Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-02 / 281. szám
1997. december 2., kedd A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Drogosán A sors úgy hozta, hogy az ország egyik sarkából a másikba utazgatok. Egy ilyen utazásom alkalmával felszálltam a City vonatra a Nyugati pályaudvaron, mely Nyíregyházára vitt. Még kevesen foglalták el helyüket, de a mögöttem lévő ülés már foglalt volt. Az ablak melleti helyen egy sovány harminc év körüli férfi nem ült, hanem a társülésre helyezett hosszúkás táskára borulva aludt. Arra lettem figyelmes, hogy a jegykezelő többször szólította a fiatalembert, ébredjen fel és adja a jegyét kezelésre. Nehezen felemelte a fejét, s mondta: — Nekem nincs jegyem, annyi pénzem sincs, hogy a helyjegyemet kifizessem. Debrecenbe megyek a kórházba. A jegykezelő kérte a papírokat, ami nehezen, de előkerült. Kíváncsi voltam én is, hogy mi a baja a szerencsétlennek. Kérdésemre röviden válaszolt: drogos vagyok. Kérdeztem, és a család? Igen, van egy négyéves gyermekem, feleségem, de négy éve nem élünk együtt. Főiskolát végeztem... Nincs egy kis ennivalója? — nézett rám kérőén. Véletlenül volt nálam, szívesen adtam neki egy kis mákos tekercset. Nyíregyházáig azon töprengtem, szegény pára, ha a drog előtt ilyen emberekkel találkozott volna, talán nem süllyed idáig... Cs. Bányai Jolán, Pécs Elhallgatták ■ ■ ■ A Torgyán-nyi latkozato- kat mindenütt szó szerint leírják, míg Maczó Ágnest elhallgatják. A Tiszalökön tartott Maczó Ágnesnek rendezett nagygyűlésről a sajtó nem, vagy alig írt. ' Ugyanis Tiszalökre Maczót a Szabolcs megyei kisgazdák hívták meg. A megye lakosságát érdekli Maczó véleménye is, hiszen ő nem olyan politikus, akinek nem kell meghallgatni a véleményét. Ha sajtószabadságról beszélünk, akkor a sajtó ne legyen egyik pártnak sem elkötelezve, a történtek szerint szolgálja ki az olvasót, mert az, olvasó csak így lát tiszta képet maga körül. Ugyanis az ország, a megyék lakossága a történtekből a sajtón keresztül értesül hitelesen és nem a ■pletykából. Az pedig, hogy a Torgyári család egyik tagja az MTI-nél vezető .funkciót tölt be, a sajtószabadság terén az emberekben már most kétségeket támaszt. Tisztelettel Halász Csaba, Ölcsvaapáti. Petőfi S. u. 2. \A szerk. megjegyzése: Szívesen beszámoltunk volna Maczó Ágnes tisza- Töki programjáról, ha jelzést kapunk. Utólagos érdeklődésünkkor kiderült, hogy még Tiszalok vezetői sem értesültek a tervezett ‘eseményről.) EGY TANTEREMBEN. A napokban előkerültek a régi fényképek, köztük a nagybátyám, Széles Lajos fotói, aki Tiszadadán tanított az elemi iskolában 40 évig. A képen elsősök és másodikosok, egy tanító, egy tanteremben tanította őket. A feleség (papleány) csak besegített. (A felvétel kb. 1938-39-ben készülhetett.) Üdvözlettel: Széles Lajos, Debrecen, Rózsahegy u. 37. Újságcikkben jelent meg a hír, a városi tv napok óta sugározza a hirdetést, 12 éves spániel kutya eltűnt. Aki tud róla, értesítsen. Eddig a szokványos hír. Az újságcikk megjelenése után már a délelőtti órákban 4 telefonhívás volt. Mindenki érdeklődött, tanácsot adott, de nem látták Absolont. A városi tv-hez feladott hirdetést már másnaptól sugározták, naponta többször is. Az egyik napon egy fiatalember jelentkezett telefonon. Érdeklődött, megta- láltuk-e a kutyát. Mivel nem volt a válasz, felajánlotta, hogy van neki négy hathetes spániel kiskutyája, válasszunk közülük, természetesen ingyen adja, mert tudja, hogy mit jelent egy kutya az ember életében. Sokan együttérzésüket fejezték ki szomorúságunkban, csak ezért hívtak. Egyik délután szintén fiatalember hívott bennünket, menjünk az állatkórházba, mert ott van Absolon. A fiatalember ismét hívott bennünket, leszaladt az utcára, azonosította a hirdetés szövegét, amit az állatkórház tett ki a város különböző pontjaira. Sajnos, ezt mi nem láttuk. A két hirdetés szövege megegyezett. Autóba ültünk, s azonnal mentünk az állatkórházba. Ott igen készségesen fogadtak bennünket, de sajnálattal közölték, mivel egy hétig ott volt Absolon, s nem jelentkezett érte senki sem, idős kora miatt a gyepmesterek elvitték. Ezzel vége is lenne a történetnek, ami talán nem is érdemelne ennyi írást. De egy dolog mégis arra késztetett, hogy ezt megírjam, akárhogy is panaszkodunk arról, hogy az emberek eltávolodtak egymástól, senkit sem érdekel a másik sora, Absolon esete ennek ellenkezőjéről győzött meg. A telefonálás manapság más egyébbel együtt nem olcsó mulatság. Az a sok telefonhívás, sokszor nem is rövid beszélgetés, az együttérzés megnyilvánulása bizonyítja, hogy az emberekből nem hiányzik az együttérzés, a másokkal való törődés. Ez megnyugtató, bizalmat ad az embernek. Köszönetét szeretnék mondani mindazoknak, akik hívtak, akik bátorítottak, akik reménységet sugalltak, akik felajánlották segítségüket, pedig csak egy kutyáról volt szó. Bartha Dénesné, Nyíregyháza, Széchenyi u. 11. Helytörténet A csengeti régi református temetőben áll a város legrégibb síremléke. 1858-ban emelték Uray Károlynak és feleségének Kajzony Erzsébetnek, aki férje után pár évvel hunyt el. Sajnos a szép klasszicista stílusú síremlék az utóbbi években egyre jobban megsüllyedt, s igen félő volt, hogy eldől — sorsa megpecsételődik — széthordják. Ezt a problémát elég volt egyszer felvetni a képviselő-testületi ülésen, s nem sokkal rá a síremlék megmenekült. Ezennel és ezért köszönetét mondunk Csenger város közhasznú munkásainak, illetve azok irányítóinak, Cséke Gyulának, a Kommunális Ellátó vezetőjének, valamint Székely Zoltán városi koordinátornak, hogy a síremléket szakszerű munkával helyreállították, sőt annak környezetét is rendbe- tették. Jó lenne, ha az egész régi református temető, melyben több múlt század végi gránit obeliszk is található, műemléki védettséget kapna. Fábián László, a csengeri Helytörténeti Múzeum vezetője Közérdekű és örökzöld kérdésről fogalmazta meg gondolatait Kovács Éva Papír- gyűjtés címmel lapjuk november 13-i számában. Azt gondolom, alapvetően nem is az a leglényegesebb, hogy a munkaviszonyra vonatkozó iratokat gyűjtse a munka- vállaló. Hiszen a befizetett járulékokról a két nagy pénztár (az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási) pontos nyilvántartást vezet. Vagyis a szabályos alkalmazásból valós tartalmú munkaszerződéssel, bejelentési és közteherfizetési kötelezettség teljesítésével a munkavállalónak semmilyen gondja nem származhat. Ugyanakkor elismerve azt is, hogy az utóbbi évtized egyik legsikertelenebb, he- be-hurgya intézkedésének lehet tartani a munkakönyv intézményének a megszüntetését. A nagy problémát valójában az országos méretekben virágzó szabálytalan foglalkoztatás (munkaszerződés és bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül, valótlan tartalmú szerződéssel, zsebből- zsebbe fizetve stb.) jelenti. Amelynek vesztesei mindenek előtt a kötelezettségüket teljesítő bérből és fizetésből élő tömegek, s azok a munkavállalók, akiknek csak ilyen módon adatik meg munkához jutni. Számuk irdatlan magas. Mert a kényszer, a munkaerő kínálati piac, a szabadrablásos, vad- kapitalista piacgazdaság vaZsebből zsebbe-' & u\’, \?V,t \.'Ä lósága nagy úr. Mert hogy is van? Ha nem tetszik a kényszerhelyzetben lévő szabad polgárnak partner lenni a svarcban történő foglalkoztatáshoz, akkor hála (?) a tömeges munkanélküliségnek. van kiből válogatni legújabb korunk szerencselovagjainak, méltóságos urainak, újgazdagjainak. Akiknek az adóköteles jövedelmük (tisztelet a kivételnek) kevesebb, mint az általuk feketén foglalkoztatott, arcátlanul kisemmizett, elemi megélhetéséért küszködő polgártársainké. Az igazán aggasztónak végül is azt tartom, hogy egyre kiábrándultabban fogalmazzák meg az emberek, hogy nem érdemes becsületes, töiyénytisztelő polgárnak lenni. Meglehetősen pusztába kiáltott szónak tűnik ennek ellenkezőjét hangoztatni akkor, amikor valóban elképesztő visszaélések, törvénytelenségek történnek ebben az országban, s maradnak felderítetlenül, büntetlenül vagy példás büntetés nélkül. Amikor a tömegek napi gondja a megélhetés, a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság, az alapvető emberi mivoltában való megalázás, a munkaerő, a munkás ember kihasználása, hogy ne mondjam kizsákmányolása. Ennek ellenére állítom, hogy csakis becsületes, törvény- tisztelő polgárként érdemes és szabad élni. Azt, aki nem ezt teszi — számuk nem kevés — kényszerítsék, kény- szerítsük a társadalom írott és íratlan szabályaival, hogy a rend, a tisztesség legyen meghatározó ebben a társadalomban. S azok az intézmények, szervezetek, amelyeknek ebben ilyen-olyan szerepük van, maradéktalanul végezzék dolgukat és gondoskodjanak arról, hogy így is legyen. Dr. Bihari Károly, Encsencs község jegyzője Földdilemma Az 1989. évi I. törvény és az azt módosító törvények lehetőséget adtak a termelőszövetkezetben dolgozóknak is a földkivitelre. Ezzel sokan éltek, különösen azok, akik átlátták, hogy a későbbiek folyamán mekkora haszonra tehetnek szert. Ekkor nyílt mód arra is, hogy a szövetkezet vagyonrészét sokak kivigyék. A tűzhöz közel lévők és a jogot ismerő személyek ezt a lehetőséget nem is hagyták ki. Az 1991. évi XXV- ös többször módosított kárpótlási törvény, valamint az 1993. évi II. törvény — amelyet szintén többször módosítottak — a földrendező és a földkiadó bizottságokról, olyan törvényi rendelkezést tartalmaztak, amelyek a termelőszövetkezeteket, állami gazdaságokat illetve azok földjeit feldarabolták, illetve részarány-tulajdonba kerültek. Köztudott, hogy a tagosításkor a földdel együtt a termelő eszközöket és az igavonó állatokat is kötelező volt szövetkezetbe bevinni. A kárpótlás és a részaránytulajdonnal szerzett tulajdonosokat nem kárpótolták megfosztottságuk miatt, sőt a kárpótlás útján a saját földjüket ismételten megvásárolhatták. Hiába vált a termőföld szabaddá, de a földtulajdonosok ismét kényszerhelyzet elé álltak. Jelen pillanatban sokan használják a földjüket ki- sebb-nagyobb sikerrel, esetleg kínlódással. Mások bérbe adják, vannak akik már olcsón megszabadultak tőle, vagy éppen ezzel a gondolattal viaskodnak. A fent említett törvények nem adták meg a földhöz ragaszkodó emberek számára azt a becsületet, amelyet megérdemeltek volna. Az a véleményem, hogy akik szövetkezni akarnak, azok szövetkezzenek családi vagy egyéb formában. Az államnak az lenne a kötelessége, hogy a bajba jutott embereket a tőle telhető módon gépekkel és kedvezményes hitellel támogassa. A sokat sanyargatott, becsületes parasztság megérdemelné, hogy egy jobb jövő elé tekintsen. Ez a föld, melyért az évszázadok során megmaradásáért emberi vér is folyt, tartasson tiszteletben. Megítélésem szerint senki másé nem lehet, csak a magyaroké. Skolnyik András, Nyíregyháza Gyermekeink védelméről A Magyar Közlöny 1997/39 számában jelent meg az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról. Ismét született egy törvény, aminek talán örülnünk kellene. Mit is tartalmaz a törvény? Mindazokat az alapvető jogokat és kötelességeket, amelyek törvény nélkül is értelemszerűen joga és kötelessége volt minden felelősséggel bíró gyermeknek és szülőnek. Ami az új törvényben, az a IV. fejezet, s ez az ellátásokról szó. Már el is jutottam az első problémához. A törvény kötelezően írja elő a gyermekvédelmi támogatást, amennyiben a feltételek megfelelnek a törvényben előírtaknak. Igen ám, de az önkormányzatok nagy része a november-december havi gyermekvédelmi támogatásra nem kapta meg a megfelelő összeget. A végrehajtás nem volt kellőképpen előkészítve. Várható volt. hogy régiónkban, sajnos, a gyermekek nagy része jogosult lesz rá. A VI. fejezetben a gyermekjóléti szolgálat fogalmával találkozunk. Úgy gondolom, a gyermek- jóléti szolgálatot hónapokkal előbb létre kellett volna hozni, kiképezni a szolgálat dolgozóit, hogy ők készítsék elő a gyermekvédelmi törvény végrehajtását. Egyelőre nem tisztázott, hogy a gyermekvédelmi szolgálat munkatársainak bére és bérjellegű költségei milyen forrásból származnak. Jó lenne, ha a törvény- alkotók egy-egy törvény megalkotásakor kellőképpen tájékozódnának a végrehajthatóságról és nem automatikusan az önkormányzatokra bíznák a megoldást. Természetesen egy idő elteltével biztosan funkcionálni fog a törvény, de addig sok munkára, türelemre és talán módosításokra lesz szükség. Örömmel közlöm Önökkel. hogy Nagydoboson az 1997. november 16-án lezajlott népszavazáson minden első szavazó községünk címerével díszített jelvényt kapott emlékbe. T.É. Aki tud, segítsen! Nemrégiben olvastuk a Ke- let-Magyarországban. hogy egy beteg gyereknek segítségre van szüksége. Úgy gondoljuk, ma már az ilyen fajta támogatás hozzátartozik az életünkhöz. Nagyon sokan vannak, akiknek módjában állna embertársaikon segíteni, mégsem teszik. Mi különösen a gyerekekkel és szüleikkel érzünk együtt. A cikkben szereplő Almost is nagyon megsajnáltuk, s elhatároztuk, hogy anyagilag támogatjuk a gyógyuláshoz vezető úton. L. Sándor, Mátészalka A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Eltűnt Absolon!
