Kelet-Magyarország, 1997. december (54. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-13 / 291. szám
AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ ÉS A KBLET-MAGYARORSZÁG IFJÚSÁGI MELLÉKLETE A legnagyobb buli: országos táncháztalálkozó a Budapest Sportcsarnokban Táncházban nemcsak azok fordulnak meg, akik együttesben táncolnak. Leginkább egyetemisták és főiskolások érdeklődnek a mozgalom iránt, amely a fővárosban most ünnepli huszonötödik születésnapiát. Szerda este van. Sok debreceni fiatal valamelyik kocsmát, majd az útba eső diszkót célozza meg. Velük ellentétben a Monti ezredes utca 3. szám alá, a Csuhajda-táncházba sietek, ahol a talpalávalót a Csürdöngölő zenekar szolgáltatja. Hosszú hajú, szoknyás lányok és mellényt viselő, bajszos fiúk gyűlnek körém. Szokatlanul nyíltak, közlékenyek. „A tánc összekapcsolja az embereket, ha nem ismerik egymást, akkor is beszélgetni kezdenek”, mondja Tóth Ilona Csilla, a debreceni Főnix Néptáncegyüttes tagja. „A diszkókban a hangerő és a stílus miatt a fiatalok arra vannak kényszerítve, hogy egyedül „pörögjenek”. Itt meg vagy együtt, körben, vagy a pároddal táncolhatsz. Ez közösség. A táncházban több minden van, minthogy csak ugrálok, és akkor jaj, de jó. Nem erről szól.” „Akkor miről?” - kérdezem naivan, miközben a táncokat tanító Jeremiás Lajos, a Debreceni Népi Együttes vezetője nagy hangerővel elkurjantja magát: „Marosszéki for- gatós!” Mire Csilla mosolyogva közli: „Látod, erről szól a táncház.” S hozzáteszi: „Az emberek már leszoktak arról, hogy együtt jól érezzék magukat, szerintem a táncház ezt igyekszik visszahozni. Ugyanis a mai világban a fiatalok mindent készen kapnak. A szórakozás is ilyen: alájuk nyomják a zenét: az dübörög, beteszik a szájukba a megfelelő tablettát, és «jól érzik magukat»: egyedül. A táncházban mindenkinek a saját leikéből, a saját erejéből kell hozzátennie valamit a zenéhez, amitől aztán majd a hangulata is kellemes lesz.” „A táncházmozgalom azért indult el, mert belső igény támadt arra, hogy a színpadi táncolás helyett a közös táncolás legyen fontos. Debrecenben 1988-ban kezdődött. Legelőször parasztmuzsikára táncolós bulik voltak az agráregyetem pincéjében, majd a Varjúvár-tánc- ház a Kossuth Klubban kezdett működni. Aztán volt Csürdöngölő'-táncház, és most itt van a Csuhajda-táncház, ahol kéthetenként szerdai napokon lehet táncot tanulni, gyakorolni”, jelenti ki Bandi, aki szerint lényegtelen leírnom a teljes nevét. Az idejárok világlátása, életvitele egymáshoz hasonló, gondolataik is közel azonosak. Zsiga veszi át a szót, aki szintén meghatározó egyénisége a táncos mulatságoknak: „Táncházra mindig volt igény, és a vidéki fiatalságnak egyre fontosabb ez a hagyomány. Nagyon sokan bejönnek ide ezért a muzsikáért és táncért. Hogy miért tizenöt éves csúszással indult nálunk a mozgalom? Biharban, Nyírségben, Sárréten a ’70-es években lakodalmakban, más mulatságokban még élt ez a kultúra.” Debrecenben öt-hat néptáncegyüttes működik: a Hajdú, a Debreceni Népi Együttes, a DATE Hortobágy, a Főnix, valamint a Forgórózsa. Táncházban muzsikálnak a Csürdöngölő, a Szeredás együttesek, illetve a Hajdút a Morotva kíséri. A megye egyetlen önálló vidéki együttese a Bocskai Hajdúböszörményben. Emellett Derecskén, Hajdúszoboszlón tanítanak néptáncot kicsiknek, nagyoknak. „Akik ide járnak, azok öltözködése sajátos méltóságot hordoz, ezt a személyiségük is megkívánja. Egy lány nem a táncház miatt vesz fel szoknyát, hanem mert az neki máskor is kellemes viselet. Nem beszélve arról, hogy kényelmesebb szoknyában táncolni, mint nadrágban”, vallja Bandi. „A férfiak is felveszik a mellényt. Több hosszú hajú lányt lehet látni, mint a diszkóban. A hölgyek nincsenek kifestve, nincsenek lila és szivárványszínű hajak, nekem ez nem is hiányzik”, közli Zsiga. „Én belülről építkezem”, mondja Zita. „A hagyományokat mindennap próbálom megélni. A munkáimba is igyekszem belevinni ezt - ebből táplálkozom. Zománcműves vagyok. A családomat is ennek szellemében építgetem, például én sütöm a kenyeret. Nekünk most, ilyen körülmények között kell úgy élnünk, hogy a régiek tapasztalatait használjuk, azokra nézzünk vissza”. Zsiga szerint: „A tánc, a népzene hagyományos «levegőjét» is most kezdik újra felfedezni. A középiskolások és a fiatalabbak megint tanulnak táncolni, énekelni. ” Manapság erősen érvényesül a tömeg- kultúra hatása. Ezzel teljesen szemben áll a népi kultúra, amelynek több ezer éves gyökerei vannak, és sok-sok ember munkája, tudása összegződik benne. A tömegkultúra, amit nagyrészt a tengerentúlról kapunk, nem a miénk. „Éppen ez az!”, kiált fel Zita. Minket is körülvesz a kóla, hamburger stb., és nem lehet mindig kikerülni. Elég, ha rádióra ébredsz fel. Éppen ezért van szükség a táncházra; ha kéthetente vagy havonta ilyesmire figyelsz, már nem ragad rád annyi külsőség. S ha ezt másnak is el tudod mondani, vagy egyszerűen a lényeddel tudod ezt sugallni, az jó..” „Aki táncol, és érdekli, amit művel, annak mindegy, hogy mely nép táncát ropja. Egyáltalán, az effajta kultúrára igény van: másfajta, emberköz- pontúbb gondolkodásra és értékrendre, mint ami ebben a században elharapódzott”, teszi hozzá Csilla. Kiss Beáta Fotók: Horváth Katalin és Nagy Gábor Borsod-Abaúj- Zemplén megyében táncházakat ritkán és kevés helyen rendeznek: Sátoraliaúihelyen négy-öt alkalommal évente, Sárospatakon havonta, Miskolcon hetente.- Kisebb megszakításokkal már 2-3 éve, szeptembertől májusig havi rendszerességgel tartunk táncházakat - mondja Darmos István, a sárospataki A Művelődés Háza népművelője. - Általában a Bodrog Néptáncegyüttes tagjai jönnek el, magukkal hozzák a barátaikat, ismerőseiket. De jönnek olyanok is, akiket ez a kultúrkör érdekel. Igyekszünk megteremteni a lehetőséget, de nincs helyi zenekarunk. A Szeredás nevű debreceni zenekar szokott muzsikálni, ám ez így nagyon költséges. A sárospataki táncházak ünnepkörökhöz is kapcsolódnak. Egy-egy ilyen alkalommal felelevenítik a Lucázás menetét, a farsangi szokásokat, a húsvéti hagyományokat. Gyerekeknek játszóházakat szoktak szervezni, de indítanak előkészítő néptánctanfolyamokat is. Sátoraljaújhelyen a Művelődési Központ a Hegyalja Népi Együttessel közösen szervez egy-egy ünnepkörhöz kötődően évente négy-öt táncházat. A táncház első részében felelevenítik az adott ünnepkörre jellemző sajátságokat, majd népzenei koncert következik, és este 9 óra körül kezdenek táncba. Fehér János, a Művelődési Központ vezetője szerint a fiatalok igénylik, kulturális missziónak tekintik a hagyományok ápolását. „Van, aki néptáncol, népdalokat énekel, olyan tányérokat, bútorokat gyűjt, amelyeken rajta van egy-egy hagyományos motívum. Véleményem szerint nem lenne szabad, hogy ennyire elavuljon és elfelejtsék az emberek azt a fogalmat, hogy HAGYOMÁNY. Valamiféle ünnepeket kellene tartani, melyeken ezeket a szokásokat éltetjük. A skótok is felveszik a szoknyát!” - irta egy tizenhét éves lány Hagyományaink című fogalmazásában. Miskolcon a nyolcvanas években a Bartók Művelődési Házban működött táncház a Téka és a Méta együttes tal- palávalójára. Később a Vasas Művelődési Központ is bekapcsolódott a szervezésbe, majd az Egyetemvárosba kerültek a táncolni vágyók. Havonta volt a kollégiumi színházteremben tánctanítás, tánc és a hagyományok felelevenítése. A mostani helyszín a Vian Klub: három-négy éve hetente itt működik a táncház.- Fontos a táncházak szervezésében, hogy folyamatosan újítsunk - hangsúlyozza Barsi Csaba néptánctanító. - A táncház szórakozás és kötődés is. Azok, akik eljárnak a táncházakba, vagy a zenéhez, vagy a tánchoz, vagy az oda járó emberekhez kötődnek. A hagyományőrzés belehelyeződik a mai korba. Ez kiragadott és áthelyezett kultúra, ezért mutat néha visszásságokat is. Csak a gyökerekben a miénk, ha nem érezzük, akkor a tánc is csak mozdulatsor marad. Pedig ez belülről jön, és ennek során a zene, a megjelenés és az érzés is ugyanabban a levegőben harmonizál.- Elmentem az egyik csütörtöki napon a testvéremmel a Kisbojtár Néptáncegyüttes kiscsoportjának a próbájára - meséli Kubiczki Rita, aki 6-7 éve kezdett el táncolni, s a Vian Klub táncházában is rendszeresen megfordul. - Először kilátástalannak tűnt, de Misi bácsi - Országh Mihály művészeti vezető - segített megkülönböztetni a jobb lábamat a baltól. Egy év múlva felkerültem a nagycsoportba. Igaz, mostanában kevesebben vagyunk a próbákon, de összejövünk a keddi táncházakban a Vian Klubban. Ha lelkesen táncol vagy zenél az ember, akkor semmi sem pótolhatja azt az örömet és boldogságot, amelyet közben érezhet. „Szerintem a hagyomány őrzése fontos, de az idő halad, a kor változik, a korral együtt haladni kell. Furcsa lenne, ha az emberek hirtelen régi magyar ruhákban járnának. Nem tudnám magam elképzelni népi hímzett szoknyában és blúzban!” - értelmezi a felfogását egy tizenhét éves fiatal. Nyikes Zita Valahol Kelet-Magyarországon „HAJT AZ IDŐ..." A kiragadott és átértékelődött népi kultúra
