Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-28 / 200. szám
1997. augusztus 28., csütörtök HÁTTÉR Kábeltévé csomagolva Földi és égi csatornák • Csak a rákötésért kell fizetni • Pénz, pénz, pénz A Bessenyei utca sem költői állapotban leledzik már Harasztosi Pál felvétele Lefler György Gávavencsellő (KM) — Infrastruktúra. Jó pár évvel korábban még csak ízlelgettük ezt a nyelvünknek, fülünknek egyként idegen szót, míg mára a legkisebb településen is megtanulhatták, értik már a jelentését is. Igen, mert a falvak is szeretnének valami többet, jobbat nyújtani az ott lakóknak a városi ember természetesnek vett kényelméből. Mindez, persze egyrészt anyagi áldozatokkal jár, másfelől roppant feladatvállalással, nagy munkával. Gávavencsellőn is nagy fába vágta fejszéjét az önkormányzat, nemkülönben a falu lakossága, amikor a gáz- és a telefonbekötések után újabb terhet vállalva a közelmúltban bele- kezdtek a szennyvízhálózat kiépítésébe. Az elképzelésekről, a munkálatokról dr. Karakó Lászlót, a nagyközség polgár- mesterét kérdeztük. Falugyűlésen — E témában legutóbb augusztus 18-án falugyűlést tartottunk, amelyen a szép számban megjelent lakosság mellett részt vett Koltay Tamás országgyűlési képviselő, a környező települések polgármesterei, s a munkában érdekelt cégek vezetői. A falugyűlésen természetesen sok minden más is szóba került, ám legfontosabbként a nagyközség utolsó nagy beruházásának számító szennyvízcsatorna megépítésével foglalkoztunk, illetve a kábeltelevíziózás lehetőségéről kapott tájékoztatást a lakosság. E beruházással teljessé válik a gávavencsellőiek számára az infrastrukturális ellátottság, s ennek mindenben jelentkező értékét nem kell különösebben magyarázni. Egy többet vissza nem térő alkalomként fogta fel a képviselő-testület e beruházást, s döntésével élni is kívánt e lehetőséggel. Az elgondolás során természetesen nem lehetett — a sok egyéb mellett — egy- valamit figyelfnen kívül hagyni, az pedig az emberek pénztárcája, amely bizony itt is soványabb a kelleténél. Sajnos, a lakosság szociális helyzete nem a legrózsásabb: a szorgalmáról ismert település lakói közül háromszáz fő, aki rendszeres ellátott. Az önkormányzat sem mentes a gondoktól, hiszen a költségvetésében csupán hét százalék a saját, s 93 százalék a központi költségvetésből származó bevétel. Ezek együttes kényszere tudatában mégis a szennyvíz- beruházás megvalósítása mellett döntöttünk, a lakosság véleményét is meghallgatva. Közös érdek A legfőbb szempontnak azt tartottuk, hogy csak akkor kezdünk bele. ha az nem jelent a még elviselhetőnél többletterhet az embereknek. Különböző pályázatok útján, úgy látszik sikerült is tető alá hozni a beruházást, előteremteni a szükséges pénzt, amely azt jelenti, hogy a lakosságnak a hálózat kiépítéséért nem kell fizetnie egyetlen fillért sem. A lakásból — ha igénye lesz rá — a szennyvíz kivezetésének költsége az általunk épített csonkig viszont már a lakókat terheli. Ezt olyan 20—30 ezer forintban lehet kalkulálni. Az emberek többsége megértéssel fogadta az ily módon költséggel és sok egyéb bosszúsággal, turkálással, zajjal, az árkosítás miatt pedig, főleg a gyerekekre nézve nem kis veszéllyel is járó beruházást, merthogy a község lakóinak érdekében történik. A szennyvízberuházás a szomszédos Balsával közösen történik, míg a két település mellett Tiszabercel és Búj ön- kormányzata együtt létrehozta a GÁTI Kht-t, amely a beruházás pénzügyeinek lebonyolítását végzi, később pedig a vízmű és egyéb közművek működtetését is átveheti. A Balsával közös beruházási összeg nagy része már együtt van, a még hiányzó pénzt jelentő, a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázatunkat pedig szeptember 30-áig bírálják el. A rendelkezésre álló forrásokból a munkálatokat augusztus 1 -jén megkezdtük a Toldi utcán, s egyszerre több helyszínen is folyik a munka. A beruházás első ütemében, vagyis még ez évben a fővezeték kerül a helyére, majd ezután történik meg a többi utca rácsatlakoztatása. A kivitelezést egyébként öt pályázó közül a KEVÍZ—21 Kft. nyerte meg. Munkát is ad A csatornaépítést összehangoltuk az úgynevezett közmunkaprogrammal, csak ezúton valósíthattuk, valósíthatjuk meg a beruházást, amelynek kivitelezéséhez a már említett négy településsel közösen nyújtottunk be pályázatot a Közmunka Tanácshoz, s nyertünk 29 millió forintot. Nekünk ez annál is inkább fontos, mert ezáltal a jövedelempótló támogatásból kikerült emberek foglalkoztatása is lehetővé válik. Ha átmenetileg is, de száz főnek, családnak segít a gondján-baján, e közmunkások munkabére véleményem szerint felülmúlja majd a helyben kialakult kereseteket. Természetesen az sem lehet mellékes körülmény, hogy mindez az önkormányzat számára költségkímélő tényező. Minden bizonnyal sok településen és sokakat foglalkoztat az a tény, hogy az országban a TV2 szeptembertől már nem lesz fogható a hagyományos módon. Ahol már korábban is felmerült a kábeltévézés gondolata, ott valószínűleg emellett döntenek, hiszen a fajlagos beruházási költség csaknem azonos, avagy alatta marad a parabolaantenna felállításával, de még a meglévő antenna mellett is jelentős pénzt igényel a vételre alkalmassá tétel. A lecke nekünk is fel van adva. a szennyvízberuházás munkálatai pedig jó alkalmat nyújtanának egy magasabb szolgáltatási szinthez, a kábeltévé kiépítéséhez. Jelenleg a lakosság szondázása folyik ez ügyben. Három csomagot nyújtana a falugyűlésen is bemutatkozó Elektronét Kft., az alapcsomag 200, a közepes 700, a teljes programcsomag pedig 1000 forint körüli lenne. A rendszer kiépítése 20-25 ezer forintot jelentene lakásonként. A parabolaantennát kiváltó kábeltévé a ma kihívása, számtalan előnye mellett egy helyi csatornát is működtethetünk majd. Csak hát pénz, pénz. pénz... L assan araszolunk a sorban. Nem mintha nagyon sokan lennénk (talán vagy húszán a két kiszolgálópult előtt), de Miklósra várunk többen. Valamennyien törzsvevők vagyunk Miklósnál, ahol pedig éppolyan méregdrága a rövidkaraj meg a tarja, mint odébb két méterrel. De ha ő szolgálja ki az embert, együttérző, ártatlan arca, finom modora, halkan búgó hangja még a legújabb áremelést is feledteti velünk egy néhány pillanatra. És rendelünk rendületlenül, oda sem figyelünk az árura. Mert Miklós igazi hentes és mészáros. Nála a karaj nem felerészt csont, s a rágós csimbókot gondosan lenyesegeti a húsrögről; mégegyszer végigmustrálja, majd tenyerében tartva fölemeli: — Ilyet képzelt, kezitcsóko- lom? Mit mondhat erre egy háziasszony, akikből azért mindig több van a sorban, mint a „ kottából” vásároló fétfiákból. — Oh, hogyne, hogyne, hiszen maga a mester, Miklós, maga jobban tudja. S ő, a pulton belül újabb szép húsokat darabol, felszedi a hasaalját tölteni, méretre szabdalja az oldalast gulyáslevesnek; a csirkecombból amíg kettő van, mindig a jobban megtisztítottat és a rántanivalót keresi. Végül mélyhegedű hangján megkérdezi: — Együtt minden, kezit- csókolom? S akkor számol, beüt a gépbe, a számlát letépi és a kis zöld nejlonzacskó tetejére teszi, ahová már korábban elrendezte a vásárolt adagokat. — Jó étvágyat kívánok! — Ezt sose felejti ki, ez az ő végszava. Megy a sor Miklós irányába, amikor lenge nyári ruhában, az éjszaka örömeivel az arcán megáll a szőke szépség oldalt, karján kosárral. — Szia Margó! Hát te itt? — szól a sorban negyedik ismerőséhez, akivel nyomban beszédbe elegyedik nyári programról, befőzésről, a Kati válóperéről. Közben Miklós újabb „jóétvágyat’’ kíván; fogy a sor, s a lengeruhás is együtt halad ismerősével, kívül a soron. Amikor aztán a beszélőpartner megkapja a kért árut. a soron kívül sompolygó szőke szépség is rendelni próbál. Mire egy hang hátulról: — Szépségem, ott a sor eleje van, emitt meg a vége, ha nem tévedek! Lapítunk a hangos rendreutasítás hallatán és lessük a fejleményt. — Csak egy kiló darált lenne — így a lengén szőke, de hátra sem néz közben. — Nekem meg csak tíz deka töpörtyű, mégis kivárom a soromat — dörög újból hátulról a bariton. Miklósunk csak áll belül a pulton, várja a mérkőzés kimenetelét. — Főnök! —fordul hozzá a mennydörgős — Ugye maga sem szolgálja ki a tolakodót? Miklós arcán ártatlan mosoly terül szét; pillanatnyilag tanácstalan, majd csak any- nyit mond: — Amíg kicsontozok egy sonkát, döntsék el a kedves vevők a sorrendet. A szőke, sejtve, hogy addig neki még mennyi sértést kellene elviselnie, hirtelen kiáll a sorból, hátra sem néz, úgy távozik. Közben jól hallhatóan üzen: — Hogy fulladjon meg a tepertőjétől! M iklós, amikor később visszatér, jólesően nyugtázza. hogy lám. végül a sors mindent szépen elrendez; minek any- nyit idegeskedni! Birtokharc N apok óta tartó nyilatkozatháború, s a Szent Istvánkor indított aláírásgyűjtés jelzi: pártpolitikai harcok kereszttüzébe került a magyar termőföld. Az ellenzék népszavazást kezdeményez, a kormány által beterjesztett földtörvény-módosítás ellen. Ez jelenlegi formájában szerintük lehetővé teszi, hogy ne adj’ isten az ország területének jelentős része külföldi kézbe jusson, éppen a jogi személyeket jelentő társaságok földvásárlásának engedélyezése révén. A kormány megvédi a magyar földet, de a hazai jogi személyeknek földhöz kell jutniuk, miközben minden jogi eszközzel megakadályozzuk, hogy termőterületek külföldiek kezébe kerüljenek, hangoztatja a miniszterelnök. Első hallásra nem is igazán érthető hol itt az ellentét a két oldal között. Am a politikai csatározások mögött ezúttal is kőkemény gazdasági érdekek húzódnak. Jelenleg ugyanis nagyon vonzó a magyar föld, ha másért nem. hát európai mércével mérten igen alacsony ára miatt. Úgy látszik a magyar gazdálkodók szemszögéből legfélelmetesebbnek a forintosítva két-három milliós hektáronkénti földárhoz szokott, olcsó földre éhes, nyugat-európai vásárló számít. Ugyanakkor tartanak például a — részben „kiszőkített” — hazai spekulációs tőkétől is, aminek enni nem kérő milliárdjai a majdani nagy haszon reményében tömegével célozhatják meg az uniós csatlakozásunk idejére nyilván hatványozott értéket képviselő termőföldeket. Van tehát magyar földet játszi könnyedséggel venni képes, odaáramlása esetén árakat felhajtó idegen/külső tőke bőven. Miközben a hét éve mélyről induló, s megerősödni azóta sem tudott honi mezőgazdasági termelőknek — egyéniek és szövetkezetiek egyaránt — még a jelenleg kialakult áron sincs anyagi lehetőségük birtoknagyságukat az elfogadható mérethez közelíteni. Ezt a feszültséget feloldani nem kis feladat a mindenkori kormányosok számára. Galambos Béla Szilva, pálinka R emek pálinkatermés ígérkezik Szatmárban, Bereg- ben. no meg persze a Nyírben, a Rétközben, pedig azok nem igazán a berbencei, vagy penyigei szilváról nevezetesek. Remek termés, remek hangulat — hihetnénk, hiszen az egyikből logikusan következne a másik, de ez messze nem igaz. A szilvát — mint ahogy más gyümölcsöt sem, kivéve talán az egyetlen szőlőt — ugyanis nem az italért, pálinkáért termeszti elsősorban a gazda. Most azonban szinte eladhatatlan a termés. Pontosabban eladható, löknek érte nyolc-tíz forintot a kereskedők. Akiknek persze megvan a saját érvük: Patagóniából sokkal olcsóbban, fillérekért lehet beszerezni, a kurdisztáni hegyekben nem ilyen nyamvadék, hanem öklömnyi szilvák nőnek, a Malvin-szigeteken pedig egyenesen ingyen adják, különösen nekünk, magyaroknak, csak vegyük. Mit akarunk mi ilyen helyzetben a hazai szilvával? Ami apró is, poros is, drága is, ráadásul nem is keresi a magyar vásárló. Annak az argentin szőlő, a dán alma, meg a grönlandi dinnye kell. Legalábbis a kereskedő szerint. Egykor persze nem volt ez így, a magyar, de azon belül is a sza- mosháti, tiszaháti gyümölcsöt messze földön ismerték, szerették. A folyók menti lankákon nőtt, különleges nevű, utánozhatatlan zamatú szilva-, alma-, körtefajtákat úgynevezett lábbókon, tutajokon vitték le egészen Szolnokig, Szegedig. A técsői, viski, tarpai tutajosok valóságos gyümölcshegyeket úsztattak le az Alföldre, hogy onnan búzával, árpával térjenek vissza. Most azonban se lábbó, se tutaj, se búza. A tutajosok rég kihaltak, a tutajnak való fenyveseket kiirtották, a búzát elvitte a belvíz..., de a szilva, az terem bőséggel De vajon meddig? Mikor esik majd baltával a szilvásának a szatmári. beregi ember, azt ordítva: Uramisten! Lássuk, mire megyünk együtt! Balogh Géza
