Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-13 / 265. szám
KisKelet 1997. november 13., csütörtök Könyv készült a könnyezésről Gávavencsellő (KM) — A közelmúltban látott napvilágot a Hajdúdorogi Görög Katolikus Püspöki Levéltár gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Beime László tollából egy igen kitűnő kötet Az Istenszülő pócsi kegyképének csodatévő könnyezése 1696. november 4-december 8. címmel. Eddig is jelent már meg írásos munka a pócsi kegykép könnyezésével kapcsolatban, Beime László könyve azonban tágabb horizontból, történelmi szemléletből (a szerző okleveles történelem tanár is) levéltári források felhasználásával dolgozza föl a máriapócsi kegykép könnyezésének jelentőségét. Történelmi és teológiai áttekintést szeretnék nyújtani — írja a szerző az előszóban. A szép kiállítású, gondosan szerkesztett kötetben megelevenedik előttünk az egyszerű deszkára festett kép születésének, könnyezésének, Bécsbe való szállításának eddigiekben is ismert históriája, Beime László munkája azonban egyedülálló abban, hogy mindezeket forrásmunkákkal kiegészítve első ízben tárja a nagyközönség elé azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lelki épülést is szolgálva a történelmi hűség tükrözésének követelményére helyezze a hangsúlyt. Ezen levéltári források közül is kiemelkedik például az az első írásos dokumentum, mely a káliói római katolikus plébánostól származik, aki levél formájában adja az esztergomi érsek tudomására a pócsi kegykép könnyezését. A levél eredetijét az egri érseki levéltárban őrzik. II. Rákóczi Ferenc fejedelem is említést tesz a könnyezésről Fenesy György egri megyéspüspökhöz írt levelében, melyben istenfélő lelkülettel így fogalmaz: „... vajon az én gyarlóságom cselekedetei miatt...., avagy a jövendő bajok következése miatt könnyezik a pócsi birtokunkon lévő szóban forgó képmás...” S még egy jelentős forrásmunkát kiemelvén, a kötet lapjain válik közkinccsé többek között az a hitelesített tanúkihallgatási jegyzőkönyv, melyben 37 tanú, köztük egyszerű emberek, földművesek, pócsi nemes és köztiszteletben álló emberek, valamint főméltóságok nyilatkoznak arról, hogy valóban tulajdon szemükkel látták a pócsi kegyképet könnyezni. A történeti előadásmódot és a forrástörténeti közlést a kötetbe ágyazott bibliai idézetek, igék, a Szűzanyát magasztaló, megszentelt ősi énekek szövegei viszik még közelebb a lélekhez. A pócsi kegykép csodatévő könnyezésének autentikus történelmi és teológiai megközelítését a szerző személye és életműve garantálja. Beime Lászlót 1986-ban szentelték áldozópappá. Első szolgálati helye Rakacaszend volt, ahol hét évet töltött, s közben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen elvégezte a történelemtanári szakot. 1993 őszén került Hajdú- dorogra a görög katolikus gimnáziumba mint tanár, s az ottani egyházközséghez mint kisegítő lelkész. 1994—1997 között Gáva- vencsellőn szolgálta a lelkek gondozását és a két egyházközség vezetését. Ezen időben érte őt a megtiszteltetés: a püspök atya a Sztaurophorosz Kereszt viselésére jogosította fel. Beime László 1997 őszétől a hajdúdorogi görög katolikus általános iskola igazgatóhelyetteseként tevékenykedik. Megérdemelt bajnoki érmek Kemecse (KM) — A Kyu- kushyn Karate Szervezet utánpótlás magyar bajnokságot rendezett Debrecenben november 8-án. A Ke- mecsei Sportegyesület kyu- kushyn szakosztálya szép sikereket ért el ezen a megmérettetésen, hiszen Nemes Éva a gyermekkategóriában második helyezést ért el, Vaskó Angéla a serdülők között lett második, míg ugyanebben a kategóriában Mezősi Marina a harmadik helyen végzett. Ifj. Nemes József a serdülő könnyű súlyban állhatott a dobogó második fokára. A versenyzők a kemecsei önkormányzat támogatásával jutottak el a találkozóra. Az ifjú kemecsei sportolók a szerzett érmekkel és oklevelekkel. Hátul az edzőjük. Nemes József Martyn Péter felvétele A diák marad, a tanár utazik Az egyszerű ötletekből szenzációs dolgok lehetnek az oktatásban Ibrány (KM HZs) — Az ibrányi Árpád fejedelem Általános Iskola szervezésében a Nemzeti Alaptanterv (NAT) bevezetését előkészítő tanácskozást tartottak a város közösségi házában. A fórumon több előadás hangzott el az oktatómunka tartalmi szabályozásának új dokumentumáról, a pedagógusok felkészítéséről, az egyes műveltségi területek specifikuamiról, a helyi tantervek készítésének kérdéseiről. Az SZDSZ oktatási szakértője, Horn Gábor gondolatébresztő, informatív referátumot tartott, ebből ragadtunk ki néhány gondolatot. — Nem lehet arra várni, hogy majd felülről valaki megoldja helyettünk problémákat, vagy majd jön egy új kormány, és az jobb lesz. Nagy változást nem lehet remélni. Nincs más lehetőség, mint tudomásul venni, ha az ember akar valamit, azt magának kell megcsinálnia. Ez ilyen egyszerű — vélekedett Hóm Gábor. — Ebben az országrészben egyre többen vannak, akik kezükbe vették a dolgokat, s maguk irányítják Nyíregyháza (KM) - Rendhagyó zongora tanszaki hangversenyt rendez a nyíregyházi zeneiskola a közelmúltban fiatalon elhunyt zongoratanárnő, Gozman Edit emlékére. A koncert november 14-én, pénteken 18 órakor kezdődik a zeneiskola hangversenyterméNagy kálló (KM) — Mint a múlt heti számunkban beszámoltunk róla, a nagy- kállói Korányi Frigyes Gináziumban november 7-én rendezték meg az Éneklő Magyarország 13. Országos Kórusminősítését. Ez alkalommal a koncerten két kórus mutatta be a műsorát: a nagykállói Cantarella kamara- kórus Bódi Viktória vezényletével szerepelt, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítóképzős kórusát Szikszainé Dobronyi ErA tanácskozás résztvevői sorsukat. A Rétközi Iskolaszövetség akart valamit, s láthatóan meg is tudja valósítani elképzeléseit. A szövetség legutóbb egy kistérségi fejlesztési program pályázatán nyert néhány millió forintot. Ez is azt bizonyítja, hogy igenis meg lehet valósítani azokat a programokat, amelyeket elterveztek, hiszen a szükséges pénzt pályázatok segítségével elő lehet teremteni. A pályázati lehetőségek is azt mutatják, érdemes kistérségben gondolkodni, és szövetséget alkotni az oktatási intézményeknek, mert így könnyebb eredményeket elérni. — Néhány évvel ezelőtt ben. A műsorban fellépnek a tanárnő volt növendékei: Laurinyecz Petra, Lábiscsák Kiéra, Valu Andrea, Pálóczi Anita, Káplár Judit, Kazár Ticiá- na, Hegedűs Zsuzsa, Tóth Anikó. A rendezvényen Grieg, Liszt, Debussy, Ravel, Bartók zongoraművei csendülnek fel, valamint énekszámokat is hallhatnak az érdeklődő zenebarátok. zsébet irányította. Az énekkarok madrigálokat, népdalokat, Kodály- és Bartók-műveket énekeltek. A zsűri a következő minősítések közül választhatott: bronz, ezüst, arany fokozat, fesztiválkórus, hangversenykórus. Timkó Gábor elnökletével a zsűri (tagjai: Gebri József, Tamási László) úgy döntött, hogy mind a két kórusnak arany fokozatú minősítést érdemli ki. Ez a minősítés újabb színvonalas produkcióra készteti a Cantarella kórust, amely már készül is a hagyománnyá váló karácsonyi hangversenyre. Martyn Péter felvétele megkerestek egy ötlettel Besz- terecről, amely nekem nagyon megtetszett, azonban a későbbiekben — mint az lenni szokott — nem történt semmi. A számítástechnikai üggyel foglalkozni kell, mert nem valószínű, hogy minden kisiskolában — ahol 80-100 gyermek tanul — meg lehet valósítani a számítástechnikai oktatás technikai és személyi feltételeit. Különösen az utóbbival vannak problémák. Azt az illúziót nem lehet kergetni, hogy Magyarországon a kistelepüléseken belátható időn belül a kisvárosi vagy nagyvárosi környezethez méltó, vagy azzal a mértékkel mérhető inBűn és bünhődés Tiszavasvári (KM) — A ti- szavasvári rendőrkapitányság területén lényeges gazdasági, társadalmi változás nem következett be az elmúlt évben. Továbbra is óriási probléma a munkanélküliség, új munkahely alig jött létre, így ebben a régióban a megélhetési bűnözéssel számolni kell — mondotta a legutóbbi testületi ülésen Pásztor István rendőrkapitány, amikor Tiszavasvári közbiztonságának helyzetéről tartott beszámolót. A megélhetési bűnözés elsősorban a vagyon elleni bűncselekményekben nyilvánul meg. Az összbűncselekmények száma az előző évhez viszonyítva jelentősen emelkedett, számottevően növekedett a garázdaság, a közrend és a házasság, család, ifjúság elleni bűncselekmény. Az eredményességi mutató évről évre javul. Külön figyelmet érdemel a vagyon elleni bűncselekmények ugrásszerű növekedése, amely hűen tükrözi a megélhetési bűnözés létét. Ugyancsak növekedést mutat a garázdaság, a súlyos testi sértés, a rablás és az okirat-hamisítás száma, azonban abszolút számokban kifejezve nem mondható magasnak. Az 1997. év első kilenc hónapjában ismertté vált bűncselekmények száma lényeges növekedést mutat az előző év azonos időszakához viszonyítva, a lopások aránya a legjelentősebb. Az év első felében egy másodéves és három elsőéves rendőr szakközépiskolai hallgatót neveztek ki az állományba. A testület elismerését fejezte ki a rendőrkapitányság által végzett munkáért, s felkérte a rendőrkapitányt, hogy a köz- biztonsági helyzet további javítása érdekében a közterületen a személyi állomány lehetőségeit figyelembe véve tovább fokozza a járőrszolgálatot. formatikai háttér legyen. S itt már elérkeztünk a helyi pedagógiai programhoz. Áz ötlet egyszerű volt: miért ne lehetne mozgó számítástechnikai oktatást csinálni. Nem is a technika mozgása érdekes ebben a rendszerben, hanem a tanár mobilitása. — Akkor fogalmazódott meg többünkben, mi lenne, ha ebben a régióban megpróbálnánk a kezdeményezést megvalósítani. Reményeink szerint már februártól meg is fogjuk oldani ezt a kérdést. Mondjuk, egy üzemképes rendszert létrehozunk, keresünk mellé egy környékbeli pedagógust, s ez a rendszer mondjuk öt faluban egy éven keresztül működik, két hónapig az egyikben, két hónapig a másikban. S a gyereknek mondjuk naponta két számítástechnikai órájuk van, ez 80 óra, s a végén levizsgáznak, és egy számítógép ott marad az iskola könyvtárában, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg. A legzseniálisabb nem az, hogy a technikát így jobban ki lehet használni, hanem az igazán izgalmas az, hogy lehet-e közösen iskolát csinálni. Hiszen ez a példa azt is jelentheti, lehet két-három falunak például egy angoltanára. Extrém sportok Nyíregy- h á z a (KM) — Divatba jöttek az extrém sportok. Ezzel a címmel mindazoknak a merész sportoknak az átfogó kézikönyve látott napvilágot a napokban, amelyek művelői harcba szállnak az elemekkel és önmagukkal, hogy még közelebb jussanak az emberi sportteljesítmények végső határához. Az Extrém sportok című könyv behatóan foglalkozik mindazokkal a sportágakkal, melyeken a szabályokat látszólag a veszély nagysága helyettesíti: mélybeugrás, sárkány- repülés, hegyikerékpározás, gyors-motorcsónako- zás, gördeszkázás, vadvízi evezés és még vagy tucatnyi más. S ha valaki kedvet kapna ezekhez a sportokhoz, nos semmi akadály. A szép kiállítású könyvet számos fotó színesíti. (Holló és Társa Kiadó). Emlékhangverseny Aranyat kapott a két kórus ■mm Forum a NATO-ról Tiszalök (KM) —A NATO-ról - tartanak, fórumot november?; 14-én 18 órától a tiszalöki művelő-; dési ház nagytermében. A‘ rendezvényen ár. Bokor Imre és Kerekes Sándor tart előadást. ___________________________________ _—S Barangolas a Bukkben lusú építészeti emlék hazánkban. A kis kitérő után a csodálatos őszi színekben pompázó hegyvidéken át érkeztek Szilvásváradra, ahonnan rövid séta és kisvonatozás után kirándultak a Szalajka-völgybe. A természet ezen a tájon halmozta szépségeit, a sebes folyású Szalajka-patak, a Sziklaforrás, a Fátyol-vízesés, az istállóskői ősemberbarlang felejthetetlen élményt myújtott a máriapócsi pedagógusoknak. Ezt követően Egerszalókon felkeresték a különleges látványt nyújtó hőforrást, a földből feltörő forró vízben lévő sók rárakódnak a sziklákra, amelyek kifehérednek az ásványi anyagoktól. Máriapócs (KM) — A máriapócsi általános iskola valamennyi dolgozója a közelmúltban kiránduláson vett részt. Ezúttal a Bükk-hegység legismertebb kirándulóhelyére, Szilvásváradra utaztak. Első állomásként Bélapátfalvát keresték fel. Mint azt Oszlávszkiné Kerecseny Erzsébettől megtudtuk, itt az egykori cisztercita apátság templomát nézték meg. Ez a lenyűgöző látványt nyújtó templom 1232-ben épült, s az egyetlen, ma is meglévő cisztercita román stí-