Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

MEGYEI PLUSZ 1997. november 7., péntek Főtanácsosok Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi közgyűlés ok­tatási és ifjúsági bizottsága kezdeményezésére tartósan magas színvonalú nevelő­oktató munkája illetve ve­zetői tevékenysége elisme­réseként csütörtökön főta­nácsosi címet kapott: Agárdy Tibor, a Vécsey Károly Általános Iskola ta­nára, Bánhidi Lászlóné és Bartha Dénes, a Zrínyi Gimnázium tanárai, Béres Endre, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgató- helyettese, Gazda Sándor, a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakis­kola igazgatóhelyettese, Horváth Judit, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója, Széplaki Sándorné, a 2. Sz. Napköziotthonos Óvoda vezetője és Tóth Nándor, a Zeneiskola tanára. Repült a hátizsák Debrecen (KM) — A Haj- dú-Bihar Megyei Rendőr­főkapitányság közrendvé­delmi osztályának vasúti al­osztálya lopás alapos gya­núja miatt eljárást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik szeptember 6-án 11 és 12 óra között a Buda- pest-Nyugati pályaudvar és Miskolc-Tiszai pályaudvar között közlekedő gyorsvo­naton — Debrecen és Tég­lás MÁV-állomások között — eltulajdonították D. M. nyíregyházi lakos kalaptar­tóra tett piros színű háti­zsákját a benne lévő hol­mikkal együtt. M. D. a táskája eltűnését csak Nyíregyházán vette észre, ahol le akart szállni a vonatról. Ott többen is el­mondták, hogy láttak Tég­lásnál két barna bőrű sze­mélyt, akik a vonatból ki­dobtak egy piros és egy zöld hátizsákot, majd le­szálltak a vonatról. A rend­őrség kéri: jelentkezzenek azok, akik látták a fenti cse­lekményt, illetve beszéltek M. D.-vel a lopással kap­csolatban. Jelentkezni lehet személyesen a vasúti alosz­tályon (Debrecen, Petőfi tér 12. 1/4., MÁV-állomás), vagy az (52) 418-300/24- 13-as, illetve az (52) 417- 627-es telefonszámon. Téma a munkaidő Nyíregyháza (KM — Gy. L.) — Munkaidőalap-csök­kentési akcióba kezdünk, s ezt most mondom el első íz­ben a sajtó képviselőinek — jelentette ki tegnap Szőke Károly, a Vasas Szakszer­vezeti Szövetség Nyugdíj- biztosítási Ónkormányzat alelnöke. Ennek mértékéről regionális titkársági érte­kezleten döntenek. Több variáció van heti 35 és 38 óra között. Nyugat-Európa számos országában — Né­metországban tavaly óta 35 órás a munkahét — ezt már kiharcolták. A Vasas Szak- szervezet helyzetével kap­csolatban megemlítette, hogy a taglétszám növelhe­tő az új cégek dolgozói ré­vén. A szervezettség jelen­leg 40 százalékos. Ha nem tudnak megerősödni, a kol­lektív szerződésekkel gon­dok lehetnek. A nyugdíjre­formmal kapcsolatban el­mondta: a magánpénztárak megválasztása igen fontos, mert eddig az országban már 25 létezik, de még nem tudni, melyik hogyan mű­ködik majd. Az MSZOSZ önkéntes nyugdíjpénztára eddig mintegy 34 százalékos ho- zadékkal működött. Több céggel és szervezettel kie­gészülve létrehozták az Év­gyűrűk Magánnyugdíjpénz­tárat. Szőke Károly minda­zoknak, akik később úgy vélik, „rossz lóra” tettek, azt javasolja, éljenek azzal a törvény adta lehetőségük­kel, miszerint két éven belül visszaléphetnek. Kisgazdafórumok Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka (KM) — Az FKGP szakértői fórumokat, előadásokat tartanak no­vember 8-án megyénkben. Nyíregyházán Pokol Béla egyetemi tanár, a párt elnö­ki főtanácsadója 16 órától a borbányai művelődési ház­ban gazdaságpolitikai kér­désekről; Kisvárdán 17 órá­tól a 111. Sz. Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolá­ban Gyimóthy Géza ország- gyűlési képviselő a mező- gazdaságról, dr. Szent- györgyvölgyi Péter, az Ön- kormányzati Kabinet elnö­ke az önkormányzatokról; Mátészalkán, a Pártok Há­zában 17 órától Szabó Já­nos elnöki főtanácsadó a választójogi törvényről, Hegedűs Miklós egyetemi tanár az oktatásról tart érte­kezést Megelőzni a fertőzést Nyíregyháza (KM) — Ma­gyarországon minden tize­dik beteg kap fertőzést a kórházban, azaz közel két­százezer ember. A kórházi fertőzések nagyobb része nem előzhető meg ideális körülmények között sem, azonban harmaduk igen. Korábban ezekre a betegsé­gekre kevés hangsúlyt fek­tettek, pedig a fertőzéssel megnövekszik az ápolási idő és a ráfordítási költség is. A kórházban szerzett fer­tőzések megelőzésére, fel­ügyeletére irányuló kiegé­szítő szakképzés hazánk­ban elsőként Nyíregyházán a DOTE Egészségügyi Fő­iskolán indult, tegnap vizs­gázott az a 23 diplomás ápoló, akik két évvel ezelőtt kezdték meg tanulmányai­kat. A gyermekfogak épségéért Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — A fog- és szájápolás, a fo­gak épségének megőrzése különösen nagy hangsúlyt kap novemberben, a fogá­szati hónapban. Mint azt dr. Papp Katalin gyermek-fogszakorvostól megtudtuk, gyermekkorban kell elkezdeni a megelőző munkát, hogy szokássá és igénnyé váljon a tiszta száj és az ép fogazat. Napjainkban, mikor az egészségügy és így a fogászat is változásokon megy keresztül, fontos a megelőzés­sel foglalkozni, hogy minél több ép fogú gyermek, s fel­nőtt legyen, hiszen 18 éves kortól már mélyen a pénztár­cánkba kell nyúlnunk egy-egy fogászati kezelésnél. A fog- szakorvosok az óvodásoknak és a kisiskolásoknak mutatják meg, hogyan ápolják helyesen fogaikat, hogy felnőttként mi­nél kevesebb gondjuk legyen a fogorvossal. Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt, egészségesebbek lesznek fogaink — mond­ják a fogszakorvosok Martyn Péter felvétele Mercedest loptak Nyíregyháza (KM) — Ellop­tak egy kék Mercedest csütör­tök reggelre virradóra Nyír­egyházán, a Homok sorról. Rendszáma: ELT-452. A kár értéke 350 ezer forintra tehe­tő. Tetten értek tegnap éjjel há­rom fiatalembert Nyíregyhá­zán, egy jósavárosi pékség­ben, ahonnan alapanyagokat próbáltak ellopni. Ä rendőrség eljárást indított ellenük. Tizenöt esetben vonultak ki tegnap — többségében — avartüzekhez a megyei tűzol­tók, hiába az állandó figyel­meztetés. Gávavencsellőn az öregek otthonában egy kony­hai tűzhely sütője gyulladt ki, szerencsére személyi sérülés nem történt. A mentőket egy könnyű sé- rüléses balesethez riasztották tegnap: Nyírbátorban sze­mélygépkocsi gyalogost ütött el. Felmentették a polgármestert Megint, s immár harmadszor nincs közigazgatási vezetője Székelynek róság a testületi döntések vég­re nem hajtása és a határoza­tok meg nem tartásából eredő jogtalannak tartott kifizetések­re hivatkozva marasztalta el ítéletében. Fellebbezéssel ugyan élhet, de annak halasztó hatálya nincs felmentésére. Az ítéletet egyébként megfelleb­bezi a Legfelsőbb Bíróságon. A székelyi önkormányzati vál­ság amiatt robbant ki, mert a nyolctagú helyi testületből HIRDETÉS_____________________ öten összefogtak, és szavazat- többségüket kihasználva sorra hozták a lakosság döntő több­ségének nem tetsző határoza­tokat. Távozásra kényszerítet­tek két polgármestert, és a most menesztett harmadikat is ők jelentették fel azzal, hogy döntéseiket nem hajtja végre. Felmondtak a jegyzőnek, az iskolaigazgatónak, a házior­vosnak, az általános iskolát pedig a szomszéd községhez. Nyírtéthez csatolták. Ott mű­ködtették szabálytalanul a hi­vatalt is. A székelyi polgárok sorozatos tüntetésen és alá­írásgyűjtési akciókon követel­ték az „ötök” távozását, majd végül egy viharos testületi ülé­sen le is mondatták őket. Utóbb az öt képviselő úgy nyi­latkozott, kényszer hatására tették lemondó nyilatkozatu­kat, így azt érvénytelennek tartják és maradtak. [ I ABS, KLIMA, 2 LÉGZSÁK, 4 TELI GUMI 3 740 000.-Ft ABSzolút gazdaságos megoldás! különböző ajánlatokat mérlegelve, ismét helye­A népszerűségi listák éllovasa, most ABSzolút sen döntsön.•• verhetetlen téli felszereltséggel kapható. Mindezt AIV1ÍG A KÉSZLET TART! kínáljuk azért, hogy Ön a saras-havas, őszi téli. utakon ne csúszkáljon és még a legzordabb . .... . ÍN \At.^ I oo miit Kvi (, \ K \ \ \ időben is élvezhesse a Carina E ABSzolút biz- /CTOv m , _ tonságát és ABSzolút megbízhatóságát. I Y V,/ I r\ A TOYOTA márkakereskedői segítik önt, hogy a Bízhat a jelben MÁRKAKERESKEDŐK: KOCSIS ÉS TÁRSA Kft. «00 IMA Sieged út 84. Tel/Pn: 06-71521-810 • NÁFRÁD! Kft. 5600 BÉKÉSCSABA Betűnyi út 133. Tel: 0666-324-564 • MATEK TOYOTA 2092 BUDAKESZI. Pítyt út 55. Tel/Yn: 0623651-961 • M3 AUTÓKERESKEDELMI Kft 1142IUDAP1ST, Komáromi út 12. Tel 252-2713 ■ EMIL ERET MAGYARORSZÁG Kft 1149 BUDAPEST, Mogyoródi út 32. Tel: 363-5883 • TOYOTA PBT 1107 BUDAPEST. Síül* II. 20.-22. Tel: 260-1479 • SARURA Kft 1033 BUBAHST. SPSMkerl m1. Tel/fo: 388-2342 • ÚJHELYI AUTÓ Bt 4225 DEBRECEN- JÓZS.V Sientgyúrgyhlvi üt Tel.. 0652-387055 • TOYOTAEGER 3300 ««El, KülaSsor u. 8. Tel: 0636)26400 - AUTOHAUS EOPF Bt 2030 tlD Ercsi üt 19- TeL: 0623-309444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS 9027 «TŐI Pnstfc T. ». 2. Tel.: 0096-325000 - TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kft 0800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Kuni o. 12. Td/Fn: 0602-341028 - HERING AUTÓHÁZ Kft 5100 JÁSZBERÉNY. -VlRykfUi üt Td/Flx 06-57415938 • KOTO AUTÓHÁZ Kft. 7400 KAPOSVÁR. Zöldfa u. 58. Tel.: 06-82-411450 • TOYOTA KARCAG 5300 KARCA«. Eötvös üt ]0. TeL: 06-59-312-588 • TROMF Kft. 0000 DCKUtT, Ladínybend dt I. Tel/Flx: 00-76320027 • M+F JUTÓ Kft 6200 KISKÖRÖS, lisüfc R. 40. Td.: 0676311 106 . NIPPON MOTORS Kft. 3527 MISKOLC. Besenyőt u. 8. Tel/Fax: 06-46-313-258 • I0VÍCS AUTÓHÁZ 2200 MONOK -ks «üt 35 km Tel.: 0629413301 • NAKATO Bt 8800 NA6TKAN1ZSA Eldüsi u. 28. Td.: 0693-316180 • JUK0 Kft 4531 NTfRPAZONY.Sialioksu. 12. Td.: 0042-480040 ■ TROSKA AUTÓHÁZ Kft 762" PÉCS Engel J. u. 1/2. Tel/Pai: 0672-325-553 ■ KAKIK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK Kft 3100 SAL6ÓTAMÁN. Tóslrad Tel/Fax: 0632430040 • TOYOTA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON, Pozsonyi üt 58. Tel: 0699-320060 ■ MOLNÁR AUTÓHÁZ Kft 6723 SZEÍB), Cserzy Mihály o. 18. Tel.: 0662-311-062 ■ SZEVOKO Kft. 7100 SZEKSZÁRD. Ebes u. 2. Tel/Fax: 0674419-190 • AUTÓSZ0LG >000 SZENTENDRE Pannónia n. 1-3. TeL: 0626312-921 • ANGYALÉI Kft 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Kalocsa ül 59. Tel/Fax: 0622-316062 ■ AUTÓFÓKUSZ Kft 9700 SZOMBATHELY. Kőszegi út Tel: 0694-317-451 • AUTÓ GÓBÓIÖS 2800 TATABÁNYA, Kótnyei üt 33. M 0634-337-536 • VÁCZI AUTÓCENTRUM 2600 VÁC, 2 sí. Főút 32. km Tel/Fax: 0627-365630 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM Kft 8200 VESZPRÉM, Budapest üt 72. Tel: 0688427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA Kft 8900 ZALAEGERSZEG, Alsó erdei u. 3/A. Tel/Fax: 0692-316672 Székely (MTI) — Újabb for­dulatot vett az immár két éve tartó székelyi önkormányzati válság. A Megyei Bíróság csü­törtöki hatállyal felmentette tisztségéből a település pol­gármesterét, Somogyi Sándort, így megint nincs helyi köz- igazgatási vezetője a kis köz­ségnek, ahol ebben az önkor­mányzati ciklusban már a har­madik polgármester kénysze­rült idő előtti távozásra. A bí­Diákcsere Nyíregyháza (KM - B. I.) — Régebbi kapcsolatra tett pon­tot csütörtök délután a nyír­egyházi tanárképző főiskola és a Nancy Egyetem. A két intéz­mény között már évek óta együttműködés folyik a kör­nyezetvédelem és a biológia területén. Tegnap szerződés­ben fogalmazták meg a továb­bi közös feladatokat, a lehetsé­ges együttműködési területe­ket. Hamarosan sor kerül a két intézmény diákjainak és taná­rainak cseréjére is. A szerző­dést francia részről Finance és Bonaly professzor írta alá, ma­gyar részről pedig a főiskola vezetősége hitelesítette. I911H -

Next

/
Oldalképek
Tartalom