmény elkövetését foglalja magába. A férfi jelenleg is az elkövetések helyszíneit .járja be”. persze rendőri segédlettel, s kimondottan jó memóriájának kell lenni ahhoz, hogy a pár hónap alatti történéseket maradéktalanul felidézhesse. A bűncselekmények között besurranásos lopások, nyitott gépkocsikból pénz-, és iratok elcsenése, gépkocsi-, illetve élelmiszerboltok kifosztása szerepel. Mindezeket pedig tette fényes nappal, s főleg a belváros utcáin. A vizsgálat eddigi adatai alapján az általa okozott lopási kár mintegy 3 millió forint nagyságú, de jelentős, negyedmilliónyira becsült a rongálási kár is. A rendőrök utánanéznek annak is, hogy a tömérdek portéka útja hová vezethetett, mert alapos a gyanú, hogy többségük ismét valamely üzlet polcaira került vissza. A rendőrkapitány elmondása szerint, esetenként mi állampolgárok is a tolvajokat segítjük a kellő odafigyelés hiányában. Iskolák, óvodák, bölcsődék előtt csak becsapjuk az autó ajtaját, pedig a csupán két-három percnyi távoliét is épp elegendő idő az arra bók- lászónak. A gyanúsított például 28 esetben így juthatott a könnyű prédához, míg 24-szer csupán a lakás kilincsét kellett lenyomnia, s a konyhában időző, avagy éppen ebédelő család jelenlétében az előszobából már vitte is a pénztárcákat. A boltbetöréseknél sem figyelünk a riasztók hangjára, előfordult, hogy még a csákány nyele is beletörött a falba, a hangos kopácsolás mégsem tűnt föl senkinek. A tolvaj pedig esténként szépen kiöltözve, vígan kaszinózhatott, hódolva ezzel a kedvenc időtöltésének. tathatatlanul sok szállal kötődnek a határvároshoz. A városatyák holnapi voksolása után a díszpolgári címmel járó pecsétgyűrűket, illetve az ugyancsak nemrégiben alapított Köz szolgálatáét járó elismeréseket áprilisban, Záhony várossá avatásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepi testületi ülésen adják át az arra érdemesülteknek. Környezetvizsgálat Nyíregyháza (N. L.) — A környezeti ártalmak megelőzésében működik közre a nyíregyházi Eco-Men Környezetvédelmi Szolgáltató és Tanácsadó Bt. A cég szerteágazó tevékenységet folytat megyénkben. Elsősorban környezeti hatásvizsgálatokat készít felkérésre, melyek beruházások, esetenként más tevékenységek végzésének törvény által előírt feltételei. Hatásvizsgálatok, komplett tanulmányok készülnek — tájékoztatott Par- ragh Dénes ügyvezető. A komplexitásba bele tartozik például a baleseti veszélyek, baleseti kihatások vizsgálata is. Székely községet például a tervek szerint el fogja kerülni a négyes főút, a lehetséges új nyomvonalakat vizsgálta a bt. A vizsgálatban leírták a zajártalmat, a levegő- szennyezést, az élővilág esetleges veszélyeztetését. A tiszavasvári vegyészeti gyár új fűtőolaj felhasználását vette tervbe. A rendszeresítés előtt elengedhetetlen a környezeti hatás- vizsgálat, amelyet szintén a bt. készített el. A MÓL Rt. nyírbogdá- nyi gyárában a környezetre ártalmas savgyanta keletkezett. A hulladéknak számító savgyanta feldolgozására most új üzemet építenek, a beruházás megkezdését megelőzte a környezeti hatásvizsgálat készítése. Az Első Nyírségi Fejlesztési Társulás a kommunális hulladék tárolására és feldolgozására kért és kapott szakvéleményt. Most készül Tuzsér rendezési terve, ipari parkot is terveznek majd az illetékesek. Tuzséron felmérő tanulmány megírásában vett részt a bt.— a környezetvédelmi előírások figyelembevételével. ^p^KelelSagyarorszá^l