Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-24 / 20. szám

1998. január 24., szombat MEGYÉNKBŐL □ Nem kémkedtem Amerikának, tiszta a lelkiismeretem — nyilatkozta lapunknak Bencsik Mihály Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A Ke- let-Magyarország — több más újság mellett — tegnapi szá­mában közreadta a Magyar Távirati Iroda Washingtonból keltezett hírét. Akik Ameriká­nak kémkedtek címmel. Az írásban említett — a The New York Timesnak nyilatkozó — Bencsik Mihály nyíregyházi lakos, akit 1982. március 15- én másodfokon kémkedésért 6 év fegyházra ítéltek. Ebből 56 hónapot töltött le a „Gyűjtő­ben”. Semmissé nyilvánító ké­relmét kétszer utasították el a rendszerváltást követően. — Lelkiismeretem tiszta — nyilatkozta tegnap lapunknak — az volt akkoriban, s ma is, nem szolgáltattam ki olyan in­formációkat, amelyek felhasz­nálhatók lettek volna hazánk ellen. Az ítéletbe a mai napig nem tudtam belenyugodni, a rendszerváltás után kétszer kértem, hogy nyilvánítsák semmissé a ’82-es ítéletet. 1992-ben a Fővárosi Katonai Bíróság utasította ezt el, 1995- ben a Legfelsőbb Bíróság. Utóbbi azzal, hogy végzése el­len fellebbezésnek, vagy újabb felülvizsgálati indítvány be­nyújtásának nincs helye. Ké­Városházi Esélyek Nyíregyháza (KM) — A gyermekvédelmi törvény­ből adódó önkormányzati feladatok — pénzbeli és természetbeli ellátások, rendkívüli támogatás — fontos döntési pontját ké­pezik a hétfőn délután ti­zenhárom órakor kezdődő közgyűlésnek. Ezen a testület elfogadja majd éves munkatervét is, az ülésterv mellett kitérnek a legfontosabb feladatokra is. Ezek közé tartozik pél­dául a város és intézmé­nyei racionális, gazdasá­gos működési feltételrend­szere. A fizető- és hitelképes­ség megőrzése, főleg a cél­támogatásos beruházások elsőbbsége, a munkahely- teremtés és a sérült embe­rek esélyegyenlőségének megteremtése. Bencsik Mihály Harasztosi Pál felvétele sőbb megtudtam: a kormány létrehozta a Magyar Helsinki Bizottságot, oda írtam egy ké­relmet, mellékelve az elutasító végzéseket. A válaszlevél egy­fajta rehabilitálást jelent szá­momra, ha már sem anyagi, sem erkölcsi kárpótlásban nem részesültem. A múlt év december köze­pén érkezett levél egyebek kö­zött az alábbiakat tartalmazza, aláírója a bizottság emberi jogi tanácsadó irodája képviseleté­ben dr. Somogyi János: „Sajnálatos módon az ügyé­ben minden jog­orvoslati lehető­ség kimerült, így nincs más fó­rum, ahol orvo­solhatnák — vé­leményem sze­rint — jogos pa­naszát. Talán nem vigasztalja, de álláspontom szerint a Legfel­sőbb Bíróság 1995-ben inkor­rekten járt el, amikor bűncse­lekmény hiányá­ban nem mentet­te fel a kémke­dés vádja alól. A Legfelsőbb Bíró­ságnak törvényes lehetősége lett volna arra, hogy az 1982- ben hozott ítéletet jogilag fe­lülvizsgálja, s az adott tényál­lásból olyan következtetést vonjon le, hogy Ön nem kö­zölt olyan adatokat, amelyek a Magyar Népköztársaság hátrá­nyára felhasználhatóak voltak, hiszen lényegében csupa köz­ismert tényt mondott el Né­metországban, s egyébként is önként jelentkezett hazatérését követően. Ma már további jogi lehetőség nincs, én legalábbis nem látok panasza orvoslásá­ra, így a Legfelsőbb Bíróságon marad az a szégyenfolt, hogy a rendszerváltást követően meg­hagyta magát,Jcémnek, haza­árulónak". Javasolom, hogy tárja nyilvánosság elé ezt a Legfelsőbb Bírósági végzést, amiért Önnek nincs szégyen­kezni valója, csak a döntést hozó bíróknak.” — Január második hetében jelentkezett nálam a New York Times tudósítójának tol­mácsa — folytatta Bencsik Mihály —, mondván, meg­kapták a rólam szóló anyagot a Helsinki Bizottságról, s szeret­ne velem riportot készíteni. Ez megtörtént, egyeztettük, a lap csütörtöki számában meg is je­lent az írás, aminek furcsa in­terpretálása lett a távirati iroda tudósítójának cikke. A szerző­re, s nem szavaimra utalva a valósággal ellentétes dolgot enged sejtetni. Nekem a múlt­ban se volt, s most sincs gon­dom a kormánnyal, nem vol­tam, s nem is vagyok ellensé­ge a rendszernek. A múlt rend­szernek voltak áldozatai a bör­tönön belül, de kívüle is. A KM olvasói néhány napon belül újabb, s bővebb részlete­ket tudhatnak meg Bencsik Mi­hály történetéről, hányattatá­sairól. Jó úton a gazdaság Tardos Márton előadása a megyeszékhelyen Nyíregyháza (KM) — Ellent­mondásaival együtt is jó úton halad a magyar gazdaság, amely akár ötszázalékos növe­kedést is elérhet az idén — mondta egyebek mellett Tar­dos Márton, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának el­nöke, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője, aki Iványi Tamás megyei pártel­nök társaságában tájékoztatta tegnap délután Nyíregyházán a sajtót az ország gazdasági helyzetéről, kilátásairól. A gazdasági bizottság elnö­ke szerint szükséges és sikeres volt a Bokros-csomag, ám azt is hozzátette, kisebb áldoza­tokkal is el lehetett volna érni Fórum Európáról Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — A Külügyminisztérium tá­mogatását elnyerve „Európa Fórum” címmel rendezvény- sorozatot indít a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Hu­mán Erőforrás Fejlesztési Ala­pítvány az év első felében — jelentették be a Human-Net Alapítvány pénteki sajtótájé­koztatóján. A kezdeményezés célja, hogy megismertesse me­gyénk polgáraival és a gazda­sági élet szereplőivel az Euró­pai Unió elvi és gyakorlati rendszerét, eligazítás adjon a csatlakozással járó feladatok­ban. Az összeállított program szerint a fórumra hat alkalom­mal (minden hónap utolsó szerdáján) kerül sor más és más témákban. A meghívott szakértők érintik majd az uni­ós iparfejlesztést, agrárpoliti­kát, oktatási rendszert, a szoci­ális ellátás módját, valamint a regionális politikában rejlő le­hetőségeket. Az első rendez­vényre január 28-án 14 órától várják az érdeklődőket a PRI- MÖM Vállalkozói Inkubátor- ház Konferenciatermébe. a növekedést. Most az a leg­fontosabb, hogy stabilizáljuk ezt a növekedési ütemet, ami nem lesz könnyű, hiszen köz­ben egy sor válsággal küszkö­dő ágazatot kell működésben tartani. Biztató a lakosság szempontjából, hogy draszti­kus megszorító intézkedésekre már nem kell számítanunk. MIÉP­gyűlés Nyíregyháza (KM) — La­kossági fórumot tart szombat délután négy órától a Magyar Igazság és Elet Pártja Nyír­egyházán, a Műszaki és Ter­mészettudományos Egyesüle­tek székháza konferenciater­mében (Országzászló tér. 8.). A fórumon részt vesznek a MIEP elnökségi tagjai, Csurka István elnök, valamint a Kis­gazda Szövetség képviseleté­ben Cseh Sándor is. Egy forró üzenet Valentin-napi köszöntő Nyíregyháza (KM) — A Valentin-nap egy nagysze­rű alkalom arra,, hogy az imádott hölgynek, a titkon szeméten férfinak, vagy a közeli ismerősnek akár rö- viij vallomásban, akár ver­sijében elküldjük szerelmi vallomásunkat, vagy üze­netünket. A február 14-e pedig igencsak közel van, kár lenne az utolsó pillanat­ban kapkodni. Mi Vállaljuk, hogy la- punkban\ Valentin napján közvetítjük, ezt az igazán szívhez szóló, mondatot. Ja­nuár 27-én és\31-én, vala­mint február 3^áp és 7-én lapunkban találtak egy megrendel őszei V^nyt, amelyre maximum 15 szóig leírhatják a forró üzenetü­ket. A lapból kivágott szék vényt egy 500 forint befize­tését igazoló postautal­vánnyal együtt juttassák el címünkre: Kelet-Magyaror­szág Lapkiadó Kft. 4400 Nyíregyháza, Zrínyi I. út 3~5. . ________- „ Aki' szeretné, ha ezt az --üzenetet saját kézírásával adná fel, az a következőtte- gye: jöjjön be a nyíregyházi szerkesztőségbe, illetve j a kisvárdai és a mátészalkai regionális szerkesztőségbe, ahol egy névjegykártya/ila- kú lapra ráírhatja a méjf for­róbb üzenetét. Ide ak/r egy fotót, kis ábrát is mellékel­het. Ennek ára 1500 forint, amit a helyszíneit kell befi­zetni. Ezeket a kézírásokat január 27-tőf február 11-ig reggel 8-tóT délután 4-ig le­het a háróm helyszínen leír­ni, a prístai küldeményeket is február 11-ig váijuk. Február 14-én pedig nyu­godtan lehet várni a legfor- vróbb reagálást, egy puszit, egy csókot, egy ölelést. Ennyit azért megér a Va­lentin-nap! Kórházban Czine professzor Budapest, Nyírmeggyes (Gyüre Ágnes) — Apró je­lek mutatják a javulást dr. Czine Mihály, az ELTE irodalomtörténész, kritikus tanszékvezető tanárának súlyos betegségében — tá­jékoztatta lapunkat a tudós felesége. A 69. esztendejé­ben járó. Széchenyi-díjas professzor, a Magyarok Vi­lágszövetségének elnökségi tagja, a Református Egyház Országos Zsinatának világi alelnöke — akinek szülőfa­luja Nyírmeggyes — 32 nappal ezelőtt került be esz­méletlen állapotban az Agyérbetegségek Országos Központjába. Jelenleg is lélegeztetőgép vigyáz rá, mert spontán lég­zésszáma sajnos nem elég­séges. Baltával ütötte Csengersima, Dombrád, Nagygéc (KM - L. Gy.) — Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljá­rást a Kisvárdai Rendőrka­pitányság egy 47 éves dombrádi férfi ellen, aki szerda este lakásukon a fe­leségét baltával bántalmaz­ta. Manapság azt is meg kell gondolni, hogy a szomjazó kérését egyáltalán meghall­gassuk. Legalábbis valószí­nű, hogy erre tett fogadal­mat egy 59 éves nagygéci nő, akihez csütörtök este négy ismeretlen személy vízivás ürügyén kopogta­tott be. A lakásban az asszonynak támadtak, a ke­zét hátrakötötték, bántal­mazás közepette tőle pénzt követeltek. A négy rabló 20 ezer forinttal távozott, to­vábbá a lakásból ruhane­műt és élelmiszert is ma­gukkal vittek. Az asszonyt megkötözve, súlyos sérülé­sekkel hagyták magára. Halálos baleset történt csütörtök délben Csenger­sima belterületén. Az 54 éves helybeli férfi egy álló tehergépkocsit került ki, amikor áttért a bal oldalra, ott fékezett, ám a gépkocsi összeütközött egy szabá­lyosan közlekedő teherau­tóval. A balesetet okozó gépkocsi vezetője a hely­színen életét vesztette. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Megrendelem a Kelet-Magyarországot ......példányban, február elsejétől. Az előfizetési díjat az Inform Stúdió számlával jelentkező kézbesítőjének kifizetem. A megrendelő neve: Címe:. Megrendelőlap Nyíregyháza (42) 311-277 Mátészalka (44) 310-651 AtfA Kisvárda (45) 415-955 Előfizetve olcsóbb a Kelet- Magyarország, mert a havi előfizetési DÍJ 132 FORINTTAL KEVESEBB, MINTHA PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁROLNÁ MEG. Telefonszáma:. A megrendelőlapot az alábbi címre, borítékban lehet beküldeni január 24-ig. Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Egy hónapra: 655 forint Negyed évre: 1865 forint Fél évre: 3630 forint Egy évre: 7060 forint j Szöveg: j i ; í t i ............................................................................................................................................ * I ! f í i ....................................................................................................................................................................................................................................................... i ! ! ! I I i ) i i > í ................................................................................................................................................. t i ; | Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. i i s Név:......................................................................................................Telefon: ......................... i t i i | Lakcím: ............................................................................................. Aláírás:........................ j Ahiidetejdijszáriulásimódja:sravankmttnrtmik,ane«dok,ajeligeésatefefonsiamis^yldpssD- ! | Amennyiben vidéki ésp^igés levelénelfpostázásat kéri, tegyen egy x-et a □ R ! Afxisti/ast^ktne,il'bi50RMi/Ltai'eiltTKÍien\,ill]tjuk: j Rzetffinxjdiaporiankens^raffiasMipeBtautalvariyOTbdi^eaKdUAlagycTOnisgUpkiadó j A hirdetés megjélenesenek a feltétele a iwe-aszm postautalványcn feladott összeg és ezat szelvény ! A hirdetés megjelenését legkésőbb a beérkezést követó második munkanapra HHHEpEJKHgg BBEMBBHBil j | vállaljuk. A óigés vábsafeuefekátvdietük: Nyíregyháza, Znnyi Bona u 3-5. L j

Next

/
Oldalképek
Tartalom