Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

1997■ AUGUSZTUS 30., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete „Nyíregyháza szabad és privilégiált város” Százhatvan éve történt • A városnak majd9 húszezer forintjába került a kiváltságlevél T örténelmi évfordulónk: 1837-1997. Az 1700-as évek közepén Nyíregyháza egyik föl­desura, gróf Károlyi Ferenc ked­vező lehetőségeket ígérve új lakosokat hí­vott a néptelenedésnek indult helységbe. Az újonnan érkezett „szabad menetelű” jobbá­gyok közössége földesurainak: a Károlyi­aknak és Dessewffyeknek közvet­len beavatkozása nélkül élhette mindennapjait. A helység széles határát a földművelők között szállásokra osztották, a jó piaccal bíró állattenyésztéshez a környe­ző falvaktól, mezővárosoktól pusztákat béreltek. A földesúr ál­tal elfogadott jelöltekből a lako­sok évente fő- és albírót, valamint a földesuraktól bérbe vett haszon­vételek kezelésére bor-, ser-, mé­szárszék- és malombírákat vá­lasztottak. Az írásbeli ügyek inté­zésére nótáriust fogadtak. Az 1753-54-es nagy betelepí­tés és az azt követő folyamatos beköltözés következtében Nyír­egyháza Szabolcs megye legné­pesebb településévé vált. Népes­ségvonzását a földesurak által biztosított kivételes gazdasági és jogi engedmények mellett növel­te az is, hogy a helység 1786- ban mezővárosi jogállást, vala­mint országos és hetivásártartási jogot nyert. A „sokadalmak” megpezsdítették a helybeliek éle­tét, gazdaságát, serkentették a formálódó kézműipart. A jelen­tős bevételt biztosító vásárok szervezője a vásárbíró lett. Az 1790-es évek végén az egyre sokrétűbbé váló mezőváros gazdálkodásá­nak irányítását pedig 40 fős testületre, az ún. választott közönségre (electa commu- nitas) bízták. Az újratelepített Nyíregyháza alig fél év­század alatt nagyarányú fejlődést ért el. A továbblépéshez azonban pénzen meg kel­lett váltania terheit földesuraitól. A Des- sewffyekkel 1803-ban megkötött szerző­dés értelmében az örökváltság összegének kifizetésével nemcsak a földesúri terhek alól szabadultak fel, hanem a város lakos­sága — származásra való tekintet nélkül — élhetett a földesúri jogokkal is. Ezáltal Nyíregyháza a Károlyiak birto­kostársa lett. Fejlődésének lendülete a több mint húsz évig tartó együttbirtoklás idején is töretlen maradt. Gazdasága vi­rágzott, városigazgatása, elöljáróságának összetétele és tagjainak feladatköre folya­matosan igazodott a változó körülmé­nyekhez. Megújult a város gazdálkodására nagy befolyást gyakorló választott közön­ség, sőt a napi teendők irányítására ma­guk közül 30 fős testületet, ún. gazdálko­dó széket hoztak létre. A helyi bíráskodást és törvénykezést 12 szenátorra bízták. Az önálló jogi képviseletre ügyészt fogadtak. A Károlyiakkal 1824-ben megkötött örökváltságszerződés után Nyíregyházán a földesúri jogokat most már egyedül a vá­dást, a nemzeti kiművelést mindenhogy elősegélli.” A kedvező támogatásokkal ellátott ké­relmet a gyors siker reményében 1833. szeptember 15-én adták át a királynak. Azonba majd négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a megye nemesi közgyűlése és a Helytartótanács közötti egyeztetéseket követelőén a Kancellária által elké­szített kiváltságlevél-tervezet az uralkodó elé kerüljön. A szám­talan levélváltás, a bécsi és bu­dai utak, a kisebb-nagyobb ajándékok, a sok türelem és a még több — időnként kölcsö­nökből biztosított — pénz vé­gül is meghozta a gyümölcsét: 1837. augusztus 31-én a király aláírta azt a privilégiumot, amelytől a város közönsége jogállásának rendezését, és az akkor már 17 és fél ezer lakosú város gazdaságának és ipará­nak gyarapítását, gyermekeik mesterségekre s művészetekre való taníthatását remélte. A király kiváltságlevél szabá­lyozta város életét irányító két testület: a főbíró „elölülése” alatt igazságot szolgáltató, irá­nyító, ellenőrző belső tanács, valamint a polgármester által vezetett, a város mindennapi életét szervező külső tanács mű­ködését, tagjainak választását is. Megengedte, hogy a lakosok magukat polgárnak, városukat szabad és privilégiáltnak nevez­zék. A jogállásváltozást pedig a kért címer adományozásával erősítette meg. A díszes kiállítású privilégiumlevelet és az új pecsétet december elején vehették kézbe a nyíregyháziak. Még e hónapban ezer példányban ki is nyomtatták a latin nyelvű kiváltságlevélnek a magyar fordítá­sát, merthogy „az oly régi óhajtásnak ek­képpen történt megvalósulásán érzett ör­vendezés oly hirtelen terjedvén a nép kö­zött, hogy ezen kegyelmes privilégiumot még a bejelentés előtt is nem csak látni, ol­vasni, de azt meg is tanulni vetélkedve igyekeznek.” A városnak majd 20 000 forint­jába került kiváltságlevél vég­re 1838 elején lehetőséget te­remtett arra, hogy a megválta- kozás óta először a nemesi megye nyomása nélkül, szabadon válassza meg elöljáró tes­tületéit. Szabad és privilégiált Nyíregyháza mezőváros főbírája Kralovánszky András, albírája idős nemes Trsztyánszky Sámuel, polgármestere nemes Inczédy György lett. Az 1837-ben nyert privilégium visszaad­ta a város önállóságát, ezáltal elősegítette továbbfejlődését, hozzájárult polgárosodá­sához, a régió központjává, majd 1876- ban megyeközponttá való válásához. Kujbusné Mécséi Éva főlevéltáros ros közössége gyakorolhatta volna. Csak­hogy — a földesúri fennhatóság alól saját erejéből megváltakozó néhány mezőváros­hoz hasonlóan — helyzete törvényileg még szabályozatlan volt, így további fejlődése attól függött, hogy miként tudja helyzetét megerősíteni. Nyíregyháza közönsége az újratelepítéstől nyert kiváltságainak meg­őrzése és érvényesítése ér­dekében részletes, a város igazgatására, valamint la­kosságának jogaira és kötelességeire kiter­jedő szabályrendelet-gyűjteményt (statútu­mot) állított össze. Közvetlen felettes ható­sága: Szabolcs megye nemesi közgyűlése azonban nem nézte jó szemmel, hogy leg­nagyobb adófizetője, a régió piacközpont­ja, a saját erejéből megváltakozó közösség maga rendelkezik sorsa felett. Ezért a nyír­egyháziak által beterjesztett szabályrende­letet úgy módosította, hogy ezáltal bizto­sítva volt közvetlen irányító és ellenőrző joga a város igazgatása és gazdálkodása felett. Ráadásul elősegítette a lakosság csupán 2,5 százalékát kitevő, az egymás közötti ügyek intézésében elkülönülő, de előjogaikkal igazán élni tudó, és beköltö­zésükkor a jobbágyterheket magukra vál­laló nemesek befolyásának erősödését is. így Nyíregyháza túlnyomórészt föld- és kézművesekből álló parasztközössége nyo­masztóbb felügyelet alá került, mint ami­lyenben két földesura idején volt. A megváltakozásért mindent megtevő város nem nyugodott bele sorsának ilyetén való alakulásába, és panaszával a Hely­tartótanácshoz fordult. Bár jogorvoslatért esedező kérelme meghallgatásra talált, ér­demi változás ügyében mégsem történt. Apró reménysugárt jelentett a bizakodás: az 1832-ben kezdődő országgyűlés majd törvényt hoz a megváltakozott mezőváro­sok jogállásának rendezéséről. Azonban a törvény megszületéséig is fontosnak tar­totta a közönség, hogy autonómiáját — most már a legvégsőkig elmenve — királyi privilégium által állítsa vissza. Csak ki­váltságlevél biztosíthatta számukra azt, hogy tisztújításuk füg­getlenedjék a vármegyétől, hogy városi tanácsuk rendszabásokat hozhasson és igazságot szolgáltathasson a helyi lakosok polgári pereiben. Szerették volna azt is, ha megváltozott jogállásuk szerint városukat szabadnak, lakosaikat polgárnak nevezhe­tik. Eddig használt pecsétjük helyett pedig olyan újat kértek, amely nyírfák között ál­ló templommal és egyik kezében szőlőt, másikban kalászt tartó alakkal szimboli­zálja a várost. A kiváltságlevél elnyeréséhez Bécsben az udvarban, Budán pedig a Helytartótanács­nál kerestek hivatalos képviselőt, illetve igyekeztek minél több befolyásos segítőt is találni. Hivatalos ajánlóként pedig Sza­bolcs megye és a Károlyi-birtok vezető tisztviselőit kérték fel, akik mindnyájan el­ismerték a város érdemeit és bizonyítot­ták: Nyíregyháza méltó a királyi kegyre. Ajánlásaikban kiemelték az elöljárók hoz­záértő munkáját, dicsérték a város gazda­ságának fejlettségét, a lakosok iskolázott­ságát, hangsúlyozták, hogy itt kevés a „cé­géres gazember” és hogy a város felállítot­ta az „Olvasó Könyv Tárt és Literatúrai Casinót, e mellett pedig a szép fejérnem pallérozódására nézve asszonyi institumot (leánynevelő intézetet) is tart, és a csinoso­Képeink: A kiváltságlevél latin eredetije a pecséttel (felső nagy kép) A reprint kiadás címlapja és egyik oldala (alul balra) A latin eredeti utolsó oldala az aláírásokkal A pecsét

Next

/
Oldalképek
Tartalom