Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-30 / 176. szám
1997. július 30., szerda Keiet-Magyarország 3 HÁTTÉR mm Őstermelő is csinálhat karriert Az igazolványok kiváltásának titkairól beszélnek a legilletékesebbek Nyíregyháza (KM - GB) — Igazi sikertörténet annak a tájékoztató füzetnek a sorsa, amelyet „Őstermelő” címmel adott ki a PRIMOM Vállalkozói Központ. A megyei Agrárkamara ügyvezetője Bíró Miklós, az APEH megyei igazgatóhelyettese dr. Szikora János és a megyei Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetője Pataki László által írt, s gyakorlati példái segítségévei a jogszabályok labirintusában eligazodni segítő kiadvány első 5 ezer példányát rövid idő alatt elkapkodták, az utánnyo- mott 10 ezerből pedig már csak 1—2 ezer darab maradt a gazdajegyzőknél és az újságárusoknál. Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos téveszmék eloszlatására, az adózási formák közötti választás megkönnyítésére eredetelieg csak megyénk agrártermelői számára készült, ám azóta országosan is terjesztett kiadvány dicséretet kapott az APEH elnökétől, s a pénzügyminisztertől is. A szerzők közül a munka oroszlánrészét végző párossal az őstermelői valóság tapasztalatairól beszélgettünk. 85 ezer igazolvány — A lakossági fórumok és az írásos tájékoztatók elérték a céljukat — mondja szemernyi elégedettséggel Bíró Miklós — felhívták a figyelmet az őstermelői igazolvány előnyeire. Eddigi tapasztalatunk is az a megyei Agrárkamaránál, hogy kiugróan nagy számban váltják ki nálunk az igazolványokat. Napjainkig mintegy 85 ezret adtunk ki, amiben nagy segítséget kaptak gazdajegyzőink a helyi önkormányzatoktól. Az országban kiadott összes igazolványnak az egy- hatodát megyénkben váltották ki. Ez véleményem szerint egyrészt azt mutatja, hogy térségünk gazdaságszerkezete sajátos: itt igen magas azoknak a száma, akik kistermelésből szereznek ilyen-olyan nagyságú jövedelmet. Másrészt jelzi a sajnálatos tényt: a megye lakosságának szegénységét. Még az 50 kiló meggyet értékesítő termelő is kiváltotta az őstermelőit, mert kalkulált 8500 forintos bevételéből nem akarta, hogy levonják a 12 százalékot. □ Nagy visszhangja volt, hogy valahol pénzt is kértek az igazolványok kiadásáért. Utóbb aztán kiderült, kamarai tagdíjról volt szó. — A kamarákról szóló törvény kimondja, hogy akik jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytatnak, azoknak kötelező a kamarai tagság. Fontos meghatározni, mennyi ez a jövedelemnagyság. Ebben ma nincs egységes álláspont az országban. A Magyar Agrárkamara úgy foglalt állást, hogy 250 ezer forint fölötti árbevétel esetén valósul meg a kötelező tagság kritériuma. Megyénkben mi arra kértünk mindéiíKit, hogy ha 250 ezer forintnál több bevételre számít, töltsön ki egy ideiglenes kamarai tagsági regisztrációs lapot. Ennek az egyéves díja 1500 forint. Végeredményben csak év végén lesz pontosítható, hogy ki lépi túl a jelzett küszöböt. A kamarai tagsági díjat azonban ne tekintsék a gazdálkodók valamiféle kötelező adófizetésnek. Azt lássák benne, hogy kamaránk nagy súlyt fektet a tájékoztatásukkal kapcsolatos munkára. Ez viszont nem kis költséggel jár. Ám a támogatási pályázati lehetőségek országosan kiugró megyei kihasználása jelzi: megéri ez a ráfordítás, s a kamarai tagság, miként az őstermelői igazolvány is, előnnyel jár. Nem lopott a termék □ A kiadványukból valóban kiderül: az őstermelői igazolvány több funkciója is előnyös. — Az őstermelő igazolvány egyik célja az, hogy számba vegye: kik foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel. Ez rendkívül fontos, mert ha nem ismert, hogy kik, miből, menynyit termelnek, akkor az értékesítésüket sem tudják előkészíteni a döntéshozók. A másik funkciója — gondoljunk csak a meggylopásokra —, hogy ellenőrzötté, s ezáltal legitimmé teszi a termelői kört, s igazolja: valaki jogosult-e a termék értékesítésére. Aki őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, az a saját gazdaságában előállított terméket értékesíti, ami bármikor ellenőrizhető, hiszen épp ezért kérjük például a termőterület helyrajzi számát. Amennyiben erdei mellékterméket — mondjuk fenyőágat — gyűjt az illető, akkor meg kell követelnünk a terület tulajdonosának, használójának írásos engedélyét. □ Adózási szempontból is sorolhatók az „őstermelői lét” előnyei? — Azonnal érezhető előny, hogy az „őstermelő”-től nem vonnak le adóelőleget az értékesítéskor — válaszolja a téma szakértőjeként dr. Szikora János. — Később viszont, adózás idején tapasztalható lesz a többi pozitívuma is. Akik ugyanis nem váltották ki ebben a naptári évben az igazolványt, nem is részesülhetnek semmiféle adókedvezményben. CJ Milyen kedvezményekről van szó? Van jobb megoldás — Az őstermelők — az átalányadózást választók kivételével — jogosultak az egyéni vállalkozókéhoz hasonló bevételcsökkentő kedvezményekre, az egyik évben keletkezett veszteségeiknek a következő évekre történő átvitelére: a „veszteségek elhatárolására”. Azután például, ha az éves őstermelői bevétel nem haladja meg — egyetlen forinttal sem! — a 250 ezer forintot, nem is kell bevallani, így nem kell utána adót sem fizetni. Ha a bevétel 1,5 millió forint alatt marad és ennek 20%-át kitevő költséget számlával tud igazolni az őstenme- lő, elegendő erről nyilatkozatot tennie, de nem kell utána adót fizetni. 4 milliós bevétel alatt választható a kistermelői átalányadózás, vagy alkalmazható a kistermelői költségátalány. Tételes költségelszámolás választása esetén az árbevétel összegétől függetlenül minden őstermelő 100 forint adókedvezményre jogosult. — Kiemelném, hogy akiknek 250 ezer fölötti árbevételük lesz és ezáltal választaniuk kell valamilyen adózási formát, egyáltalán nem biztos, hogy a számlagyűjtést nem igénylő átalányadózás számukra a legcélravezetőbb. Aki ugyanis a tételes költségelszámolást választja, annál adott a lehetőség, hogy alkalmazza a 40 százalékos kistermelői költségátalányt, plusz a 100 ezer forintos őstermelői adó- kedvezményt, amelyekkel viszont nem élhetnek az átalányadózók. Bíró Miklós (balról) és dr. Szikora János társszerzők Galambos Béla felvétele y zerezzen örömet csa- V ládjának, barátainak, L/ ismerőseinek, talán ezzel a közhelyszerű szöveggel reklámozták az üzletek a hamarosan történetünk főszereplőjévé vált fényképezőgépet, amelyből a barátom is vásárolt egyet. Nem éppen a reklám hatotta meg, hanem úgy gondolta, ideje nyugdíjba küldeni a derék jói kiszolgált, Szmena névre Imllgató szovjet masináját, amely a régi időkben is inkább a gyermekek kedvenc játékszere volt. De a magafajta, még amatőrnek sem mondható fényképezgető embernek megfelelt. Igénytelen, törhetetlen, megbízható jószág volt, nyugodjék békében. Odaajándékozta egy rokongyereknek, de állítólag azóta is ott pihen a szekrény mélyén, kis gazdája, mint egyszer elárulta, nem akarja kinevettetni magát egy ilyen ókori masinával... Megvette hát a félig olcsó, félig drága masinát, amelyről az eladó kishíján azt mondta, ezzel a bolond is tud fényképezni, nem kell hozzá semmilyen szakismeret. Mivel az eladó jólnevelt kereskedő volt, természetesen nem bolondot mondott, hanem vakot. Mármint: „ezzel tessék elhinni, még a vak is tud fényképezni...” Ez aztán hatott. De ahogy teltek a hónapok, azt kezdte tapasztalni, a fényképek gyarapodásával fordított arányban kezdenek ritkulni a barátai, kevesebbilyen és hasonló hízelgő sorok érkeztek az egyik öreg barátjától is, aki már túlvan a nyolcvanon, de jobb szereti magát úgy ötvennek látni. Legalább a fényképen. O is írt néhány keresetlen mondatot, amikor a barátom örömet akart szerezni neki is. A bűnös fotómasina szer hívják, írnak levelet a rokonai, nem mindig fogadják a köszönését a jóismerősök. Először a vidéki nagybácsi szokásos disznótoros csomagjai maradtak el, pedig azok minden év karácsonya előtt menetrendszerű pontossággal megérkeztek. Igaz, akkor még nem fényképezte őket olyan buzgón. Eleinte a megörökítettek írtak egy-egy köszönőféle levelet. Némelykor az abban foglalt dicséret felért egy kisebb sértéssel. „Hát, kedves Öcsém, jól meghizlaltál azon a képen. Mariska nénéd pedig százévesnek látszik rajta, nem beszélve a hűséges öreg cirmosról, akit úgy látszik igen közelről kaptál le, mert hatalmas tigrisnek látszik..." Akárcsak az egyik nagynéninek, aki hetvenöt éves kora ellenére még a régi szerelmi ügyeivel traktálja, sőt megbíztatta, tudja meg az egyik hódolója címét. Igaz ez a hódolás már ötven évvel ezelőtt történt. Eddig ő hordta le a legjobban. „Öregnek, csúnyának, múmiának látszom a képen, ami hazugság. — írta a becsületsértés határát súroló levelében. „Kértelek rá, ne szemből, hanem oldalról, profilból fényképezzél, mert nekem az előnyösebb. Azt is kértem, ne egész alakos képet csinálj rólam, mert a felesleges kilókat nem akarom ország-világ elé tárni. Úgyhogy, már meg ne sértődj, ki is dobtam őket a szemétbe...” Miért is sértődnék meg. gondoltam, elvégre igazuk lehet a reklamáló rokonoknak, barátoknak. De a fényképezőgép tökéletlenségeit mégsem vállalhatom át, védekeztem egy személyes találkozáskor, szintén kezemben a géppel. Meg kellett ígérni, rögtön eltüntetem a bűnös masinát, csak úgy állnak szóba velem. De az ember örök bizakodó, hátha a következőkkel már meg lesznek elégedve. Y j életlenül nálam volt 1 / a masina, amikor az V egyik barátomat megláttam a parkban. Talán a pillanat kissé gyanús volt. az ember ritkán szokott csákó lózni nyilvánosan a feleségével. Aztán miért ne—gondolta a hívatlan fotós. Mint kiderült: ismét nem eléggé bölcsen. Nem csinált még ilyet, most először. Észre sem vették, lefényképezte őket, legyen részük egy kis meglepetésben. Lett is. A képet annak rendje és módja szerint postán küldte el, így még nagyobb az öröm. Sajnos a felesége bontotta fel, a poén kitalálását az olvasóra bízom. Csak még annyit. Már megvolt a békítő tárgyalásuk ... Gyógyszerár V an egy jó hírem, meg van egy rossz — szoktuk mondani akkor, ha egyazon dolgot kétféleképpen is megítélhetünk. A gyógyszerár-emelés híre, illetve a gyógyszerfogyasztás csökkentésének ténye e kategóriába tartozik. A hazai Gyógyszergyártók Szövetsége betartja az egészségbiztosítóval kötött megállapodást, s bár a magyarországi hivatalos infláció 18 százalék, ők mindössze 10,8 százalékkal emelnék az orvosságok árát. Nem támogatják tehát azt a népjóléti miniszteri javaslatot, mely a patikaszerek ötszázalékos csökkentését javasolja. A hazai gyógyszergyártók hangoztatják: a biztosítók nem miattuk, hanem a drága importkészítmények miatt lépték túl a támogatásra fordítható összeget. Ez lenne a hír egyik fele. A másik meg az, hogy mára közel 15 százalékkal csökkent hazánkban az elfogyasztott gyógyszerek mennyisége. Egyik részről emlegethetjük azokat a gyógyszerevőket, akik többnyire indokolatlanul eszik a méregdrága patikaszereket. Ä mérleg másik oldalán azok az egyre növekvő tömegek állnak, akik a patikákban önmaguk kénytelenek rangsorolni mégoly szükséges orvosságaikat: a rangsorolás szempontja természetesen nem a szaktudás, hanem a bukszájukban lapuló összeg. Nem irigyelhetjük hát a gyógyszerárban érintetteket. A szakmai kívánalom is az lenne, hogy csak a szükséges fajtájú, szükséges mennyiségű orvosságokat szedjék az emberek. Ezzel szemben mára a valóság az, hogy aki meg tudja fizetni, az megveheti a legkorszerűbb készítményeket, aki meg szegény, eheti a sokszor már korszerűtlen, de legalább olcsót. A Népjóléti tárca törekvése dicséretes. Gond csak az, hogy ezúttal nem csak a szakmával, de a lakossággal, s egy igen csökönyösnek látszó szemlélettel is meg kell küzdenie. Kovácsévá Balaton-parti fogások Ferter János karikatúrája Minden relatív vek óta szomorúak a szatmári települések polgár- 1—4 mesterei. Szinte már közhelynek számít, hogy B j nincs pénz semmire. Az országos statisztikákat vezetjük a munkanélküliség terén, a jövedelempótlósok támogatása hatalmas teher az amúgy is vékonyka pénztárca számára. A nyugati tőke sem azért töri magát, hogy ebben a régióban teremtsen munkahelyeket. A mezőgazdaság sem nyújt már igazi megélhetést az itt élők számára. Az értékesítési gondokat még az időjárás viszontagságai is nehezítik. A korábbi évek lendületes infrastruktúra fejlesztése után az önkormányzatok nagy része eladósodott. A kamatterhek, a hiteltörlesztés mindennapjaikat nyomorítja. Erőn felül építették az utakat, a gázvezetéket, a telefont, hogy komfortosabban érezhessék magukat az itt élők és több évtizedes lemaradásukat pótolják. Szomorúak a szatmári települések önkormányzatai, hiszen hamarosan nyakunkon az iskolakezdés és az itt élők az önkormányzat segítsége nélkül nehezen tudják gyermekeiket felkészíteni az új tanévre. Az újabbnál újabb feladatok mellé az ország költségvetéséből csak minimális pénzt kapnak. Az esetek többségében helyi adókat sem mernek kivetni, mert a lakosság nem bírja ezeket a terheket. Saját bevétellel szinte alig rendelkeznek, bevételi forrásuk az a normatíva, amely évről évre nem emelkedik. A megyén belül is talán a szatmári települések vannak legnehezebb helyzetben. Áz utóbbi napokban azonban kiderült, van tőlük is szegényebb és rosszabb helyzetben lévő település a megyében. A Megyei Területfejlesztési Tanács érdekes számításai szerint ugyanis Nyíregyháza, a megyeszékhely jóval fejletlenebb mint Szatmár. A területi kiegyenlítést szolgáló alapból ugyanis Nyíregyháza kapja az előzetes számítások szerint a legtöbb pénzt. Mint az egyik szatmári polgár- mester elmondta, ha véletlenül mégis nyernének egy-két milliócskát, akkor lemondanak róla és felajánlják Nyíregyháza, mint legelmaradottabb térség javára. A szomorú polgármesterekből így lesznek boldog polgármesterek, hiszen büszkék lehetnek, hogy településük fejlettsége még a megyeszékhelyét is megelőzi, legalábbis bizonyos mutatók szerint. Szondi Erika
