Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-02 / 230. szám

1997. október 2., csütörtök HATTER 3 Vége a kényelmes korszaknak A veszteséges gazdálkodás finanszírozása csupán tüneti kezelés lehet Nyíregyháza, Újfehértó (KM) — Tegnap reggel min­den bizonnyal örömmel fo­gadták a csekély, de kedves ajándékot a MALÉV utasai, akik októberben a szokásos menü mellé egy gyönyörű al­mát is kapnak. Ez a reklám egészíti ki azt az őszi kam­pányt, amelynek első felvo­nását a Nyírségi Almanapok megrendezése jelentette. Hogy milyen nagy szükség volt erre a szakmai tanácsko­zásra, annak számos jelét fel­lelheti a figyelmes szemlélő. Az agrárvezetés képviseleté­ben például Benedek Fülöp ál­lamtitkár nem véletlenül hagy­ta előadása utolsó pontjának az idei támogatás módját és összegét (bár sok ember csak ezért hallgatta meg), előbb az aktuális gazdasági kérdéseket és európai uniós csatlakozá­sunk előkészületeinek ágazati vonzatát taglalta. Támogatás határidővel Az adatok beszédesek: az összes mezőgazdasági terme­lési érték ötödét a kertészeti kultúrákban állítják elő 400 ezer hektáron, s ez egységnyi összehasonlításban öt-hatszo­ros produktumot takar a szán­tóföldi növénytermesztéshez képest. Az elmúlt évben összesen 1 millió tonna gyü­mölcsöt szüretelhettünk le ha­zánkban (valamikor csak al­mából több volt a termés), s ez aggasztó csökkenést jelez. Az okokkal szembe kell nézni: halaszthatatlanná vált az el­öregedett ültetvények cseréje, a fajtaszerkezet is jelentős vál­toztatásra szorul, s meg kell barátkozni a gondolattal, hogy minőségi árualap nélkül a me­zőgazdasági termelés kudarca szinte biztosra vehető. Az államtitkár utalt arra is, hogy a veszteséges gazdálko­dás finanszírozása csupán tü­neti kezelés, s többet árt, mint használ, hiszen az elavult technológiákat konzerválja, éppen ezért a közvetlen támo­gatási forma fokozatosan visszaszorul. Jövőre ugyan vá­lasztások lesznek, de bármely Benedek Fülöp államtitkár dr. (középen) a kiállításon is meggyőződhetett arról: az alma itt szívügy A szerző felvétele part is kerül hatalomra, a szak­maiság, a nyereséges gazdál­kodás követelménye miatt csupán korlátozott módon kö­zelíthető meg szociálpolitikai oldalról az agrárium. Azért kedvező folyamatok­nak is tanúi lehetünk: az el­múlt években ha nem is a kí­vánt nagyságrendben, de több ezer hektár fiatal, korszerű ül­tetvényt létesítettek a gazdál­kodók, s a európai uniós tag­ság nemcsak kemény versenyt hoz magával. Az EU tagorszá­gaiban jóval több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak az emberek, így a csatlakozás után várhatóan itthon is át­vesszük ezt a jó szokást. Ez már előrevetíti a feladatokat, hiszen a hazai fogyasztást ille­ne hazai áruból fedezni. Igényesebb vásárló Lassan arra is rájövünk, hogy a magyar vásárlót sem szabad lebecsülni, a nyitottá váló vi­lágnak köszönhetően ugyanis egyre igényesebb, s pangó gazdaság ide, alacsony élet- színvonal oda, az ömlesztett alma helyett inkább a drágább, de tálkázott, címkézett és da­rabos gyümölcsért adja oda fo­rintjait. Ezért is fogadta megkülön­böztetett figyelem a Nyírségi Almanapokon bemutatkozó új csomagolóeszközöket, bár jel­lemző, hogy még a rendez­vény minisztériumi sajtótájé­koztatóján is használati utasí­tást kellett mellékelni a telesz­kópos kartonokhoz, a kis ki­szerelésű zacskókhoz. Azt is jó volt hallani, hogy a szabadság eufóriájában el­vesztett keleti piacok üzletem­berei visszavárják a magyaro­kat, a magyarok áruit, de ma már természetesen szigorúan üzleti alapokon. Az alma sor­sáért aggódók kezdeményezé­se tehát kedvező nemzetközi visszhangra talált, de az eset­leges csend is sokat mondó. Utóbbi jelzi ugyanis azt, hogy a sok beszéd talán nem marad hatástalan, s minden érintett felismeri: a kényelmes kor­szaknak vége, a piacon csak az maradhat meg, aki választott munkájához nagyon ért és azt mesteri szinten gyakorolja. Üzletelni kell Ma már a gyümölcsösökben is üzletelni kell és persze kemé­nyen dolgozni, bár ez utóbbi­val soha nem volt gond. A cé­lok meghatározásában azon­ban még van tanulnivalónk, ahogy arra az Egyesült Álla­mokból érkezett kutató is rá­mutatott, amikor az egyik gaz­da Újfehértón megkérdezte tő­le: Idaredet telepített, mi a jö­vője ennek a fajtának? Az idős professzor vissza­kérdezett: hová termeli, mi a célpiac? A beálló csend hatá­sosabb volt egyhetes kurzus­nál. Hát ezért küldi el az ame­rikai vagy a holland farmer az egyetemre a fiát, hogy a gye­rekkortól magába szívott szak­mához elméleti alapokat és közgazdasági ismereteket sze­rezzen. IRÁNYÍTÖSZÁM: 4400 y* eggel nyolc óra, csöng a telefon, kissé A V fátyolos női hang, „ő ebben és ebben a felsőfokú tanintézetben tanár, tegnap vita volt A vágy villamosáról, s bár annak idején látta Tol- nay Klárival, úgy döntött, ma este megnézi, ám nem kapott jegyet rá!...” A tisztelt publikummal ápolni kell a jó kapcsolatot, itthon vagyok, még alsóga­tyában, nyakamban törölkö­ző, semmi baj, közlöm, nem tudom miképp állunk a pro­tokoll-jegyekkel, ha megfelel, hogy nem biztos, befér-e ne­kik két pótszék, jöjjenek a színházba háromnegyed hét­re, magam próbálom beültet­ni a hölgyet és férjét. „Akkor lehet, hogy elküld a francba?!..”, kérdi inge­rülten a nő. Nem asszonyom, nem küldöm el a francba, csak hál’isten olyan telt há­zakkal megy a darab, hogy a múlt héten a saját fiam is ki­szorult a nézőtérről — mon­dom kedvesen. Ez volt az a pont, amikor a nő benyomta, „az én férjem igazgató itt és itt”, de már végig sem hagyom neki mon­dani, „ha utcaseprők tetsze­nek lenni, akkor is megpró­bálok segíteni, de száz száza­lékra nem ígérhetem, hogy sikerül, még akkor sem, ha a férje bárhol igazgató”! „No de, Verebes úr!”, folytatja hívóm, „amikor ön ■ idekerült Nyíregyházára, én nagyban támogattam Zilahi úrnál!” Dühös leszek, de türtőzte­tem magam: „ Amikor én ide­kerültem, még Megy esi úrnál kellett volna támogatni, de ott sem kellett, mert támoga­tott engem Mádi úr, meg az a harminc évem, ami Mádi urat arra sarkallta, hogy tá­mogasson, de őt sem ültettem be buzgóbban a nézőtérre, mint bárkit, aki ilyesmivel fordult hozzám” A nő nem érti melyik or­szágban, melyik városban beszélget velem, vált egyet, s beavat, hogy ilyen és ilyen halálos betegségben szen­ved...! Kifejezem együttérzé­sem, de elmagyarázom, hogy a nézőtérre igyekvők megve­szik a jegyeiket, s egészségi állapotuktól függetlenül töl­tik meg a széksorokat, ha be­fér két szék, betesszük este, akkor is, ha makkegészséges valaki, akkor is, ha hordá­gyon hozzák...! Innentől hamar elbúcsúzik tőlem a nő, s én azt hiszem, túlestem egy kellemetlen, ízetlen beszélgetésen. Rosszul gondolom. Újra csöng a telefon, s a nő közli, odajönnek este an­nak ellenére, hogy nem ígé­rem biztosra beültetésüket...! Benn a színházban intézke­dem, hogy próbáljunk az is­meretlen erőszakoskodónak helyet szorítani estére. Gyöngyvér, művészeti titká­runk sejtetni engedi, előny­ben részesíti vadidegen ven­dégeimet. férjemmel a dolgot , mondja nagy hangon a nő, „azt mondta, neki egy Verebes ne tegyen szívességet!...” Visszatartom magam, hogy ne rúgjam le a készüléket a földre, s ne tapossam ízzé- porrá, hiszen rájövök, ezzel semmivel sem jutnánk távo­labb az agybeteg helyzet­ből...! „ Sajnálom", mondom, „jelenleg más színházigaz­gatóval itt Nyíregyházán nem tudunk szolgálni, akitől a férje elfogadná a szívessé­get, majd vegyenek két jegyet a pénztárban, s kívánok min­den bajából mielőbbi gyó­gyulást!..." Aztán leülök, rágyújtok egy cigarettára, s eltűnődöm...! Azt pedig már nem írom le, hogy min...! Verebes István PPf i : f xF» J J | g J Exalelnök A minap megkérdezte valaki Végh Antalt, melyik csapatnak drukkol? Válasza egyszerre volt megle­pő, és magától értetődő: a DVSC-nek. Hozzátette, akkor is ők voltak a kedvencei, amikor a nemzeti bajnok­ság nagyon is méltatlan osztályában rúgták a lokis fiúk a bőrt, meg akkor is, amikor egytől egyig mindre haragudott valamiért. Nem mondta, kitetszett jellegzetes mosolyából, a csapatszimpátia már-már világnézet, azt pedig nem vál­togatja az ember. így lehet ezzel napjaink hősnője, G. Nagyné Maczó Ágnes is. Pénteki debreceni beszédében világosan felvázolta, hogy a Fidesztől jobbra kivel tudja elképzelni a nemzeti választási szövetséget. Önmagához következetes volt, hiszen történelmi lépték­kel még csak percek teltek el azóta, hogy a Fidesz és az SZDSZ alig tudta megkülönböztetni a másikat saját magá­tól, és vezető politikusaik útlevél nélkül közlekedhettek szintén alig létező közös határaikon át. A hívogató intege­tés a kispad mellől egy ugyancsak önmagához hű pártel­nöktől eredt. Torgyán József már a hétfői frakcióülésen megmagyarázta az együttesnek, hogy a csapatépítés kinek a feladata. Világnézetből politizálni olyan mint erőből fo­cizni. Fárasztó és csak ritkán eredményes. A világnézet gúzsba köti az embert, szűkíti a mozgásteret, következe­tességet követel. Nem lehet egy támadást csak baloldalon, vagy jobb oldalon, esetleg középen felvinni. A csatár típu­sú politikus cselez, cikcakkozik, és mindig azt tartja a szem előtt, merre van a labda. Ha pedig a labda már a há­lóban van, és közben egyszer sem fütyült a bíró, igazolva van minden: les, csontzene, kezezés... G. Nagyné talán nem nézte meg okával azt a csapatot, amely aleínökké fogadta. Kisgazdák, akarjátok e alelnökö- töknek a mellettem álló G. Nagyné Maczó Ágnest?— sze­gezte a kérdést a teremben ünneplő választmánynak annak idején az elnök. Helyeslő moraj, lendülő kezek: ennyi volt a legitimitása ennek a választásnak. Egy politikus ne érje be ennyivel, ezt már akkor is tudhatta, láthatta volna az exalelnök asszony. Ésik Sándor Ha szabadna megjegyeznem, a pártban csak én be­szélek Ferter János rajza Pislákoló fények K edd este csaknem egy óra hosszáig áram nélkül maradt Nyíregyháza többszáz lakása. Néhány perc múlva (gondolom ennyi idő kellett, amíg minden­ki megtalálta a jól eldugott gyertyát, ami még karácsonyról maradt) lassanként pislákoló fények himbálóztak az abla­kokban. Aztán megjelentek az erősebb fények. Ki-ki tehet­sége szerint világított. Eszembe jutott, hogy ez a helyzet akár átvitt értelemben, metaforikusán is igaz lehet. Mindenki annyit lát meg a környezetéből, amennyit a tehetsége, a lehetőségei enged­nek. Ez a magyarázata annak is, hogy az emberek oly sok­féleképpen befolyásolhatók. Ezt ismerték fel a tizennyol­cadik században a felvilágosítók, amikor azt mondták, hogy a polgári társadalom szintjére való emelkedésnek függvénye az ismeretekben való gyarapodás, a magasabb színvonalú általános műveltség. Mert mindig azoknak az ismereteknek a birtokában ál­lunk valami mellé, vagy tiltakozunk valami ellen, amelyek a rendelkezésünkre állnak. S amikor családi, vagy éppen személyes ügyeinkről van szó, hibás döntésünk fájdalmas lehet, mégsem érint sok embert. A nagy politikában azon­ban másként áll a dolog. A választásokra készülődés időszakában, de a kampány sűrűjében leginkább politikusaink, vagy az önjelöltek ép­pen ezt a helyzetet használják ki. A tényeket — bármeny­nyire is makacs dolgok, ahogy mondani szokták — többfé­leképpen lehet csoportosítani. Vélt igazságból lehet meg­fellebbezhetetlennek tűnőt fabrikálni anélkül, hogy észre lehetne venni. Ismeretek nélkül gondolkodni veszélyes — tartja a kínai mondás, s ennek igazságáról gyakran meggyőződhetünk. Ha csak a legutóbbi esetet vesszük: nem volt senki, aki ar­ra figyelmeztette volna a politikusokat, hogy egy szer­ződést nem lehet azon az alapon felbontani, mert közben lezajlott egy rendszerváltás. Ä polgári társadalmak egyik alappillére éppen ez, hogy a megkötött szerződések mind­addig érvényben maradnak, amíg kölcsönösen meg nem változtatják őket. Nagy István Attila-átáiÉL^k:- Jóm*. JÉ» -áfc» . Kommentár Dél­után azonban megint csöng odahaza a telefon. „Megbe­széltem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom