Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-22 / 298. szám
1997. december 22., hétfő KULTÚRA Jubilálnak a fúvósok és a majorettek Az újévi koncert már hagyománnyá vált a zenészek és a táncosok életében Színpadon a majorettek Elek Emil felvétele (archív) Nyíregyháza (KM — B. I.) — Háromszoros jubileum jegyében rendezik meg az idén Nyíregyházán a VMK-ban a tizedik újévi koncertet. A Szabolcsi Koncert Fúvószenekar hatvanadik, a majo- rettcsoport pedig a 25. évfordulóját ünnepli. 1937-ben alakult meg a MÁV nyíregyházi fúvószenekara vasutas amatőr zenészekből,1 amely folyamatosan működött 1986-ig. Ekkor egyesült a város másik zenekarával, az Ifjúsági Fúvószenekarral, melynek alapítása Tonté László karnagy nevéhez fűződik. Nyíregyháza és a vonzáskörzetébe tartozó települések általános és középiskolás diákjai alkották az együttest, amely hamarosan felvette az Ifjú Gárda Fúvószenekar nevet, s rendszeres résztvevője lett az Ifjú Gárda Szemlének. Az első külföldi szereplésük Csehszlovákiához kapcsolódik; 1984- től Nyugat-Európában is többször fellépett a zenekar. A majorettcsoport 1973-ban alakult meg, Magyarországon elsőként. Ekkor vették fel a ma is használatos Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorettcsoport nevet. Ettől kezdve a zenekar hangversenyeit, parádéit táncos lábú lányok műsora színesítette, akik felléptek Dánia, Németország, Franciaország és Belgium közönsége előtt is. A majorettek programjaikban előnyben részesítik a magyar lépésvariációkat, a csárdás és a verbunk elemeit. A lányok és a zenekar ruhájának a stílusa a magyar történelmi hagyományokhoz nyúlik vissza; a huszárok viseletét idézi fel. A kezdeti időszakban Tő- zsér István, ma/id Varga István volt a zenekar karnagya. Az Ifjúsági Fúvószenekar megalakulásakor Tonté László vette át a karmesteri pálcát, és 1987- ig ő vezette az együttest. Az ő nevéhez fűződik a majorett csoport megalakítása is, bár az akkori vezetők „nyugatmajmolásra” hivatkozva betiltották a csinos lányok műsorát. 1984-ben szerveződhetett újra a csoport. A későbbiekben Kiss László, Tóth Tamás, majd Nagy Gyula volt a zenekar karnagya. Jelenleg Rosta Sándor végzi ezt a feladatot. Az új karnagy szerint a zenekar az ország egyik legjobb amatőr együttese. Á jelenlegi tagok többsége 10 éve dolgozik együtt. Évente 50-60 fellépésük van, elsősorban hazánkban, de eljutottak nemzetközi rendezvényekre is. A fúvószenekar 1993- ban a Nyírségi Ősz rendezvénysorozatában első ízben rendezte meg a Fúvószenekarok és Majorett Csoportok Országos Találkozóját, amely 1994-től nemzetközi rendezvény lett. Ebben az évben Németországban vendégszerepeitek, és Franciaországban egy több napos fesztiválon vette,k részt nagy sikert aratva. Az újévi koncert már hagyománnyá vált az együttes életében. 1998-ban ezt az eseményt a fúvószenekar 60 éves a majorett csoport 25 éves jubileuma teszi még ünnepélyessebbé. Amerikában is zongorázott Sok koncertlehetőséget kapott, az előadásmódja is javult Uj múzeum Róma (MTI) —A 13 évi i restaurálás után ismét régi fényében tündöklő Al- ' temps-palota átadásával új, jelentős régészeti múzeum nyílt meg a héten az olasz fővárosban. A Navona-tér- hez közeli épületben kiállí- tott mintegy 160 remekmű ; zöme Ludovico Ludovisi hajdani római bíboros híres gyűjteményéből származik. s száz év óta most látható először. A kardinális az antik szobrok egyik legértékesebb gyűjteményét hordta össze a XV. században. A múzeum fő kincsei közé tartozik Marcus Aurelius római császár egy bronz mellszobra, egy Julius Caesar által rendelt, ■ Galateia öngyilkosságát ábrázoló márványszobor és a híres Ludovísi-trón — egy Krisztus előtti V. századból származó, a korai ókor egyik legjelentősebb domborműves kompozíciójának számító oltár, amelyre Vénusz születésének jelenetét vésték. Nyíregyháza (KM) — Nagysikerű koncertet adott december elején a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola hangversenytermében Hegedűs Zsuzsa, az iskola egykori diákja, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumának harmadéves zongora szakos hallgatója. Műsorával az ifjú zenei tehetség a sokszínűségre törekedett, Beethoven D-dúr szonátája mellett Chopin, Ravel egy-egy darabját adta elő és virtuózon játszotta Debussy Tűzijáték c. prelüdjét. A közönség nagy szeretettel fogadta a közel egyórás önálló műsort, hiszen Hegedűs Zsuzsa egyéves amerikai tartózkodás után most lépett fel először régi tanárai, barátai és iskolatársai előtt. 1996-ban ugyanis amerikai ösztöndíjat nyert az Idaho állambeli Boise State Universityre, ahonnan nyáron tért vissza — számolt be lapunknak Drevenyák Judit, az intézmény tanára, aki rövid interjút is készített a tehetséges zongoristával. — A húszezer diákot számláló egyetemen igazán nem volt szégyenkezni valóm, a kelet-európai diákok a szakmailag legjobban felkészültek közé tartoztak. Számos koncertlehetőséget kaptunk, s habár szakmailag nem hozott jelentős fejlődést az ott töltött egy év, de a színpadi játékom, az előadásmódom sokat javult — vallotta be Zsuzsa a koncert után. — Ezelőtt, ha színpadra léptem, mindig a maximumot akartam nyújtani, el voltam keseredve, ha valami nem sikerült. Bevallom, nem találtam igazán a helyem a pódiumon. A kint szerzett gyakorlat után úgy érzem, képes vagyok szuggesztíven előadni, s minden vágyam, hogy egyre többet lépjek közönség elé. □ Milyen érzéssel jöttél visz- sza az alma mater falai közé? — Régen vártam már ezt a találkozást. Nyáron az iskola próbatermeiben gyakoroltam, sokat beszélgettem egykori zongoratanárommal, Sára Jenővel. Ő ajánlotta fel a mostani fellépési lehetőséget. Ez az est nagy örömet szerzett nekem. Nagyszerű élmény volt egykori tanáraim, barátaim előtt játszani. Meghatódtam, hogy most nekem szól a vastaps, felállva engem tapsolnak újra és újra vissza abban a teremben, ahol nem is olyan rég még diákként lelkesültem. □ A művészetiben végzett növendékek közül már kettő iskolánk tanáraként dolgozik. Foglalkozol-e te is hasonló tervekkel? — A főiskola után a Zene- akadémiát céloztam meg, szeretnék ott is diplomát szerezni. A távoli jövőről nincsenek konkrét elképzeléseim. Egyelőre egy tavaszi, főiskolák közötti zongoraverseny köt le, ahol Debussyt fogok játszani. A mai sikerem után pedig meghívást kaptam Fehér Ottó tagozatvezetőtől egy újbóli fellépésre, amelyet talán áprilisban lehet majd megrendezni. Ötvenéves Spielberg, a nagy mozimágus Hollywood (MTI-Panoráma) — „Hollywood csodagyereke” ötvenéves: Steven Spielberg, a világhírű és dúsgazdag amerikai filmrendező és producer 1947. december 18-án született az Ohio állambeli Cincinnatiban. . 1971-ben a mindössze 25 éves Spiegel rendezőként egy nyomasztó akciófilmmel mutatkozott be. A „Párbaj” azonban még sem a nézőkben, sem a filmtörténetben nem hagyott igazán nyomot, nem úgy, mint az 1973-ban készült „Sugar- landi hajtóvadászat”. A feszültséggel teli Bonnie és Clyde történet a közönségnek kevésbé tetszett, de a kritika az egekig magasztalta, s az 1974- es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. Első szuperfilmje, az 1974-ben készült „A cápa” már 80 nappal a mozikba kerülése után minden korábbit felülmúló kasszasikert hozott, a legjobb filmek listájának első helyezettje lett. Az 1977- ben elkészült „Harmadik típusú találkozások” — szemben George Lucas ugyanebben az évben bemutatott „Csillagok háborúja” című kalandfilmjével és folytatásaival — a földönkívülieket egy jobb világ hírnökeiként ábrázolja. A film az idegen kultúrákkal való találkozás lehetőségének filozófiai megközelítése, amely lenyűgöző szín- és fényeffektusok kíséretében zajlik le. Operatőrje, a magyarországi születésű Zsigmond Vilmos megkapta a fényképezésért járó 1978-as Oscar-díjat, Spielberget pedig első ízben jelölték a rendezői Oscar-ra. 1980-ban bemutatta a „Harmadik típusú találkozások” újabb változatát, amelyben a korábban fel nem használt anyagot újabb felvételekkel kombinálta. Ugyanehhez az évhez fűződik az Indiana Jones trilógia első része, „Az elveszett frigyláda fosztogatói”. 1992-ben „Horog” (Hook) címmel a Péter Pan-mesét dolgozta fel nagy sikerrel. 1993 júniusában pedig elképesztő „dino-mánia” kerítette hatalmába az Egyesült Államokat, majd az egész világot, Spielberg .Jurassic Park’jának sikere minden más óriásprodukcióét felülmúlta. Már a bemutatást követő első hétvége 47 millió dolláros hasznot hozott. A film teljes bevétele jóval meghaladta a tervezett 500 millió dollárt, s ezzel a legsikeresebb filmek öröklistáján megszerezte a vezető helyet, kiszorítva az „E.T.”-t. 1994. meghozta Spielberg számára élete legnagyobb művészi sikerét. A „Schindler listája” — valós történet egy német üzletemberről, a náci párt megbízható tagjáról, aki fokozatosan felismerte, mi is történik körülötte, vagyonát feláldozva és saját életét is kockáztatva titokban ezernél több zsidót mentett meg a biztos haláltól. A háromórás fekete-fehér alkotás először megkapta az év legjobb filmjének, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó Arany Glóbusz díjat. Csaknem háromszáz alkotás közül megkapta a legjobb amerikai filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb operatőrnek és a legjobb eredeti filmzenének járó Oscar-díjat. S végül Spielberg Arany Oroszlán-életműdíjat kapott Velencében. Steven Spielberget sokan minden idők legsikeresebb filmrendezőjének tartják. Ajándék a nyelvtanításért Nyíregyháza (KM - B. I.) — Vastag csomaggal távozott megyénk néhány iskolájának megbízottja a múltkorában a megyeházáról. A csomag a megyei Stúdium Nyelvoktatási Közalapítvány ajándéka volt. Mintegy 50 ezer forint értékű nyelvkönyvet, illetve hanghordozót vehettek át a tanárok. A Stúdiumot 1990-ben a megyei tanács 5 millió forint alaptőkével indította. Feladatául az idegen nyelvi kultúra fejlesztését, az általános- és középiskolai nyelvoktatás támogatását és a tanulók külföldi környezetben tanulásának előmozdítását jelölte meg. Ki nem mondott célja volt, hogy segítse a megye szellemi életének fejlődésé-* , es a nemzetközig kapcsolatok megalapr J-asát, a megye felzárkc ’rását. Az évek so,ran a közalapítványnak síké,széles kapcsolatrendszert Kil^PÍtenie. A közalapítvány hét év alatt 19 pályázati fordulóban több mint 34 millió forint támogatást nyújtott. Külföldi nyelvgyakorlathoz 238 tanár és 1592 pedagógus kapott támogatást. Több mint 5 millió forintot használtak fel az alapvető nyelvoktatási tananyagok, taneszközök beszerzéséhez. Alapítványi díjat pedig 5 nyelvtanár vehetett át. Az alapítványi célok megvalósítását az induló tőke kamataiból és más forrásokból sikerült folyamatosan biztosítani. A támogatók körében jelentős szerepet tölt be a Magyar-Német Relaxa Innovációs Kft. Újabb forrásként jelentkezett az is, hogy sokan ai?:*n- lostiT.v Jel a személyi jövedelemadó 1 százalékát az alapítványi célok megvalósítására. Mindezeknek köszönhetően legutóbb 18 iskola vehetett át nyelvi ajándékcsomagot. Magyar filmszemíe jövő februárban Budapest (MTI) — A 29. Magyar Filmszemlét február 6-10. között rendezik meg. A hazai mozgóképszakma legnagyobb eseményére 22 játékfilmet, 56 kísérleti kisjátékfilmet és 205 dokmentumfilmet neveztek a különféle műhelyek — tájékoztatta a rendezvény sajtófőnöke az MTI-t. A szemle fő helyszíne a Corvin Budapest Filmpalota lesz, de a Puskin, a Művész és az Örökmozgó moziban is tartanak vetítéseket. A rendezvényt irányító Szemletanács elnöke ezúttal Janko- vics Marcell, további tagjai Bujtor István, Moldoványi Ferenc, Molnár György és Szabó Ildikó rendezők. A filmszemlére mintegy 150 külföldi vendéget várnak. Az eredményhirdetés a tervek szerint az Iparművészeti Múzeumban lesz. A díjkiosztó ünnepséggel egy időben a nyertes alkotásokat nyilvános vetítésen mutatják be a Corvin filmpalotában. Hircsok Képzőművészeti ...kiállítás nyílik a nyíregyházi Kölyökvárban december 22-én 16 órakor. A tárlaton a Benczúr Gyula Amatőr Képzőművészeti Kör 14 alkotója mutatkozik be. A tárlatot Felbermann Endre nyitja meg. Közreműködik Illyés Péter. (KM) Angol... ...német, olasz és spanyol nyelvtanfolyamok indulnak a kezdőtől nyelvvizsga-előkészítőig Nyíregyházán, a Big Ben Nyelvstúdióban. Jelentkezni lehet az Iskola u 3/b szám alatt. (KM) Családi... ...bábos hétvégét rendeznek a Kölyökvárban december 28-án, vasárnap. A hangulatosnak ígérkező összejövetelen álarcot és szilveszteri trombitát is lehet készíteni. Tíz órától a Tündöklő tarisznya című bábelőadást nézhetik meg a kicsinyek. (KM) Divatbemutatóval... „.egybekötött aukciót rendeznek a nyíregyházi városi művelődési központ kamaratermében január 31-én 17 órától. Fellépnek a Móricz Zsigmond Színház művészei és a Back Ground együttes. Az esten aukció keretében vásárolhatók megy Nyíregyháza vezető képzőművészeinek — az Életmód Klub javára felajánlott — alkotásai. (KM) CD-újdonság Budapest (MTI) — A 750 éves Budai Vár tiszteletére jelent meg Georg Drus- chetzky cseh származású komponista két zeneműve CD-n. A Budavári Önkormányzat és a Budavári Művelődési Ház kiadásában napvilágot látott komolyzenei album XX. századi ősbemutató A Buda Records 001-es számú lemezén Druschetzky Missa Solem- nis (in B), valamint Simfo- nia (in F) című darabja hallható az Erdődy Kamarazenekar tolmácsolásában. A képzett és sokoldalú katonazenészből komponistává lett kismester Druschetzkyt az Erdődy Kamarazenekar fedezte fel újra. A lemez megszületéséhez az MTA Zenetudományi Intézete szakmai segítséget nyújtott. A kétszázötvenkét esztendeje született Druschetzky pályafutását is „Budavárában” fejezte be, 1819. június 6-án hunyt el Budán.