Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-02 / 204. szám
1997. szeptember 2., kedd HATTER 3 Egy hajóban az ukránokkal A Tisza és a Szamos minden évben okoz meglepetéseket a szakemberek számára A következő lépés a Borzsa-torok környékének rendezése A szerző felvétele Balogh Géza Tiszabecs (KM) — Aki megszerette egyszer a Tiszát, annak ünnep minden nap, amikor újból megláthatja. Mégis, a nyárutó, az őszelő talán a legszebb a folyó mentén. Igazi élmény ilyenkor lecsó- nakozni a hátán. Feled az ember minden bút, bánatot, nincsen semmi más, csak a halkan surrogó víz hangja, a folyóra hajoló fák lassan sárguló lombja. A folyó hátán utazók közül azonban nem mindenki engedheti meg magának a céltalan nézelődést. Vannak ladikok, melyek utasai ha meg is látják a kőrisek lassan sárguló leveleit, vagy a sekély vízben apró halakra leső gémeket, nem igazán erre kíváncsiak. Sokkal jobban érdekli őket, hány méteres szakaszon bontotta meg a Tisza a partot a legutóbbi nagy áradás óta, helyükön vannak e a partvédő kövezések, egyáltalán, mi változott az elmúlt hónapokban a folyó mentén. Fortyogó áradat E ladikok ilyenkor, augusztus végén, szeptember elején minden évben elindulnak a Szamoson, a Tiszán, az utasok, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei ekkor mérik fel a két folyót, s összegzik az elmúlt hónapok hatásait, határozzák meg a következő lépéseket. A Tisza felső szakaszát ellenőrző útra lapunk is meghívást kapott, itt vagyunk hát a híres tiszabecsi strand fölött, s váijuk, hogy a porondról vízre eresztett három csónak megérkezzen, és indulhasson velünk Geregelyi- ugomyáig. Már hallani is a zúgásukat, de hiába pár száz méter csupán a strand és a vízmérce közti távolság, a gyors víz miatt beletelik egy kis időbe, míg ideérnek. Addig persze nézelődünk. Többek között szemrevételezzük a vízmércét is, amely tulajdonképpen három mérce. Egy lent a mederben, másik a hullámtérben, a harmadik pedig közvetlenül a gát alatt, s a teteje színei a töltés koronájával. — 0, ha ez beszélni tudna...! — mutat az utóbbira Fazekas Sándor, a becsi gátőr, s kezével jelzi, hol volt a legutóbbi nagy víz szintje. Ha meghosszabítjuk, s a töltésre vetítjük a kilencvenhármas karácsonyi ár szintjét, kiderül, egy méter se hiányzott talán ahhoz, hogy meghágja az ár a gátat. Terelöművek a folyón Van azonban más néznivaló is Becsen, ahol Magyarországra lép a folyó. Fel, a Batár torkolatához igyekszünk, hogy ellenőrizzék a szakemberek, miképpen állja a part a folyó ostromát. A cél előtt azonban ötven méterrel vissza kell fordulni: borzasztóan erős a sodrás, a meder közepén pedig kavicszátonyok. Rohan, tajtékzik a víz, ennek a Tiszának nem sok köze van a lent megszokott, csendesen ballagó alföldi folyóhoz. Különösebb gond azonban nincsen, így megindulhat a csapat az egész napos út valódi célja, Ugomya felé. Alig párszáz métert kell megtennünk azonban, hogy újabb látnivaló akassza meg az utunkat, következnek a becsi terelőművek, melyeket a köznyelv nemes egyszerűséggel csak kősarkantyúknak nevez. Jobban illik azonban rájuk a terelőkő elnevezés, hiszen valóban tereli a Tiszát. Két évvel ezelőtt jártunk itt utoljára, akkor még csak az előkészületeit láttuk a négy terelőmű építésének. Félelmetes látvány fogadta az embert. Ameddig csak el lehetet látni mindenütt vízbe dűlt fák, leszakadt partok, az áradás egész egyszerűen elragadott egy erdőrészt. Kerti Andor, a vízkárelhárítási osztály vezetője magyarázta el a tervezett lépéseket. Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei folytattak le egy modellezést, az ottani eredmények alapján készülnek el a terelőművek, hallottuk. A remények szerint elhordja majd a sóderszigetet a meder közepéről a sodrás, és megszűnik a becsieket fenyegető veszély. Most itt állunk, pontosabban szólva dehogy állunk, szágul- dunk a víz hátán mint a veszedelem, a sarkantyúk környékén fortyog az ár, de ami a fő, minden úgy alakul, ahogy a tervezők kigondolták. Óriási vita előzte meg az építkezést. A magyar és ukrán szakemberek hosszú-hosszú ideig vitatkoztak a beavatkozás szükségességén, várható következményein, míg hozzá kezdhettek a munkához. Épít és rombol A mostani ellenőrzésen is egy csónakban ül a magyar, és az ukrán fél. A mieinket Fazekas László a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az ukránokat pedig V. P. Csipák az ungvári igazgatóság igazgatója vezeti. Azt hihetné az ember, a magyar szakértő a magyar, az ukrán az ukrajnai partot nézi, de a folyó nem ismeri olyan szavakat, hogy magyar, vagy ukrán. Az hol itt, hol ott harap a partba, épít egy homokpadot, mintegy demonstrálva a két ország vízügyes összefogásának fontosságát. Ezt nem elég hangsúlyozni, halljuk később, az közös szemle végeztével a két igazgatótól, akik tökéletesen ismerik a másik fél tevékenységét is, de a sajtó kedvéért ismét elmagyarázzák, miért első rangú feladat az együttműködés. Mert egymásra vannak utalva. Mi segítünk nektek, ők segítenek nekünk. / lyen rendhagyó születésnapi bulin még nem voltam. Véletlenül csöppentem a családi esemény kellős közepébe, s hiába szabadkoztam, nem szeretném zavarni a meghitt együttlétet, csaknem erőszakkal leültettek az ünnepi asztalhoz. Néztem a gyönyörű virágcsokrot, tíz szál rózsa. Mustráltam, gondolatban ízlelgettem a tortát, amelyen tíz gyertya égett. „Nem születésnapot, nem névnapot, még csak nem is házassági évfordulót ülünk — szólalt meg a házigazda, mert látta, hogy ugyancsak töröm a fejem, milyen ünnepség véletlen résztvevőjeként kerültem ide. Titokzatos hallgatásba burkolóztam, mintha nem is nagyon izgatna a dolog, ez eddigi tapasztalataim szerint hamarabb oldottá teszi a nyelveket, mint a türelmetlen kérdezgetés. De azért olyan könnyen nem úszhatod meg—mondta tettetett szigorral a házigazda és rápillantott a feleségére, nehogy az eláruljon idő előtt valamit a kettőjük különös ünnepségéről. A feleség, részben azért jó feleség — szokták mondani — tudott is hallgatni. Egy mukkot sem szólt, sőt úgy csodálkozott, mintha nem is vele történtek volna az elmesélt dolgok... Néhány perc múlva egy igen szomorú történet körvonalazódott az egyébként sok derűt ígérő asztalnál. Arra tott az észbontó várakozás. Minden téves, kóbor telefon- hívásra éjjel is mintha áramütés érte volna őket, úgy ugrottak ki az ágyból. Hátha a klinikáról telefonálnak. De nem. Néha részeg, trágár alakok mondtak iszonyú ron- daságokat a vonal másik véRendkívüli esemény jómagam is halványan emlékeztem, hogy a feleség évekkel ezelőtt egy komoly műtéten esett át, de a részletekről egyáltalán nem tudtam. Kiderült, hogy az asszonyka veséje már-már felmondta a szolgálatot. A végén már hetenként kétszer is be kellett vinni a művese-állomásra, ahol a művese megtisztította szervezetét a káros anyagoktól. Aztán kezdődött minden elölről. Az orvosok nem titkolták, elkerülhetetlennek látszik a veseátültetés. Csak ki kell Várni a megfelelő donort, ahogy szaknyelven mondják, azt a személyt, akinek már nincs szüksége a veséjére, de amivel egy másik ember még sokáig élhet. Majdnem másfél évig targén, aztán jót hahotáztak és lecsapták a kagylót. Néha emiatt már nem merték felvenni, de muszáj volt, hátha mégis/ a klinikáról jön a hívás. És végre, egyszer jött is. Zsófit beszállították, természetesen én is vele mentem. Még aznap éjjel megtörtént a veseátültetés. Sikerült. De az első hetek, hónapok nem voltak túl biztatóak. Amíg a szervezet megbarátkozott és befogadta az idegen vesét, a kínok kínját élte át. Es persze, másként ugyan, de én... Úgy a harmadik hónap vége felé kezdte úgy érezni, lassan rendbe jön minden... Kezdett visszatérni az életkedve, ereje... Visszaköltözött bele az élet. Öt év múlva megszületett a kislányunk... Most már igazán nem volt nehéz, szavak nélkül is megfejteni a titkot, mit ünnepel az ismerős házaspár. Tíz éve ezen a napon volt az a bizonyos műtét, egy balesetben szenvedett 35 éves férfi épségben maradt veséjét kapta az asszonyka, aminek az életét köszönheti. De az már szinte abszurdként hat, hogy a balesetben elhunyt férfi éppen azon a napon ünnepelte volna a 35. születésnapját, amikor a baleset történt. Azóta minden évben így emlékeznek őrá is, de leginkább az újra visszakapott életre. Akár a tíz helyet harmincöt gyertya is éghetne a tortán, mert az ismeretlen férfi egy kicsit halhatatlanná vált, testének egy része továbbél, s éltet egy másik embert. y—j zt a szűnni nem akaró i-j lángot, az élet energi- L-J áját véltem a gyertyák fényében felfedezni, s igen messze járhattam gondolatban, mert a házigazda megkopogtatta a vállam és szíves szóval megkínált... Hát akkor igyunk az életre... Mert ugye ez mégis rendkívüli esemény... Fogaskerék U * * zenet értéke van annak, ha egy nagy nyugati bank Kelet-Magyarországon terjeszkedik — mondta a minap Csabai Lászlóné polgármester asszony a Hypo-Bank Hungária Rt. nyíregyházi fiókjának megnyitóján. Szerinte ez az esemény ékesen bizonyítja, hogy a világhírű pénzügyi szervezet lehetőséget, fantáziát lát a régió gazdaságában, hiszen ők korántsem jótékonykodni mennek bárhová a világban, hanem tisztességes profitra akarnak szert tenni. Gondolatkörét azzal zárta a polgármester asszony, hogy kérte az eseményen résztvevő Hasso Buchruckert, a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetét: tegyenek meg mindent azért, hogy a bankok után munkahelyteremtő ipari beruházásokat is létesítsenek a külföldiek az országnak ezen a táján. A nagykövet — ahogy mondani szokás — „vette a lapot” s miközben visszautalt a német- és a magyar államfő nem is olyan régi nyírségi együttes látogatására, elmondta: útját itt Nyíregyházán a banknyitás miatt épp csak megszakította, mert egy még keletebbre lévő városban, Mátészalkán pár óra múlva felavatják a Carl Zeiss művek harmadik legnagyobb termelési egységét, ahol 870 dolgozó és családja jut biztos megélhetéshez. „Valóban, a banktőke szívesebben megy oda, ahol fantáziát lát, illetve ipart is nagyobb kedvvel telepítenek oda, ahol megvan a banki háttér, finanszírozási lehetőség”. Ezt a nagykövet fogaskerékhez hasonlította: a bank és az ipari üzem, a vállalkozások úgy kapaszkodnak egymásba, mint a fogaskerekek. Nem csupán ünnepi gesztusnak szánta azt sem, hogy egyre inkább tapasztalni: a befektetők mind bátrabban lépik át a Dunát és a Tiszát, kihasználni az itteni beruházási kedvezményeket. Tehát több, mint vágyálom, hogy új lehetőségek, távlatok nyílnak a külföldi tőke, illetve a bank idetelepítésével a szűkebb pátria javára is. A jelenlévők egyetértés után erre koccintottak. Angyal Sándor De tanár bácsi! A segélyből csak palatáblára futotta Ferter János karikatúrája Fenolftalány M ost aztán gondolkodhat a hashajtóra szoruló állampolgár, milyen gyógyszerrel segítsen emésztésén, ha a legelterjedtebb hashajtók egyik alkotó eleme, a fenolftalein — mint kiderült —, rákkeltő anyagokat tartalmaz. A dolog a korlátlan lehetőségek hazájában odáig fajult, hogy már ki is vonták ezeket a gyógyszereket a forgalomból. Fogalmam sincs, hogy nálunk, Magyarországon hány hashajtó gyógyszer alapanyagai között található fel ez a fenolftalein, de most nem is ez a lényeg. Az ember ilyenkor, a sokadik, valamilyen betegséget okozó gyógyszer „felfedezése” után azon kezd töprengeni, vajon melyik szert merje lenyelni, melyikről derül ki akár holnap, hogy pardon, ezt is ki kell vonni a forgalomból. Amikor valamilyen tudományos kutatásról hallunk, s szenzációként bejelentik, hogy megtalálták ennek, vagy annak a betegségnek a gyógyszerét, legtöbbször hozzáteszik: még ne keresse a patikákban senki, mert évekig tart, míg elvégeznek rajta különböző hatásvizsgálatokat, aztán újabb évekik állatokon próbálják ki, az ember türelmetlenkedik, mit vacakolnak vele annyit. És lám, ilyenkor derül ki, hogy a hosszú kísérletezésre fordított évek sem voltak elégségesek, annyi idő is kevés volt az összhatás és mellékhatás megismerésére. De óhatatlanul eszébe juthat az embernek más is. Például az a kíméletlen verseny, amit a gyógyszergyárak folytatnak azért, hogy termékeiknek piacot szerezzenek. Hogy lehet kiszorítani egy bejáratott, megismert pirulát? A lejáratással, a gyanúkeltéssel. Mert ki vesz meg olyan szert, amiről elhíresztelik, hogy rákkeltő anyagot tartalmaz? Hacsak arra nem gondol, hogy máskor is járatták már a bolondját vele, másról is mondtak már jót, aztán rosszat, vagy éppen fordítva. Ahogy az üzleti érdek kívánja. Kit érdekel ilyen „magasztos” szempont mellett a beteg? Balogh József JJ22B22EIBSII
