Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-25 / 275. szám

1997. november 25., kedd MINDENFELŐL Kelet-Magyarország 9 □ Tíz hónap, tíz százalék Október végéig 389 836 bűncselekmény vált is­mertté, ami tíz százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában volt — derül ki a Belügymi­nisztérium Adatfeldolgozó Hivatalának legfrissebb je­lentéséből. Az év első tíz hónapjában 100 ezer la­kosra 3832 bűncselekmény jutott, 350-nel több, mint egy évvel korábban. Buda­pesten ez 5717 bűncselek­ményt jelent, míg Vas, Nógrád és Borsod megyé­ben 3000-nél kevesebbet 100 ezer lakosra vetítve. Otthon fogyatékosoknak Családotthonos átalakulás előtt a nagydobosi Perényi-kastély Nagydobos (M. K.) — A Pe- rényi-kastélyban ma megyei intézményként a megye kü­lönböző településeiről érkezett gyerekek élnek. Mint Juha Pál, a Perényi Péter Általános Iskola igazgatója elmondta, a község befogadta a gyereke­ket, s nevelőket egyaránt. Ezek a más gyerekek, akik nem tehetnek arról, hogy fo­gyatékosnak születtek, sőt, más fogyatékossággal is súj­tott gyerekek, akik igyekeznek jól beilleszkedni a község vér­keringésébe. Közlekednek az utcán, vásárolnak a postán. Elmondják a falubeliek, hogy tisztelettudóak, érdek­lődnek a Perényi-kastély kis lakói. A november elején élet­be lépett gyermekvédelmi tör­vény a családotthonos, gyer­mekotthonos nevelést tartja eredményesnek. Mintegy olyan családmodellt adva az ott nevelkedő gyermekeknek, hogy megtanulják, mi az apa, mi az anya szerepe, s mi a test­vérek joga, kötelessége. A tör­vény azonban maximálja a gyermekotthonok létszámát. Ez óriási előrelépés. E szerint negyvennél nem nagyobb az a gyermeklétszám, amennyit konfliktusok nélkül lehet ered­ményesen együtt nevelni. Nagydobos szempontjából ez azt jelenti, hogy 35 gyerek ne­velésére lesz itt lehetőség. Szolgálati lakásokat alakítot­tak ki, ami már egy lépés a családotthonok felé. Nagyon sokat jelent, hogy rendszere­sen élnek a különböző pályá­zati lehetőségekkel. Balogh József polgármester elismeréssel szólt a Perényi kastélybeliek szakmai munká­járól is, hiszen országos verse­nyen lettek győztesek, s egy­ben jogot kaptak a következő országos verseny rendezésére. Ez Nagydobos életében is na­gyon jelentős. Az új közokta­tási törvény szellemében, az új NAT-nak megfelelően elké­szült az új iskola komplex ki­vitelezési terve. Tíz osztályos­ra tervezve, speciális szakis­kola lesz. Az itteniekre gondolva egyedülálló terápiás lehetősé­get is kialakítanak. A klasszicista eklektikus stí­lusban épült kastély ma közép­súlyos fokban sérült gyerme­kek otthona. Igazi otthonnak nevezhető a nagydobosi iskola és diákotthon. Ugyanis 1994- ben 30 millió forintos felújí­tással teljesen megszépült, megújult. Speciális gyermek­szobákat alakítottak ki. Ebbe az intézménybe a tanulási ké­pességet vizsgáló bizottság ja­vaslata alapján kerülhetnek be a középsúlyos fokban sérült gyermekek. A hetven férőhe­lyen jelenleg mintegy száz gyerekkel foglalkoznak, het­venen laknak itt, a többiek ma­gántanulók, illetve bejárnak a környező településekről. Pályaválasztók Az elkövetkező napokban, hetek­ben megyénk mintegy 8000, e tanévben végző nyolcadikosa számára a legfontosabb kérdés, melyre választ keres: hol, merre, milyen szakmában, melyik közép­iskolában folytassa további tanul­mányait. Az iskolák sorra-rendre szervezik a nyílt napokat, a szakmai bemutatókat a szülői Óriás­patkányok Santiago (MTI) — Óriás­patkányok tűntek fel Chi­lében a főváros, Santiago környékén. Egy helyi kör­nyezetvédő csoport beje­lentése szerint a hatalmas méretű, mintegy hatvan centiméter hosszú rágcsá­lók baromfiudvarokat tá­madtak meg Santiago egyik elővárosában, még­hozzá olyan vadsággal, hogy az még a parasztokat is megdöbbentette. A Reuters brit hírügy­nökség jelentése idézi a környezetvédő szervezet vezetőjét, Mauricio Barra- zát, aki szerint a „mutáns” patkányok valószínűleg hormontakarmánnyal ete­tett baromfik ürülékét fo­gyasztva nőttek ilyen ha­talmasra. Barraza egyéb­ként úgy tudja, hogy a rág­csálók a Santiagói átszelő szennyezett vizű folyó, a Mapocho homokzátonyai­ba fúrt vájatokbán élnek. Castro, a milliárdos A forradalmat jól kamatoztatta Fidel Castro magánvagyo­na megközelíti a másfél milliárd dollárt — derült ki a Cuba, Reporte Económi- co című Puerto-Ricó-i kiad­ványból, amely Castro egyik bizalmas emberének nemzetközi, gazdasági és pénzügyi szakemberének, a nemrég külföldre disszidált Jesús Femándeznek az el­mondásán alapul. A hírt — amelyet megerősít az ame­rikai Forbes előző, hasonló híre — a spanyol ABC va­sárnapi száma közölte, San Juan de Puerto Ricó-i tudó­sítójának jelentésére hivat­kozva. Az ABC szerint Castro közvetlenül a forradalom győzelme, tehát 1959 után kezdte megalapozni vagyo­nát, elsősorban olyan nagy- birtokosoktól kapott ado­mányokból, akik így akar­ták elkerülni földjeik álla­mosítását. Később a Szov­jetunióból érkező olajszál­kezdett az ügyben. Castro egyébként akkor Laguardia mellett más magas rangú katonatiszteket és belügy­minisztériumi alkalmazot­takat is kivégeztetett, köz­tük Abrahantes belügymi­nisztert is, aki támogatta Gorbacsovot és Kubában is bevezetendőnek vélte a pe­resztrojkát. Kiderült, hogy a kubai vezető minden fontosabb állami szerződésből sze­mélyes hasznot húz. Magá­nak követeli például a ku­bai bankok és a Cimex (a kubai export-import válla­lat) bevételének egy részét, a turisztikai vállalatok nye­reségének egy százalékát, a külföldre eladott dohány-, kávé-, citrusféléket tartal­mazó és egyéb szállítmá­nyok utáni nyereség egy ré­szét, valamint a dollárbevé­tellel számoló kubai üzlet- hálózat bevételének bizo­nyos százalékát. Castro Fidel Castro, a dollármilliárdos Archív, AP-felvétel lítmányok egy része is Castro magánvagyonát gyarapította, valamint a Departamento de Moneda Convertible (Konvertibilis Pénzosztály) bevételének egy százaléka is. Ezt, az MC rövidítéssel, ismert szervezetet a kubaiak csak „Marihuana és Cocaina” néven emlegették, mivel az a marihuána- és kokainke­reskedelemből származó összegek tisztára mosására szolgált. Az MC vezetőjét, Patricio Laguardiát Castro 1989-ben kivégeztette, megvádolva őt kábítószer­kereskedelemmel, mivel az amerikai kábítószerellenes szerv, a DEA vizsgálatot személyes vagyonát gyara­pítja a Palacio de Conven- ciones kongresszusi palota bérleti díjának egy része és az állami szervezeteknek adott, személyes kölcsönök 10 százalékos kamata is. Fi­del a Havanna Club rumot előállító szeszgyárnak a francia Pemaud-Ricard ré­szére történő eladása után is kapott jutalékot, és az évi bevétel egy része is őt illeti. A külföldi részesedéssel dolgozó kubai vállalatok munkásainak bérét dollár­ban kapja meg és kubai pezóban fizeti ki; a munká­sok minden 100 dollárból 5 pezót kapnak, a többi Cast- róé. Kisvárda az Interneten Kisvárda (V. P.) — Az In­ternet apró szegletében, egy kisvárdai fiatalember, Sza­bados László és segítőkész húga munkájának köszön­hetően létrejött a kisvárdai anziksz. Ők ketten megpróbál­ták szülővárosukat mások­kal is megismertetni a vi­lágban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye harmadik legna­gyobb városa Kisvárda. Ez a terület már az őskorban lakott volt, legalábbis a ré­gészeti leletek szerint. A város nevezetességei közé tartozik a gótikus és reneszánsz vár, amely az egykori mocsárvár helyére épült a XV. században. Az évente megrendezett Határontúli Magyarok Színházi Fesztiváljának, il­letve a Várszínházi Esték­nek köszönhetően már so­kat hallhattunk a Rétköz fő­városáról, Kisvárdáról. A sok kulturális cseme­gén és fényképeken kívül például egy térképet is ta­lálhatunk a városról. Ter­mészetesen olvashatunk más híres emberekről is, na és meg lehet tudni azt is, hogy a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban ta­nult Farkas Bertalan a híres magyar űrhajós. Ez az anyag, mely sok fá­radságos és kutatómunka, könyvtár és múzeum anya­gának áttekintése után most már az Interneten is olvas­ható, bárhol a világon. A kisvárdai anziksz a: www.sch.bme.hu/~lao- us/kisvarda-cím alatt olvas­ható és látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom