Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-31 / 254. szám
1997. október 31péntek MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Megalakult a Buzek-kormány Varsó — A szeptemberi szejm-képviselő választások végeredményeként szerda kora délután megszületett az új lengyel kormány. A választások 33,8 százalékos első helyezettje, a Szolidaritás választási Akciója és a 13,6 százalékos harmadik helyezett, a Szabadság Unió jelöltjei kerültek a kormányba, és a csapatkapitány — mint már napok óta ismert — Jerzy Buzek vegyészprofesszor. Ma még a lengyel politikai közéletben akár mélyebb ismeretekkel rendelkező magyar olvasó számára sem mondanak sokat a nevek, legalábbis a Szolidaritás soraiból beváloga- tottak nevei nem. Ők azok, akik eddig a politika hát- sóbb soraiban (tartalék játékosok?) voltak. A Szabadság Unió, amely közvetlenül az 1990-es rendszerváltás után Mazowieckivel az élen egyszer már kormányon volt — ezúttal is ismert személyiségeket delegált a kabinetbe. Elég, ha a miniszterelnök-jelölt, a neves reform közgazda, Leszek Balcerowicz nevét idézzük (most a miniszterelnök-helyettes lesz), vagy azét a történészprofesszorét, Bronislaw Geremekét, aki a rendszerváltó pillanatok óta mindvégig a parlament külügyi bizottságát vezette és egyszer, még Walesa elnöksége idején kormányalakítással is megbízták, noha ez nem vezetett eredményre (most a külügyminiszteri poszt várományosa). Hihetetlenül feszült napok előzték meg mind a koalíciót formáló, mind a kormányalakító tárgyalásokat. Nem volt ez mentes a lengyel társadalomban jelen lévő természetes ellentmondásoktól, bizonyos személyi ellenszenvektől, sőt a fajgyűlölet egy halvány, ám rossz hangulatot keltő eleme (az antiszemitizmus) is felütötte a fejét. Majdnem az utolsó pillanatokig úgy tetszett, hogy nem csupán az újdonsült koalíciós partnerek között feszülnek ellentétek, hanem a Szolidaritás győztes táborát is megosztják ilyen-olyan személyi és elvi konfliktusok. Ma még nem tudni, kinek az érdeme (ez eddig nem szivárgott ki a szerdai kabinetalakító tárgyalásokról), mindenesetre réges régi lengyel jószokás szerint az államérdek felülkerekedett a vitákban és megszületett a kompromisszum. Ha a tervezettől eltérően, tehát pár órás késéssel is, de Buzek miniszterelnök jelenthette az államfőnek, Aleksander Kwasniewskinek, hogy elkészült a kormány névsora. Most újra az alkotmányos menetrend lép életbe — várhatóan a jövő héten a szejm elé lép a miniszterelnök, elmondja expozéját, ismerteti a kormány névsorát és bizalmat kér kabinetjének a képviselőktől. Ha a Buzek-kormányzat kiállja nemcsak a parlament próbáját, hanem a lengyel társadalomét is, akkor most négy éven át intézheti a Lengyel Köztársaság államügyeit. Ha kitart ciklusa végéig, ez a kormány kísérheti Lengyelországot az európai integráció útján és vezetheti át a nemzetet a harmadik évezredbe. Szilágyi Szabolcs Menetrendi változások Nyíregyháza (KM — A Szabolcs Volán Rt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy november 1-jétől az alábbi menetrend-módosítások lepnek életbe. A H 40-es Nyfregyhá- za-Kazárbokor vonalon az autóbuszállomásról 7.35 óra helyett 8.00 órakor indul járat Kazárbokorban, ahonnan 8.28 órakor indul vissza. Nyíregyházáról-Nagy- kálló-Mátészalkára iskolai előadási napokon 16.45 óra helyett 16.20 órakor indul a járat. Nyíregyházáról 17.45 órakor Nagykállóig közlekedő járat Nyírjes-tanyáig közlekedik. Nagykállóba 18 órakor indul a járat, mely Geszterédig közlekedik hétfőtől szombatig. Geszterédről új járatok indulnak Nyíregyházára tanítási napokon 5.55 és 14.13 órakor. Nyíregyházáról 13.10 és 14.20 órakor indulnak vissza Gcszlerédre. Új járat indul Nyíregyházáról tanítási napokon 7.05 órakor Káilósemjénbe ahonnan 7.57 órakor indul vissza. Szombati napokon új járat indul Nagykállóból 11.30 órakor Nyíregyházára, ahonnan 12.50 órakor indul vissza Nagykállóba. Új járat indul szombati na■■■■......-............... pokun Nyíribronyból 10.45 órakor Nyíregyházára, ahonnan 12.30 órakor indul vissza Nyíribronyba. Apagyról 12.40 óra helyet 13.00 órakor indul a járat Baktalórántházára, ahová 13.50 órára érkezik. Nyíregyházáról munkanapokon 22.40 órakor Nagycserkeszig induló járat útvonalát meghosszabbítjuk és Cigánybokorig fog közlekedni. Nyíregyházáról tanítási napokon 14.15 órakor induló járat továbbra is Beszterecig közlekedik. Halottak napja alkalmából a megnövekedett temetői forgalom miatt a Szabolcs Volán Rt. november 1-jén és 2-án 9.40 órától 16.45 óráig induló 4-es járatait Oros temetőig közlekedteti. A nyíregyházi temetőhöz céljáratok közlekedtetését nem tervezi, de kihelyezett forgalmi ügyeletet tart, ás a zsúfoltság enyhítésére a szükséges vonalakon tartalék autóbuszokat állít be. Jó hír az utazóközönség részére, hogy a régen várt két autóbuszmegálló a jósa- városí piac előtt október 31 -én üzemkezdettől az utazóközönség rendelkezésére áll. Tiszta lesz és tisztességes Megyénkben is alakulnak a szavazatszámláló bizottságok Nyíregyháza (KM) — Mint ismeretes, november 4-én dönt a parlament arról, hogy egy- kérdéses legyen-e a népszavazás. Az már biztos, hogy a közigazgatás illetékes szervei javában készülnek a referendum zökkenőmentes lebonyolítására. Megyénkben is alakulnak a szavazatszámláló bizottságok — számolt be erről Tukacs István, az MSZP megyei ügyvezető alelnöke, aki a parlamenti pártok képviseletével kapcsolatban kifejtette: a bizottságok tevékenysége az ellenőrzés szempontjából nyilvános, tehát a tisztaságért aggódó, kételkedő Munkáspártnak is van betekintési lehetősége. Az MSZP a köztisztviselők és a 11 ezer körzet összesítésben részt vevőinek nevében visszautasítja az ellenzéki számítógépes rendszerről szóló nyiltakozatokat, melyeknek egyáltalán a felvetése már most megkérdőjelezi a voksolás eredményességét és azt sugallja, hogy a szavazás nem lesz becsületes, tiszta és tisztességes. Személyes pályaválasztás Nyíregyháza (KM) — A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is megrendezik a pályaválasztással foglalkozó tájékoztatót. Szeretettel várnak minden érdeklődő általános iskolás nyolcadik osztályos tanulót, szüleiket, tanáraikat november 5-én 15.30 órakor az iskolában (Nyíregyháza, Városmajor u. 4.) A tájékoztatón a résztvevők részletes információt kapnak az 1998/99 tanévben induló képzés tartalmáról, a jelentkezés módjáról és a felvétel lehetőségeiről. Az iskola vezetősége emellett lehetőséget biztosít az érdeklődőknek arra is, hogy személyesen tájékozódjanak az iskolában folyó szakképzés feltételeiről. Ennek érdekében minden szerdán és csütörtökön 14-16 óra között előzetes jelentkezés alapján bemutatják az iskolát az érdeklődő tanulóknak. Sort kerítenek a tanulásnak és szakképzésnek kivételesen jó lehetőséget biztosító számítógéptermek és taniroda bemutatására, és lehetővé teszik a tanulók számára az Internet használatát is. Hétfőn nyitva a múzeum Nyíregyháza (KM) — November 3-án, hétfőn, a Magyar Tudomány Napján nyitva lesz a Jósa András Múzeum. A művelődési és közoktatási miniszter korábbi felhívásában ugyanis arra kérte a települések múzeumait, hogy a hétfői zárvatartás ellenére november 3-án nyitott kapukkal fogadják Köszönet Záhony (KM) — Az APEH átutalta a Záhonyi Nyugdíjasklub Egyesület számlájára az adófizetők 1/2 százalékos támogatását. A klub az összeget a hagyományőrző népzenei együttes működésére fordítja. Az együttes életében jeles események a Técsői Aranyősz Népzenei fesztiválon való részvétel, a vasutas klubok regionális találkozója. Szerepléseik eredményességét Vasné Oláh Agnes énektanárnőnek és a záhonyi Árpád vezér Általános Iskola 14 fős ci- terazenekarának, valamint annak vezetőjének Pokol Miklósnak is köszönik. Jön Jimmy Nyíregyháza (KM) — Az ismert előadóművész, Zámbó Jimmy lép fel november 11-én Nyíregyházán a városi művelődési központ hangverseny- termében. az odalátogató tanulókat és számukra programokat szervezzenek. A miniszteri felhívásra és az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda felkérésére a Jósa András Múzeum az állandó és időszaki kiállítások (Nyíregyházi huszárok, Nyíregyháza története, Benczúr Gyula-emlékkiállítás, Krúdy Gyula-emlékkiállítás, Magyar Honfoglalás) mellett erre a napra két bemutatót is szervez. A fiatalok a fazekasmesterséggel és a pénzveréssel ismerkedhetnek meg. Az iskolák látogatási szándékukat dr. Bene János történész-muzeológusnál jelezzék. Tisztújítás Ecseden Nagyecsed (KM) — Tisztújító és térségi küldöttválasztó mezőgazdasági bizottsági gyűlésre került sor a közelmúltban Nagyecseden a városi művelődési házban. A megjelent kamarai tagok és a meghívott vendégek tájékoztatót hallgattak meg az Agrárkamara eddigi tevékenységéről, melyet a bizottság elnöke terjesztett elő. Ezután került sor az elnök, a helyettesek és a térségi küldött megválasztására. Elnök: Sztaraszta Pál, helyettesek: Bulyáki Gusztáv, Szántó Gyula, térségi küldött: Nyíri Gyula. A választások után Magyar Miklós megyei vezető gazdajegyző tájékoztatta a résztvevőket az elemi károk mértékének megyei feldolgozásáról és jelenlegi állapotáról. A helyiek örömére bejelentette, az önkormányzat és az Agrárkamara közös vállalásával rövidesen sor kerül egy térségi alközpont létrehozására. Nyílt nap a Bánkiban Nyíregyháza (KM) — Nyílt napokat tart a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola november 3-5-én 8-13 óra között. A rendezvényre várják a nyolcadik osztályt végző fiúkat, leányokat, szüleiket és pedagógusokat. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak az iskolában induló szakokról, a jelentkezés illetve a feltételi módjáról, megtekinthetik a tanműhelyeket, a számítógépes termeket, a mérőlaborokat. A nyílt napokhoz kapcsolódóan pályaválasztási szülői értekezletet is tartanak 3-án 11, és 4-én 17 órától. Fejlesztés Jánkmajtis (KM) — Ösz- szesen 4,7 millió forintba került az a Jánkmajtis önkormányzata által kezdeményezett beruházás, amely a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú megyei alapból a Megyei Fejlesztési Tanács pályázatán elnyert támogatási összeg segítségével valósult meg. A jelentős összegből az Ady Endre utcában készült el 600 méter zárt csapadékvízelvezető csatorna, amelyet a kivitelezők a napokban adtak át rendeletetésének, tájékoztatta lapunkat Rostás István jegyző. Döntés Baktalórántháza (KM) — Baktalórántháza Város Önkormányzatának képviselő-testü- lete fegyelmi eljárást folytatott le a város polgármesteri hivatalának jegyzőjével szemben, amelynek eredményeként a testület fegyelmi felelősséget nem állapított meg. Ösztöndíj Nyírlugos (KM) — Az idén is benyújthatják pályázataikat a nyírlugosi diákok a „Polgár- mester a diákokért” alapítványhoz. November 20-ig azok pályázatát várja a kuratórium, akik közép vagy felső- oktatási intézmények tanulói, s akiknek anyagi segítségre van szükség tanulmányaik folytatásához. Az e tanévi ösztöndíj odaítéléséről a kuratórium dönt, s szeptembertől visszamenőleg folyósítják az összeget. Jegyzőváltás Tímár (KM) — November elsejétől új jegyző áll munkába a Timári Polgármesteri Hivatalban, Mészáros Lászlóné személyében, aki ezt megelőzően Tiszalökön volt aljegyző. A távozó Balogh Zoltánná munkájával mindenkor elégedett volt a képviselő-testület, ő ugyancsak november elsejétől a Pest megyei Kartal jegyzője lesz. Iskolabolt Tiszadada (KM) — Az idei tanévtől a tiszadadai általános iskolában is működik iskolabolt. Régi vágyuk teljesült ezzel a gyerekeitek, hiszen így a tanintézeten belül vásárolhatják meg a tízórait és a napi tanuláshoz szükséges tanszereket. A tantestület és a szülők szintén megnyugvással fogadták a kezdeményezést, mert nem kell menni a tanulóknak az egyébként balesetveszélyes útszakaszon a közeli boltba vásárolni. MM M M »'*' w Felelősség Attiláért Nyíregyháza (Gy. Á.) — Precedens értékű, jogerős ítéletet hirdetett október 29-én a Nyíregyházi Városi Bíróságon dr. Mányik István bíró, az immár két éve húzódó Mencsik kontra MÁV perben. Mint arról Olvasóink értesülhettek, 1995. augusztus 1 t-én ismeretlen elkövető halálra sebezte ifj. Mencsik Attila hatéves orosi kisfiút. A tragédia Budapest külterületén történt, amikor a gyermek nagymamájával együtt a MÁV egyik szerelvényén rokonaikhoz utazott nyaralni. Az ablakban nézelődő csöppség halántékát vonat- dobálók találták el. Az azóta eltelt időben a nyomozást megszüntették, ám az, ügyvédek képviseletével folyt az a per, amelyben a Mencsik család indítványozta: a bíróság döntse el, megtett-e mindent a Magyar Államvasutak a szörnyű baleset elkerüléséért. Dr. Mányik István szakértők véleményének mérlegelése után megállapította: a mamutcég harminc százalékban felelős Attila elvesztéséért. A szülőknek Jelentős összegű nem vagyoni kártérítést ítélt. Ez egyben azt is jelenti: esély- lyel fordulhatnak a törvényszékekhez mindazok,: akik hasonló szituációkban sérültek meg. Évente hozzávetőleg 1711 szenvedő: alanyról tudósítanak a statisztikák. így került kórházba például 1996-ban J. Enikő 4 éves nyíregyházi kislány és az édesanyja. A feleknek körülbelül egy hét múlva postázzák az ítéletet, és attól az időtől fogva 15 napon belül van lehetőségük a fellebbezésre. Műtőfejlesztés Nyíregyháza (KM) — A Megyei Jósa András Kórház központi műtőblokkjának korszerűsítése immár időszerű. Ezért is jó hír, hogy csütörtökön a Belügyminisztérium, illetve a Megyei Közgyűlés illetékesei a kórház vezetésével közösen a helyszínen végzett felmérést azért, hogy megállapítsák: melyek azok a feladatok és fejlesztések, amelyeknek végrehajtása a legsürgősebb, legfontosabb. Ha az elképzelések valóra válnak, a megyei kórház központi műtőblokkja a mainál lényegesen jobb színvonalon, a legkorszerűbb körülmények között fogadhatja a betegeket. HIRDETÉS