Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-02 / 204. szám

1997. szeptember 2., kedd Karcolatok A magyar viszonyok szerinti, úgynevezett magas- házak egyikében lakom, így közel száz lakótár­sammal együtt vallhatom: felvitte az isten a dol­gunkat. Az enyémet példáiul ötemeletnyi magasságba. Ám, nem valami hejehuja nagy mulatság egy ilyen modem, nagy méretű nyúlketrecfcien élni, mondják velem együtt még oly sokan, akiknek s;zerencséjük volt és van annak ki­próbálására, mégha a lakóközösség a „normálisabb fajtá­ból” való is, miként ez a miénkről is elmondható. Hosszú idő után az idén megszépült a lépcsőházunk, le- festve-lekenve minden, még a lift is új ruhát kapott. Ám nem sokáig gyönyörködhettünk a felvonó szép piros színé­ben, lakkozott fényében, merthogy hamarosan egy durva, mély szántású karc jelent meg rajta. A rövid, tömör szö­vegben aztán valaki névre szóló üzenetet vélt felfedezni, s gyorsan válaszolt is rá. A karc alá karcintott némi dörge­delmet. Innentől aztán nem volt megállás, a festék pirosa jószerivel meg sem száradt a liftszekrényen, máris hason­latos volt korábbi önmagához. A lépcsőház fala is hamar „vászonként” szolgált a magát kifejezni kívánó mű­vészieknek. Mondom, ez a mi, egyébként normális kis házunk karco- lata, ám mennyi, de mennyi hasonlóan bosszantó, meg­döbbentő, elrettentő firkálmánnyal találkozhatunk város­szerte, merthogy a graffiti művelői igencsak termékenyek. Új épületek, friss tatarozások hamar billogot kapnak, a fes­tékszóró palack kiszabadult szelleme éjszakánként a vá­rosban kísért. S az egészben az is elszomorító, hogy e graf- fitik többsége még csak laem is szellemes. Lefler György Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Utánunk a tűzözön. Előadások kezde­te: 16.00, 18.00 és 20.00 óra. BÉKE MOZI: Anaconda. Előadások kezdete: 16.00, 18.15 és 20.00 óra. Kiállítások A rzeszówi fotóklub anya­gából nyílt kiállítás a VMK fotógalériájában. A tárlat október 1-jéig tekinthető -meg. Madarász Viktor em­lékkiállítása látható szep­tember 21-éig a Nyíregyhá­zi Városi Galériában. Moira McFadden grafi­káiból rendeztek tárlatot a Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában. Oláh Mária autodidakta festőművész alkotásait a ti- szavasvári Vasvári Pál Ál­talános Iskola éttermében állították ki. Gónda Zoltán debreceni festőművész kiállítása lát­ható a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. Subolcs-Siatmái-Berag nwgya független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh Jóisef, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kovát* Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elük Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richard A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. [ A I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és I auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. Városavató Nagyecseden Nagvecsed (KM) — Szep­tember első hetének kiemel­kedő eseménye lesz szomba­ton megyénk történelmi tele­pülése, Nagyecsed városava­tó ünnepsége, A kiterjedt agglomerációval, vonzáskör­zettel rendelkező és sok te­kintetben központi szerep­kört ellátó településen már megkezdődtek a városavatás előkészületei. Honfoglaló elődeink nyo­mában címmel már szeptem­ber 5-én, pénteken 17 órakor kiállítást nyitnak a Berey Jó­zsef Helytörténeti Gyűjte­mény Vásártéri épületében. A városavatás napján,* szombaton 10 órakor talál­koznak a városházán a ren­dezvény díszvendégei, a Nagyecsedről elszármazott ismertebb személyiségek, s a helyi vezetők, ahonnan együtt vonulnak az ünnepség színhelyére, a református nagytemplomba. Itt Szűcs Gusztáv polgármester kö­szöntő szavai után dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium Önkormányzati helyettes ál­lamtitkára mond városavató beszédet és nyújtja át az ala­pító oklevelet és a város kul­csát. Tárogatómuzsika emeli az ünnepség hangulatát, ez­után megszentelik a város zászlaját és címeiét s kö­szöntők hangzanak el. A mil- lecentenáriumi emlékműnél tiszteletadásra kerül sor és kora délutántól a helyi sport­telepen népünnepély veszi kezdetét, ahol a nyíregyházi mazsorettesoport bemutató­ját láthatják, köszönti a vá­rosközösséget Szaló Péter helyettes államtitkár, és Na- gyecsedért emléklapokat ad­nak ál. A színvonalasnak ígérkező kulturális műsorban az egykor in tanító Danes Lajos gyűjtéséből ecsedi I gyermekjátékokat láthatnak a jelenlévők. Bemutatkozik az általános iskola népijáték- csoportja. Több neves éne­kes, közöttük Szántó Károly és Bangó Margit népdal- és nótamösorát hallgathatja a nagyérdemű és gyönyör­ködhet a nagyecsedi, illetve az innen elszármazott ci­gány táncegyüttesek (Nagye­csedi Vásári Fiúk, a Roma- , nyi Rota és a Nagyecsedi Fe- tete Szemek) produkciójá­ban. Villámvetélkedőn vesz- ! nek részt a népünnepély ke­retében a várossá nyilvánítás után elsőként házasságot kötött párok. A tűzijátékot megelőzően az ugyancsak nagyecsedi születésű Homo- nyik Sándor rockénekes ked­veskedik szülővárosa lakos­ságának. V Első nap az iskolapadban Böjti István, elsős, Zelk Zoltán Általános Iskola — A testvé- remék sokat meséltek az isko­láról, és nagyon vártam, hogy én is elkezdhessem. Most is­merkedtem meg az osztállyal. Húsz lány és nyolc fiú jár ide, de nem zavar, mert két nővé­rem van és már hozzájuk szok­tam. Otthon a nagymamámtól megtanultam olvasni és szá­molni. Itt rengeteg jó tanár né­ni tanít, így még okosabb lehe­tek. Tetszenek a tankönyvek is, amiket kaptam. Színesek, szép a fedelük, csak anya sze­rint sokba kerültek. Remélem, már holnap hazavihetek né­hány piros pontot és csillagot. Puskás Zita, nyolcadikos, Zelk Zoltán Általános Iskola — Hihetetlenül gyorsan eltelt a nyár, de nem bánom. Vártam az új tanévet, már csak azért is, mert most mi vagyunk a legnagyobbak és nincs „kon­kurencia”. Viszont félek is et­től az évtől, hiszen készülni kell a középiskolai felvételi vizsgára. A vakáció alatt kipi­hentem magam, tehát újult erővel kezdem az évet. Persze az igazsághoz az is hozzátarto­zik, hogy már az első nap az jár a fejünkben, mit csinálunk majd a téli szünet alatt. Min­denesetre örülünk, hogy ismét együtt az osztály. Gergely Anikó, első éves. Zrínyi Ilona Gimnázium — A szünidő végén részt vettem a gimnázium által szervezett ve­rébtáborban. Az ott kialakult pozitív képem a középiskolai életről beigazolódni látszik. Egyelőre a tanuláson kívül minden lehetőség érdekel, amit a gimi nyújthat. Ezt azért mondom, mert mindössze egy osztályfőnöki órán vagyok túl, és ennek alapján nehéz meg­ítélni, milyen a tanulmányi élet az új suliban. Kicsit fur­csa, hogy egy évig mi voltunk az iskola legnagyobbjai, s most fordult a kocka. De azért ezt is meg lehet szokni. Király László, végzős diák, Zrínyi Ilona Gimnázium — Számomra nem igazán jó ér­zés, hogy szeptember 1-je van. Arra gondolok, milyen hamar eljön a ballagás, az érettségi, és a nap, amikor el kell vál­nom osztálytársaimtól. Nehéz lesz kiszakadni a megszokott környezetből. Óriási munka vár rám ebben a tanévben, hisz a jövőm múlhat azon, sikerül- e felvételt nyernem a kívánt egyetemre. Intenzíven próbá­lok már most odafigyelni a ta­nulásra. Minden elvesztegetett perc drága lehet. A mai nap azonban a felhőtlen örömé. Lutter Imre összeállítása Martyn Péter felvételei ftiüitdenféle megyénk településeiről Transzcendentális... ...meditációra várják az érdek­lődőket szeptember 4-én, csü­törtökön 18 órától a nyíregy­házi Váci Mihály Városi Mű­velődési Központ és Gyer­mekcentrumban. Előadó: Mi- lunovits Drágán TM-tanár. (KM) Záhonyban,... ...a helyi művelődési központ­ban rendezi meg a hatos lottó sorsolását ezen a héten, szep­tember 6-án, szombaton a Sze­rencsejáték Rt.. Az alkalom­hoz kapcsolódva 16 órától sor­ra kerülő gálaműsoron népsze­rű művészek lépnek fel, s a lottózó érdeklődők között kü­lön jutalomsorsolást is rendez az rt. területi igazgatósága. (KM) Önkéntes... ...véradást szervez szeptember 2-án, kedden Nyíregyházán, a Bottyán laktanyában 8-tól 15 óráig a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Szervezete. (KM) A Mandala... ...Dalszínház szervezésében szeptember 5-én, pénteken mutatja be a József Attila Színház Pay Cooney: A mi­niszter félrelép című darabját a nyíregyházi Szabadtéri Szín­padon (Benczúr tér 22.). (KM) A nagykállói... ...II. Rákóczi Ferenc Művelő- dási Központ szeptember havi programja 8-án, hétfőn veszi kezdetét. Ezen a napon 10 órá­tól számítógépkezelői tanfo­lyam indul alap- és középfo­kon, 16 órától pedig kimon­dottan a DOS és a Windows ismeretek iránt érdeklődőket várják. Ekkor a budaörsi Re­genbogen GmbH szakemberei tartanak előadást. (KM) A Városmajori... ...Közösségi Házban működő Csontritkulás elleni gyógytor­na foglalkozásokra újból vár­ják az érdeklődőket. A foglal­kozások időpontja: kedd és csütörtök reggel 7.30-tól 8.30 óráig. (KM) Lóbélyegzést... ...tartanak szeptember 2-án, kedden 9 órától Taktaszadán, 15 órától Tokajban és Tiszala- dányban. (KM) Mátészalka,... ...Kölcsey út 2. sz. alatt tart minden kedden 10-től 14 óráig kihelyezett ügyfélszolgálatot a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és a Nyugdíjbiztosítá­si Igazgatóság. (KM) A nyíregyházi... ...Váci Mihály Művelődési Központ balettiskolája szep­tember 2-án, vagyis ma dél­után tartja a beiratkozást, 16 órától a második emeleti tánc­teremben fogadják az érdeklő­dőket. Az idei tanévben elő­ször indul emelt szintű tehet­ségfejlesztő program 4 éves kortól fiúknak és lányoknak egyaránt. Az érdeklődő szü­lőknek tájékoztatót a helyszí­nen adnak. A balettiskola és a program vezetője: Feketéné Kun Ildikó nívódíjas, tehetsé­gekért díjas balettmester. A „Szép ma­gyar beszéd” középiskolai versenyen Kazinczy-ér- met nyert Tógyer Edina, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója. Fel­készítő tanára: dr. Durucz Istvánná. S* ijl Sürgős esetekben Nyíregy­házán ügyeleti időben a Szent István u. 14. alatt lát­ják el a pácienseket. Akinek sürgősen gyógy­szerre van szüksége, annak Nyíregyházán az Emyey Gyógy szertárat kell felke­resnie a Rákóczi u. 16. szám alatt. . HAZAI HOL-MI. Tüskés sarok ...<• I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom