Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22 / 247. szám
, 4 KELET-MAGYARORSZÁG ÜNNEPI MELLÉKLETE Történelemtükör Nagyobb figyelmet és hangsúlyt érdemelne az iskolában A 301-es parcellában Nagy Gábor felvétele Az ezredes döbbeneté A barikád két oldalán • Ötvenhatról a moszkvai tévében Sokak meggyőződése, hogy a múlt átfogó ismerete híján aligha lehet a jövőt építeni. Mások szerint az elmúlt időkön való hosszas töprengés megbénítja a jövő irányába tett lépéseket. Milyen az a kép, amely a történelemórákon formálódik a mai diákokban 1956 októberéről? A választ Miklósi Lászlótól, a történelemtanárok egyletének vezetőjétől vártuk. O Az elmúlt csaknem hét év során közeledtek-e az álláspontok az ’56-os események tanítását illetően? Már nem „szent tehén" — Manapság a tények többsége rendelkezésünkre áll és egyre több olyan írásmű is napvilágot látott, amely komoly segítséget jelent akkor, ha netán elakadunk egy-egy ponton. A korszak háttérirodalmának összeállítása nagyrészt az ’56-os Intézet érdeme. A rendszerváltás előtt 1956 története elsődlegesen ideológiai kérdés volt. A hivatalosan ellenforradalomként titulált eseményt afféle „szent tehénként” kellett kezelni, a minősítés megkérdőjelezését a hatalom nem tűrte el. A rendszerváltás időszakában 1956 októberének történései radikálisan átértékelődtek. Ez az oktatás terén úgy jelent meg, hogy az akkor érvényben lévő tankönyvek utolsó fejezete kimaradt, vagyis a magyar történelem 1945-ben véget ért. A tanárokra hárult az a feladat, hogy ki-ki belátása szerint tanítsa az ezt követő éveket a diákoknak. Ez szükségállapot volt. Néhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy megjelenjenek a szükséges tanulmánykötetek. Az első módosított tankönyvek igencsak esetlegesek voltak, mivel az akkor még hiányosan hozzáférhető adatok számos kérdést válasz nélkül hagytak. A változás leginkább abban nyilvánult meg, hogy az ellenforradalom kifejezést felváltotta a forradalom, ami addig fekete volt, az fehérré vált. Ám a tananyag súlypontjai, arányai nemigen változtak. A mai segédeszközök már használható, stabil mankót biztosítanak a tanárok számára. D Egyáltalán szükséges-e, hogy egységes, központi koncepció alakuljon ki e téren? — Véleményem szerint csak egy bizonyos határig előnyös az egységes koncepció. A központi irányelv akkor jó, ha csupán a tények tanítását írja elő, a tények összefüggéseit azonban a diákoknak kell felismerni. Persze, ha a tanulók igénylik, a tanár megadhatja mindehhez a szükséges iránytűt. O Az ’56-os tételek szerepelnek az érettségin? — Igen, ma már a vizsgák szerves részét képezi ez a témakör. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az összes tény és adat a helyére került, a pontatlanságok, illetve az aránytalanságok egy részének korrigálása még hátra van. O Mennyire fontos a diákok, illetve a társadalom számára, hogy végre tisztán lásson e kérdésben? — A rendszerváltás körüli évek lelkesedéséhez képest monstanában a társadalmi közgondolkodás erősen háttérbe szorította ezt a kérdéskört. Ennek elsődleges magyarázata nem a történelemtanítás hézagosságában keresendő. Igen sokat ártott az ügy társadalmi megítélésének szempontjából az, amikor a különböző ’56-os szervezetek a nagy nyilvánosság előtt sokszor egymást kiátkozva vitatkoztak, civakodtak. O Mostanában sokszor emlegetik „egy lapon” az 1848- as és az 1956-os eseményeket. Vonható-e párhuzam e két igen eltérő történelmi korszak között? A források lassan letisztulnak — Az 1848-49-es szabadság- harc népi emlékezete értékrendtől függetlenül minden magyar embernek fontos. 1956 ismét jó alkalom lenne egy közös nemzeti érzés kialakítására. Ez még várat magára. DA történelem nagy fordulópontjai csak bizonyos idő után értékelhetők megbízhatóan. Az eltelt több, mint négy évtized elegendő ahhoz, hogy 1956-ra rárakódjon a „nemes patina" ? — Egyesek szerint az események objektív megítéléséhez elegendő volt az elmúlt 41 év. Mások úgy gondolják, hogy amíg egy történelmi fordulópont részesei élnek, addig nem lehet objektiven megítélni a történteket. Természetesen más a helyzet akkor, amikor már csak az írott források állnak a kutatók rendelkezésére. Ekkor ugyanis a történetírást nem lehet szubjektív elemekkel megtűzdelni. Mindezek ismeretében tehát nem kérdéses, hogy 1956 miért nem foglalta el azt a helyet a történelemben, amelyet 1848 immár sok évtizede birtokol a köztudatban. D A tanárok többsége csak szakirodalomból és a családi emlékezésekből ismeri az ’56- os történéseket, s azok előzményeit. Tapasztalatai szerint ők általában milyen forrásból merítik a tanításhoz nélkülözhetetlen háttérinformációkat? Még mindig — Valóban, a történtek újszerű megítélése hatalmas dilemma elé állította azokat a fiatal pedagógusokat, akik az iskolában az ’56-os ellenforradalomról tanultak, majd hirtelen jszinte átmenet nélkül) mindenhonnan az ellenkezőjét hallották. Szerencsére manapság könyvek tucatjaiból meríthet az elbizonytalanodott tanár. A feladat most az, hogy a fellelhető információkaval- kádból az oktató megtalálja és kiválassza a legfontosabbakat. Az idősebb korosztály esetében más a helyzet. A legkönnyebb dolga azoknak van, akik forradalomként élték meg az eseményeket. Őket igazolta az idő, kimondhatják és taníthatják azt, amit soksok éven át csak titokban gondoltak. D Ön szerint mikor fog helyére kerülni történelmünk e nagyon fontos korszaka? — Én nem hiszem, hogy most olyan rossz helyen volna. Azt azonban elismerem, hogy sokkal nagyobb figyelmet és hangsúlyt érdemelne 1956 októbere az oktatásban is. (MTI) Gyürke László Iványi Péter, a Deport-’56, azaz 1956-os deportálások tényfeltáró bizottságának tagja az egyik moszkvai tévé érdekes nyilvános felvételének lehetett szem- és fültanúja. A „tóksó” egy-egy év jelentős eseményeit dolgozza, eleveníti fel. Hogy a múltidézés hitelesebb legyen, szemtanúkat is meghívnak. így lett az 1956-os krónikát feldolgozó műsor egyik főszereplője Szlama Árpád, aki ’56- ban hadnagy volt, ma nyugalmazott ezredes. Kétszer várt a siralomházban a kivégzésre, végül is az ítéletet tizenöt év börtönre változtatták. A színpadon egy Sztalin- kép lógott. Mutattak egy részletet egy ’56-os filmhíradóból. A műsorvezető megkérdezte a nézőket: vegyék-e le a Joszif Visszarionovics portréját. A megszavaztatott közönség fele-fele arányban foglalt állást. így a műsorvezető saját hatáskörében döntött: vegyék le a képet, de utánaszólt a kellékesnek: azért ne dobják ki, mert még szükség lehet rá. Aztán máris pörögtek a jelenetek: az SZKP XX. kongresszusa (Sztálint el kell távolítani a mauzóleumból! — döntöttek a pártatyák), megjelentek az első hűtőszekrények Moszkvában. Mikor az októberi eseményekhez érkeztek, a népszerű rádióbemondó, aki külön ült a színpadon, magyarázza: a magyar kormány felkérésére..., meg hogy a magyar fasiszták lövik a népet... Ezt híradófelvételekkel is illusztrálták. A meghívottak között jelen volt Fomin ezredes (’56-ban százados), aki elmesélte budapesti élményeit, s hozzátette: mióta öregebb és bölcsebb, kissé másként látja az akkori eseményeket (Szlamáék jelenlétéről tudott). Elmondta, hogy a magyar nép általában nem volt ellenséges a szovjet katonákkal szemben, ezért is döbbentette meg, hogy október végére mennyire megváltozott a helyzet. Ázt a mai napig nem tudja megemészteni, miért kellett a szovjet hadseregnek a rendőr szerepét felvállalni. Ekkor jelentette be a műsorvezető úgymond „a másik oldalról” Szlama Árpádot. Fő- min szemmel láthatóan zavarba jött. Szlama elmondta: sose hitte volna, hogy egyszer itt, Moszkvában fog beszélni a magyar szabadságharcról. Mert nem egészen úgy volt, ahogyan a korabeli híradó beállította, mint az sem fedi a valóságot, amit Fomin úr mondott. Ő fiatal tiszt volt ötvenhatban, velük ismertették a XX. pártkongresszus anyagait. Tudta: ellentmondás van az események és aközött, amit a katonai eskü tartalmaz, hiszen ő valóban a dolgozó népet szolgálta akkor, amikor Orosházáról Budapestre kerülvén önkéntesként kelt az emberek védelmére. Azért ítélték halálra, mert katonai esküje szerint cselekedett, hiszen akkor, ’56 októberében valóban a dolgozó népet szolgálta. A teremben döbbent csend fogadta Szlama szavait. Fiatal fülbevalós riporterek kérdezték tőle: lőtt-e orosz katonára. Szlama: „Én otthon voltam. Csak tankokra lőttünk, hiszen azok lőttek bennünket és a védtelen embereket.” Ekkor a műsorvezető közbelépett: elég, hiszen a történteket nem tudják megváltoztatni. Pezsgőt kért, s míg hozták az italt, két, akkortájt szentpétervári, illetve moszkvai egyetemista elmondta: röplapokat terjesztettek, amelyben kérték a katonáktól: ne menjenek Magyarországra. Nagy, akár történelminek is nevezhető jelenet volt, mikor megérkezett a pezsgő, és Szlama kezet fogott Fominnal. Egy hölgy néző, aki a műsor elején arra szavazott, hogy maradjon a Sztalin-portré, s számtalanszor elárulta politikai hovatartozását, könnyek között adott Szlamának egy nyakláncot emlékbe. Valami olyasmi történt ezen a három és fél órás „tóksón”, amiből megértette a moszkvai azt, amit a politika eltorzított.
