Kelet-Magyarország, 1997. november (54. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-11 / 263. szám

1997. november 11., kedd SPORT •■.fjuaMimia-n Orrvérzésig tartott a küzdelem A Farm-Traktor Kick-Box SE négy aranya • Gönczi hat menetet bunyózhatott Nyíregyháza (KM - M. L.) — Kétfélidős kick-box talál­kozónak adott otthont va­sárnap a nyíregyházi városi stadion játékcsarnoka. A full-contact magyar bajnoki döntőt és egy profi világbaj­noki felkészülési meccset rendeztek szünettel. Az első részben olyan finálék résztvevői mérkőztek, ame­lyekben nem voltak nyíregy­háziak. Délután ötkor kezdő­dött volna a második rész, vé­gül késessel indult a program. Ebben már volt kiért szurkol­nia a teltházas közönségnek. A Károly István irányította Nyír­egyházi Farm-Traktor Kick- Box SE versenyzői közül előbb Rebrei lépett szorítóba. Mivel ellenfele jobb napot fo­gott ki, joggal nyert. Ezt köve­tően négy hazai sikernek tap­solhattak a nézők. Czabán, Haraszti, Broda, majd Szilvá- si nyerte meg a döntőjét. Kö­zülük kiemelkedett a testneve­lési egyetem hallgatója, Broda Róbert, aki az első menetben egy nagyszerű rúgással ko-zta Molnárt. A zárómérkőzésen az öreg róka pécsi Jorcsák és Tiszai lépett szorítóba. A dön- tetlenszagú meccs végén Jor- csákot hozták ki győztesnek, nem is érdemtelenül. Aztán jött a profi előkészü­leti meccs. A világbajnoki címre vágyó Gönczi János a tervek szerint a román Florin- nal mérkőzött volna. Az utol­só pillanatban derült ki, hogy a román nem jön. Mivel a meccs Gönczi (jobbra) lábbal támad már be volt harangozva, ellen­fél után kellett nézni. A romá­nok végül beállítottak egy pót­emberrel, ám nem ő. hanem egy ukrán jutott lehetőséghez. Az ukrán bajnok, civilben he­likoptervezető Nyikolaj Vavrik húzott végül kesztyűt. Az első öt menetben csak kóstolgatta az ukránt Gönczi. Vavrik nem nagyon akart kez­deményezni, Gönczi pedig nem akarta idő előtt befejezni az edzőmeccset. Végül mégis ez történt, mert a hatodik me­netben felpörgött a nyíregyhá­zi. Ennek eredményeként Nyi­kolaj kapott egy rendeset az orrára, el is kedzett vérezni. Mivel a verseny orvosát há­romszor is a sportolóhoz kel­lett hívni, az befejeztette a küzdelmet. Ez sokaknak nem teszett, ám a szabály, az sza­bály. Gönczi újabb előkészü­leti meccset nyert, jöhet majd a következő illetve a Liberatti elleni találkozó, amelyet Nyír­egyházán szeretnének meg­rendezni. A full-contact magyar baj­nokság eredményei, 51 kg: 1. Aburkó Gábor (Beremend), 2. Rebrei József (Nyíregyháza). 54 kg: 1. Juhász András (Sze­ged), 2. Horváth Gábor (Sze­ged). 57 kg: Vecsei László (Debrecen), 2. Dákány Roland (Pécs). 60 kg: 1. Lehoczky Csaba (Szeged), 2. Körösi Ti­bor (Szolnok). 67 kg: 1. Tricz Olivér (Szeged), 2. Perbeki Mihály (Szeged). 71 kg: 1. Broda Róbert (Nyíregyháza), Harasztosi Pál felvétele 2. Molnár Csaba (Szeged). 75 kg: 1. Szilvási Tibor (Nyír­egyháza), 2. Meisner Gábor (Szeged). 81 kg: 1. Jorcsák Jó­zsef (Pécs), 2. Tiszai Mihály (Nyíregyháza). 86 kg: 1. Cza­bán Csaba (Nyíregyháza), 2. Vamyú Zsolt (Pécs). 91 kg: 1. Kudelász László (Hunyady), 2. Molnár Gábor (Pécs). +91 kg: 1. Haraszti Mihály (Nyír­egyháza), 2. Juhász Zoltán (Szolnok). Nők: 48 kg: 1. Krempf Ré­ka (Esztergom), 2. Borosi Er­zsébet (Beremend). 56 kg: 1. Szuknai Zuzsanna (Szeged), 2. Szűcs Vera (Szeged). A súlycsoportok győztesei indulhatnak majd a hónap vé­gén a világbajnokságon, amelynek Gdansk ad otthont. TORNA. A vidékbajnoki cím után a II. osztályú baj­nokságon ezüstöt szerzett a nyíregyházi Tanárképző SE férfi tornászcsapata. A Testnevelési Egyetem mö­gött végzett csapat tagjai: Kardos Róbert, Pintér András, Milánik Zsolt, Né­meth Simon, Tóth Attila, Hliva Sándor, Forgó And­rás. Edző: Regős József. (KM) TOLLASLABDA. A deb­receni I. osztályú Hajdú Kupán a férfi párosok küz­delmében Nagy Attila (NYVSC) Bánhidivel (Zrí­nyi) az oldalán az első he­lyen végzett. (KM) ÖKÖLVÍVÁS. Ösztöndíj­szerződést kötött az NYVSC ökölvívó-szak­osztálya a junior bajnok Mester Lászlóval. A tehet­séges fiatal öklöző havonta tízezer forint támogatást kap. (KM) Szerencse-kérdés Nyíregyháza (KM) — Hét­főn reggel hívta rovatunkat Cséke László jánkmajtisi polgármester. Kifogásolta csapatának a fcáifósemjéni- ek elleni meccséről lapunk­ban megjelent mondatot: a Jánkmajtis szerencsével ta­lált egy pontot. Szerinte ez; így nem helytálló, hiszen a hazai semjénick a kiienc- vendik percben egy vitatha­tó büntetőből egyenlítettek. A semjéni edző, Katona György ezt nem cáfolta, vi­szont hozzátette azt, hogy amíg fölényben játszó csa­pata lehetőségek sokaságát puskázta el, a vendégek egyetlen helyzetükből a ka­puba talált. Most akkor kinek van igaza, ki volt a szemcsé­sebb? Kövezők Párizs (dpa) — A francia lab­darúgó-bajnokság rangadójá­ról távozó nézők összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel. A Paris SG- Marseille (1-2) mérkőzést követően a szurko­lók kövekkel és sörösüvegek­kel dobálták meg a rendőrö­ket, akik nagy erőkkel vonul­tak fel a 43 ezer néző elvonu­lását biztosítani. Az első jelen­tések szerint 13 rendőr megsé­rült. Szegeden sem sikerült Férfi Extraliga: A harmadik szett háromnegyed óráig tartott Szeged (KM) — A szombati, nagybá­nyai CEV Kupa-ku­darc után hétfőn Szegeden játszott bajnokit az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi extraligás röplabdacsapa­ta. Szeged-NYVSC Sza- boIcs-Gabona 3-1 (-11, 13, 15, 9). NYVSC: Bugyi, Cuti- no, Pampuch, Horváth G., Ve­res, Zajácz. Csere: Toronyai, Horváth L., Zádor. Edző: Bo­tos Ferenc. Hatalmas csatát, két óra húsz perces színvonalas küz­delmet láthatott a közönség. Jól kezdtek a nyíregyháziak, az első játékrészben biztosan nyertek. Sajnos az ezt követő játszma hajráját a házigazda bírta jobban, és végül egyenlí­tett. A harmadik szett három­negyed óráig (!) tartott, ezután már kiütközött az utazás fá­radtsága. A nyíregyháziak is nyerhettek volna, végül rossz nyitások miatt szenvedtek ve­reséget. Szezonzárás sikerrel, vereséggel Idegenben nyertek a gyarmati férfiak • Bokatörés a Kölcsey meccsén d Nyíregyháza (KM) Uy — Búcsúforduló volt a haramdosz- --------- tályú kézilabda­bajnokságokban. Mind nők­nél, mind a férfiaknál véget ért az őszi szezon. A nyíregy­házi és nyírbátori hölgyek győzelemmel tértek téli pi­henőre, a bátori férfiak vi­szont a vereség ízével. A fe­hérgyarmati férfiak értékes győzelmet arattak. NB I/B, férfi: Mizse KC-Fe- hérgyarmat 26-30 (9-16). Lajosmizse, száz néző, v.: Marton, Szabó. Fehérgyar­mat: Varga I.-Torma 4, Kap- lonyi 10, Fodor 1, Vrga Z. 4, Nezezon 6/2, Weibli 4. Csere: Simon (kapus), Szűcs 1, Ju­hász, Lázár, Varga T., ^óth. Edző: Petermann István. Ki­állítások: 10, illetve 6 perc. Hétméteresek: 7/7, ill. 3/2. Erre a mérkőzésre alaposan összeszedte magát a gyarmati csapat, a mizseieknek csak rö­vid fellángolásai voltak. Kü­lön kiemelendő Kaplonyi gól­erős játéka, de a többiek is helytálltak. NB II., férfi: Mezőkö- vesd-Nyírbátor 36-25 (16-10). Nyírbátor: Varga — Szőke 4, Nagy D. 9, Bálvány- kövi 3, Kun 1, Ruha, Tanczer 3. Csere: Csadó (kapus), Si­mák 2, Gyenes 3, Kovács N., Gyermán. Edző: Simák György A gyenge védkezés- nek csak ez lehetett a vége. NB II., női: Nyh. Köl- csey-Putnok 19-17 (9-8). Bujtosi csarnok, 200 néző. Kölcsey: Tomasovszki — Il­lés,' Kiss 5, Laczják 1, Hado- bás G. 6, Múzsái, Ivánka 5. Csere: Hegyi, Takács (kapu­sok), Futó 1, Urbbánszki 1, Onder. Edző: Hadobás István. Idei legjobb teljesítményével, nagy küzdelemben nyert a di­ákcsapat a dobogóra pályázó borsodiak ellen. Sajnálatos, hogy a második félidő elején Urbánszki bokatörést szenve­dett. Nyírbátor-Sajószentpéter 28-19 (12-6). Nyírbátor, 250 néző, v.: Fehér, Zana. Nyírbá­tor: Salnáki — Zelenákné 5, Kovácsné 7, Esik 8, Czakóné 3, Huszti 5, Makrancziné. Csere: Ésik, Bálványkövi (kapousok), Regán B., Sző- nyi, Ari. Edző: Molnár And­rás. Élvezetes, szellemes já­tékkal nyertek a bátoriak a ne­gyedik helyezett borsodiak el­len. Lopakodó párosok Megyei II.: vendégsiker a rangadón Nyíregyháza (KM) — Kertvá­rosi bendégsikert hozott a megyei II. osztály Nyíri Fészek­csoportjában a nyíregyházi rangadó. Kikapott a Kálmánháza is, így a harmadik csoport­hoz hasonlóan itt is meglé­pett az első és második he- iyen álló csapat, míg az A csoport állása: 1. Kemecse 14 10 4 - 39- 8 34 2. Nyh. Kertváros 14 10 3 1 42-18 33 3. Kálmánháza 14 9 1 4 45-24 28 4. Kótaj 14 8 4 2 29-11 28 5. Kárpát-Hús V. 14 8 3 3 21-14 27 6. Nyírtelek 14 6 4 4 33-25 22 7. Vasmegyer 14 6 4 4 29-23 22 8. Balkány 14 6 3 5 30-23 21 9. Tiszalök 14 6 2 6 22-29 20 10. Nyíribrony 14 5 4 5 20-20 19 11. Szakoly 14 4 3 7 24-26 15 12. Apagy 14 4 2 8 16-21 14 13. Nyírtura 14 3 2 9 13-34 11 14. Biri 14 2 4 8 22-43 10 15. Napkor 14 - 4 10 14-36 4 16. Nagycserkesz 14 1 1 12 12-56 4 Kutykó Sport-csoport: Komoró-Dombrád 3-0, Nyírmada-Tiszamenti SE 3-2, Gyulaháza-Ajak 0-4, Tarpa-Rohod 1-1, \ csoport állása: 1. Ajak 14 12 1 1 44-13 37 2. Tiszamenti SE 14 10 1 3 37-19 31 3. Nyírmada 14 8 3 3 26-18 27 4. Komoró 14 7 5 2 38-19 26 5. Rohod 14 8 2 4 30-21 26 6. Dombrád 14 8 - 6 32-29 24 7. Mándok 14 7 2 5 36-36 23 8. Levelek 14 7 1 6 33-20 22 9. Jéke 14 7 1 6 25-23 22 10. Anarcs 14 6 1 7 20-21 19 11. Gyulaháza 14 4 4 6 25-27 16 12. Olcsva 14 4 4 6 30-34 16 13. Újdombrád 14 2 4 8 16-28 10 14. Pusztadobos 14 2 2 10 14-47 8 15. Tiszaszalka 14 2 1 11 26-42 7 16. Tarpa 14 12 1 1 9-45 5 Nyír-Metál csoport: Ökö- ritófülpös-Encsencs 0-1, Penyige-Máriapócs 1-0, Nyírvasvári-Tiszabecs 5-0, Kocsord-Ópályi 0-1, A csoport állása: 1. Nagyecsed 14 11 2 1 44-11 35 2. Nyírbogát 14 10 2 2 36-19 32 3. Vaja 14 8 4 2 36-17 28 4. Nyírvasvári 14 8 3 3 33-22 27 5. Ököritófülpös 14 6 3 5 22-19 21 6. Tiszabecs 14 6 3 5 23-31 21 7. Penyige 14 6 2 6 16-22 20 8. Nyírbéltek 14 6 1 7 19-24 19 9. Ópályi 14 5 3 6 19-24 18 10. Hodász 14 5 1 8 23-18 16 11. Pócspetri 14 4 4 6 21-20 16 12. Kocsord 14 4 3 7 23-23 15 13. Tunyogmatolcs 14 4 2 8 18-25 14 14. Gacsály 14 3 3 8 21-40 12 15. Encsencs 14 2 5 7 17-22 11 16. Máriapócs 14 3 1 10 15-49 10 Ajak előnye immár hat pont. Eredmények. Nyíri Fé­szek-csoport: Kótaj—Kál­mánháza 2-1, Nyírtura- Nagycserkesz 4-0, Nap­kor—Tiszalök 2-2, Bal­kány-Apagy 1-0, Vasme- gyer-Szakoly 5-0, Nyírib- rony-Kemecse 0-3, Biri- Nyírtelek 1-1, Kárpát-Hús Volán-Nyh. Kertváros 2-3. Levelek-Olcsva 3-1, Anarcs-Tiszaszalka 5-1, Újdombrád-Pusztado- bos 3—1, Mándok-Jéke 5-2. Vaja-Hodász 3-2, Tunyog- matolcs-Ny írbogát 1-2, Pócspetri-Gacsály 2-3, Nyírbéltek-Nagyecsed 2-3. Velence (MTI) — Hétfőre virradóra Velencében 81 évesen, szívelégtelenség­ben elhunyt Helenio Herre­ra. Az egykori argentin lab­darúgó-edző, a „catenac­cio” feltalálója. Az Intema- zionale mestereként 1960 és 1968 közötti esztendők­ben két BEK-diadal és há­rom olasz bajnoki cím fű­ződött a nevéhez. 13 plusz egy találat: 509 darab, nyereményük egyenként 36 751 forint. 13 találat: 46 darab, nyereményük 15 553 forint. 12 találat: 7715 darab, nyereményük 462 forint. 11 találat: 47 340 darab, nyereményük 201 forint. 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 60 forintot nem érte el, ezért nyereményalapjuk a 11 találatos szelvények között került felosztásra. Herrera halála

Next

/
Oldalképek
Tartalom