Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

1997. november 28., péntek HATTER Önbecsülést erősítő közmunkák A foglalkoztatást megoldó településeken csökkent a bűnesetek száma Közmunkaprogram keretében újították meg Nyíregy­háza-Sóstó szennyvízhálózatát Martyn Péter felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — A las­san mögöttünk hagyott esz­tendő a közmunkaprogra­mok zajos sikerének éve is volt megyénkben, ahol több mint ötezer tartós munka- nélküli jutott rövidebb- hosszabb ideig becsületes munkához. Emberi tartást őrző módja ez a juttatások­nak, s persze az sem mellé­kes, hogy elmaradt beruhá­zások, fejlesztések pótlásá­val nagyot léphettek előre ki- sebb-nagyobb közösségek. S ami még fontosabb: a prog­ram jövőre megerősödő anya­gi háttérrel folytatódik. Ami­kor 1996-ban a kormány meg­teremtette a közmunkaprogra­mok intézményi feltételrend­szerét, az elsődleges szempont az volt: nem szabad magukra hagyni az önhibájukon kívül munka nélkül maradókat, s minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, hogy a kényszerű tétlenség tartós ál­lapottá váljon. Anyagi, erkölcsi haszon Tavaly, az indulás évében 1 milliárd forintból gazdálko­dott az Országos Közmunka- tanács Hivatala {OKH), idén már 4 milliárd forint állt ren­delkezésre. Ebből országszer­te 20 ezer tartós munkanélküli foglalkoztatását sikerült meg­oldani 4-6, esetenként 8 hóna­pos időtartamra egy olyan programmal, amelyben ha­zánk minden harmadik telepü­lése érintett — jelentette be legutóbbi látogatása alkalmá­val Nyíregyházán Halmos Csaba államtitkár, az OKH el­nöke. Az államtitkár megyei összegzéssel is szolgált: a tá­mogatás országos keretéből 1.2 milliárd forint jutott szű- kebb hazánkba, s ennek egy­formán vannak sajnálatos és örvendetes okai. Mert ugyan ki örül annak, hogy megyénk­ben a legkedvezőtlenebb a munkaerőpiaci helyzet, ami az egyik fő szempont volt a tá­mogatás megítélésénél. Ugyanakkor elismeréssel lehet szólni a profi módon elkészí­tett pályázatokról, s arról, hogy a jó ügy érdekében zseb­be nyúlt a megye is, és saját forrásait jól illesztette a köz­ponti támogatáshoz, annak céljaihoz — indokolta a me­gye részesedését Halmos Csa­ba. A közmunka hozama anyagi és erkölcsi mércével egyaránt jól mérhető: több milliárdos beruházás indult el és ért rész­ben véget megyeszerte, köz­épületek újultak meg, szenny­vízhálózatok épültek, szilárd- hulladék-lerakó telepeket ala­kítottak ki, önkormányzati tu­lajdonban lévő utakat hoztak rendbe, csapadékvíz-elvezető csatornákat tisztítottak ki a si­keres pályázók. S azt is az érintett települések vezetői mondták el, hogy ahol munkát kaptak az emberek, ott csök­kent a bűnesetek száma, s vál­tozott az emberek gondolko­dása. Nem csoda, ha a közmunká­sok foglalkoztatására szánt ke­ret négy-ötszörösére mutatko­zik igény, idén például a 4 mil­liárd forintra 16 milliárd forin­tos kérelem érkezett. Ezért jó hír, hogy jövőre 5,7 milliárd forintból oszthat majd támo­gatást az OKH, ahol 1998-ban 30 ezer munkanélküli idősza­kos foglalkoztatásában bíz­nak. További foglalkoztatás A hivatal november 5-én köz­zétette a jövő évre szóló pályá­zati felhívását, amely az idei feltételrendszerhez képest tar­talmaz néhány új elemet. Ezek egyike a központi erdősítési program, melyre a Közmunka- tanács 2,7 milliárd forintos tá­mogatást szán. Ez egy hároméves ciklust felölelő terv, amely új erdők telepítését, régiek felújítását, ápolását célozza meg. A pá­lyamunkák bírálatánál nem tit­koltan előnyben részesítik azt az elképzelést, amely a prog­ram befejeztével továbbra is foglalkoztatja a munkanélküli­eket. A szomszédos Hajdú-Bihar megyében például nagyon jó eredményeket értek el e téren, támogatás nélkül is minden második közmunkásnak talál­tak valamilyen munkát. Ma­rad viszont a legalább 100 tar­tós munkanélküli foglalkozta­tásának követelménye, ami nagyon sok kistelepülés szá­mára teljesíthetetlen feltétel. De az itt élőknek sem kell le­mondaniuk a ségítségről, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ta­nács ismét összegyűjti a pályá­zatokat, s azokat összevontan továbbítja az OKH-hoz. Az el­ső forduló témái iránt érdeklő­dőknek még az előttünk álló hétvégén fel kell tenniük az „i”-re a pontot, mert a Megyei Fejlesztési Ügynökségen de­cember 1., azaz hétfő 16 óráig (szigorú pontossággal) fogad­ják a pályázatokat. Önálló pályázók Mint az élet minden területén, itt is versenyhelyzet alakult ki, s bár ebben az évben megyénk gyorsaságával is szerzett némi előnyt, most már országszerte feszült figyelem kíséri a köz­munkaprogramot. Persze van­nak olyan települések is, ame­lyek önállóan, vagy néhány szomszédos várossaí, község­gel összefogva önállóan pá­lyáznak és nyernek. így épül jelenleg Szakoly- ban az elavult szeméttelepeket felváltó hulladéklerakó, ahová a kommunális hulladékot nyolc település hordhatja majd legalább Í5 éven át. Máshol a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságok miatt a közmunka a le­hető legjobb megoldás a helyi problémákra. Nyírlugos kör­nyékén például a földek ter­mőképessége annyira gyenge, hogy azon az akácon és a nyá­ron kívül nem igen él meg más növénykultúra. A támogatással megindított program hozzásegítette a helyi vezetést, hogy segély helyett rendes bért adjon a munkanél­külieknek, miközben több száz hektárnyi erdővel gyara­podott az önkormányzat va­gyona. Ekkora terület gondo­zása, ápolása már állandó munkalehetőséget nyújt. Jó és követendő példa akad tehát bőven, ezek lemásolása most nem szégyen, sőt, kötelező. edves barátaim, tisz- telt választópolgárok! Minden okunk meg­van arra, hogy optimisták le­gyünk. Hiszen hol vannak már azok a hírhedt fekete vona­tok, amelyek Szabolcsból in­dultak hétfő hajnalban és vit­ték a munkások tömegeit a főváros felé, majd szállítot­ták haza péntek délutánon­ként a jól megérdemelt pihe­nésre az asszonyhoz, gyere­kekhez. Csak az idősebbek emléke­zetében élnek már ezek a pá- linkaszagú, és jó hangulatú szerelvények, melyek zsúfo­lásig megtelve robogtak át fél Magyarországon és hoz­ták a kultúrát, a megélhetést biztosító fizetést, közvetítet­ték a civilizációt a végeken. „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mozgólép­cső.” Induláskor már egy sö­rösüveget sem lehetett leejte­ni, mégis az utazóközönség állandó mozgásban volt a büfékocsi felé, a kézitusában a szabadságos katonák vol­tak a legjobbak. Ma már ezek a vagonok a munkásmozgalom múzeumá­ban lehetnek felhasogatott műbőr üléseikkel, becsukha- tatlan ablakaikkal. A mun­kásmozgalomnak vége—ott­hon ülnek a néhai dolgozók, várják a nyugati tőkét, de legalább a postást, mikor hozza már a nyugdíjat. A csöndes beszélgetések nem zavarnak, alig artikulálód­nak a különvélemények, azok is sajátosan: pszeudó-peri- petrosz — mondja egy épí­tész növendék... És a tákosi mezítlábas Notre Dame? Hajjaj, hófehér vonat... Napjainkban már a hófe­hér vonatok járnak ugyane­zen a vonalakon: Inter Cityk. Viszik az ingázó diákokat, Szabolcs színe-virágát az egyetemekre, főiskolákra, a tudás fellegváraiba. Induláskor a kerítésszag­gató szilvapálinka helyett az utasok meghúznak egy bú­csúcsókot, és elvannak vele egy hétig is. Itt több IKU-ja van egy-egy diáknak, mint amennyi régen egy vagonnyi utasnak együttvéve volt, és még fér a fejükbe. Hamar elő is kerülnek a tankönyvek, jegyzetek—a kocsi egy-kettő könyvtári olvasóteremmé változik. Az egyik asztalnál ultizás helyett szópókert játszanak, a másiknál sakkoznak, a har­madiknál a tételekkel kár­tyáznak próbavizsgát tartva. hallatszik az ellenvélemény — szóval ezek is anyáznak, de csak így. Egy felcsattanó: a Te Kirkegardod — jelzi, hogy valaki nem bírt az ide­geivel, de különben minden disztingvált, csendes, kultu­rált. Ha felriad álmából egy elbóbiskoló matematikus a nemrég megtanult levezetést motyogja el magában hirte­len, hogy emlékszik-e még rá. Sok utas fülén fülhallga­tóval, magnót hallgat, az egyikből Brahms muzsikája csendül ki, a másikból egy archaikus népi dallam. Az egyik sarokban egy látható­an szójacsírán nevelkedett fiú angol folyóiratot olvas­gat, a másikban két fittnes- klubban bámult szőke lány német keresztrejtvényt fejt játszi könnyedséggel. Talán csak egy elegáns üz­letember lóg ki a sorból, de csak a kora miatt, mert az is szorgalmasan dolgozik, tás­kakomputerén valami szerző­dést gépel, aztán eléggé el nem ítélhető módon mobilte­lefonján valami váltságdíjról beszél csecsen üzletfelével. Szóval mindenki teszi a dolgát, a hófehér vonat szá­guld, és nemsokára közli a bemondó három nyelven a főváros közeledtét, amit az utasok mindannyiszor érte­nek. Valaki szórakozásból el­mondja még latinul is, hátha utazik a kocsiban valaki élő klasszikus és nehogy a vona- tonr maradjon. És ez így megy hétről hét­re, amíg ki-ki diplomát nem kap, és végzettségének meg­felelő állást. Ez a vonat már felzárkózott Európához, ezek a fiúk már megérkeznek oda. Y~i s én azt gondolom ked­i-j vés választóim, hogy 1—J az nem áll messze a valóságtól, és éppen ezért bátran ki merem jelenteni, mi több, biztos vagyok benne, hogy az ezredfordulóra, vagy talán még előbb is — ezek a fiatalok vissza is utaznak oda, ahonnan elindultak. Ami nem üzlet A téma arról jutott eszembe, hogy a minap egy ta­nácskozáson elhangzott: több ezer civil szervezet ügyködik hazánkban az ifjúság érdekében. Majd másnap megyénk társadalmi szervezeteit próbálták ráven­ni arra, hogy vegyenek részt egy bizonytalan kimenetelű, értelmű, hasznú világbanki hatásvizsgálatban. A viszony­lag nagy civil szféra megléte egyébként jó jel, bár a ma­gyar polgárosodásnak ez egy kissé talán korai megnyilvá­nulása. S nem is biztos, hogy pusztán erről az örömről van szó. A nonprofit szektorba különben beletartozik minden, ami nem üzlet, ami nem önkormányzat és nem család. Felesleges párhuzamosságok is akadnak a rendszerben, s ahogy tapasztalom, mivel kevés a főleg pályázati jellegű forrás, azért a kevésért olykor ádáz harcot folytatnak, s a legritkább esetben hajlandóak a szervezetek az együttmű­ködésre. Holott ez különösen a szociális, karitatív ágazat­ban fölöttébb szükséges volna. A nonprofit világon belül vannak olyanok is, amelyek nem kifejezetten ártalmatlan tevékenységet űznek. Ahogy akadnak valóban független, általában szegény és alig ész­revehető közösségek is. Az eredeti cél is megvalósul, hi­szen többségük átvállal az államtól súlyos terheket, de nem egyet a gazdasági élethez szoros, bár kusza szálak fűznek. Különösen az alapítványokat övezi mifelénk gya­nakvás, hiszen az utóbbi években jó pár leleplezésnek le­hettünk tanúi. Az alapítványok ugyanis a legalkalmasab­bak a pénzdugdosáshoz, újraelosztáshoz, a tisztára mosás­hoz. Ezek a leglegönzetlenebbek különben... Sok magát ellenszenvesnek ítélő cég alapítványt hoz létre valamely közcél érdekében, hogy magát jobb színben tűntesse fel. Úgyhogy a jótékonykodást — tisztelet az őszinte, jó­szándékú kivételeknek — talán nem ártana nagyobb társa­dalmi kontroll alá venni. Mint ahogy azt sem ártana el­lenőrizni. milyen típusú profit „csordogál” a nonprofitok- tól... teszem azt a pártokhoz. Szőke Judit ................................. —| Lapot 19-re A napokban megjelent elemzés alapján hazánkban a cégek kétharmada családi vállalkozásként jött létre és működik, a vállalkozások egyharmada viszont az induláshoz szükséges tőkével nem rendelkezett, alapí­tóik úgymond a 19-re egy újabb lapot húztak, vagyis koc­káztattak. Mi lesz utóbbiak sorsa, mennyi a túlélési esélyük, mi­lyen reményük van valamilyen forrást összekaparni műkö­désükhöz? Ha valamelyik fogadási irodát választanánk tippadásra, akkor talán egy az öthöz arányban lehetne rá­juk voksolni. Egy életképes, a piacon megkapaszkodó, jól prosperáló cégre öt olyan jut, ami a vegetálás útjára lép, az alapítók és a hozzájuk kapcsolódó családtagok napi lét- fenntartásához szükséges bevételt képes produkálni, ahol az előbbre lépésre minimális az esély. Az indok a szoká­sos: kényszervállalkozók, nincs szakértelem, fedezet, megfelelő tőkeháttér, így egy-egy jó ötlet, találmány, el­képzelés megvalósításának forgatókönyve a fiók mélyére kerül. Az ilyen vállalkozások számára ajánlják a kockázati tő­kebefektetést, amit a legtöbb pénzügyi szakember a követ­kezőképpen jellemez: nagy hozammal kecsegtet, ugyanak­kor a pénzintézetek mégsem merik kockáztató milliókkal segíteni az effajta ötletek kiagyalóit. A miértre egy mondat a válasz: ekkora rizikót nem vállalhat a pénzintézet, hiszen sokszor nemcsak a gazdasági, hanem esetleg a műszaki kockázatát is fel kell vállalni a zsebét megnyitó tőketársa­ságnak. A Magyar Fejlesztési Bank szerdai konferenciáján pedig elhangzott, a kockázati tőketársaságokról szóló tör­vényt várhatóan a parlament mielőbb elfogadja, ami egy­fajta lendületet adhat a honi vállalkozások jelentős részé­nek. Azt senki nem állítja, hogy valamennyi kockázati tő­kebefektetés tuti tippet és középtávon megtérülő invesztí­ciót jelent, de a fennt említett arány ilyen esetben megfor­dulhat: öt kedvező üzletmenetre juthat egy, utóbbi veszte­ségét viszont bőven kompenzálja a másik öt. Erre az Újvi­lág a példa. Máthé Csaba Szöveg nélkül Ferter János rajza ^ Ifftilcsar Attila tárcái a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom