Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-18 / 295. szám

□ Északi klíma, északi síelés. Azért láthatóan a norvég Thomas Alsgaardnak nemcsak a hóeséssel, hanem az emelkedővel is meggyűlt a baja AP-felvétel Szálkái erősítés Még két meghatározó játékos kell Mátészalka (KM) — Legyen az bármilyen sportágban, bár­milyen osztályban szereplő csapata, a sereghajtó általá­ban azon fáradozik, hogy megerősítve keretét min­dent megtegyen az előrelé­pés érdekében. Természetesen, hogy az NB III. Tisza-csoportjában utolsó helyen pihenő máté­szalkaiak fejében megfor­dult a gondolat, aminek íme az első kézzelfogható ered­ménye. Négy játékos ugyanis már bizton Tarczali Gyula csapatában folytatja pálya­futását, méghozzá átigazo­lásukkor a következetes el­vek (fiatalok és helyi kötő­désűek) továbbra is szem előtt voltak. Szóval, akkor az újakról. Mándi József 19 éves kapuvédő Ököritófül- pösről, Bakos József 18 éves csatár Nyírmeggyes­ről, Kovács Zoltán 19 esz­tendős támadó Hodászról érkezik, és ugyancsak Ho­dászról igazolják majd le a szalkaiak Batizi Gábor vé­dőt. Egyelőre a Nyírbogát- tal kacérkodó Tácej Ákos távozása tűnik csak biztos­nak. Tarczali Gyula edző az átigazolásokkal kapcsolato­san annyit mondott, hogy még két meghatározó játé­kos megszerzésével talán le is lehetne zárni a szálkái „játékosbörzét”. Az egyi­kük valóban olyan csatár lenne, akire más sokan ki­vetették hálójukat. Pókemberek a falon Pénteken startol a falmászóverseny Nyíregyháza (KM - HZs) — Pókemberek a falon? Kórábban talán meglepő lett volna, ha a tornaterem­ben valaki a plafonon má­szik. Olykor mindez termé­szetes, hiszen mestersége­sen épített falon pókember­ként haladnak a falmászók. Ma már iskolás gyermekek részére is szerveznek verse­nyeket. A Zelk Zoltán Általános Iskolában december 19-én 10 órakor kezdődik a fal­mászóverseny, amelyet el­sősorban általános iskolá­soknak rendeznek. Horváth Zoltán pedagógust kérdez­tük, miért fontos a falmá­szás az általános iskolai testnevelésben. — A sportmászás szám­talan képességet fejleszt, többek között a mozgásko­ordinációt, s az egész testet megmozgatja, szinte nincs olyan izomcsoport amelyet ne dolgoztatna meg. Emel­lett a személyiségfejlesztés szempontjából is nagy je­lentőségű, hiszen hiába fá­rad el a gyerek, hamar meg­tanulja, hogy önmagát le­győzve egyre feljebb és fel­jebb törhet. A sportmászást szeretnénk népszerűsíteni ezzel a versennyel. Az Al­földön elég messze va­gyunk a természetes má­szófalaktól, a szikláktól, így mesterségesen építünk falakat, amelyek néhány óra alatt bárhol felállítható- ak. A mobilfalat két hétre kaptuk kölcsön Petró Zol­tántól, a Sportmászó Szö­vetség elnökétől. Azonban ez alatt a rövid idő alatt is belekóstolhatnak a diákok a falmászás szépségébe, s ha kedvet kapnak egyesület­ben folytathatják a verseny­zést. Igyekszem az elméleti oldallal is megismertetni a gyerekeket, tudják milyen felszerelésre van szükségük ennél a sportágnál. Szeret­nénk, ha minél több gyerek megismerné ezt a sportágat, s egyre több iskolában állí­tanának fel hasonló falakat. Kettős jubileumot ünnepelnek Újra Joma Kupa, 76 csapattal • A döntő a tízéves bujtosi csarnokban lesz Nyíregyháza (KM -BT.) —Ha vala­kinek eddig kétsé­ge lett volna affé­léi, hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megye a kispályás lab­darúgás egyik honi fellegvá­ra, akkor az most már végér­vényesen meggyőződhet er­ről. Januárban ugyanis ha­zánk legnagyobb egyesüle­tek részére szervezett torná­ja indul a megye tíz sport- csarnokában, remélhetőleg ezzel hagyományt is teremt­ve. Dajka László, a megyei és az országos kispályás szövetség elnöke Tompa Andor csarnok- igazgatóval és Gerliczki János szövetségi főtitkárral egye­temben a tegnapi sajtótájékoz­tatón sem tagadta, hogy a min­ta a Németországban oly jól bevált tomarendszer, amely­nek ugyan ez az idei még csak egy nagyon kicsiben másolt változata, de az igazi álom egy ugyanilyen elven alapuló terü­leti tomarendszer lenne. Persze, a jövő év elején ren­dezendő sem akármilyen mé­reteket ölt majd, hiszen het­venhat csapat vesz részt rajta. A megyei szövetség ugyanis a versenykiírásba foglalta a 2. Joma Kupát, amelyre azonban még nem minden egyesület nevezett (mindezt megtehetik és érdeklődhetnek Dajka Nyíregyháza (KM - B. T.) — Vársze­gi Gábor, a bajnok MTK mindenható főnöke mostanában olyan papírokat (is) tanulmányoz, amely Nyíregyházával, pon­tosabban a másodvonalban listavezető nyíregyházi klub­bal kapcsolatos. Kulimár Já­nos, az NYFC elnöke ugyan­is már megegyezett Barva Ákossal a kék-fehérek tehet­séges, ifjúsági és junior válo­gatott csatárával, most már csak az kell, hogy az elnök is igent mondjon a klub ajánla­tára. Barva egyébként kevés híján már a nyáron is nyíregyházi kötelékbe lépett, csakhogy ak­kor az utolsó edzőmeccsen Lászlónál: 06-20-679-055). Az első körben hatvanhat együttes „selejtezne”, a tizen­egy csoportba a megyei I. és II. osztályban szereplőket so­rolták, ahonnan a győztesek automatikusan jutnak a nyír­egyházi döntőbe. Külön selejtező vár az NB IlI-ban és NB II-ben szereplő gárdákra, a vásárosnaményi csoportok beosztását a döntő menetrendjének vázolásával együtt a tegnapi sajtótájékoz­tatón ejtették meg a szervezők. Innen a csoportgyőztesek mel­lett a legjobb második is to­vábbjut a tizenhatos fináléba, ahol a tavalyi győztes és dön­tős, azaz a két NB I/B-s csapat is csatalakozik a résztvevők- höz. Akik tavaly figyelemmel követték a tornát, azok emlé­kezhetnek egy kiegészítő mér­kőzésre, amely idén is lesz. Mégpedig az NYVSSC 1980- as NB I-es gárdája a megyé­ben abban az időben játszó te­hetségekkel (Vadon, Sárközi, Fenyvesi, Dóka, Imre, Széki, Tarczali, Kokas, Péntek, Héri, Béres, Kató, Komáromi, Véig- li, Dajka, Tarcsa B., Sebők, Falatovics, Béres, Juhász L., Juhász K„ Erdei) méri össze tudását. Utóbbi csapat „szö­vetségi kapitánya” Aranyi László lesz. Természetesen a január olyan időszak, amikor még négy gólt lőtt, így Garami edző marasztalta. A másik „Várszegi-tanulmány” Balázsy Zoltán ügye, a bajnok edzője ugyanis szeretné megszerezni a nyíregyházi ifiválogatott ka­pust. Akire elsőként a Video­ton vetett szemet, csakhogy ott még nincs edző, így a válasz­adás is késik. Közben a nyír­egyháziak is kapus után néz­tek, így jutottak el a veszprémi Varga Tamásig, aki 22 éves és 190 cm magas, és alighanem szintén NYFC-játékos lesz. Bejelentkezett Csehi Zoltán is, aki egyébként Öze edző egyik elsőszámú kiszemeltje. O el tudna jönni Kábáról, kér­dés, hogy a nyíregyházi aján­lat mennyire versenyképes a debreceni és kispesti ígéretek­kel. Ha Balázsy a Videotonnál nem véglegesek a keretek, ám a szövetségen keresztül a pró­bajátékon lévők számára is kérhető licence. És még valami: a rendez­vény jól illeszkedik majd két jubileumi rendezvénysorozat­ba. A szövetség ötvenéves fennállása alkalmából rende­zett események egyike lesz a torna, illetve a bujtosi csarnok is a jubileumi, fennállásának tizedik esztendejét ünneplő programsorozat részeként ke­zeli a Joma Kupát. A 2. Joma Kupa teremlab­darúgótorna csoportbeosz­tása. Megyei selejtezők, A csoport (Tiszavasvári, janu­ár 18.): Tiszalök, Újfehértó, Nagycserkesz, Nyírtelek, Kál- mánháza, Ibrány. B csoport (bujtosi csarnok, január 17.): Nagyhalász, Kállósem- jén, Nyh. Kertváros, Nyírtura, NYSI ifi A, Kemecse. C cso­port (Kisvárda, január 17.): Záhony, Tuzsér, Ajak, Jéke, Mándok, Komoró. D csoport (Gyulaháza, január 17.): Nyírkárász, Gyulaháza, Nyír- mada, Újdombrád, Anarcs, Kótaj. E csoport (Vásárosna- mény, január 17.): Tisza- menti SE, Nyíribrony, Tisza- szalka, Olcsva, Pusztadobos, Ópályi. F csoport (Fehér- gyarmat, január 10.): Fehér- gyarmat, Túrricse, Tarpa, Ko- csord, Tiszabecs, Tunyogma- tolcs. G csoport (Csenger, ja­kötne ki, akkor nagy az esély rá, hogy Fehérvárról Tóth Atti­la kerülne Nyíregyházára, a játékos a jobb oldalon vehető számításba. Nézzük kik kerülhetnek a távozási oldalra! Capatinát nagyon szeretné a Tiszaújvá- ros, az ő eladása azonban Őze edzőn múlik, aki viszont kül­földön tartózkodik a napok­ban. Varró kapusnak NB III- as kérője akadt, Merészért a BKV Előre és a Kiskőrös is bejelentkezett. Szinte már biztos, hogy a Dunántúlon folytatja Bozai, akit már hírbe is hozták a Do­roggal. Egyelőre tehát ennyi a közel sem biztos és végleges játékosmozgás, amely termé­szetesen még bármelyik irány­ba mozdulhat. nuár 10.): Csenger, Jánkmaj- tis, Máriapócs, Óköritófülpös. Gacsály, Penyige. H csoport (Fehérgyarmat, január 11.): Nyírcsaholy, Nyírmeggyes, Hodász, Rohod, Nagyecsed, Encsencs. I csoport (Nyírbá­tor, január 17.): Kisléta, Nyírlugos, Pócspetri, Nyírvas­vári, Nyírbogát, Nyírbéltek. J csoport (Levelek, január 17.): Levelek, Napkor, Biri, Balkány, Szakoly, Vaja. K csoport (nyíregyházi 3-as is­kola, január 24.): Apagy, Vasmegyer, Dombrád, Kár­pát-Hús Volán, Gávavencsel- lő, NYSI ifi B. NB II-NB III. selejtező, Vásárosnamény, január 24. A csoport (8.30-13 óráig): Demecser, Rakamaz, Nagy- kálló, Baktalórántháza. B cso­port (13-17): Nyírbátor, Kis­várda, Vásárosnamény, Máté­szalka. A 16-os döntő (bujtosi csarnok január 31.-február 1.) csoportbeosztása. A cso­port: NB-s selejtező A cso­port győztese, B csoport 1. he­lyezettje, K 1, E 1. B csoport: NB-s selejtező B 1, C 1, F 1, H 1. C csoport: Nyíregyházi FC, D 1, G 1,1 1. D csoport: Ti­szavasvári Alkaloida, J 1, A 1, NB -s selejtező legjobb máso­dik helyezettje. A csoportokból ketten jut­nak az egyenes kieséses nyol­cas döntőbe. Német rangadó Genf (afp, MTI) — Szerdán Genfben elké­szítették a há­rom labdarúgó európai klubsorozat negyeddöntői­nek sorsolását. A Bajnokok Ligájában (mérkőzésnapok: március 4. és 18.) két német gárda, a Bayern München és a Borussia Dortmund egy­mással néz farkasszemet. Bajnokok Ligája, ne­gyeddöntő: Bayer Lever­kusen (német)-Real Mad­rid (spanyol), Juventus (olasz)-Dinamo Kijev (uk­rán), Bayern München- Borussia Dortmund (mind­kettő német), Monaco (francia)-Manchester Uni­ted (angol). KEK, negyeddöntő: (játéknapok: március 5, és 19.): Roda JC Kerkrade (holland)-Vicenza (olasz), Slavia Praha (cseh)-VfB Stuttgart (német), AEK Athén (görög)-Lokomotiv Moszkva (orosz), Real Be­ds (spanyol)-Chelsea (an­gol). UEFA-kupa, negyed­döntő: (játéknapok: márci­us 3. és 17.): Ajax Amster­dam (holland)-Szpartak Moszkva (orosz), Intema- zionale (olasz)-Schalke 04 (német), Lazio (olasz)- Auxerre (francia), Atletico Madrid (spanyol)-Aston Villa (angol). Mai műsor RÖPLABDA. Szaloncu­kor Kupa diák leánytoma. Zrínyi Gimnázium torna­terme, 14.30. A BEK-győztes Dortmund otthonában szakadt meg a magyar játékosokat is felso­rakoztató Hertha BSC jó sorozata. A Bundesliga hétközi mérkőzésén a Sousa (bal­ról) vezérelte hazaiak 3-O-ra nyertek AP-felvétel MTK-csatárt igazolnak Barva: másodszori nekifutásra • Várszegi vinné Balázsyt __________SPORT 1997‘december 18-'csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom