Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-26 / 198. szám

1997. augusztus 26., kedd HATTER Szigorodószámonkérések Az új építési törvénytől a fegyelem erősödését várják a szakemberek Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — A moszkvai Lomonoszov-egye- tem kicsinyített mását ké­szült felépíteni családi fé­szeknek az egyik Tisza men­ti falu leggazdagabb vállal­kozója. Beadta a községhá­zán az engedélykérő papíro­kat, azt elutasították, de mintha semmi sem történt volna, ment vígan az építke­zés. Mire észbe kapott a ha­tóság, már el is készült a pa­lota. A hatóság vakarhatta a fejét: bontássá, vagy ne bon­tássá. Végül nem bontatott, de kiszabta a legsúlyosabb büntetést: kemény harminc­ezer forintra büntette az építkezőt. Az iménti példa fikció csupán, de szerényebb méretekben számtalanszor megtörtént ha­zánkban, ahol az elmúlt évek­ben meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak az építési piacon, s az építőanyag-keres­kedelemben. Tulajdonképpen alig volt kockázata az enge­dély nélküli építkezéseknek, a jogszabályokat különösebb re­torziók nélkül át lehetett hág­ni, hiszen a hatóságok rendel­kezésére kevés eszköz állt. A jegyzők kezében A következő év januárjától azonban az építési fegyelem megerősödésére lehet számíta­ni, érvénybe lép az új építési törvény, de a végrehajtást se­gítő új kormány- és miniszteri rendeletek is készülnek. A je­lenlegi állapotokhoz képest az egyik legfontosabb változás: a városi önkormányzatok jegy­zői látják el az első fokú építő­hatósági feladatok többségét. A telekalakítással kapcsolatos teendőket, valamint az egysze­rűbb építéshatósági feladato­kat továbbra is a települési ön- kormányzatok jegyzői végzik, de a szakmailag kényesebb tennivalókat első fokon a vá­rosi önkormányzatokra testál­nák a hozzájuk tartozó közsé­gekre kiterjedően is. Az engedélyezési eljárással kapcsolatos jogköröket meg­Hamarosan eldől, lesz-e rend az építkezéseknél kaphatja más települési önkor­mányzat, vagy igazgatási tár­sulás is, ám a szakemberek óvatosságra intenek. A tör­vény értelmezésére általunk megkért dr. Kovács Mihály, a megyei közigazgatási hivatal főosztályvezetője például arra figyelmeztet, az ésszerűség határain belül maradjunk. Az építőhatósági feladatokkal együtt járó többletköltségeket a városok megkapják a követ­kező évi költségvetésből, de mondjuk a százötven lelkes Nemesborzova, vagy a három­száz lelkes Uszka csak akkor vállalkozhatna e feladatok el­látására, ha az önkormányzat állja a számlát. Magyarán, ők nem számíthatnak az állami támogatásra, de szakmai segít­ségre sem. Nagyobb kockázat A hatóságok persze mostanság is igyekeznek gátat szabni az engedély nélküli építkezések­nek, de mint a tapasztalatok is mutatják, vajmi kevés sikerrel, a maximum harmincezer fo­rintos szabálysértési bírság aligha nevezhető elrettentés­nek, hiszen az építtető legtöbb esetben képes lenne megvásá­rolni a büntetés kiszabóját ru­hástul, autóstul, hivatalával egyetemben. Az új törvény szerint azonban jelentős mér­tékben szigorodni fog az épí­tésügyi bírság. Azt még akkor is kiszabják majd, ha az épít­mény utólag megkapta a fenn­maradási engedélyt. A tör­vényalkotók igyekeztek a le­hető legkisebbre szűkíteni az umbulda lehetőségét, a fize­tendő bírságot is jogszabály határozza meg: az épület érté­kének száz százalékáig is ter­jedhet a mélték. Nem minden esetben ússza meg azonban az építkező ilyen egyszerűen az ügyet, ha külö­nösen kirívó módon vét a sza­bályok ellen, jön a bontás. Többek között ez vár akkor rá­juk, ha a kivitelezés veszé­lyezteti az életet, az egészsé­get, a biztonságot. A kivitele­zők is jóval szigorúbb ellenőr­zésekre számíthatnak január­tól. Az építés műszaki munká­latait csak szakképesítéssel és gyakorlattal rendelkező fele­lős műszaki vezető irányíthat­ja. Építési szakmunkát is csak az végezhet, aki a meghatáro­zott szakmai feltételeket telje­síti. Az új törvény szeretné visszaállítani az építési napló tekintélyét. A naplót az építke­zés helyszínén tartva napról napra vezetni kell, rögzítve Elek Emil felvétele abban az aznap elvégzett mun­kát. Lehet fellebbezni A hozzáértők szerint az építő­anyag-kereskedelemben leg­alább akkora a felfordulás, mint az építkezéseknél. A vál­tozások azonban itt még ha­marabb bekövetkezhetnek, szeptembertől ugyanis építési anyagot, vagy berendezést csak hazai, úgynevezett meg­felelőségi igazolással lehet árusítani. A vásárláskor az el­adó minőségi tanúsítványt lesz köteles átadni a vásárlónak, s azt neki kell őriznie. Jó-jó, de mi lesz, ha nem tu­dunk megegyezni az adott vá­ros jegyzőjével, vagy építési előadójával? —. gondolhatja ezek olvastán a jámbor építke­ző. A jogorvoslat lehetősége természetesen ezt követően is fennáll, másodfokon a köz- igazgatási hivatalokhoz lehet fordulni. Egyébként e hivata­lok látják el január 1-től az építésfelügyeletet is, az itteni szakemberek ellenőrzik majd, hogy betartják-e az építkezé­seknél a műszaki, technológiai előírásokat. Már persze akkor, ha bővítik a létszámot, mert a jelenlegi felállás szerint erre most aligha lennének képesek. M ikor Kata meg Ta­más összeházaso­dott, jól jött ez a két — már akkor is kopottas — fotel. Irdatlanul nagy mind a kettő. Valamikor a múlt szá­zad derekán voltak divatosak az ilyenek, lehet, hogy még abból az időből származnak. No de akkor örültek neki, hogy a férfinak valami távoli rokonai rájuk hagyományoz­ták. Mikor tudtak volna ők akkor még fotelt is venni? Két kezdő pedagógus. Később kétszer is hozzá­fogtak a lakás — mi tagadás roppant megviselt — bútora­inak a kicseréléséhez, de... Először kis Tamás házaso­dott meg váratlanul, egyik napról a másikra. Lakás, bú­tor... Nyisd ki apám, anyám a zsebed! Még a szülők lakásá­ból is oda vándoroltak a jobb darabok. Persze, az a két öreg fotel nem. Sértésnek vette volna a fiatalasszony, ha ilyen szakadozott huzatú, kiálló rugózatú ócskaságot tuszkoltak volna be új laká­sukba. Azután Csilla ment férjhez, na és a lányom sem utolsóbb a fiamnál, kezdő­dött minden elölről. A lakás bútorai ismét elvesztették nélkülözhető társaikat — de a két öreg fotel maradt. Mi­kor a második gyermek csa­ládja is elköltözött a szülői házból (pár évig ott élt egyik is, másik is), a két bútorma­tuzsálem unokahancúrozta- tóból visszavedlett tévénéző fotellé. Annak jó, kényelmes, s ha az ember belehajít pár régi plédet, a kiálló rugók sem nyomják nagyon. fér egyelőre ez a pár használt darab is. A megkínáltak el is küldték gyermekeik egy ré­szét (ez is seregnyi volt), hogy kisszekeren elfuvaroz­zák a foteleket. Másnap sűrű bocsánatkérések közt az ap­juk hozta vissza az ajándé­kot” — Már ne haragudjanak, de olyan rosszak... Ha rosszak, hát rosszak. Bútorok sorsa No de egyszer csak: Tamás lakása kifizet\>e. Csilla laká­sa kifizetve. Tamás bútora rendezve, Csilla bútora le­tör lesztve... — Katám, most már mi is vehetünk becsületesebb be­rendezést. Elsőnek a fotelek repültek ki, a két nagy, és még két ki­sebb, ugyancsak veterán. Az asszonyt szólt egy tanítvá­nyának: — Ha kell, elvihetitek. Sokgyermekes család volt, és hogy is mondjam, kissé barnább az átlagosnál. Épp akkoriban szanálták a város­széli telepet, ők lakást kaptak egy új negyedben, talán fel­Kitették a foteleket a lépcső­házba, hátha elviszi őket va­laki. Hanem a kutyának sem kellett. Illetve: csak a kutyá­nak. A szomszédék Morzsája az egyik öreg fotelben ren­dezte be éjjeli szállását. A lakótársaknak nem tet­szett a dolog. A lépcsőház úgysem valami tágas. Ugyan, szóljanak már a sze­metesnek...! Szóltak. A két kisebb fotelt el is vitte. A másik kettő — mint közölte — túlságosan nagy neki. De vállalkozik az eltüntetésükre, egy nem kiscímletű bankjegy ellené­ben. — No. akkor már inkább fölviszem a padlásra — pat­togott Tamás. így is cseleke­dett, de a mennykő nagy súlytól megroppant a dereka, egy hétig nem tudott kiegye­nesedni. Azután a pedagógus há­zaspár nyugdíjba ment és ne­héz idők jöttek. A fiuk, me­nyük — mindkettő mérnök — elvesztette az állását: csődbe ment a gyár. Nem és nem tudtak elhelyezkedni. De a családot etetni kell, s amikor nem volt más meg­oldás, kezdték eladogatni a bútorokat, egy idő múlva aztán jelentkeztek a szülők­nél: már egészen kiürült a la­kásuk, nem akadna-e részük­re néhány nélkülözhető da­rab. ■j-k ersZe az újabbakból, IJ jobbakból adtak ne­M. kik. És milyen szeren­cse, hogy a padláson megvolt még a két régi fotel. Apa és fia lecipelték, kiporolták, új­ra párnát, pokrócot dobtak az ülőkéjére... Még mindig egészen jól lehetett tévét néz­ni belőlük. Mondják: a könyveknek megvan a sorsuk. De úgy lát­szik a bútoroknak is. lA NATO-labda A kosárlabdázók tudói annak, milyen módon kell magunk mellett pattogtatva a labdát ütemes, tér­nyerő lépésekkel megközelíteni a palánkot. A rit­musérzék talán fontosabb, mint egy dzsesszdobosnál. A léptek, és a pattintások időzítése mellett persze a szabad kézzel, farral, és minden más testrésszel ajánlatos távol tartani az ellenfelet. Nincs annál látványosabb ugyanis, amint a másik csapat játékosa felveszi a már említett rit­must, és pattogtatás közben elviszi a labdát. Ugyanabban a ritmusban, de a másik palánk felé. Valami ilyesmi történt a nagypolitika játékterén a mö­göttünk lévő napokban. Horn tiszta helyzetbe játszotta ma­gát, tekintetét a palánkra szegezte, és a NATO-labdát üte­mesen pattogtatva kezdte megközelíteni a kosarat. Ám nem volt eléggé óvatos, pontosabban túlságosan biztosra akart menni. Ne legyen ügydöntő, csak véleménynyilvání­tó népszavazás — taktikázott. Az Észak-atlanti Szövetség­be történő belépést pártja érdemének tudni, ez fontos vá­lasztási ütőkártya. Ha a vélemény az, hogy ne menjünk, at­tól még mehetünk — gondolta. Ha a döntés nem. akkor le­égünk — tehette hozzá magában. A labda birtoklóján nyomasztó a felelősség. Vállald el! Vállald el! — hangzik kívülről a biztatás. Elvállalta, de el- óvatoskodta, mondhatja most a bosszús szurkolótábor. El­következett az a pillanat, amikor az ellenzék játékosa fel­vette a léptek ritmusát, keze már a parkettről felfelé induló labda felé nyúl. Mi következhet most? Egy kis taktikai szabálytalankodás? Ellökés, gáncs... Vagy pedig Orbán­hoz kerül a labda. Nagyon nagy siker volna számára, és az ellenzék xszámára, ha sikerülne a csel. A földkérdéssel összekötve, egy kissé érzelmi útra terelve a dolgot, nem­igen áll útjába semmi az aláírásgyűjtés sikerének. Még szerencse, hogy most egy palánkra játszik a két csapat. Legalábbis NATO-ügyben. A találat szinte biztos: NATO — igen. Csak a pontszerző személye vált bizonytalanná. Esik Sándor Budapest Látod, a nehézfiúk is elhagyják a Balatont Ferter János rajza Kommentár Tudás, te drága! M ostanában rossz híreket olvashatnak a napilapok­ban a diákok: hamarosan kezdődik az új tanév! Milyen hamar elrepült a szünet, mennyi mindent át kellett volna még élni. Hosszú lesz az egy esztendő, amíg újra valósággá válhat a mostani álmodozás. A szülők azonban másféle gondokkal szembesülnek: meg kell vásárolni a füzetcsomagot, az iskolatáskát, a tor­nafelszerelést; eleget kell tenni az iskola kívánságainak. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet kikerülni, minden­képpen azt kell megvásárolni, amit az iskola előír. Ezek közé tartoznak a tankönyvek. Az áruk tavaly is a csillago­kig ért, az idén változatlanul hevesen tombol az árverseny. Sokféle tankönyv van a piacon, bőséges a kínálat. Egy do­log nem működik igazán: ez a gazdagság nem befolyásol­ja az árakat. A gimnáziumi első osztályban nyolcezer fo­rintba kerül a könyvcsomag, de a többi osztályban sem kedvezőbb a helyzet. Az oktatásügyben lassan zajlanak le a változások. így van ez a tankönyvekkel is. Évtizedek óta beszédtéma, hogy az iskoláknak rendelkezniük kellene egy nagyobb készlettel, amelyből a diákok megkaphatnák a szüksé­ges tankönyveket. Év végén visszaadnák, s néhány évig ugyanabból tanulhatnának a diákok. Égy júniusi parlamenti vitában elhangzott, hogy ehhez két dolog kellene (a pénzen kívül): tartalmában és használ­hatóságában egyaránt tartós tankönyv. Mert ha néhány hó­nap múlva szétesik, hiába a szándék, nincs kinek átadni ezt a legfontosabb ismerethordozót. Ha pedig még mindig ar­ról vitatkoznak a szakemberek, mi kerüljön bele a tan­könyvekbe, akkor igazán értelmetlen tartósságról beszélni. így aztán marad a sanda gondolat, hogy a tankönyvárak kialakításában másféle érdekek munkálnak. Fontosabb év­ről évre kiadni őket, a diák úgysem tehet mást, mint meg­vásárolja a szükségeseket. Vagy nem. Még az is lehet, hogy ezzel a huzavonával felértékelődik a tudás, s aki megvásárolja a méregdrága tankönyveket, az utolsó betűig megtanul belőlük mindent. Nagy István Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom