Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-11 / 186. szám
12 Kelet-Magyaroiszág színes oldal 1997. augusztus 11hétfő □ Egy hete vették birtokba a Megyei Közlekedési Felügyelet szakemberei a hazánkban első, s ez ideig egyetlen mobil műszaki mérőál lomást. Az avatón az in- dítókulesot jelképesen átvevő Szaszala László igazgatótól a guruló mérőkocsi egyhetes működésének tapasztalatairól érdeklődtünk. — Az elmúlt évben a közúti ellenőrzések során a megvizsgált, mintegy félmillió jármű 16 százalékánál tapasztaltak hiányosságot a közlekedési ellenőrök. Ez azt támasztja alá. hogy a műszaki vizsgák közötti időszakban a tulajdonosok ném fordítanak kellő figyelmet járműveik műszaki állapotára. Az első három nap tapasztalata is ezt igazolja, hiszen az elsőn a vizsgált 6- ból 5, majd a 19-ből 19. s a harmadik nap az 5-ből 5 jármű nem felelt meg! Főként haszonjárműveket ellenőriztünk; a leggyakoribbak a fékhibák, a lefutott gumik voltak. s a világító és jelzőberendezések hibái fordultak elő. A macskaszagnak egyszer s mindenkorra vége lehet egy bécsi kutató háromévi kutatómunkájának köszönhetően; a por alakú, biológiailag közömbös és szagtalan szer a macskaalomba keverve molekuláris szerkezetébe zárja a kellemetlen ammonium szagot. A hangzatos Catsmellstop (azaz macska- szagstop) angol néven Ausztriában és Németországban már kapható szer gyorsan hódítja meg az amerikai piacot. Lelécel A címül idézett igealak je- lentéstartalmát és használati értékét tekintve a következő rokon értelmű szósorba illeszkedik: lelép, meglép, meglóg, ellóg. elkotródik, ellopózik, lopva eltávozik, elsomfordál, elsompolyog, elpárolog, ellábal, eltűnik, megszökik stb. Ez az argóból nyelvhasználatunkba került szóalak egyre erősíti hadállásait, pedig választást lehetőségünk bőven lenne, . . ■ Gyakorta megnövekszik a gomolyfelhőzet. helyi záporok, zivatarok várhatók, néhol jégeső is előfordulhat. Az északkeleti szél egyre élénkebb, zivatarban erős lesz. A legmagasabb hőmérséklet: 27 fok. Arckép Schmid Katalin A szerző felvétele Nyíregyháza (B. R.) — Gondoskodni nemcsak önmagunkról kell, hanem hozzátartozóinkról, idősödő szüléinkről. Vannak akik elfeledkeznek erről, az ő feladatukat helyettesítik a szociális gondozók. Schimd Katalin nyolcadik éve törődik az idősekkel. szociális gondozó — Jó pár évet szakirányú képesítés nélkül töltöttem el házigondozóként, de azt hiszem legtöbb esetben nem csak a szaktudás kell ahhoz, hogy valaki megállja a helyét ebben a szakmában. Sokkal inkább fontos a segíteni akarás, ami nem egyenlő a sajnálattal. Négy évvel ezelőtt iskolázott be a központ a Zay Anna szakiskolába, ahol két év alatt, nappali tagozaton végeztem el a szociális-ápolói szakot. — Korábban óvónő szerettem volna lenni, tehát nem állt tőlem távol a gondoskodás. Jóllehet egy idős embert nem lehet gyereknek tekinteni, de azt is tudja mindenki, hogy egy hetvenéves ember szinte a második gyermekkorát éli. Én most nyolc időssel tartom a kapcsolatot, a szó valódi értelmében, hiszen akik már évek óta egyedül élnek, azoknak sok esetben a gondozó jelenti a külvilág felé a kapcsolatot. Nem igazán tudtam, mit is vállalok azzal hogy ilyen munkát végzek, de nyugodtan merem mondani, nem bántam meg a döntésemet. Elkerülhetetlenül közel kerül egymáshoz az ápoló és az akiről gondoskodik, minket tekintenek a családjuknak is. Ez fontos, s azt hiszem közülünk mindenki örömmel fogadja ezt, ez is a munkánk része. Nem hagyhatjuk magukra azokat, akiket már egyszer elhagytak. Madárijesztők % Jótékonyság Bécs (MTI) — Egy klagenfurti úr madárijesztőket gyűjt, mégpedig az Interneten, s alig néhány hét alatt vagy 400 gyönyörű példányt kapott a világ minden tájáról. Az illető úr már több kulturális kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet: ő rendez például évek óta szántóföldeken népünnepeket. A következőt szeptember 20-án lesz Grazban. Ott akarja kiállítani a legszebb madárijesztőket. Egy újság közzétett néhány fotót is az újkeletű gyűjtemény legszebb darabjairól: akad közte konstruktivista, polgári úriasszony jellegű, katonai gyakorlóruhába bújtatott, és akad olyan is, amelyik messziről hatalmas papagájnak látszik. A lap a tudósításhoz mindenesetre hozzáteszi, hogy senki nem látott még saját szemével olyan madarat, amely visszariadt volna a lakomája elfogyasztásától egy madárijesztő miatt. Az osztrák néprajzkkutatók szerint eredetileg nem is ez volt a ma madárijesztőnek ismert figurák célja, hanem afféle áldozati bábuk voltak ezek, a jobb termés érdekében. Magyarországon egyébként már jó néhány évvel ezelőtt rendeztek madárijesztő-kiállítást. Stephanie és Caroline monacói hercegnők érkeztek meg a hétvégén a Monte Carlo nevű sportklubba, a Vöröskereszt hagyományos jótékonysági báljára AP-felvétel A turisták kígyózó sorokban várakoznak vasárnap a párizsi Eiffel-torony előtt (bal oldali képünkön). A jobb oldalon pedig egy philadephiai család tekinti meg a Diadalívet. Az erősödő dollár- árfolyam és a csökkenő repülőgép-jegyárak nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a francia turizmus az idén sikeres évet zárjon. Évente egyébként átlagosan mintegy 60 milllió ember látogat el Francia- országba AP-felvétel Nocsak □ Ausztriában egyre gyakoribb jelenség a „szellemautós”, aki rosszul hajtott fel az autópályára és a forgalommal ellentétes irányban halad. Az év első hét hónapjában 200 hasonló eset fordult elő, s ez három emberéletet követelt, valamint 11 súlyos sérülést okozott, nem is szólva az enyhébb sérülésekről és az anyagi károkról. Az okok között egyébként első helyen szerepel az ittas vezetés (az esetek 50 százalékában), a kimerültség, de az is, hogy felelőtlen fiatalok így akarják bizonyítani barátaiknak bátorságukat. □ Fáraók számára követ vonszolt a piramisépítéshez, ott volt a betlehemi istállóban, Kleopátra pedig szeretett a tejében fürdeni. A potencia jelképeként csodálva és makacs, buta állatként lenézve gürizett a szamár egykedvűen a szántóföldeken, malmokban és kutaknál. Most az elefántokhoz, sasokhoz és bálnákhoz hasonlóan őt is a kihalás fenyegeti. Spanyolországban egy német- andalúziai alapítvány feladatául tűzte ki a fülesek megmentését, ugyanis türelmes terapeuták testi fogyatékos fiatalok számára. □ Fantasztikus jelenet az űrkorszakból: ülünk a fotelban, s szórakozott mozdulattal lenyúlunk, hogy megsimogassuk kedvenc kutyánkat. Kezünk alumíniummancsot érint, s halk gépi mormogás hallatszik a lábunk mellől. A látomás a nem is oly távoli jövőben megvalósulhat, hiszen a Sony japán cég már kifejlesztette a robotkutya prototípusát, bár elismerik, hogy az ebnek még vannak hiányosságai. A műkutya négy mancsába érzékelőket helyeztek el a kutatók, a farka pedig antennaként működik. Tud ülni. sétálni, s legalább negyvenféle trükköt képes produkálni. Hiányzik viszont belőle a tanulnitudás és -vágyás. Horoszkóp ^ III. 21.-IV. 20. Szá- mítsanak arra, hogy (r be kell váltaniuk valamilyen ígéretet. Nem bújhatnak ki most már semmiképpen a felelősség és a kötelezettség alól. ____ft IV. 21.-V. 20. Ma nagy fába vágja a fejszéjét, csak legyen elég ereje és kitartása, hogy megvalósíthassa a tervét. Viharfelhők tornyosulhatnak a feje felett, erre is figyeljen. ± , V. 21.-VI. 21. Va- lamilyen kívánsága A A teljesülhet ma. Nincs kizárva, hogy érzelmi alapon jön be valami, de az is előfordulhat, hogy az üzleti ügyei alakulnak kedvezően. VI. 22.-VII. 22. Kissé feldúltma, ám WNSe ez az állapot hamar elmúlik. Összeszedi magát, s bátran belevág a legképtelenebb ötletek megvalósításába. Az alkotás öröme tölti el ma. m VII. 23.—VIII. 23. gNElSr Önfejűségével sok ‘TV mindent elronthat ma. Nem hallgat senkire, aki jó tanácsokkal szolgálhatna önnek, s ez bizony elég nagy baj.- VIII. 24.-IX. 23. it Nagy tervei, merész elképzelései vannak a jövőt illetően. Ezekből valószínűleg nem sok minden valósul majd meg, de álmodozni jó róla. Maradjon meg ezen a szinten. . i . IX. 24.-X. 23. Bol- /fi ' yTV dogsága elé ma sen- Mr w ki nem gördíthet akadályt. Ha állást kívánna változtatni, még ott is kiváló esély- lyel pályázhat. Ennek ellenére valami nem hagyja nyugodni. X. 24.-XI. 22. Most megmutathatja, mennyire toleráns. A baráti társaságban valaki bajba kerül, s ön segíthetne neki. Valószínűleg nem fog önben csalódni, s meg is hálálja az önzetlenséget. ß . XI. 23.-XII. 21. Jó A.Ai nap ígérkezik min- Äl X den vonatkozásban, ha sikerül úrrá lennie kissé kapkodó természetén. Partnerében most sem csalódik. XII.22.-1.20.Anap .yr csodálatosan süt. (Tn önt mégis komor gondolatok foglalkoztatják. Vegyeészre, milyen világosság van odakint, ne zárkózzon be gondolataival a sötétbe. ^ j I.21.-II. 20.Mahaj- jdL lamos eltúlozni a VlT/Es legjelentéktelenebb dolgokat is. Ne csináljon a bolhából elefántot, mert csak nevetségessé teszi saját magát. II. 21.-III. 20. Kis- sé felszínesek az ér- zései, melyekkel tulajdonképpen önmaga sincs egészen tisztában. Ne kapkodjon. próbáljon meg higgadtan elgondolkodni azon, mi az oka annak, hogy ilyen lett. A Héber Sosanna nevet a biblia görög és latin ZSUZSANNA fordításai Susanna alakban vették át, ebből származik . a magyar Zsuzsanna. Jelentése: Liliom. A Tiborc férfinév a latin Tiburtius név rövidítéséből ered. jelentése: a Róma melletti Tibur, mai nevén Tivoli városából való férfi. Ugyancsak ez az eredete a Tibor névnek is. További névnapok: Dulcinea, Filomela, Fi- lomén, Ince, János, Klára, Liliána, Lujza, Tarján. Tilérium, Tibor, Tícia, Trajánusz. Viktor, Zsuzsa. Százhúsz éve, Asaph Hall amerikai csillagásze napon 1877 i fedezte fel a Mars kisebb holdját, a Deimost. majd augusztus 17-én a nagyobbat, a Phobost. Az égitestek rendkívül kicsik; ma már tudjuk, hogy a Phobos átmérője kb. 18-23 km, a Dei- mosé 15-21 km. Ezek az értékek közel vannak a megengedhető legkisebb fényvisszaverési értékhez, amit egyáltalán még felfoghatunk a Föld felszínéről. Folyóink jellemző adatai: a TISZA Tiszabecsnél -148 cm, apad. 13%. 20,0 fok; Vásárosnaménynál -12 cm. apad, 19%, 21.0 fok; Záhonynál -98 cm, apad. 21%, 21,6 fok; Dombrádnál 130 cm, apad, 31%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 27 cm, apad, 12%, 21,6 fok; a KRASZNA Agerdőnél 301 cm, apad. 48.00%, 20,2 fok; a TÚR Garbóiénál 31 cm, apad. 22%, 20,8 fok. Megér egy mosolyt — Segítsen, drága doktor úr! A férjem lónak képzeli magát! — Mikor tudnak bejönni. hogy megvizsgáljam? — Akár most! Máris megyünk, csak felnyergelem! Hírügyeietes: CSERVENYÁK KATALLN Felvilágosítás Szerkesztőség: íiyj]» "n