Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-20 / 16. szám
HAZAI HOL-MI 1998. január 20., kedd Módszeresen K öröznek egy bűnözőt, felkutatásához kérik a lakosság segítségét. Sorolják a tévében az adatait, aztán a végén a jellemzőit, közülük is a legfeltűnőbbet: , járása lehajtott fejű”. Ez igen! Ez aztán a takaros fogalmazás. Erről jut eszembe, hányszor halljuk, olvassuk naponta, hogy „ablakbetörés”, „lakatlefeszítés”, „tetőbontás” módszerével hajtja végre bűncselekményeit a társadalom szemete. Véletlenül sem jut eszébe annak, aki az eseteket elmondja vagy leírja, hogy: betörték az ablakot, lefeszítették a lakatot, megbontották a tetőt. Mert ez így olyan egyszerű megfogalmazás, semmi szakmaiság nincs benne. A módszerrel már egészen másként fest a dolog. Kihúzhatja magát az ismeretlen tettes is, ha hallja: lám, ő egy módszeres elkövető. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt a fajta, szakmainak álcázott pongyolaságot a feldolgozást, elemzést segítő kérdőíveknek, tesztlapoknak köszönhetjük. Előre meghatározott szempontok vezetik a papírt kitöltő gondolatait, még a fejét sem kell törnie. Ahol kipontozott hely van, oda beír egy szót, ahol a lehetséges válaszok közül kell választani, ott aláhúz vagy lehúz, ahová pedig csillagot kell tenni, oda csillagot biggyeszt. így szokunk le szépen, lassan arról — mit ne mondjak, módszeresen —, hogy egész mondattal válaszoljunk egy kérdésre. Cservenyák Katalin Mozi KRÚDY MOZI: Csillagközi invázió. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Tűzhányó. Előadások kezdete: 16, 18 és 21 óra. MONTÁZS MOZI: Kinek a papné. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galériában Tőkey Péter festőművész kiállítása tekinthető meg február 8-ig. A Jósa András Múzeumban a Magyarország első katonai télképfelvétele című térkép-vándorkiállítás, a Barbárok a birodalom peremén, A pénz története az ókortól című kiállítások tekinthetők meg. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Nagy Lajos Imre szobrászművész és Petkes József festőművész kiállítása a látható. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban kedden 14 órától a Mágnás Miska (Petőfi -bérlet) című produkciót játsszák. Szabolcs-Szatmái-Bareg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1865 forint, fél évre 3630 forint, egy évre 7060 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! jcsi A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. Keresik a lelketlen anyát Gyilkosságok tanulságokkal • Az eszköz változatos, a tettes ritkán ússza meg Előbb, vagy utóbb, de többnyire felelősségre vonják a tetteseket Balázs Attila felvétele Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Az emberölés az egyik legsúlyosabb bűncselekmény-fajta, s az egyik legszigorúbban büntethető. Más kérdés, hogy egyes vélekedések szerint még mindig nem kellő a büntetés szigora. A múlt év tükrében azt vizsgáltuk, mi jellemzi a megyénkben elkövetett gyilkosságokat. — Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sajnos az első öt között van hazánkban az élet elleni bűncselekmények számát tekintve, igaz a felderítés eredményessége jónak nevezhető — fogalmazott Kovács Sándor, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. — A múlt évben hárommal kevesebb emberölés (23) vált ismertté az 1996-os esztendőhöz képest (26). Főként szúrnak Tavaly a bűnügyi nyomozók 1230 személy elleni bűncselekmény miatt indítottak nyomozást, negyven olyan volt ezek közül, ami halállal végződött, vagy „csak” kísérlet maradt. Ide sorolják a szándékos és a gondatlan emberölést, az emberölési kísérletet, illetve a halált okozó testi sértéseket. Hét gyilkosságnál ismeretlen tettes ellen indult az eljárás, valamennyi rendőrkézre került. A kivételt csak egy, az év vége felé elkövetett csecsemőgyilkosság jelenti: a Tisza- vasváriba vezető út egyik parkolójánál talált halott csecsemő szülőjét még keresik. Több szálon fut ez ügyben a nyomozás, hiszen a szülőanya lehet környékbeli, máshonnan arra járó, de akár külföldi is. A rendőrök még nem adták fel, hogy elfogják... Sokatmondó a statisztika. Az elkövetés eszközeként a legtöbbször valamilyen szúróvágó eszközt (kést, esetleg baltát) használtak, de fegyvert, Budapest (KM) — A Roma Sajtóközpont a Független Médiaközponttal közösen pályázatot hirdet 18 és 35 év közötti, érettségizett roma fiataloknak Médiagyakomoki Programjára. A tíz hónapos, vizsgával záruló program célja, hogy a hallgatók a média különböző területein, a nyomtaA megyei... ...Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával megalakul Nyíregyházán az első Tőzsde Klub. Ézzel kapcsolatban rendeznek tájékoztatót Nyíregyházán a Szarvas u. 1-3. szám allati irodaház 6051 sz. tárgyaló termében január 21-én 11 órától. (KM) Tájékoztató... ...előadások indítását tervezi a TIT a magánnyugdíjpénztárak működésének lehetőségeivel kapcsolatban. Az első előadást január 29-én 9 órától tartják. (KM) A káros... ...földsugárzás okozta betegségekről tartanak előadást a ti- szalöki városi művelődési házban január 23-án 18 órától. Január 30-án 10 órától pedig Koncz Gábor rendezésében a mérget is. A bűncselekményeket többnyire lakásban (17) követték el. olykor parkban, úton (4), szórakozóhelyen (3). Férj a feleségét 4 esetben, feleség a férjet 2-szer, anya csecsemőjét 3 alkalommal, gyerek (felnőttként) anyját két esetben ölte meg. Külföldi külföldi életét egy, külföldiek magyar életét két alkalommal oltották ki. A kiváltó ok legtöbbször valamilyen családi viszály, veszekedés (15), olykor az anyagi haszonszerzés (6), a szexuális indíték (4). A legtöbbször az alkoholfogyasztás is közrejátszik a tragédia bekövetkezésében. Leszámolás jellegű, vagy bérgyilkosság megyénkben tavaly nem volt. Arra azonban akadt példa, hogy a férj leszúrta feleségét, de anyja védelmére siető fiába tott és az elektronikus sajtó szerkesztőségeiben dolgozva elsajátítsák az újságírói szakma alapjait, és a program végén a médiában újságíróként dolgozzanak tovább. A hallgatóknak a képzés idejére ösztöndíjat biztosítanak. Jelentkezni lehet levélben vagy faxon a Roma Sajtóközpont cíkassai Magyar Nemzeti Színház a Száll a kakukk fészkére című darabbal lép ugyanott pódiumra. (KM) A környezeti... ...problémákról hallgathatnak meg az érdeklődők diaképes bemutatóval egybekötött tájékoztatást a záhonyi középiskolában január 20-án 15 órától. A Diák Zöldkör rendezvényén nyári természetkutató táborokról is szó lesz. (KM) Ki mit tud?... ...vetélkedőt hirdet a borbányai művelődési ház a Kistelekiszőlő, Nyírjes, Borbánya és Nagyszállás lakosai részére. Jelentkezni január végéig lehet az intézményben. (KM) Életmentő... ...véradásra várják a vért adni szándékozókat január 20-án a is belemártotta tőrét — nem rajta múlt, hogy (legalább) gyermeke életben maradt. Vakvágány Bár az esetek többségében már a nyomozás megkezdésekor ismert az elkövető személye, azért akadnak a bizonyítást gátló tényezők — tájékoztatott Kovács Sándor. — Nem ritka, hogy a tettes feldarabolja, elássa áldozatát, de arra is volt példa, hogy úgy próbálja leplezni a bűncselekményt: bejelenti a meggyilkolt eltűnését. S bár az ilyen mozzanatok egy ideig vakvágányra terelhetik a nyomozást, az esetek túlnyomó többségében nincs esélye a gyilkosnak arra, hogy megússza tettét. így a lapunk olvasói előtt is ismert hajléktalangyilkosság elkövetőjét — ha öt hónappal mén 1092 Budapest, Ferenc krt. 22., vagy a 217-1068-as faxon. A jelentkezésnek 1998. január 22-ig kell megérkeznie. A jelentkezéshez be kell nyújtani: önéletrajzot, az érettségi bizonyítvány fénymásolatát, elérhetőséget, valamint ha van, minden egyéb, végzettséget igazoló okmányt. tiszadadai művelődési házban 8-12 óra között és a tarpai polgármesteri hivatalban 9-13 óra között. (KM) Koszorúzás!... ...ünnepséget tart Kölcsey Ferenc Himnuszának 175. születése napján, január 22-én a déli harangszóval kezdődően Szatmárcsekén a temetői országzászlónál a Magyar Út Körök Elnöksége. Emlékező és köszöntő beszédet mond Csutka István és Csele György. (KM) Érdemes... ...a bélyeggyűjtőknek a szat- márcsekei postahivatalba benyitniuk január 22-án. A Himnusz születése napján ugyanis a Magyar Posta emlékbélyeget ad ki, és a csekei postán ezen a napon alkalmi bélyegzőt használnak. (KM) később is, de — sikerült elfogni. A testi sértéseket — végződjenek könnyebb, vagy súlyosabb sérülésekkel — gyakran csak egy hajszál választja el a halálos következménytől, ami többnyire nem az elkövetőn múlik. Üssön vagy szúrjon: számolnia kell azzal, hogy életet olthat ki, még ha nem is ez volt a tettes szándéka. Az említett csecsemőgyilkosságot leszámítva (melyben még nyomoznak) minden esetben felderítették a tettest — derül ki az adatokból. Van azonban néhány, a korábbi években elkövetett emberölési ügy, amiben (eredménytelenül) be kellett fejezni a nyomozást a törvényes határidő lejárta miatt. Ez azonban — árulta el Kovács Sándor —-, nem jelenti azt, hogy teljesen feledésbe merül, ha új adat, érdemleges információ birtokába jutnak, ellenőrzik, újra kezdik a nyomozást. Arra is van példa, hogy hitük, s gyanújuk szerint megtalálták a gyilkost — de sajnos nem sikerült elégendő bizonyítékot szerezni ellene/ellenük arra. hogy bíróság elé állíthassák őket. Ha azonban belegondolunk: nem egy, már-már elfeledett, bebi- zonyítatlan ügyben jóval később, de elkapták a tettest, akkor bizton mondhatjuk: nem alhatnak nyugodtan a gyilkosok... A megelőzés A megelőzés társadalmi kérdés — fogalmazott a bűnügyi osztályvezető —, hiszen a gyilkosságokat csupán rendőri eszközökkel nem lehet megakadályozni, minden perpatvarnál nem lehet ott a rendőr. Jó lenne, ha minél kevesebb emberölés adna munkát a rendőröknek, témát a sajtónak! (Az íráshoz kapcsolódó jegyzetünk a 3. oldalon olvasható.) Bevallás Nyíregyháza (KM) — A társadalombiztosítási törvényről valamint az új bevallási és bejelentési rendszerről tartanak előadást helyi tb. szakemberek Nyíregyházán az Ózon panzióban (Csaló köz 2.) január 21-én 9 órától. ........"""....".....................""I Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepli néhány nap múlva Dalanics Mihály és Germán Mária. Három gyermekük, hét unokájuk és négy dédunokájuk köszönti őket ebből az alkalomból. Ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a betegeket. Az ügyeletes patika Nyíregyházán e héten az Emyei gyógyszertár (Rákóczi u. 16.). ■■ ■ ■ ...................Romák a médiákban Tüskés sarok