Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
Napkelet • A KM ünnepi melléklete GARAI GÁBOR SÓSTÓN Rokoni táj ez, gyöngéd, ringató, tünékeny párát illatoz a tó. A gyermekkori emlék fénytelen vetített kép az élő dísztelen (szikes nyárvég, fakó fürdőruhák, egy nagy napernyő: fonnyadt mákvirág); átüt rajta az idei magas ég s e kapkodva öltöző tavasz. S minden olyan friss, mintha vadonatúj teremtvény volna: nemcsak a vadul buzgó hőforrás, a formás liget s a híd, mit jókedvében segített világra itt az ember, - de a csöpp füvek, a nyurga nyárfák, az örök virágzás, minden először-való; a pinty dala, a vérehullató fecskefű kénsárga nedve, a rét mámora, a szédelgő jegenyék, s benn az erdőben, öreg fa tövén az óriás-hangya-boly, a kemény természet hitvesévé hódított társasága, minden megnyílt konok titok — Az erdőt három féleképp járjuk hárman — s eggyé simul a kép: csíz fütty jeleit követi Mihály Tamás hajlongva jár, botanizál, és meg azt lesem, hogy áramlik át rajtuk, rajtam s önmagán a világ, hogy társul a táj s ki benne lakik Szabolcs, Budapest — s mi hárman, amint nyeljük a nyíri tavasz-ízt hamar barátságunk újbor kortyaival. Garai Gábor Sóstón című költeménye egy író-olvasó találkozó emlékét őrzi, amelyen Váci Mihály és Kiss Tamás társaságában vett részt. A vers Mediterrán ősz című kötetében jelent meg). A tó Harasztosi Pál illusztrációja Oázis a fák árnyékában Bodnár István Álmosító, fülledt augusztusi délután. Hétágra süt a nap, csak elvétve néhány bárányfelhő. Aki teheti árnyékban, vízparton. Sokan keresnek menedéket Sóstón is, talán a szabadság és a nyár utolsó napjait kihasználva. Mi is a sóstói tó felé tartunk, csakhamar kiderül, nem választottunk rosszul. A tó mellett alig nyolcvanan, százan, a vízben még kevesebben. Lehet nyugodtan úszni vagy sütkérezni a tóparton, idilli képek: a kis melegvizes medencében három-négy éves lurkók, leányzók önfeledt játéka. Az egyik vagy öt másodpercig a vízbe hajtja fejét, és büszkén várja az anyai dicséretet. Egy hároméves kislány az édesapja fejére hordja kis vödrével a vizet; ténykedése nem szerez egyértelmű elismerést, mert a lábmosó vizével mosdatja a papát. A tó viszont felséges. 22- 23 fokos víz, és közegészségügyi vizsgálat ide vagy oda, legalább egy méterre lelátni a vízben. Nyugodtan úszkálunk tehát, legfeljebb a végén alaposan lezuhanyozunk. A tó partján rég látott barátommal váltunk szót. — Szégyellem magam — mondja. Legalább 15 éve lakom Nyíregyházán, és még egyszer sem voltam a tavon. Jobb lett volna, ha hamarabb jövünk, hiszen olyan ez mint a Kis-Balaton. Hogy fokozzuk az örömöket, egy pohár sörre invitál. Közben azon merengünk, hogy nagy szerencséje Nyíregyházának a tó, a termálfürdő és az erdő, ezek nélkül bizony poros, egyhangú város lenne a megyeszékhely. így viszont nemcsak a nyíregyháziak örömére szolgál, hanem egyre több idegent látni. Sőt! Néha már egyenesen Lengyelországban érezni magát az ember, annyi lengyel szót hall. Bizony alaposan megváltozott Sóstó néhány évtized alatt. Hogy előnyére-e vagy hátrányára, azon lehet vitatkozni, ám most ne térjünk ki a sok vihart kavaró Krúdy Szállodára és környékére, habár ott is szemmel látható a változás. Maradjunk most a vizeknél. És a tájnál, a közeli erdőnél, amelynek történelme és irodalma van. Gyönyörű volt a régi sóstói erdő — írta Krúdy, a táj hűséges krónikása és szerelmese. Majd így folytatja: „Még alig vágtak benne fát és a százesztendős tölgyek templomi ívei alatt keskeny gyalogösvények kanyarogtak, amely ösvényeken legfeljebb a szerelmesek és a nyu- lak, rókák fordultak meg. A kocsinyom mérföldnyi távolságban haladt, mint valami homályos alagúton, összeborult tölgyek alatt, de az alagút végén, az erdő végén az égboltozat világoskék kapuja mutatkozott a messziségben, mintha ott kezdődne a paradicsom. Azon a kapun túl feküdt a sóstói fűrdöcske ásványvíz szagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a legmohóbb szomjúsággal inni ... A mulatság hevében néha belepottyan- tak az emberek a tóba, de senkinek sem történt semmi baja, mert a tó vize ihatatlant sós volt”. A leírás akár még ma is érvényes. Igaz, a kocsinyom helyét széles út kövezi, ám a fák fölötte sok helyen összeborulnak. Aki gyalog vagy kerékpáron teszi meg, a néhány kilométeres utat, az ma is hasonló képekben gyönyörködhet. Igaz, az erdőben nem jó egyedül járni, olykor rossz emberek járják, és bizony a szemét miatt is hüm- mögne a nagy író. Ám a tó körül a békebeli hangulatot árasztó, patinás fa épületek, öltözők láttán, no és a vendéglőben olykor felhangzó muzsika hallatán bizonyára megbocsátana Krúdy. Csak azokkal a furcsa feliratokkal nem tudna mit kezdeni, hogy hamburger, goffri, Coca-Cola... Sóstó egyébként mostanában több jubileumot is ünnepelhetett volna. Bizonyára lett is volna erre alkalom, ha nincs errefelé annyi gond. Ugyanis 170 évvel ezelőtt kezdték használni gyógyfürdőként, s mint Geduly Henrik írta, „különösen a csúzos bajokban szenvedőkének használt. Majd leírását így folytatja: „1870-ben szaporították épületeit, s hogy a bírlaló részvény- társaság kezéből a városházi kezelésébe ment át, most már 1894. óta teljesen rendezett sok fürdő- és lakószobával, szép sétánnyal és csónakpartival ellátott fürdőtelep lett belőle”. Egy másik jubileum a meleg vizű gyógyfürdővel kapcsolatban: 1957-ben kezdték meg itt a gyógyvizek utáni fúrást. Még sokan emlékeznek rá, akkoriban látogatók százai jártak a fúrást megszemlélni: lesz-e meleg víz, lesz-e gyógyvíz? Végre 1958. február végén tört fel 850 méter mélyből az 50 fokos gyógyvíz. Percenkénti vízhozama 400 liternyi volt. Az országos Közegészség- ügyi Intézet 1958. november 29-i vizsgálata szerint „több ásványt is tartalmaz a víz”. A boldogító igen után kezdték meg a ma is ismert fürdő kiépítését. S hogy milyen ma ez a víz, és van-e még ma is elég belőle? Ezt már Pék János fürdővezetőtől kérdezem, aki megnyugtat. Naponta közel kétezer köbméter gyógyvizet kapnak ma is, s így minden ellenkező állítással szemben naponta az összes medencét leeresztik és újra feltöltik. A víz négy kútból folyik, kettő a melegstrand területén, egy a Múzeumfalu szomszédságában, egy pedig az Igrice nyaralófaluban található. Mindez hat medencét táplál, és sok ezer fürdővendég örömére szolgál. Hogy mennyire? Nos, egy fürdőigazgató sosem lehet elégedett. — Többen is jöhetnének. Sajnos az idei nyár sem az igazi. Többnyire hétvégére romlik el az idő. Átlagosan 3-4 ezer vendég fürdik itt naponta. Ami pedig a gyógyvíz minőségét illeti, az változatlanul jó. Ot- venfokos meleg víz tör fel, amely jódos brómos, nátriumkloridos, alkálihidrogénes anyagokat tartalmaz. Mindez pedig kiváló a mozgásszervi és egyes női betegségek gyógyítására. S hogy mért nem minősítették gyógyfürdővé Sóstót? A víz ugyan jó, de a gyógyászati kezelések feltételei nincsenek meg. A vendégeket ez nem zavarja. Sőt! Talán mintha évről évre többen és többen fedeznék fel maguknak Sóstót. A nyíregyháziak azért, mert nem kell messzire utazniuk, nem kerül sokba, s egy nyaralás akár itthon is elképzelhető, sok sóstói fürdéssel. De a megyéből is sokan jönnek, sőt, messzebbről is. A melegstrand parkolójában három busz áll. Kettő például Mádról jött, és kilencven vendéget hozott ide. — Szívesen jövünk Sóstóra, hiszen nem annyira zsúfolt, mint Hajdúszoboszló — hallom az utasoktól. Egy ebéddel kalkulálva 1200 forint egy napi kirándulás. A harmadik busz Szlovákiából érkezett. Királyhelmecről. Magyar hangokat hallva szóba is elegyedem velük, tudakolván, mi vonzza őket ide, hiszen Szlovákiában is sok fürdőhely van, szép környezetben, hegyek között. Egy tizenhat éves kislány mondja a megható választ: itt magyarul szólnak hozzánk, magyarok közt vagyunk. Ezen bizony elérzékenyülünk... valahol Lengyelországban lennénk. Mindenütt lengyelek és lengyelek. Úgy látszik, ők felfedezték maguknak Sóstót. A legtöbbjük olcsóbb szállodákban, vagy az Igrice nyaralófaluban, esetleg a kempingben lakik. El is látogatunk oda. Koncsek László, a kemping vezetője a 173 férőhelyes motel bejáratánál akár a telt ház táblát is kitehetné. A sátortábor is nagyobb részt tele van. A vendégek 90 százaléka lengyel, többnyire két lengyel utazási iroda küldi őket, és szinte az egész nyarat lefoglalják. Az egyik négytagú családdal szóba is elegyedünk. Ruszalka Stanislawék tíz napra jöttek. Hogy miért? Stanislav úr kapásból három okot említ: — Sóstó lakóhelyünktől, Rzeszówtól alig több mint 300 kilométer. Három-négy óra alatt ide lehet érni, nem kerül sokba az útiköltség. Jól érezzük magunkat, itt bármikor jobb időre számíthatunk, mint odahaza. Harmadszor pedig tiszta a víz és jó az ellátás — hallom. Kérdezem tőlük, hol drágább most élni, Lengyelországban vagy Magyarország- bon?. A feleség válaszol. — Magyarországon az élelem olcsóbb, különösen a gyümölcs, ám a benzin drágább. A Stanislav családtól nem messze egy nyolc tagú diákcsoport. Ok két hetet töltenek itt. Az egyik főiskolás fiatalember arról beszél, hogy ő már ötödször van itt, és bizony most is jól érzi magát. A sátortáborban egyébként nyugodt az élet. Diszkó nem zavarja a környék nyugalmát, ami nagy dolog. Egy Gergelyiugor- nyáról menekült holland család ide megérkezvén rögtön azt kérdezte, van-e a közelben diszkó. A nemleges válasz után döntöttek úgy, hogy akkor maradnak. Lassan sötétedik. Itt az étkezés ideje. A kempingezők ma ismét bámulták egy kicsit, és estére igen megéheztek. Van, aki főz magának, mások a kis vendéglőbe tartanak, sokan hideget esznek. Reménykednek a jó időben. És tiszta, nem túl hideg vízben. A fürdőben viszont úgy tűnik, mintha Camping Martyn Péter felvétele
