Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-02 / 179. szám
MAGÁNVÉLEMÉNY Dohánypénz N yugatról keletre tart a dohány—olvashattuk nemrég az egyik országos lapban. A cikk arról szólt, hogy mivel nyugaton egyre szigorúbban tiltják és üldözik a dohányzást, — az egészségügyi biztosítók egyenesen negatív diszkriminációt alkalmaznak a cigarettázókkal szemben, a munkáltatók pedig fel sem veszik, de mindenképp hátrább teszik a rangsorban a dohányzókat — a nagy cigarettagyártó cégek, hogy mentsék profitjukat, pénzüket, mindinkább a keleti országokba húzódnak vissza. Ott tesznek meg mindent azért, hogy elterjesszék ezt a bizonyítottan káros szokást, hogy növeljék az eladást, vele együtt természetesen bevételüket is. Nincs nehéz dolguk az ügyben érdekelteknek. Sajnos, hazánkban e területen igen szomorú a helyzet, a dohányzás egyre jobban terjed, a halálozási okokat rangsoroló mutatókban az előkelő helyek között szerepel. Ma már nemcsak a férfiak, hanem a nők is komoly dohányosok, a korhatár is egyre lejjebb kerül. Régen csak a gimnáziumok vécéjéből szállt a füst, ma már az általános iskolák némelyikéről is elmondható ugyanez. Gond az, hogy az efféle passzióból szerzett betegségek gyógyítása egyre többe kerül, s az egyéni élvezetből származó károsodások megszüntetése hatalmas állami pénzeket emészt. E felismerés Amerikában megtörtént, megtörténtek az ellensúlyozást szolgáló lépések is. Egy minapi hír hallatán úgy tűnik, mozdul valami végre hazánkban is. A népjóléti miniszter ugyanis a napokban bejelentette: tárgyalásokat kezdeményez a magyarországi dohánygyártókkal annak érdekében, hogy adózás utáni nyereségük egy részét fizessék be az egészségügyi alapba. Ha úgy tetszik, járuljanak hozzá azon betegségek gyógyításához, melyeket nagy reklámmal hirdetett termékeikkel okoznak. Talán nem tippelünk rosszul ha azt gondoljuk, ötlete hallatán nem kezdtek örömujjongásba az érintett dohánygyárosok. Érthető a bosszúságuk, hiszen a lépés azt jelentené, nem csak nyugaton, hanem keleten is csökken az egyébként busás dohánypénz, a haszon. Az egyik angol-amerikai cég képviselője máris reagált, s frappánsnak, de megvalósíthatatlannak tartotta a miniszteri ötletet. Ha jól értelmeztem szavait, fizetnének az egészségügyi alapba, ha cserébe csökkenthetnék a Magyarországon forgalmazott dohányáruk adótartamát. Frappáns ötlet ez is, de nekem a miniszteré sokkal jobban tetszik. Úgy gondolom, ha a dúsgazdag Amerikában vezethettek be a cigaretta ellen szigorú szankciókat, megtehetjük ugyanezt mi is. Legfeljebb majd oldjuk a szigort, ha nálunk is eljön Amerika... AKTUÁLIS INTERJÚNK Rendszerváltó levéltárak Az emberek rájöttek: ügyeik megoldása szepontjából fontos hely a miénk Kállai János mmmw*"' * &' ■' -< 8 SHi mSSm Porlepte iratkötegek, széthullásnak indult papírhalmazok garmadája, zegzugos polc- rendszer, penészedő fóliánsok, dohszag; homályos helyiségekben görnyedten ókum- láló kutatók. A laikusban talán ilyesféle kép dereng fel a szó hallatán: levéltár. A valóság persze — mint általában — egészen más. A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Legozati források felhasználásáig mindennel foglalkoznak. O Milyen a személyi és tárgyi, működésbeli feltételrendszerük f A más jellegű, többirányú tevékenységhez hozzáigazodtak-e a körülmények? — A többletmunkához jobbára megvannak a feltételeink. A levéltári hálózatot a leépítések eddig még nem érintették; egy véltárban is, melynek vezetőjét annak apropóján kerestük meg, hogy művelődési és közoktatási miniszterünk egyik legutóbbi nyilatkozatában az iratőrző helyek veszélyeztetettségéről, a segítségnyújtás sürgető szükségességéről beszélt. Dr. Nagy Ferenc — eredeti foglalkozását tekintve ma- gyar-történelem-filozófia szakos tanár — 1990 októbere óta vezeti nagymúltú megyei közintézményünket. Kutatóhely-vezető, igazgatóhelyettes, majd az igazgatói szék — levéltári pályafutásának etapjai. — Éppen akkor kerültem ide, amikor hazánkban a gyökeres társadalmi, politikiaf, gazdasági változások zajlottak, s mind erőteljesebben bontakoztak ki. A rendszerváltás — a jogszolgáltatás szervei mellett — a levéltárakat — mint közintézményeket — érintette a legmarkánsabban. Az itt folytatott munka alapjait mozgatták meg a változások. Az új éra új feladatokat szabott. Rövid időn belül olyan törvénysorok fogalmazódtak meg, léptek hatályba, melyek átprogramozták tevékenységi területeinket. Elég, ha csupán az első és második kárpótlási törvényre utalok, a földtörvényre, a hadigondozási jogszabályra. O A levéltárakról — gondolom — azért is tudott korábban viszonylag keveset a közvélemény, mert az alapfunkciók gyakorlása (pl. a megőrzés) nem látványos, nem különösebben élet- és emberközeli. A változások mennyire módosították az elsődleges feladatellátás színvonalát? .77 Évente kb. háromezer állampolgár fordul hozzánk ügyes-bajos dolgaival. ....... ■»■•nu" m»»—mm— Az említett újdonságok természetesen nem csökkentették hagyományos, primér feladatainkat. Vagyis: alapfunkcióként látjuk el a hozzánk kerülő írásos anyagok tudományos rendezését, oly módon, hogy az iratok használhatók legyenek. — Az ügyfélforgalmunk az említett változások következtében megtízszereződött. Kétségtelen: néha úgy érzem, mintha ez már az elsődleges feladatteljesítésünket veszélyeztetné. Az emberek rájöttek: ügyeik kezelése, megoldása szempontjából nagyon fontos intézmény a levéltár. Tőlünk igazolást kaphatnak pl. földterületük tulajdonviszonyáról, a téesztagság időtartamáról, a hadifogságban töltött évekről, az elhurcoltatásról, hadiárvaságról. Évente kb. háromezer állampolgár fordul hozzánk ügyes-bajos dolgaival. — Megduplázódott a kutatók száma. Korábban 190 volt a nálunk búvárkodó, most 430. A családfa-kereséstől a szakdola hiányzó dologiakat. Aztán vannak különböző pályázatok; velük is lehet pénzt szerezni. Három kiadványunk ennek köszönhetően látott napvilágot, még négyet tervezünk megjelentetni az idén. Nyolc pályázattal egymilliónál többet nyertünk. — De, hangsúlyozom, a helyzetünk mindezzel együtt is kritikus. Elmondom, miért. Az 1995-ös, új levéltári törvény nem harminc, hanem tizenöt évben írja elő az iratok levéltárba kerülésének idejét. Tehát: az 1982 előtt keletkezett anyagok mindegyikének már bent kellene lennie! Megyénkben az utolsó nagy „begyűjtés” 1965 és 70 között volt. Az 1970-től 82-ig keletkezett iratok — 228 település anyaga! — zömükben még kint vannak. Felmértük, hogy ez mennyi. Körülbelül 1700 iratfolyóméter. És ebben még nincs benne a megyei és a nyíregyházi méterszám. Összesen 2000 üres iratfolyóméternek kellene még lennie a Megyei Levéltárban! Ezzel szemben a szabad kapacitásunk 50-100 m! A vész- tartalék. Több tízmillió forintból lehetne valamit enyhíteni a súlyos helyzeten, de pénz nincs. — Pedig nekünk még nem is rosszak a körülményeink! Gázfűtés, hideg-meleg vizes szolgáltatás, rácsos és riasztós vagyonvédelem, Salgó-polcos berendezés, nyugalmas kutatószobák. Pincékben elhelyezett, veszélyeztetett irataink nincsenek, nem fenyeget a gombásodás, penészedés, a vizesedés. Csak a raktározás, a befogadóképesség korlátozottsága — ezzel nem tudunk mihez kezdeni! O Eszerint: nincs megoldás? Marad a krízishelyzet? — A szakminisztériumnak kellene olyan pénzügyi alapot létrehoznia, melyből azokat a megyei önkormányzatokat támogatná, melyek saját millióik mellé kérnék a központi segítséget. A kettőből talán javítani lehetne a raktározási állapotokon. ft t mmmmm 77 Büszkén mondom: kilenc tudományos dolgozónk van; heten doktori dm birtokosai. tt ................ .......... JS — Kényszerhelyzetben vagyunk. Erre csupán egy példát! Gávavencsellőről nemrég szakszerűen „megrendezett” iratokat hoztak — volna! — be; el kellett utasítanom őket, mondván, legfeljebb jövőre tudom fogadni az anyagot. És nem ők voltak az elsők, akik így jártak. — Jelenleg a levéltári kollektívánkat huszonnégyen alkotjuk. Büszkén mondom: kilenc tudományos dolgozónk van; heten doktori cím birtokosai. Tízen — érettségivel, plusz féléves levéltárosi tanulmányokkal a hátuk mögött — kezelői munkakörben dolgoznak. Pillanatnyilag 5500 iratfolyóméter áll a rendelkezésünkre. Ehhez még egy adat, hogy érzékeltessem a robbanásszerű igénynövekedést: az utóbbi másfél évben az őrzött iratfolyóméterünk egy kilométernyivel növekedett! Úgyhogy, azt gondolom, a fentiekből kitűnt: a levéltárak gondjait, feltételrendszerét immár szokványos módon mérni, minősíteni nem lehet, mint ahogyan a bajok tüneti vagy rutinszerű kezelése sem mutathat megbízható kiutat. Dr. Nagy Ferenc levéltárigazgató: Büszkén mondom, kilenc tudományos dolgozónk van; heten doktori cím birtokosai Balázs Attila felvétele fővel csupán az idén kellett csökkenteni a foglalkoztatottak számát. A megyei önkormányzat mindent megtett lehetséges fejlődésünkért. Az utóbbi öt esztendőben 10 millió forintot fordítottak ránk. Új raktárunk létesült Nyírtelek-Varjúlaposon; a régit kétmillióért felújították. Számítógépet, mikrobuszt, fénymásolót kaptunk; renoválták a központi helyiségeinket. De, mindezzel együtt is: rendkívüli helyzetben vagyunk. — A feltételrendszer javítására tett eddigi erőfeszítések nem elegendőek. Ennek egyik oka: a költségvetésben megmutatkozó aránytalanság. A dologi kiadásokra fordítható pénzünk folymatosan mérséklődik: az összköltségvetés hét százalékát teszi ki jelenleg; ez 1,8 millió forint. Ebből Több tízmillió forintból lehetne valamit enyhíteni a súlyos helyzeten, _______de pénz nincs. yj kell(ene) állnunk: a víz-, a gáz, a villany-, a telefon-, a másolópapír, a benzinköltségeket, és még sok mást. Nem megy! Ha saját bevételeink nem lennének, nem tudom, hová jutnánk. CJ A szolgáltatásokért — feltételezem — fizetniük kell az állampolgároknak. A saját bevételeket ezen kívül miként lehet növelni? — Az önkormányzatoknak segítünk irataik rendezésében; ezért pénzbeli támogatást kapunk tőlük, amivel pótolni tudjuk
