Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-21 / 17. szám
1998. január 21szerda KULTÚRA Szaxofonozott a másod karnagy Az év zenekari művésze címet az újévi koncerten adták át az ifjú fúvósnak Kaseflák Zsolt másodkamagy Harasztosi Pál felvétele Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Kedves színfoltja volt az év társasági életének megnyitóján — a Városi Televízió által is közvetített újévi koncertnek —»egy díjátadás. A látványos ünnepségen Az év zenekari művésze címet Ka- sellák Zsolt vehette át. A fiatal művész egyébként is az est egyik főszereplője volt, szaxofonján szólót játszott, mindemellett másodkamagy- ként még a zenekart is vezényelte. Zsoltot gyakran láthatjuk, hallhatjuk. Játszik a Szabolcsi Koncert Fúvószenekarban, a Szabolcsi Szimfonikusoknál és a Móricz Zsigmond Színház zenekarában. Tízéves kora óta a fúvószenekar tagja. Klariné- tozik és szaxofonozik. — Bevallom, kicsit megijedtem, amikor Tonté Laci bácsi hívására ötödikes koromban jelentkeztem az együttesnél. Legelőször a nagydobost láttam meg, aki jól megtermett ember. Furcsán mutathat mellette egy cingár kisfiú — vélekedtem magamban. A zenekar azonban hamar befogadta a szorgalmas kis zenészt, aki tíz év után a zenekar annyira megbecsült tagja lett, hogy a társaság titkos szavazással őt jelölte az év zenészének. Persze, közben a kis klarinétos sokat tanult. Előbb a nyíregyházi zeneművészeti szakiskolában, jelenleg pedig a miskolci egyetem Zene- művészeti Intézetében. Sok kedves ünnepségen találkozhatunk a zenekar tagjai között a tehetséges ifjonccal. Ott menetelnek pl. a Nyírségi Ősz rendezvényein, a nemzeti ünnepeken és egyéb parádékon. El sem képzelhető egy rangosabb „utcai” rendezvény nélkülük. Jól képviselték a magyar kultúrát külföldön is, hiszen jártak már Németországban, Dániában, Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban is. — Nagyon tetszik a külföldi bámészkodóknak, amikor a parédé során néhányan kiválunk a zenekarból, és táncra perdülünk valakivel a nézők soraiból — mondja vidáman Zsolt. Persze, azért sor kerül elmélyültebb hangversenyre is egy- egy koncertteremben. Visszatérve az emlékezetes újévi koncertre, az év zenésze úgy véli: nagy erőpróba volt. A zenekar már nyár közepén készülődik erre, sok-sok próba előzi meg az új esztendő zenés köszöntését. Ami pedig a karmesterséget illeti, Zsolt erről így vall: — Nagyon élvezem, amikor néha kiállhatok a hatvantagú zenekar elé. — Minden szem rám irányul, irányíthatom őket. Úgy érzem, bíznak bennem, és ez nagyon jó érzés. A Szabolcsi Koncert Fúvós- zenekar mostanában nagy utazásra készül, márciusban Tunéziába mennek. Itthon legközelebb a március 15-i ünnepségen láthatjuk, hallhatjuk őket. Százéves a Deutsche Grammophon A cég húsz százalékkal részesedik a klasszikus hanglemezpiacból Levelezős Nyíregyháza (KM K. J.) — Brainy Barme angol és Hugo Hund német : országos feladatmegoldó nyelvi levelező versenyt I szervez általános iskolá- I soknak (3-8. osztályos korig) a Litterarum Oktatási l Stúdió. A megméretésre február közepéig lehet jelentkezni az alábbi címen és teíefonszámon: Litterá- |rum nyelvi versenyek 4401 - Nyíregyháza Pf. 125 tel.: : 1(42) 433-835. Előfelvételi Nyíregyháza (KM — K. J.) — Előzetes felvételi vizsgát hirdet a nyolcadik osztályt idén végző tanulóknak a nyíregyházi Sip- kay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegen- forgalmi Szakközépiskola a következő — szakközépiskolai — szakokra: kereskedelmi-marketing, vendéglátás-idegenforgalmi, két tanítási nyelvű idegen- forgalmi szak. A vizsga időpontja: 1998. február 13. A jelentkezési határidő: 1998. február 6. További tájékoztatást lehet kérni a 42-445-332-es telefonszámon Kása Istvánná iskolatitkártól. Lyukaséra Budapest (MTI) — Ady Endrére és Sitika Istvánra emlékezve hirdette meg versmondó versenyét és vetélkedőjét középiskolások és felnőttek számára a Lyukasóra című irodalmi folyóirat. A Lyukasóra szerkesztőség tájékoztatása szerint a zsűri elnöke Kiss Dénes költő. A szombati tartandó verseny után, a Budai Vár Mátyás-termében gálaműsort tartanak. amelyen a győzteseken kívül fellép Bánffy György, Gaikó Balázs és Huzelia Péter. Budapest (MTI) — Ma száz esztendős a világ legrégibb hanglemezgyártója, a hamburgi Deutsche Grammophon Gesellschaft. Az 1898-ban a hanglemez feltalálója, Emil Berliner és fivére, Josef által Hannoverben alapított Deutsche Grammophon ma a világszerte ismert szórakoztató konszern, a Polygram vállalatainak egyike. A jól ismert sárga címkével ellátott lemezeken klasszikus felvételek hallhatók olyan világhírű művészek tolmácsolásában, mint Anne-Sophie Mutter, Claudio Abbado és Maurizio Pollini, de elhunyt Kállai János Nyíregyháza (KM) — Folytatódik a Francia Filmnapok rendezvénysorozata a nyíregyházi Városi Művelődési Központban. Ma este hat órától a Mina Tannenbaum című színes, feliratos filmet tekinthetik meg a mozicsemegék kedvelői. Barátságsztori A mű rendezője Martine Du- gowson, zenéjét Peter Chase szerezte. A film egy barátság, Mina Tannenbaum és Ethel Bénégui életre szóló kapcsolatának a története. A két lány tízévesen, még gyerekként, egy montmartre-i pádon talál egymásra. Tizenhat éves korukban ugyanezen a pádon beszélgetnek az életről, az emberekről, a szerelemről. Harminc éves korukban többé nem ülhetnek le egymás mellé... Az izgalmakat, a feszültséget, a titokzatos sztorikra éhezőket várja január 22-én — szintén hat órától — a Téboly ító zörejek a Kék Villa körül című színes, feliratos, belga- francia-svájci film. A forgató- könyvet a francia új hullám kiválósága Alain Robhe-Grillet írta, s magát a filmet is ő rennagyságok, mint Herbert von Karajan, Leonard Bernstein vagy Vladimir Horowitz felvételeit is gyakran adja közre a cég. A Deutsche Grammophon, amely nem közöl hivatalos adatokat az általa forgalmazott lemezekről, illetékesek szerint 20 százalékban részesedik a klasszikus hanglemezpiacból. Az utóbbi években azonban kénytelen volt — a klasszikus lemezek iránti kereslet megcsappanása miatt — jelentősen csökkenteni új felvételeinek. nagy művészek előadásai lemezre vételének és a foglalkoztatottaknak számát. „Az új évszázad küszöbén a dezte Dimitri de Clerq társaságában. Krimikedvelőknek A történet magva a következő: egy távoli, mediterrán szigeten a helybelieket Frank szellemének visszatérése tartja izgalomban. Azé a férfié, aki rejtélyesen eltűnt, azt követően, hogy megölte gyönyörű, fiatal kedvesét, Sántát. Thieu, a szkeptikus rendőrfőnök elhatározza: utánajár a dolognak. Alaposan beleveti magát a babonák és pletykák útvesztőjébe, melyeket — különös módon — a meggyilkolt lány mostohaapja terjeszt. Thieu nem lepődik meg, hogy kutakodása eredményeként kideDeutsche Grammophon továbbra is feladatának tartja, hogy széles körű közönség számára hozzáférhetővé tegye a klasszikus és a kortárs zene gyöngyszemeit és megismertesse a közönséget az élvonalbeli művészetekkel, s mindezt a legkorszerűbb felvételi technikával tegye” — jelentette ki a dpa-nak Karsten Witt, a Deutsche Grammophon elnöke. Egyúttal közölte, hogy idén a centenárium alkalmából világszerte ünnepségeket és rendkívüli akciókat rendeznek, így számos hangversenyt is. A jubileum záróaktusaként december 6-án nagyszabású ünnepség lesz Hamburgban. rül: Santa végül is nem halt meg, hanem a Kék Villa falai közt él bezárva. A helyszínen, ahol az igazi bűntény még csak mindezek után kezdődik! Kémhistória A Francia Filmnapok zárónapján — pénteken — Az őrszem című opuszt játsszák. Az elgondolkodtató és izgalmas történet alapjában véve a kémfilmek kategóriájába sorolható. Érdekességként említhetjük meg, hogy a szereplők stáblistáján magyar művész — László Szabó — nevét is felfedezhetjük. Talán már mondani is fölösleges: Az őrszem előadása is este hatkor kezdődik a VMK hangversenytermében. Rejtélyes történet, igazi bűntény Folytatódik a Francia Filmnapok rendezvénysorozata A Tébolyító zörejek a Kék Villa körül című film egyik jelenete KM-reprodukció Névadó Nyírszőlősön Nyíregyháza (KM - K. J.) — Még a múlt év őszén döntöttek úgy a nyíregyházi (nyírszőlősi) 16. Számú Általános Iskolában: az intézményhez illő, a numerikus jelölésnél többet kifejező nevet választanak. A döntést megelőzően — mint ahogyan az természetes és szabályos — kikérték a szülői munkaközösség, a tantestület, a gyerekek véleményét, meghallgatták javaslataikat. Utóbbiakból több, megfontolást érdemlő is felvetődött: többek között pl. Fekete István író nevének felvétele. Végül is — alapos mérlegelés után — a Szőlőskerti Általános Iskola és Diákotthon elnevezésre szavaztak legtöbben. Vélhetően azért, mert az új nómen mind történelmi, mind pedig földrajzi (tájegységi) értelemben karakteres, többirányú asszociációkat elindító. Az iskolába jelenleg háromszázhúsz gyerek tanul, közülük százan a bentlakásos intézményben töltik napjaikat. Sok közöttük a környékbeli tanyákról érkezett nebuló, szintén sok a szociálisan rászorult diák. Mint megtudtuk: a szőlős- kerti tanodában még a Kárpátaljáról beiskolázottaknak is „szorítottak helyet”. Az ünnepélyes névadót egyébként — mint megtudtuk — áprilisban fogják megtartani — a városi közgyűlés kedvező döntését követően. Addig is várják a megyeszékhely polgárainak észrevételeit, véleményét a választásukkal kapcsolatban. (Cím: Általános Iskola, Nyírszőlős, Kollégium út 54. Tel.: (42)470- 016). Tisztelgés az alapítónak Vaja (KM-K.J.) —A vajai Általános Iskola és a Vay Ádám Múzeum versmondó versenyt hirdet Molnár Mátyás, a múzeum alapítója születésének hetven- ötödik évfordulója alkalmából. A versenyzőknek két költeményt kell elmondaniuk. Az 5-6. osztályosok kötelező verse Petőfi Sándor Rákóczi, a 7-8. osztályosoké Ady Endre A Rákóczi vén harangja című alkotása. A szabadon választott vers egy megyénkhez kapcsolódó poéta műve legyen. A nevezés határideje: 1998. február 28. Egy iskolából korcsoportonként egy-egy tanuló jelentkezhet. A nagy megméretésre április 24-én a Vay Ádám Múzeumban kerül sor. A díjazásról is essék szó! Az első öt helyezett nebuló értékes könyv- vagy tárgy- jutalomban részesül. Az első három helyezett előadó felkészítő tanárait is megjutalmazzák a szervezők — képzőművészeti alkotásokkal. Az első hat helyezett tanuló intézménye 1998- ban ingyenesen tekintheti meg a múzeumot. A nevezéseket az alábbi címre kell elküldeni: Vay Ádám Múzeum 4562 Vaja, Damjanich u. 75. (tel.: 06- 44-385-297). A Bessenyei... ...Kör alapítása 100. évfordulójának tiszteletére 1998- at a Bessenyei Társaság „Társasági év”-nek nyilvánította. Idei első összejövetelüket — melyet január 22-én 16 órától a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében rendeznek meg — a Magyar Kultúra Napjának jegyében szervezték. (KM) Nosztalgiamozi... ...előadásra várják az örökösföldieket január 22-én 15 órától a Család u. 21. szám alatt. Műsoron: A párizsi Notre Dame című film, melynek megtekintése mindenki számára ingyenes. (KM) Ikonok között... ...címmel nyílt meg Jászai Sándor képzőművész kiállítása a Szentesi Művelődési Központ Galériájában. A szervezők a rendezvénnyel a Magyar Kultúra Napját Köszöntik. A galéria kistermében a Képeslapok a magyar kistelepülésekről című tárlat tekinthető meg. (KM) Kalliopé dalnokai Budapest (MTI) — Kalliopé dalnokai címmel februártól versmondó módszertani műsor indul a Duna Televízióban. A havonta jelentkező összeállítás — amely a himnuszköltészet és a versírás múzsájáról kapta címét — első alkalommal február 2-án 17 órakor jelentkezik. A mintegy félórás műsort két előadóművész, Kalocsai Andrea és Bartók László szerkeszti, illetve vezeti. Az adások főként beszédtechnikai és pódiumgyakorlatokból, valamint drámajátékokból állnak. Az egyes műsorokban — Miért szép? címmel — kritikai rovat, továbbá információs blokk is helyet kap. Utóbbiban a versmondáshoz kapcsolódó versenyekről, táborokról, rendezvényekről és kezdeményezésekről adnak majd hírt a szerkesztők. Szándékuk szerint rendszeresen bemutatnak egy-egy önképzőkört, versmondó stúdiót, műhelyt vagy alkotó közösséget. A televíziós folyóiratot Gabnai Katalin drámata- námak, Stollár Katalinnak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola beszédtechnika tanárának, valamint Bánffy György színművésznek a neve fémjelzi. A műsorral egyidejűleg Kalliopé Versmondó Kör alakul, amely havonta egy alkalommal a Kossuth Klubban tartja majd összejöveteleit.