Kelet-Magyarország, 1998. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-13 / 10. szám

1998. január 13., kedd HÁTTÉR tmm Kistérség, nagy pénz Együtt nemcsak a bajt viseljük el könnyebben, a siker is hamarabb ér el Balogh Géza Gávavencsellő (KM) — Az emberekben régtől fogva kiirt- hatatlanul ott a vágy: össze­fogni, összebújni. Megtanítot­ta őket az élet, együtt köny- nyebb. Együtt nemcsak a bajt viseli el könnyebben az ember, de a si­kert is hama­rabb érheti el. Érvényes ez a településekre, főleg a kisebb falvakra is, összefogásuk­nak, különösen az utóbbi idők­ben megannyi jelét látni. Guba a gu­bához, suba a subához — ta­nácsolták egy­kor a házasu- landóknak, akik a legtöbb esetben meg is fogadták az in­tő szavakat. Nem mondha­tó el ugyanez az országban működő kistér­ségi társulásokról, hiszen azokban a legkülönfélébb adottsággal megáldott-meg- vert községek álltak össze, hogy az összeadott súlyukkal adjanak nagyobb nyomatékot kéréseiknek, de ez nem olyan nagy baj, mint első látásra gondolni lehetett volna. Szövetségben E társulások fél évtizedes múltra tekintenek vissza, de az együttműködés szándéka már jóval korábban felmerült a te­lepülések vezetőinek, polgára­inak fejében. Nem volt ez másképp a vencsellői, tímári sarokban sem. Dr. Karakó László, Gávavencsellő polgár- mestere, a Felső-dadai Kistér­ségi Fejlesztési Társulás elnö­ke elmondása szerint már a rendszerváltás előtt alakuló­ban volt egy szövetség a kör­nyező falvakkal. A Tiszára épült volna ez, és tagjai lettek volna a Bodrogközben találha­tó, de korábban Szabolcshoz tartozó falvak, Kenézlő, Viss és Zalkod is. A váltás közeledtével aztán már nem sok értelme lett volna a szövetség erőltetésének, hi­szen a bizonytalan helyzetben senki sem láthatta a társadalmi forrás végét. Az újraindulásnál pedig minden település a maga bajával volt elfoglalva. Két - három esztendő elteltével az­tán megint felerősödtek a szö­vetségalakítási szándékok, meg is alakultak a kistérségi társulások, de az igazi, komoly előrelépést a tavalyelőtt elfo­gadott területfejlesztési tör­vény érvénybe lépése tette le­hetővé. E társulások létjogo­sultsága általánosan elfoga­dott, ám a jövőt illetően már megoszlanak a vélemények. — A jövő valószínűleg a na­gyobb régióké — szögezi le dr. Karakó László. — Nem csak a nyugateurópai példák mondatják ezt velem, a józan ész is ezt diktálja. Átgondolt területfejlesztést ugyanis ne­hezen lehet megvalósítani egy néhány községből álló körzet­ben. Ha nem látjuk a fától az erdőt — ez esetben a fa egy- egy falut, az erdő pedig a régi­ót jelenti — akkor, maradva az iménti példánál nem lehet ésszerű erdőgazdálkodást folytatni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a mosta­ni kistérségi társulásokat fel kell számolni. Nagyon sok te­lepülésnek ez a fajta együtt­működés jelenti a fejlesztése­ket, és biztos vagyok benne, a kistérségek lesznek a hajtómo­torjai a régióknak is. Egy idő után azonban el kell gondol­koznunk a hogyan továbbról. Viták forrása Jelenleg a megyében tizen­négy kistérségi társulás műkö­dik, s tíz statisztikai körzetet találunk. Ez is sok vita forrása, hiszen nem mindegy az, a te­rületfejlesztési tanácsban pél­dául hány települést, állampol­gárt képvisel egy-egy tag. So­kan kifogásolják azt is, hogy egy-egy térségben, illetve sta­tisztikai körzetben egymástól teljesen eltérő adottságokkal rendelkező települések is összekerülhetnek, s ez esetben — miután azonos mércével mérik őket — általában a fej­letlenebb falu érdekei sérül­nek. — Mindezek^ ellenére jól működik a rendszer — folytat­ja Karakó László. — A terüle­ti kiegyenlítő alap nagy segít­séget jelenti nagyon sok ön- kormányzat nem rendelkezik semmiféle saját bevételi for­rással, így az alaptól kapott pénzek képletesen szólva nem egy esetben életet jelentenek. Természetesen, mint minde­nütt, a pénzek elosztását óriá­si viták előzik meg, de az ese­tek többségé­ben sikerül igazságos hatá­rozatokat hoz­ni. Érdekek persze így is sérülnek, hi­szen nincs any- nyi pénz, hogy mindenki ked­vére döntsön a kistérségek vé­leményezése után a terület- fejlesztési ta­nács. A múlt év­ben a felső-da­dai kistérség ti­zenegy telepü­lése között negyvenötmil­lió forintot osztottak szét. Ibrányban például tízmillió forintot fordíthattak útépítés­re, a gázellátásra, Gávaven- csellőn pedig tizenhárommilli­ót a csapadékelvezetésre, az utakra. Ä többieknek keve­sebbjutott, e forintok is általá­ban az utakra, kerékpárutakra mentek. Idegenforgalom Pénzből persze itt sincsen elég, ám az itt élők is tudják, a falvak fejlesztését nem szabad csupán az államtól várni. A to­vábblépésben fontos szerep vár a vállalkozókra. E vidéken például nagy reményeket fűz­nek a Tiszához, a természeti adottságokhoz. Az idegenfor­galom alapjainak megteremté­séhez támogatás várnak az ál­lamtól, de ezt követően a helyi erőnek kell a meghatározó szerepet játszania. A kistérsé­gek megfelelő keretet biztosít­hatnak ehhez. A Tisza a nagy lehetőségek folyója Harasztosi Pál felvétele OGhymes együttes (banda)! Végre, láthattam-hallhattam őket. A pozsonyi (férjezett nevén: bratislavai) sztárze­nekart. Velük — kórusban — a galántai (Kodály szülőhe­lye; évforduló, tessék asszo­ciálni!) kislányokat. (Apro­pó: mindenhol csak a leány­kák kapacitálhatók a karok­ba, zengedékbe; hol vagytok ti, leendő férifiacskák? Ne­jem zohorált imigyen, s vele, nagyritka esemény: tökélete­sen egyetértettem.) Szóval: Ghymes és Galán- ta. Határainkon túli — ha­tártalanul tehetséges — vi­lágmagyarok. A vezetőjük a world music-ot (világzenét) emlegette lányos zavarában, amikor az interjúvoló mind­egyre a beskatulyázás, a „valahová csak be lehet so­rolni titeket" irányába terel­te a csevelyt. Pedig: magyar! Nagyon. Az egész, amit csi­nálnak. És a félszegség, a „még mindig bocsánatot ké­rünk tőled Európa"-effektus tétovaságai — ez is ránk jel­lemző itt, a medencében, a Kárpátban. Noha mel­lű töket verhetnénk: ím. itt vagyunk, ilyenek vagyunk, magyarok. Lányom nem jól vélekedett, majd szólt. Meg­mosolyogta a galántai frus­kát, aki kozmetikát mondott kozmetikum helyett, amit kért a Jézuskától. Elszomorod­tam. Ugyan, miért lenne baj, ha ezt az „ idegent”, mármint a szót, nem pontosan hasz­nálják Szlovákiában, kisebb­ségben? Tévesztésükben is cicomátlan egyszerűséggel. hősnő (Ugyan! A gyarló, esendő, kiszogáltatott, lélek- nyomorék pária...) igen-je, nem-je: életre-halálra. Fia életére, pici lánya pusztulá­sára. Ezért nem szavazhat — később — a boldogságot esetleg és végre meghozó (megadó) szerelemre. Sem! & Nagyon régen láttam. Most is, először csak messzi­ről. Mintha nem ő. Lenne. Jegyzetszélek Egyebekben: úgyis hibátla­nul. n & Igen, a nyelv. Őrzi öngya­lázatunkat is. Shakespeare átkozódó angolja (british english-e) a III. Richárdban. Amikor már a téboly tolja ki a szájon a fröcsögést, az át­kot, a gyűlölet verbumait. Szégyenünkben könyörgünk feláldozásért. Az akcentu­sunk azonban visszaránt. A lingvisztikái múlt nem enged. Olyan összetartozás ez. mint a William Styron Sophie vá­lasztása című regényében a Vagy: van, csak én nem jól? O nem jól — van. Feketében, talpig. És soványabb, nyú­zott, kisírva a szeme, habár nem fiissen. Csak a festék, az árulkodik a mélyebb ráncok­ban felgyülemlődve. Sztereo­típia: Boldog új évet! Milyen ügyetlen (és boldogtalan, szerencsétlen) fordulat. A kommunikáció üresjárta. Merthogy: szinte semmi sincs mögötte. — Meghalt, igen, elment az édesanyám — mondja. Aztán még anny­it: — Az ünnepek előtt, alig pár nappal. Milyen magas az ég — gondolom —, és hogy nem szakad le a félelmetesen is­merősfájdalmaktól. Csak éj­szaka, amikor a sötét eresz­kedik a paplan bugyraira. Visszavonhatatlanul. Nincs több beszéd. A paralingvisz- tika területén járunk, a meta- közlések zörejnélküli biro­dalmában. Értjük és érezzük egymást—pedig dehogy, de­hogyis...Nincs összenevetés, nincs jópofizás, nincs mit át­adni, mert minden világos. A végén: úgyis — csak a sötét­ség, a semmi... O Vakondtúrások — szerte az Örökösföldön. Hazugsá- gosan (ki)virulást sejtető ja­nuári reggel. Fekete földku- pacpk a nedves talajfelszí­nen. A tavasz dekódolást sem igénylő üzenetei. Persze, ha nagyon szükséges, hozzáte­hetjük a látvány-evidenciá­hoz: itt, e kicsinyke hazában, ha az istenek is úgy akarják, mégis lesz kikelet. Talán: sie- tősebb, mint megszoktuk. Csak addig nehogy vissza­fagyjon valami, amiből már kezdünk kikecmeregni. Relatív első A z ipari termelés ebben az esztendőben 7-14 száza­lékkal növekedhet az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium előrejelzése szerint. A hajtóerő változatlanul az export lesz, ezen belül meghatá­rozó a gépiparban tevékenykedő multinacionális vállala­tok kivitele — mondta hétfői sajtótájékoztatóján a tárca ipari felügyeletet ellátó helyettes államtitkára. — Az ipari növekedés forrása továbbra is a gépipar, s kiemelkedő sze­repe lesz a közúti gépjármű- és részegységgyártásnak, a híradástechnikai iparnak, illetve ezek háttériparának. Rá is fér már a gazdaságra, nem különben a lakosságra, hogy jó híreket is kapjon, netán érezzen is. Úgy tűnik, e mostaniak megalapozottak, nem kampányfogások, ame­lyek az utóbbi időben egyre gyakrabban kapnak hangot. A KSH elemzései ugyanis már a nyár közepe óta utaltak a kedvező változásokra, amelyeket csak megerősítettek az év első tíz hónapjának adatai: az ipari termelés 10,2 száza­lékkal volt magasabb az előző év azonos időszakánál, ok­tóberben pedig 14,2 százalék volt az emelkedés. A belföl­di felhasználásban legnagyobb hányadot képviselő lakos­sági fogyasztás a harmadik negyedévben 1,7 százalékos növekedést ért el, ami nyilván tovább nőtt. A statisztikai hivatal szerint ez arra enged következtetni, hogy a lakos­ság fogyasztása az előző időszakok csökkenése és stagná­lása után növekedésnek indult. A lakásépítési adatok azt mutatják, hogy változatlanul a lakosság a legfőbb építtető. Érdekesség, hogy a legtöbb la­kás Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében épült, e két megye tudhatja magáénak az újonnan épült lakások 28 százalékát. Ez ugyan csupánrelatív jó hír, mert nagy lema­radást kell behoznunk, ha az ország gazdagabb vidékeihez hasonlítjuk a mi adatainkat — de az ilyenfajta „elsősége­ket” is meg kell becsülni. Általuk némileg csökkenhet a már unalomig ismert „hal­mozottan hátrányos helyzetünk”. Marik Sándor Omlik a piac A z alaposságra való törekvés gyakran kényszerít fe­lületességre. Legalábbis a tankönyvek esetében ér­vényes ez a megállapítás. A diákok a megmondha­tói, hogy egyre inkább megtanulhatatlanok, reménytelenül veszik kézbe, mert úgy érzik, sohasem érnek a végére. Pe­dig a kevesebb itt is több lenne... Egy közelmúltban rendezett szakmai tanácskozáson Koller Mariann, a tankönyvkiadók kamarájának elnöke a kiadás helyzetéről beszélt. 128 kiadó példányai szerepel­nek a tankönyvkínálati listán. Állami támogatást nem kap­nak, csak hiteleket, amiknek a kamatai drágítják a tan­könyveket. Véleménye szerint a könyvárak emelkedése nem követte az inflációt, de tisztában vannak vele, hogy a családok nagy részére ez mégis óriási terhet ró. Tartanak egy lengyelországihoz hasonló helyzet kialakulásától, ahol a szülők nem voltak hajlandóak megvenni a drága kötete­ket, s a tankönyvpiac összeomlott. Nálunk új tankönyvren­delet van készülőben, melynek értelmében az állami támo­gatás 25 százalékát tartós tankönyvekre kell fordítani, amiket éveken keresztül lehetne használni, szemben a mostani gyakorlattal. Ezeknek előállítása azonban sokkal költségesebb (kemény borító stb), s tartalmilag sem egy­szerű megoldani, hogy évekig időtálló legyen a benne rög­zített ismeret. Persze, nincsenek megoldhatatlan problémák, legfeljebb a különféle érdekek hálójában vergődnek az érdekeltek, a profitról senki sem akar lemondani. Marad a versenyfutás, s az a hit, hogy amíg iskolák lesznek, diákok is. Követke­zésképpen tankönyvek is. Akkor pedig marad az újra­elosztás szabálya vagy szabálytalansága. Mert tankönyve­ket kiadni, minden ellenkező híresztelés ellenére, nagy üz­let. A versenyben való maradás érdekében a diákok jórésze minden új kiadványt megvásárol, csakhogy elérje a hőn áhított célt: bejutni valamelyik felsőoktatási intézménybe. S ha nálunk is összeomlik a tankönyvpiac? Lehet, hogy a diákok egyáltalán nem sírnának... Nagy István Attila Drága a buszjegy Ferter János rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom