Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

1997. október 27., hétfő HATTER aiois A gyerek nem pingponglabda Az örökösföldiek ragaszkodnak a Család utcai óvodához • Felsorolt érvek Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Na­gyon nehéz bezárni intéz­ményt úgy, hogy fájó sebeket ne ejtsen. Tisztában van ez­zel minden önkormányzat, amelyik erre kényszerül, de tudja azt is: egyre szűkösebb költségvetéséből egyre nehe­zebb működtetni a meglévő intézményhálózatot. Azzal sem mondunk újdonságot, hogy folymatosan csökken a „gyermeklétszám”. Azért az idézőjel, mert ez már statisz­tika. Ilyenkor egy gyerek egy darabnak számít, amit, ha összevetünk a férőhelyek számával, könnyen kiderül­het: annyi hely van, ahány gyermek. Csak, hát, a gyerek nem ping­ponglabda. Amit ügyes aszta- iiteniszező oda üt, ahol a helye van. Ráadásul Nyíregyháza mérete sem pingpongasztal- nyi, elég hosszú utat kell meg­tennie annak, aki egyik végé­ből a másikba szeretne eljutni — például busszal. A bezárás réme Ezek a gondolatok azon a szü­lői értekezleten fogalmazód­tak meg, amelyet a László ut­cai óvodában tartottak a múlt héten azon okból, hogy vevő jelentkezett az épületre, aki cserébe a Szegfű utcán építene új óvodát. Jelen voltak a meg­beszélésen a Család utcai ovi­ba járó gyerekek szülei is, akik az előző napokban tudták meg: az anyaintézménnyel együtt a tagóvodát is a bezárás réme fenyegeti. A szülőket azért érte várat­lanul a hír, mert — mint isme­retes — tavaly áprilisban hatá­rozott ígéretet kaptak a köz­gyűléstől: amennyiben társa­dalmi munkában felújítják az épületet, öt évig helyén marad az ovi. A szülők állták a sza­vukat, és még csak másfél év telt el azóta. — Több százezer forint tár­sadalmi munkát végeztünk, jó­tékonysági bált rendeztünk, hogy játékokat, játszószereket Óvónéni, apuka és a gyerek, de vajon mire gondolhat a kicsi? Balázs Attila felvétele vehessünk a gyerekeknek — sorolja Bánhidiné Hajdú Eri­ka. — Az óvoda telt házzal működik. Ez már az idegek harca! — Ha bezárják az óvodát, újabb törést okoznak a gyere­keknek, amit nehezen tudnak kiheverni. Tavaly több hóna­pot töltöttek vendégóvodában, tornateremben — panaszolja Tomkuné Fekete Mária. — Nem azért dolgoztunk, hogy utána valaki más kapja meg az épületet! — szól közbe valaki. Az értekezlet elején Békési Elemér, a humán iroda vezető­helyettese elmondta: a találko­zót azért kezdeményezték, mert szeretnék meghallgatni a szülők véleményét. Ismertette a közgyűlési előteijesztést, melyben az áll: a Szegfű utcán 100 férőhelyes óvoda épülne (átadását 1998. szeptember 1- jére tervezik). Egyidejűleg megszűnne a László utcai 100 és a Család utcai 75 férőhelyes óvoda. A meglévő, de „be nem töltött” óvodai férőhelyeket is „felszabadítanák” egyúttal. A fiatalok helye A szülők legelőször azt kifo­gásolták, hogy az önkormány­zat el akar állni ígéretétől. Ez­után matematikai agyrémnek tartották, hogy városi szinten számolnak a 175 férőhellyel. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az örökösföldi gyerekeket kel­lene a város másik végébe „húzgálni”, kora hajnalban éb­reszteni, hogy a szülők időben beérjenek a munkahelyükre. Érveltek azzal is, hogy épp most kezd beépülni Örökös- föld északi része. Új lakók költöznek ide, újabb gyere­kekkel. Arról nem beszélve, hogy éppen ezen a lakótelepen él a legtöbb fiatal, hiszen itt a legolcsóbbak a lakások, ame­lyeket egyáltalán még képesek megvásárolni. S ha cserélőd­nek is a lakók, a fiatalok he­lyére még fiatalabbak költöz­nek. Többször hallották már azt az érvet, hogy idős a Család utcai épület, egyre többet kell rá költeni. Erre jegyezte meg valaki szellemesen: a polgár- mesteri hivatal épülete is öreg, mégsem jut senkinek eszébe csak ezért bezárni. Bartha László, a körzet egyik képviselője azzal ponto­sította a szülők mondatait, hogy a közgyűlés tavaly áprili­si határozatában az szerepelt: legalább öt évig megmarad a Család utcai óvoda, vagy ad­dig, amíg a körzetben új óvoda nem épül. Elmondta: amikor a polgármester asszony megkér­dezte, mi a véleménye az óvo­da bezárásáról, ő azt válaszol­ta, úgy tudná támogatni, ha a körzetben épül­ne egy új óvo­da, amelyben minden örökös­földi és bujtosi gyereknek he­lye lenne. Elso­rolta érveit, majd elmondta a szülőknek azt is: ha ezzel a többség nem ért egyet, akkor az ő álláspontju­kat fogja továb­bítani. A Család ut­caiak tovább érveltek: ese­tükben még ar­ról sincs szó, hogy oda a város másik részéből járnának gye­rekek. Mind a 87 ovis örökös­földi. Felvetődött az is, hogy 100 férőhelyestől nagyobb óvoda épülne a Szegfű utcán. Azért kételkedtek ebben a szülők, mert sejtik, nincs abban az anyagi helyzetben az önkor­mányzat, hogy ezt vállalni tudná, a vevő meg biztos nem fog nagyobb ovit építeni attól, mint amire megalkudott. Arról nem beszélve, hogy már a Szegfű utcára is nehezen tud­nák elhordani a gyerekeiket. Egyébként is — kérdezte az egyik szülő — egy olyan óvo­dát, ahol jók a pedagógusok, miért ne lehetne dicsérni? A nagyinak falun Száz szónak is egy a vége: az örökösföldiek ragaszkodnak a Család utcai óvodához, amely ugyan nem annak épült erede­tileg, de éppen ódon falaival, hangulatával, kertjével nyújtja a gyerekeknek a családi ház élményét. Olyan kertes ház ez, amilyen a nagyinak van falun, vagy amilyenről álmodoznak az ő szüleik a panelházak tize­dik emeletén. Hogy marad-e az ovi vagy sem, arról ma, hétfő délutáni ülésén dönt a nyíregyházi köz­gyűlés. táitáia I M osolytalan világunk­ban ritka jelenség az olyan ember, mint szegény Göri bácsi. Teljes nevén Görbics Antal, akit nagy valószínűséggel a hu­mor éltetett majdnem száz évig. Elbeszélése szerint, me­lyet az öregek otthonában baráti társaságban külön ké­rés nélkül is fel szokott idéz­ni, a dolog a pólyában kez­dődött. Alig hat hónapos ko­rában úgy megviccelte a szü­leit... A történet azzal kezdődött, hogy a szülők a mezőre men­tek, magára hagyták a túlon­túl csendes, békés csecsemőt. Annak rendje, módja szerint kulccsal becsukták az ajtót, bezárták az ablakot. S mit láttak, amikor hazaértek és benyitottak a szobába? A gyermek, ahogyan hagyták, a pólyában, de nem a bölcső­ben, hanem a több méterre arrébb lévő küszöbön fek­szik. Alszik, mint a tej. Ho­gyan került oda, mi történhe­tett? Egész életükben nem ta­lálták e meglepő jelenségre a választ. — Talán az ufók tették, mondanánk mai fejjel, de a szüleim akkor még nem is hallottak a földöntúli lények­ről —morfondírozott ő maga is, akárcsak otthonbeli tár­sai, akik hitték is, nem is a történeteket. — Ültem is én a humoros észjárásom miatt, nem is egyszer — elevenedett meg az emlékezete. Még az ötve­nes években a kutyák miatt került bajba. Az egyik nem éppen kedvenc kutyáját Horthy-korszakot. Én pedig vagy kétszer-háromszor úgy félhangosan megjegyeztem, az volt ám a jó világ. A gyűlés után odament hozzá a megyei szónok, ko­moly, már-már fenyegető arckifejezéssel megkérdezte a csendben, félhangosan morgolódó embert, mit értett az alatt, hogy az volt a jó vi­Vicc a túlvilágon ugyanis Kopasz Matyinak nevezte, mert alig volt szőr a feje búbján. Abban a kor­szakban viszont, amikor Rá­kosi Mátyás volt a nép vezé­re, és közismerten kopasz fe­je volt, mint Göri Anti kutyá­jának, az önmagában is ele­gendő volt a bűnösséghez. Egy haragosa feljelentette, hogy uszít a néphatalom és annak vezetője ellen. Három hónapot kapott izgatásért. Szerencsére megúszta holmi udvarsepréssel, illemhely­tisztogatással a járási kapi­tányságon. —Egy falugyűlésen történt a másik eset. A megyei szó­nok, szegről-végről még tá­voli rokonom is, ugyancsak ostorozta a letűnt, korrupt lág. Mit tehetett, megmondta neki az igazat. — Akkor még fiatal vol­tam, nem úgy, mint most. Ak­kor még kérdés nélkül is ti­zenkét órát mutatott a pala­vessző. Hát azért mondtam én. Nagyot nevetett a megyei szónok és baráti-rokoni mó­don megveregette a vállát. Csakhogy mások is hallották a megjegyzést az előadás alatt, talán ugyanaz a hara­gosa, aki előzőleg feljelentet­te, most sem tétlenkedett. Hi­ába mesélte el az államvé­delmi rendőrség embereinek, hogyan értette a dolgot, az idő tájt nem voltak vevők az ilyen és hasonló viccekre. Még néhány pofont is kapott, majd átkísérték az ügyész­ségre. A Horthy-korszak nyilvá­nos dicsérete és persze sú­lyos izgatás miatt egy évet kapott. Ezt már nem söp- rögetéssel, hanem egy du­nántúli bányában kellett letöltenie, de még a föld alatt is megnevettette az embere­ket. Talán az utolsó, egyben a legártalmatlanabb vicces szereplése az volt, amikor egy lakodalomba igyekvő társaságot a kívántnál egy állomással előbb leszállított a vonatról. — Én csak azt mondtam, a vonat eddig jön. Nekem ugyanis itt kellett leszállnom. Erre elkezdtek ők is cihelőd- ni, és le is szálltak. Arra már senki nem volt kíváncsi, mit mondtam ezután. Pedig én folytattam, mégpedig azzal, a vonat eddig jön, nekem innen már megy...-» t emrég neki is le kel- l\/ lett szállni a vonatról. i V Épp egy történetbe kezdett, amikor a Nagy Vicc­felvigyázó magához intette. Szótlanul lefordult a szék­ről... Azt mondják, akkor is mosolygott. —I Ili NATO-f őri rítok L ehullt a lepel NATO-ügyben. Legalábbis, ami a pénzügyeket illeti. A brüsszeli központban a hét kö­zepén döntöttek és a hét végén bejelentették ajánla­tukat: Magyarország a csatlakozás után éves tagdíjként 11,7 millió dollárt fizessen az északatlanti szervezetnek. Ez a katonai szervezet költségvetésének 0,65 százaléka. A másik két leendő partner — Csehország és Lengyelország — ennél többet kénytelen a tagság elfogadása után a közös kasszába tenni. A lengyelek a magyarok négyszeresét fénytelenek majd legombolni. Most a három ország kor­mányán múlik, megfelelőnek tartják-e, elfogadják-e az összeget. Mindenesetre Brüsszelben ennyi a tarifa. Nos, számolgathatunk: mennyi is az a 11,7 millió dol­lár? Ha forintban akarjuk kifejezni, akkor úgy 2,2 milliárd- nak megfelelő összegről van szó. Ha az összkatonai kiadá­sokat nézzük, akkor a belépés évében, vagyis 1999-ben ez az összeg egy százalékot tesz majd ki, vagyis ez lenne a NATO-tagság miatti többletkiadás. így talán már nem is tűnik olyan soknak. Viszont mit kapunk cserébe ezért a pénzért? Miért érdemes ismét elköteleznünk magunkat egy katonai szervezet felé? Bizonyára sokakban felvetőd­nek a népszavazáshoz közeledve ilyen és ehhez hasonló kérdések. Katonai szakértők és közgazdászok kimutatták: három­szor annyit kellene költenünk a fegyveres erők fenntartá­sára és korszerűsítésére, ha a NATO-n kívül akarnánk ma­radni és a tagsággal azonos értékű biztonságot és védelmet szeretnénk megteremteni hazánk számára. Ezt a mai Ma­gyarország képtelen lenne megtenni, az ilyen nagyságú védelmi kiadások messze meghaladnák a magyar gazda­ság teherbíró képességét. Ebből következően Magyaror­szág számára a NATO-tagság jelentené a legkevésbé költ­séges védelmet, a leghatékonyabb biztonsági garanciákat. Tőlünk kevesebbet csak Görögország, Málta és Izland fizet a brüsszeli nagykalapba. Biztonságunk, nyugalmunk és gyermekeink jövője megér egy százalékot. '• Sipos Béla Ide a heti zsebpénzt, papa! Ferter János rajza ■ Energiatartalék M anapság megint egyre többször kerül szóba az energiatakarékosság. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen energiában szegény országban mint a mi­enk, ahol ráadásul borítékolható, hogy egyetlen erőműépí­tés sem lesz soha egyszerű, azaz társadalmilag egységesen támogatott ügy, nincs más módja az energianyerésnek, mint a vele való spórolás. Fontos, hogy minden energiafogyasztó tudja — hang­zott el nem régiben egy e témában szervezett országos ta­nácskozáson — az energiával való takarékoskodás, a haté­konyabb energiafelhasználás nemcsak azért szükséges, mert ezáltal csökkenthetjük villamosáram, földgáz, kőolaj, szén importfüggőségünket. Más szempontok is kikénysze­rítik tőlünk ezt. Az Európai Bizottság rólunk készített or­szágvéleményében is felhívja a figyelmet e tárgyban fon­tos, elsősorban energiahatékonyság terén elvégzendő ten­nivalóinkra. Ez tulajdonképpen nem egyebet jelent, mint minden területen spórolnunk kell az energiával. Arról per­sze szó sincs, hogy pocsékolnánk ezekkel a szűkösen ren­delkezésre álló forrásokkal, mert például az Európai Unió országaiban jóval nagyobb az egy főre jutó összenergia- felhasználás mint nálunk. Viszont az tény, hogy ugyan­annyi energiafelhasználással az EU-országok gazdaságai ötszörösen több nemzeti összterméket állítanak elő, mint a miénk. Az energiatakarékosság — aminek újabb honi program­jai közül már megyénkben is találkozhatunk a lakások hő- szigetelésének megoldásához 60 ezer forint támogatást nyújtó TEK-programmal — közvetve mérsékli a környe­zetszennyezést, amire vállalást is tett Magyarország az úgynevezett klímaegyezmény aláírásával. Továbbá a taka­rékoskodással lassítani lehet a költséges erőműépítést, ezáltal kevésbé kell emelni a villamos energia árát, kímél­ni lehet a hazai energiahordozó-készleteket, végül de nem utolsósorban az európai piacokon javíthatjuk a magyar áruk versenyképességét. Galambos Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom