Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-01 / 280. szám

Megyénk templomaiban, lakásaiban is meggyulladt tegnap este az adventi koszorún az első gyertya Harasztosi Pál felvétele Hagyomány a hangverseny Nyíregyháza (KM) — Ha­gyomány már, hogy advent első vasárnapján hangver­senyt ad a Nyíregyházi Ve­gyeskar. Az idén advent el­ső vasárnapja tegnap este volt, így természetesen is­mét dobogóra állt az ének­kar Nyíregyházán a refor­mátus templomban. A kórus ez alkalommal Marc-Antoine Charpentier Messe de minuit című mű­vét adta elő Fehér Ottó kar­nagy vezényletével, orgo­nán közreműködött Tóth Marica. A vegyeskari mű bemutatása akár nyíregyhá­zi ősbemutatónak is tekint­hető, hiszen teljes terjedel­mében a szabolcsi megye- székhelyen még sohasem csendült fel. A koncerten nagy sikerrel szerepeltek a művészeti szakközépiskola zenei ta­gozatának hangszeres nö­vendékei is, akik először Haydn B-dúr fúvósötösét szólaltatták meg, majd Vi­valdi g-moll concertoját ját­szották el. Örmény művésznő a zongoránál Nyíregyháza (KM) — Két éve alakult meg, és azóta is aktívan működik Nyíregy­házán az örmény kisebbsé­gi önkormányzat. Különö­sen a művészeti, kulturális programok szervezése te­rén jeleskednek. Szomba­ton a zeneiskola hangver­senytermében szép számú közönség előtt mutatkozha­tott be jóvoltukból Gajane Dzsagacpanjan Budapes­ten élő zongoraművésznő honfitársuk. A művésznő, aki a Jere­váni Zeneművészeti Főis­kolán tanult, 1984-ben a Kadosa Pál nemzetközi verseny díjazottja volt. Si­keres szólóesteket adott már Örményországon kívül többek között Moszkvában, a Baltikumban, Japánban és Olaszországban is. Szíve­sen adja elő kortárs szerzők műveit, gyakran vállalja el­ső megszólaltatásukat. Természetesen repertoár­jának szerves részét alkot­ják örmény zeneszerzők művei. Nyíregyházi kon­certjén, melyen a publiku­mot megragadta szenve­délyes játéka. Szkrjabin, Debussy, Hacsaturján és Badadzsanjan-darabok sze­repeltek. A művésznő koncert közben Harasztosi Pál felvétele HIRDETÉS Peront építettek Lembergben A jó kapcsolatnak köszönhető az új pályaudvar A nyíregyháziak számára ismerős lehet a lembergi pe­ron A szerző felvétele Nyíregyháza, Lemberg (N. L.) — Lemberg (Lvov) elővá­rosának új vasúti pályaudvara hasonlít a nyíregyházi pálya­udvarhoz. Nem csoda, hiszen mindkét pályaudvar peronját és peron- tetőjét ugyanaz a cég, a nyír­egyházi székhelyű KE-VÍZ 21 Kft. készítette. A szabolcsi építők az ukrán nagyvárosban 150 miliő forint értékű munkát végeztek az elmúlt pár hónap­ban. A látványos peron mű­szaki átadását a hét végén tar­tották. Vladimir Nyikolajevics Ki- szeljov, a lembergi vasútigaz- gatóság főmérnöke elmondta: a magyar és az ukrán vasút jó kapcsolatának is köszönhető a szép új pályaudvar. A szabol­csi építők gyors és jó minősé­gű munkát végeztek — hang­súlyozta a főmérnök. A KE- VÍZ 21 Kft. ügyvezető igazga­tója arról szólt, hogy az acél­vázas perontető megfelel az európai normáknak. A sikeres átadás után pedig remény van arra, hogy a magyar, ponto­sabban a szabolcsi építők újabb megrendeléseket kap­nak az ukrán vasúttól. Kormányválság Csehországban Klaus miniszterelnök vasárnap benyújtotta a lemondását Prága (MTI) — Csehország­ban kormányválság tört ki. A Kereszténydemokrata Unió — Csehszlovák Néppárt (KDU- CSL) rendkívüli országos ér­tekezlete pénteken késő este úgy döntött, hogy a párt el­hagyja a kormányt, és mi­niszterei haladéktalanul be­nyújtják lemondásukat — kö­zölte az újságírókkal Josef Lux pártelnök és kormányfő-he­lyettes. Lux szerint a párt országos értekezlete azért döntött így. mert tarthatatlannak ítéli meg a jelenlegi belpolitikai helyze­tet, és úgy látja, hogy a közvé­lemény elveszítette a kor­mányba vetett bizalmát. „A Kereszténydemokrata Néppárt nem kíván megbékélni a jelen­legi helyzettel, és úgy döntött, megváltoztatja. Nem olyan párt vagyunk, amely bármi­lyen kormányban hajlandó benn maradni. A Keresztény- demokrata Néppárt ezért el­hagyja a kormányt és minisz­terei benyújtják lemondásu­kat”—jelentette ki Lux. Václav Klaus cseh minisz­terelnök vasárnap délután személyesen benyújtotta saját maga és az egész kormány le­mondását Václav Have! állam­főnek. Ezt Havel szóvivője jelen­tette be, hozzátéve: az államfő kérte a kormányt, hogy az új kabinet létrejöttéig vigye a fo­lyó ügyeket. Fontos a katonai jelenlét Horn Gyula helyett Kovács László szólalt fel Szarajevóban Szarajevó (MTI) — A Közép­európai Kezdeményezés (KEK) legutóbbi grazi csúcs- találkozója óta két olyan ese­mény is történt, amelynek ha­tása volt biztonsági környeze­tünkre, s következésképpen a KEK szerepére és céljaira is. Az egyik a daytoni békeegyez­mény végrehajtása, a másik pedig az euroatlanti intézmé­nyek bővítésének megkezdése — hangsúlyozta szombaton Szarajevóban, a KEK-tagálla- mok kormányfői értekezletén mondott felszólalásában Ko­vács László magyar külügymi­niszter. A külügyek irányítója, aki a kedvezőtlen időjárás miatt Magyarországon maradt Horn Gyula kormányfő helyett szó­lalt fel, hangsúlyozta, hogy Budapest véleménye szerint csak a daytoni egyezmény végrehajtása eredményezheti a boszniai válság megoldását. „Nem lehetünk elégedettek a békeegyezmény polgári vo­natkozású pontjainak teljesíté­sével, hiszen az elmarad a ka­tonai kérdéseket szabályozó pontok megvalósítása mögött” — mondta, majd hozzátette: a KEK egyik legfontosabb fel­adata a békeszerződés teljesí­tésének felgyorsítása, azaz a menekültkérdés megoldása és a demokratikus intézmény- rendszer kiépítése. „Magyar- ország szilárd meggyőződése, hogy Boszniában fenn kell tar­tani a nemzetközi katonai je­lenlétet” — hangsúlyozta a politikus. Együtt indulnak a választáson A Fidesz és az MDF elnöke nemsokára aláírja az egyezséget Budapest (MTI) — A Fidesz megvalósította a csaknem há­rom esztendővel ezelőtt kitű­zött célt: a polgári erők össze­fogását. A létrejöttét a mai naptól mindenkinek tényként kell ke­zelnie — jelentette ki Ader Já­nos, a Fidesz alelnöke, az Or­szágos Választmány vasárnap, Budapesten megtartott ülésén, majd hozzátette: a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum, valamint a Fidesz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövet­ség együttműködése olyan polgári erőt alkot, amely képes elvégezni vállalt feladatát, a polgári Magyarország felépí­tését. A Fidesz Országos Választ­mánya ellenszavazat nélkül el­fogadta a Magyar Demokrata Fórummal létrehozott válasz­tási együttműködési megálla­podást. A két elnök várhatóan december 13-áig aláírja az egyezséget. A megállapodás szerint az MDF 21, míg a Fi­desz 42 választókörzetben in­dít közös országgyűlési képvi­selőjelöltet. Ugyanakkor a Fidesz nem állít jelöltet Bács-Kiskun me­gye 3-as számú választókörze­tében, Tiszakécskén, ahol Le­zsák Sándor, az MDF elnöke vállalja a megmérettetést. A politikai gesztus viszonzása­ként az MDF sem állít képvi­selőjelöltet Áder János Fidesz alelnökkel szemben, aki Csor­nán próbál egyéni mandátum­hoz jutni. Orbán Viktort, a Fidesz el­nökét szombaton megválasz­tották a Liberális Intemacio- nalé szűkkörű vezető testüle­tébe, ahol a közép- és kelet-eu­rópai régió felelőseként tevé­kenykedik — jelentették be vasárnap a Fidesz Országos Választmányának Budapesten tartott ülésén. Dlölléjb*» Hármas... ...csúcstalálkozó lesz az orosz és a francia elnök, il­letve a német kancellár részvételével a jövő év má­jusában vagy júniusában az uráli Jekatyerinburgban. December... ...elsejétől a magyar-oszt­rák határ a schengeni meg­állapodásba tömörült álla­mok külső határa lesz. A schengeni külső határ azt is jelenti, hogy fokozottan odafigyelnek a különböző okmányokra. (MTI) Nagy Gábort... ...választották meg a Bá­bolna Rt. új vezérigazgató­jának a nagyvállalat vasár­nap tartott rendkívüli köz­gyűlésén. Az 56 éves állat­orvosra azért esett a vá­lasztás. mert nemcsak fel­készült szakember, hanem ismeri is a vállalatcsopor­tot. 1990-ig ugyanis annak egyik vezérigazgató-he­lyettese volt. (MTI) ......... " 1,11.......................... Lőszerek Dunaújváros (MTI) — Gyűtőszenvedéiyére hivat­kozott az a 17 éves fiú, aki­nek a kocsijában egy szombat délutáni szokvá­nyos ellenőrzés során 9 ki- ‘ lögramm robbanószert ta­láltak a rendőrök. A fiatal­korú kihallgatása során azt állította, hogy a nála talált TNT-robbanószert a Duna- parton, egy lövedékből ka­parta ki. A nyomozók el­lenőrizték a vallomását, s az általa megadott helyen ; rá is bukkantak az általa elásott, második világhá­borús lövedék hüvelyére, sőt további 33, ugyancsak ■ a háborúból visszamaradt lövedéket is találtak. Kém (is) volt? Brüsszel (MTI) — Pándy András a hatvanas és het­venes években a belga kémelhárítás megfigyelése alatt állt — írta szombaton a belga sajtó. A belga Su- reté megerősítette az infor­mációt, azt azonban nem közölte, valóban kémke­dett-e Pándy a kommunista magyar vezetésnek. A biz­tonsági szolgálat állítólag értékes elemekkel szolgált az ügyben nyomozó vizs­gálóbírónak. A kémelhárí­tás megerősítette, hogy dossziéjuk van a hat gyil­kosságért letartóztatott, magyar-belga (segéd)lel- készről. A szolgálat leg­élénkebben a hatvanas és hetvenes években, a hideg­háború legcsúnyább évti­zedeiben figyelte a férfit. r1 Számunkra az ön kényehne és biztonsága a legfontosabb. Ezért a november 15. és december 31. között megrendelt Ford Mondeohezmost 4 db Michelin téli gumit adunk ajándékba. Jövőbe vezet VagépRt. 4400Nyíregyháza, Kert út 47/A wthdsrntimwmSm MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL 1997 dece^JJ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom