Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-28 / 251. szám

1997. október 28., kedd MEGYÉNKBŐL ""THTT 1 Szövetség és biztonság KDNP-módra Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Atroci­tás, lemondások és kivonulá­sok, erődemonstráció, őrző­védő szolgálatok — címsza­vakban akár így is jellemezhe­tő az a választmányi ülés, amelyet a KDNP tartott a hét­végén, s amelyben amúgy a választási szövetségről is dön­töttek a tagok. A választmány úgy határozott, az FKGP-vel köt választási szövetséget, el­utasítja az együttműködést a FIDESZ-szel, s nemmel vok­sol a Kereszténydemokrata Unió létrehozására is. Szilágy iné Császár Teréziát, megyénk kereszténydemokra­ta parlamenti képviselőjét a történtekről kérdeztük. □ Sokakat érdekel, miért van szükség egy pártrendezvé­nyen egyszerre két őrző-védő szolgálatra, s minek kell tör­ténnie ahhoz, hogy a rendőr­ség többször is kivonuljon az ülésre? — A választmányi ülés előtt többen is kaptak olyan tartal­mú levelet, mely arról szólt, hogy ha kell, a kisgazdákkal kötendő uniót egy húsztagú csoport akár atrocitások árán is megakadályozza. Az egyik alelnök oda is rendelt egy őr­ző-védő társaságot. Az egye­sülést ellenzők ezzel együtt már hajnalban beültek, elfog­lalták a termet. Amikor az el­nökségnek ez a hír a tudomá­sára jutott, elkerülendő az af­fért, szólt egy másik rendfenn­tartó cégnek. A választási kül­döttek délelőtt 9-re érkeztek, s megvárták, amíg a húszak el­hagyják a helyiséget. Komoly atrocitás nem volt. □ A szabolcsi küldöttek mindannyian Giczy-pártiak? — Inkább azt mondanám, mindnyájan azt gondolják, nem időszerű a fúzió az MDF- el, hiszen a választásokig már rövid az idő, és az MDF egyébként is letette a voksot, a FIDESZ személyében már vá­lasztott magának szövetségest. □ Úgy vélik, akisgazdákkal jobb partit csinálnak? — Miután a két párt egyesü­lését nem támogatjuk, mert nem időszerű, új ajánlattal áll­tunk elő: képviselőjelölt ügyé­ben kössünk a kisgazdákkal a legfelsőbb szinten választási szövetséget, de a megyei és helyi szinteken valamennyi el­lenzéki párttal megadjuk az összefogás lehetőségét. □ Ezen döntések elhangzása után kivonult a teremből és tagságáról is lemondott a múlt és a jelen: Keresztes Sándor, a párt egyik életrehivója, tiszte­letbeli elnöke, és Semjén Zsolt, aki a legifjabb generációt kép­viseli, s nemrég lett alelnök... — Azok hagyják el a pártot, akik szövetségi politikájával nem tudnak egyetérteni. Sem­jén lemondásáról a hírekből értesültem, úgy tudom, az MDF-be tart. □ A megyeiek egységesen elfogadják az országos vá­lasztmányi döntést? — A tagságról nem tudom, a megyei választmány és a küldöttek igen. O A hírek szerint a hétvégi tanácskozáson olyanok sza­vaztak, akik nem rendelkeztek ehhez mandátummal, s olya­nok, akiknek joguk lett volna, nem voksolhattak... — Ilyen nem volt. A vá­lasztmányi ülés az alapszabály szerint zajlott. Azok nem sza­vaztak, akiket kizártak a párt­ból, vagy akiknek tagságát fel­függesztette a vezetőség. □ A KDNP-ben elég régen kezdődött, s bizony zajos a hu­zavona. Mit gondol, meddig tarthat még ez? — Sajnos mindez igaz, és nagyon szomorú helyzet ez. Nincs még egy párt, amelynek belső ellenzéke ilyen hihetet­len erővel harcol a maga iga­záért, s amely ennyire nem fo­gadja el a többség akaratát. Most, hogy szövetségi politi­kánkat megfogalmaztuk, tisz­táztuk szándékainkat, minden­ki eldöntheti, hová tart, mit akar. Jubiláló számítógépesek Az előadók áttekintik a megyei helyzetképet is Elismerések Budapest-Ny ír bátor (KM) — Az 56-os forrada­lom és a köztársaság kiki­áltásának évfordulója al­kalmából a Határőrség Or­szágos Parancsnokságán Luteránus Tibor és Nádasi János alezredes a belügy­miniszter, Seres József dandártábornok és Bara György ezredes az orszá­gos parancsnok. Bánhegyi János ezredes pedig a ren­dészeti főigazgató dicsére­tét és jutalmát vehette át. Nyíregyháza (KM) — B. I.) — A Neumann János Számí­tógép-tudományi Társaság a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet megalaku­lásának húszesztendős év­fordulója alkalmából kihe­lyezett elnökségi ülést és szakmai délután szervez. A jubileumi ülést Nyíregyhá­zán, a Tudonyányos Ismeret- terjesztő Társulat székházában tartják október harmincadi­kán. A szakmai napon ismer­tetik a Neumann János Számí­tógép-tudományi Társaság megújuló programját és a szer­vezők első kézből adnak tájé­koztatást az Európai Számító­gép-használói jogosítvány be­indításáról. a vizsgaközpontok szervezéséről. Beszámolnak továbbá a me­gye kiemelkedő informatikai eredményeiről, és országos hí­rű előadók az Internet hatásai­ról, illetve a kialakulóban lévő „elektronikus társadalom” jö­vőbeli kilátásairól tartanak előadást. A délután kezdődő prog­ramban sok érdekes előadás hangzik el. így például a telemodemizá- ció perspektíváiról, a tudás- központok szerepéről, az intel­ligens településről hallgathat­nak meg az érdeklődők érteke­zéseket. Négy előadó a megyei hely­zetképet tekinti át. Vajúdó határnyitás Vállaj (KM — Sz. E.) —A politikai tehetetlenség az oka, hogy a hét éve folyó egyeztetések ellenére még mindig nem nyílt meg Vál­laj és Csanálos között a ha­tárátkelő — mondta tegnap dr. Zilahi József a Megyei Közgyűlés elnöke Vállajon azon a konferencián, ame­lyen tíz érintett település polgármestere és a határát­kelőhely megnyitását vizs­gáló szakmák képviselői, vettek részt. Mind a magyar, mind a román oldalon élők egyet­értettek abban, hogy szük­ség lenne még egy kapura a két ország között. A szak­emberek egyetértése azon­ban kevés, hiszen a döntés nem az ő kezükben van. A kormánynak kell határozni arról, hogy kíván-e határát­kelőhelyet létesíteni az érintett területen, s ennek vonzataként a költségeket is állnia kell. A térség hét éve szorgalmazza az átke­lőhely kialakítását. A meg­nyitással összefüggő első szélesebb körű egyeztető tárgyalásra 1990-ben került sor. Ekkor a résztvevők egyetértettek a határátkelő hely megnyitásában. Ta­vasszal Kovács László kül­ügyminiszter személyesen is megtekintette a helyszínt. Ezután a határőr-igazgató­ság és a MÁV vezetői is tárgyalásokat folytattak a fejlesztésről. Mivel előrelépés nem történt, a tíz érintett telepü­lés polgármestere a Megyei Közgyűlés elnökét kérte, tűzze napirendre a kérdést. Dr. Zilahi József javasolta, a két érintett szatmári tér­ség nyílt levélben nyilvánít­sa ki állásfoglalását, s így kérje a két ország kormány­zati segítségét. Az egyezte­tésekhez egy olyan szűk operatív bizottságra lenne szükség, amely valóban tesz is azért, hogy Vállaj és Csanálos között megnyíl­hasson a határátkelőhely a személyforgalom számára. Érdekvédelem Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Az E-Misszió Ter­mészetvédelmi Egyesület és az Országos Fogyasztó- védelmi Egyesület megyei szervezete létre szeretné hozni az Energiafogyasztók Érdekvédelmi Szövetségét. Ehhez nyújt segítséget az E-Misszió azzal, hogy ok­tóber 28-án 16 órai kezdet­tel megszervez egy találko­zót Fetivizig-székházban, a Széchenyi u. 19. alatt. A megbeszélésen szívesen látnak bárki érdeklődőt, de elsősorban a lakóházak kö­zös képviselőit várják. A ta­lálkozón Nagy Péter, a vá­rosi önkormányzat főener­getikusa tart előadást arról, miért fontos a lakossági ér­dekeket megjeleníteni a távhőszolgáltatás területén. Párhuzamos problémák Öt részből álló képzési program osztrák segítséggel Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Az MSZOSZ megyei kép­viselete szervezésében, az Osztrák Szakszervezeti Szö­vetség (ÖGB) és az Osztrák Szövetségi Kormány támoga­tásával múlt héten befejező­dött egy öt részből álló képzé­si program. A sorozat — a szervezők re­ményei szerint — csak az első felvonás volt. Amint azt Vaskó Mihály, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője el­mondta: az ÖGB tapasztalatai­ból van mit tanulnunk, például az ágazati kollektív szerződé­sek kötése, a bértárgyalások területén. Ausztriában 14 ágazati szakszervezet működik, ná­lunk csak az MSZOSZ-nek 48 tagszervezete van. Ez a tagolt­ság nehézkessé teszi a szövet­ség munkáját, nem beszélve arról, hogy ezenkívül, még jó néhány konföderáció is műkö­dik. Egységesülési törekvés egyelőre nálunk nem tapasz­talható. A képzés azért is fontos, mert manapság az érdekvéde­lem nem lehet eredményes fel­készült menedzserek nélkül. Igen fontos az informatika. Különösen az ágazati képzés­ben várnának még segítséget az osztrákoktól. Ewald Gossy, az ÖGB szak­értője, Burgenland tartomány szakszervezeti titkára kérdé­sünkre elmondta: van néhány olyan probléma, amely hason­ló a két szomszédos ország­ban. Ausztriában a változások sok bizonytalanságot okoz­nak. Most folyik az új nyug­díjrendszer vitája. Ezt az ÖGB és az ágazati szakszervezetek elutasították, hiszen az első­sorban a nőkre nézve sok ne­gatív elemet tartalmaz. A tár­sadalmi megvitatásra szánt időt is igen rövidre szabták, valószínűleg azért, hogy szak­értőket ne tudjanak bevonni. A munkáltatók érdeke, hogy minél olcsóbb legyen a mun­kaerő, ezért a munkaidővel próbálnak manipulálni. Rugal­mas munkaidőről beszélnek, az lenne a céljuk, hogy heti 48 órát is dolgoztassanak úgy, hogy ne fizessenek túlórát. A túlórákat úgymond „le lehetne csúsztatni”: azaz amit csúcsi­dőben túlóráznak a dolgozók, azt „uborkaszezonban” kive­hetik szabadnap(ok)nak. Ezzel a módszerrel természetesen nem érthetnek egyet az érdek- képviseletek. Ewald Gossy elmondta még, hogy új képzési projektet nyújtottak be, amely azonban Magyarország nyugati határ menti megyéire szól. Persze, jó lenne, hogy ez ide, a keleti régiókba is eljutna, hiszen nem volna szabad felborulni az egyensúlynak. Tíz perc alatt két fogás Visszaküldték a Srí Lanka-i állampolgárokat Ukrajnába Nyírbátor (T. J.) — A négy­napos ünnep alatt a Nyírbátori Határőr Igazgatóság munka­társai 27 államhatárral kapcso­latos jogellenes cselekményt fedtek fel, melyek közül 12 határsértés, 3 gépkocsi kül­földre csempészésének kísér­lete, 2 közokirat-hamisítás és egy jövedéki törvénysértés volt. Kiutasítottak a határőrök 4 külföldit, öten pedig pénz­bírságot fizettek túltartózko- dásért. Négy nap alatt százezer utas lépte át a határt, de 125 külföldi nem jöhetett be a fel­tételek hiánya miatt. Vasúti tehervagonban meg­bújva érkezett hazánkba az a 12 Srí Lanka-i állampolgár, akiket a határőr járőr Záhony és Zsurk között igazoltatott. Okmányokkal egyikük sem rendelkezett, meghallgatásuk után a határőrök visszaadták őket ukrán kollégáiknak. Beregsuránynál kilépésre je­lentkezett egy ukrán állampol­gár egy Lada Samarával, melyről kiderült, hogy október 22-én lopták el, a budapesti III. kerületi rendőrök pedig már körözték. Alig telt bele 10 perc, amikor a határállomásra egy másik Samara is begördült ukrán sofőrével. Ezt pedig 15- én lopták el, s a XIII. kerületi rendőrök körözték. Egy cseh állampolgár lízingelt Ford Mondeóval akart Ukrajnába távozni Záhonynál. A gond csak az volt, hogy a gépkocsi Csehországot nem hagyhatta volna el. A tiszabecsi járőr egy honfi­társunknál 400 liter ismeretlen eredetű gázolajat talált. A zá­honyi útlevélkezelők vették észre két ukrán útlevélnél, hogy a passzusból a magyar pecsétet kimosták. HIRDETÉS Nyugodtan gondoljon • •• rr• r a jovojere Életünk delelőjén túljutva hamar eljön az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. HYPO Nyugdíjpénztár ♦ kiemelten magas fedezeti alap (97%) ♦ letétkezelés a HYPO-BANK-on keresztül ♦ befektetési tanácsadás a HYPO-Securities-en keresztül További információ a 301-5169-es telefonszámon. fc«fl

Next

/
Oldalképek
Tartalom