Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-25 / 275. szám
1997. november 25., kedd HATTER 3 Arany a beregszászi hegyen A magyarországi környezetvédők is félnek, hogy tönkremegy a Tisza Balogh Géza Tiszakóród (KM) — Ha az ember Szatmárnak haladván megáll a tunyogmatolcsi Szamos-hídon, vagy a sonká- di Túr-hídon, lenyűgöző látvány fogadja. Félkaréjban a marmarosi bércek, előttük meg a nagyszőllősi, beregszászi hegyek. Egy idő óta azonban a szatmáriak a rosszat is látni vélik odaát, mert úgy tudják, aranybányát akarnak nyitni a Beregszász melletti muzsalyi hegyben. Attól pedig az isten mentse meg az itt élőt... Ugyan már, legyinthet a kedves olvasó, még hogy arany a muzsalyi hegyben. Legfeljebb a hegyen, s legfeljebb folyékony formában. Mert a benei, muzsalyi hegyen termett bor vetekszik a tokajival, a magyar világban azt itta a fél Be- reg, s a fél Szatmár, Namény- tó.l Tivadaron át Szatmárcse- kéig. A Tiszából is mosták Pedig nem is olyan nagy szenzáció az arany a Felső-Tisza vidékén. A középkorban igen fontos aranylelőhelyként tartották számon a folyót, a só mellett ez volt a legjobban fizető föld adta ajándék. De okoskodhat másképp is az olvasó: még ha aranyat is találtak volna odaát, miért fáj nekünk a szomszéd szerencséje. Örüljünk, hogy boldogulnak ők is, s nem kell a magyar- országi KGST-piacokon dideregniük az olcsó gumicsizmák, bugyogók, nejlonkötények mellett, hogy így egészítsék ki a nyugdíjat, a havonta csökkenő értékű fizetést. Ne sajnáljuk hát tőlük azt a kis gazdagságot. Dehogy sajnáljuk, bár aranyból lenne az egész hegy, felelhetik erre az aggódók. Ám ha megnyitják a bányát, félő, hogy azt megsínylik az emberek Magyarországon is. Nem csak a környezetvédők, de a túloldali terepviszonyokat ismerők körében is egyre többen félnek attól, hogy a bányászat során keletkezezett szennyvíz így vagy úgy a Tiszába is eljut. Azt mondják, a kibányászott anyagot különféle vegyi eljárásoknak vetik alá, s a mosóié vagy a Vérkébe, vagy a Borzsába jut. Ha Nagy kincs a Tisza, meg kell óvnunk pedig eljut a Borzsába, akkor a Tisza minősége Tiszakóródtól lefelé erősen leromolhat. Márpedig ennek a vidéknek a szakemberek óriási idegenforgalmi jövőt jósolnak, megalapozott vélemények szerint Zemplén és a Felső-Tisza vidéke tíz éven belül utoléri a Balaton turistaforgalmát. Tiltakoztak a lakók Tönkreteheti-e vajon ezt az óriási lehetőséget Ukrajna, egyáltalán hol tart az aranybányászat ügye? — kérdezik újabban mind többen lapunktól is. Nos. megnyugtathatjuk az aggodalmaskodókat, úgy tűnik, nem kell — legalább is egyelőre — tartanunk a szennyezéstől. Ukrajnában valóban tervbe vették az ország aranykészleteinek kitermelését, Nagymuzsaly is köztük van. Az aranykitermelésre három technológiai javaslat készült a környezeti hatásvizsgálattal együtt. A három javaslatból az első kettő komplett technológiára vonatkozott, a harmadik pedig csak a kitermelést és az érc előkészítését célozta meg. Az első két technológia magában foglalja az érc kitermelését, előkészítését, dúsítását, feldolgozását s a késztermék előállítását. E technológiai lánc során jelentős mennyiségű — többek között cianid-tartalmú — anyag marad vissza, mely komolyan veszélyeztetheti a felszíni és a felszín alatti vízkészletet. A környezeti hatásvizsgálat kimutatta, hogy a környezetvédelem érdekében nagy kapacitású zagytárolók, hulladéktárolók építése is szükséges. Mivel e két verzió magasabb feldolgozottsági fokot biztosít, ezek nyújtják a legnagyobb gazdasági előnyöket. Ennek ellenére elsősorban a környezetvédők és a környéken lakók erőteljes tiltakozása eredményeképpen sikerült elérni, hogy a kedvezőtlen hatások miatt e két variációt elvessék. A harmadik változatban csak érckitermelést és fizikai ércelőkészítést terveztek. Ennek során lisztté aprítás, mosás, és egyéb — kémiai beavatkozás nélküli — eljárás történik, melynek hatása elhaElek Emil felvétele nyagolható. Ezt az őrleményt mint félterméket adják tovább, és a teljes feldolgozás már meglévő üzemekben történik. Nincs pénz A keletkező maradékanyagot felhagyott bányaüregek rekultivációjára hasznosítják. Ezt a verziót mind az illetékes minisztérium, mind a területi szervek elfogadták. A terv tehát elméletileg megvalósítható. Hogy aztán ebből mikor lesz valami, ma még senki sem tudja. Az ukrajnai környezetvédő szakemberektől szerzett információk szerint még e harmadik verzió végrehajtása is csak fikció. A közeljövőben nemigen kerül rá sor, hiányzik a beruházáshoz szükséges pénz. De létezik egy másik biztosíték is. Ugyan még nem ratifikálták, de az ukránok is aláírták az espoo-i egyezményt, amely az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatával foglalkozik. Ez pedig jelentős mértékben csökkenti a vétlen fél kiszolgáltatottságát. .^.-1»v -v >< \ Györke László tárcája «hü A z eset megtörtént. Nemrég, itt, közelünkben. Nevek és konkrét helyszín azonban nem szerepel alább azon egyszerű okból kifolyólag, hogy sem a sértett, sem a sértő nem vállalja a nyilvános szereplést. A sértett viszont úgy véli, mindaz, ami vele történt, ér annyit, talán mások okulására is, hogy nyilvánosságra kerüljön. — A recepción dolgoztam. Még októberben történt, hogy egy számomra ismeretlen valaki, talán egy besurranó —kihasználva azt a röpke időt, míg másutt volt dolgom — ellopta táskámat egyhavi fizetésemmel együtt. Sőt, hogy még nagyobb legyen a bosszúságom, elvitt a pénztárból is egy kisebb összeget. Persze, rettenetesen bosz- szantott a dolog, hisz nem elég, hogy egy hónapig ingyen dolgoztam, még fizetnem is kell. Feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen. Nem történt semmi. A tulajdonos nagylelkű volt, a pénztárból elemeit összeget végül is elengedte, azt legalább nem kellett megfizetnem. Viszont az eset után nem volt A pofon maradásom. Bármit csináltam, semmi sem volt jó. Egy szép napon azt a feladatot kaptam, hogy tanítsam be az egyik lányt. A dolog egyértelmű volt számomra: innen mennem kell, mert hamarosan úgyis kirúgnak. Munka- szerződésem nem volt, semmiféle végkielégítésre nem számíthattam. Közöltem hát a tulajjal, hogy elmegyek, felmondok. — Érdekes volt a reakció, azt mondta: maradjak. Hanem a légkör nem változott: továbbra is éreztették velem, hogy nem kedvelnek igazán. Ezt sajátos módon adta tudtomra a tulajdonos: mindenbe belekötött. Egyértelmű volt számomra, hogy előbb- utóbb el fognak küldeni, tehát új munkahely után néztem. Szerencsére kaptam is, s úgy döntöttem: most már véglegesen felmondok. Barátaim figyelmeztettek: előbb vegyem fel a fizetésemet, aztán közöljem a szándékomat. — Elvileg 5-én lett volna fizetésnap, de kértem, hogy előző hó 31-én megkaphassam. Hallgattam a tanácsra, és előbb felvettem a béremet. A tulajdonos még figyelmeztetett is, hogy jól tegyem el, nehogy úgy járjak, mint a múltkor. Én neki is szót fogadtam, és jól eltettem a pénzt a nadrágom farzsebébe. Miután már biztonságban éreztem a fizetésemet, eljött a nagy perc, amikor bejelentettem: felmondok és döntésem végleges. Jó, mondta a tulaj, de jövő héten még jöjjek be, mert az utódomat be kellene tanítani. Mondom: már munkába állok harmadikától az új helyemen, nem kezdhetem azzal, hogy be se megyek. Akkor adjam vissza a fizetésemet, mondta, majd a szokott időben, 5-én megkapom. Eszembe jutott, mit tanácsoltak, és azt mondtam: nem adom. Nem is adtam. Még szerencse, hogy éppen az ő tanácsára tettem el jól a pénzt.-m-~f kkor következett be, J-y amire legrosszabb ál- M—J momban sem gondoltam: a tulaj elkezdte ránci- gálni a táskámat, dzsekimet, sőt, kaptam egy pofont is, majd csapkodta a hátamat, meg amimet ért, egészen addig, míg ki nem penderültem az utcára. Akinek nem blúza, ne vegye magára. ■Miaüd,ran Bakonyi gyakorlat T íz évvel ezelőtt — mint utóbb kiderült — a Bakony felé vitt ä katonavonat. Mert több század magammal akkor még nem sejtettük, hogy a Balaton északi részén ütjük fel harcálláspontunkat. Közvetlen parancsnokaink is csak találgatták az útirányt. Aztán kora este a vakvágányra tolt szerelvényből átkászálódtunk a katonai járművekbe, és sötét este volt, mire ágyba kerültünk, pontosabban hálózsákba. Reggel derült ki: egy erdő szélén táboroztunk le. A bükkös beárnyékolta a tábort, ki láthattunk, de be senki sem. Jutott eszembe az évtizedes emlék, amikor hallottam: kétezer holland katona tíznapos gyakorlatra érkezett hazánkba, a Bakonyba, s november 26-án ér véget a haditorna. Mi sem, de hozzátartozóink sem tudták hová visznek bennünket, meddig maradunk, egyáltalán mit csinálunk. Ezzel szemben most, a NATO-népszavazás után közvetlenül már külföldi hadsereg katonái gyakorlatoznak hazánkban, talán éppen ott, abban az erdőben, ahol a Magyar Néphadsereg alakulatai korábban. Értem én, egy sikeres magyar-holland katonai béke- fenntartó gyakorlat is közelebb viszi Magyarországot a NATO-hoz. Ez a gyakorlat ugyanakkor anyagi hasznot is hoz. A Griff Rapszódia elnevezésű hadgyakorlatért bérleti díjként és a szolgáltatásokért 3 millió dollárt hagynak itt a hollandok, amelynek egy részét szétosztják az érintett önkormányzatok között. A külföldi érdeklődés egyébként igen nagy a Bakony iránt. Az idén szlovén és olasz katonák is voltak a központi lőtéren, jövőre pedig már most ki- tehetik a megtelt táblát. Mai ésszel, tíz évvel ezelőtti fejjel, irigylem a holland katonákat. A saját laktanyájukban felkészítették őket a gyakorlatra, megkeresték a térképen Magyarországot, a Bakonyt, s otthon elmondták szeretteiknek, most ugyan elutaznak egy kicsit gyakorlatozni, de ne izguljanak, mindössze tíz nap az egész. Szerdán befejezik, péntekre pedig otthon is lesznek. Ma már nálunk is így zajlik egy gyakorlat. Emberségesen, a kor követelményeinek megfelelően. Vagyis: katonásan. Sipos Béla Mélyek a gyökereink Ferter János rajza Csábító iskolák A kik valamennyire figyelemmel kísérik a középiskolák beiskolázási tevékenységét, azok mostanában elégedetten vehetik tudomásul, hogy megmozdult valami. Igaz, már néhány éve véget ért a kényelmesség időszaka, mert egyre csökken a felvehető gyerekek száma, így a középfokú intézmények rákényszerültek egy kis dinamizmusra. Miről is van szó? Nincs mese, el kell csábítani a gyerekeket. Mégpedig megalapozott ígéretekkel, mert nem lehet bármit mondani. Meg kell mutatni, hogy mit nyújt az intézmény, milyen lehetőségek vannak a nebulók előtt. Nemcsak a belépéskor várható követelményeket kell megismertetni, hanem arról is nyíltan kell beszélni, hogy milyen esélyeket tud kínálni az intézmény, ha a leendő tanulók komolyan akarják venni a jövendő pályára való felkészülést. Az iskolai nyílt napok, amikor a nyolcadikosok ellepik a középiskolákat, nem valamiféle kirakatrendezvények, mert a fiatal szemek hamar észrevennék a sandasá- got. Ilyenkor arra kényszerülnek az intézmények, hogy számbavegyék, mit képesek nyújtani szakmai szempontból, emberségből, otthonosságból. Mert remélhetőleg nemcsak az lesz fontos, hogy csiszolt agyú tizenéves hagyja el az iskolapadot, hanem az is, hogy kulturált, a megváltozott körülmények között viszonylag gyorsan tájékozódó diák lépjen ki az életbe. Az iskolák tudják, hogy az Internet nem helyettesítheti az emberséges szaktanárt meg a szülői ház és az iskola harmonikus kapcsolatát sem. Ott születnek igazán jó eredmények, ahol valóban partneri viszonyt sikerül kialakítani. A pályaválasztási rendezvények elmúltával aztán összedugják a fejüket otthon az érintettek, s tapasztalataik, benyomásaik alapján eldöntik: mi is legyen a továbbiakban. Fontos döntés lesz. Kétszeresen is. Egyrészt jóval megalapozottabb, mint korábban, amikor csak a középiskolában derült ki, hogy voltaképpen nem is oda akart jelentkezni a diák. Másrészt a nyolcadikos kisdiák is átérezheti a döntés felelősségét, azt, hogy sorsának alakításában kíváncsiak az ő véleményére is. Nagy István Attila