Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
□ TÁRLAT Vasutas alkotók Rapi Sándor műve N em mindennapi eseménnyel tette emlékezetessé a MÁV Rt. nyíregyházi Állomásfőnöksége és a Vasutas Művelődési Ház idén a vasutasok napját. Megyeszékhelyünk pályaudvarának épületében megnyitották a Galéria Várótermet, melyben az ünnepi alkalomra tárlatot helyeztek el a VI. Nemzetközi Vasutas (tokaji) Alkotótáboranyagából. A tizenkilenc alkotó művei között találhatunk mind tematikai, mind technikai-kivitelezés- beli szempontból kvalitásosabb és szerényebb értékű kompozíciókat. Mivel a várótermi bemutató idő közben már véget ért, válogatásunkban emlékeztetőül közlünk néhány reprodukciót. Koroknai Róza műve Kárpáti Gusztáv műve Miowcsínski Stanislaw műve Elek Emil felvételei Napkelet • A KM hétvégi melléklete Megszentelt keresztek a Donnál Hétévi kutatómunka eredménye: közel hetvenezer magyar katona nyughelye Mióta ember az ember, eltemeti halottait; szeretteit, rokonait, jó barátait. Mióta ember az ember, azóta fontos tudni, hol is nyugszanak ősei, s azok, akiket szeretett. Fontos tudni, hová helyezhetjük el a kegyelet virágait. Akiknek viszont szerettei, rokonai messze, idegen földön lelték halálukat, tűntek el nyomtalanul, azok számára lelki megnyugvást hozhat, ha tudja, hol temették el Apját, Férjét, Vőlegényét, Bajtársát. Mártha Tibor fényeslitkei matematika- tanár — mindig többed magával — 1990 óta nemes konoksággal, kitartóan kutatja a második világháború idején a Don mentén elesett, illetve utána valamely fogolytáborokban elhunyt magyar katonák nyughelyét. Eddig huszonöt temetőt, és több tömegsírt, nyughelyét keresett meg, amelyekben mintegy 60-70 ezer magyar katona alussza örök álmát. ^ A helybeli emberek többsége megértéssel, sőt kedvesen, vendégszeretően fogadta őket. Minden út újabb izgalmat, a felfedezés örömét hozza számára. Persze, az első volt a legizgalmasabb, hiszen sejtelme sem volt arról, vajon hogyan fogadják a távoli Oroszországban. Nos, a hivatalos szervek meglehetősen hűvösek voltak, ám a helybeli emberek többsége megértéssel, sőt kedvesen, vendégszeretően fogadta őket. (Ez esetben is igazolódott, hogy két nép sohasem ellensége egymásnak, éket ütni közéjük legfeljebb a nagyravágyó politikusok akarnak, ha érdekeik úgy kívánják.) Érdekes megjegyezni, hogy az alapítványt már akkor hozták létre, amikor túl voltak az első úton. A A kemény téli harcokat követően a halottakat csak hóolvadás után temették el — rendszerint a környező falvak asszonyai — többnyire a természet adta mélyedésekben, vízmosásokban. Ezek az úgynevezett horhosok. Oszkino közelében egy egész völgyet hívnak a helybeliek Ma- gyarszkij járnak — magyar völgynek. Felkeresik azokat a temetőket, nyughelyeket, amelyeket kegyhelyeknek tekinthetünk. Mártha Tibor tizedik útjáról is úgy beszél, mintha az első lett volna. Az idén negyedmagával több mint háromezer kilométert tett meg csak a helyszínen Voro- nyezstől le a Don jobb partja mentén mintegy 200x50 kilométeres körzetben. Minden útjuk során előbb felkeresik azokat a temetőket, nyughelyeket, amelyeket már korábban megismertek, amelyeket már kegyhelyeknek tekinthetünk. Ahol szükséges, rendbeszedik a sírokat, lekaszálják a füvet. De előfordul, hogy a helybeliek tartják rendben a katonatemetőt. Útjuk második felvonásaként elhelyezik a megszentelt kereszteket azokban a temetőkben, ahol ezáltal újratemetik földijeinket. (Legutóbb a mezőzombori özvegy Gál Istvánná és nővére — akiknek édesapjuk a tambovi fogolytáborban halt meg — ajánlott fel öt keresztet.) Aztán további temetők után is kutatnak, amelyeket eddig még nem kerestek fel. — Fontosnak tartjuk, hogy felvegyük a helybeliekkel a kapcsolatot, hiszen a következő alkalommal ide fogunk jönni papjainkkal, esetleg néhány hozzátartozóval. A Legutóbb keresztet állítottak Mutnik faluban, ahol a korotojaki 1942-es hídfőcsatákban elesett katonákat temették el. A sírokon tehenek legelésztek. Jól látszott pedig, hogy azok sírok, hiszen a hantokon sötétebb volt a fű. — Miután leállítottuk ide a keresztet, a helybeliektől ígéretet kaptunk, hogy nem fogják a jószágot ráhajtani a katonatemetőre. Remélem, így is lesz. Gyivnogorjéban egy monostor felújításakor több helyiségben csontokat találtak több mint egy hónappal érkezésük előtt. — Figyelmességük jólesett, hiszen megvártak bennünket, tudták ugyanis, hogy jönni fogunk. A zubbonygombokból egyértelműen kiderítettük, hogy magyar katonák vannak itt eltemetve. Egyet mutattak is, amely félig ki volt ásva. Hogyan kerültek a szobákba a tetemek? Mikor a harcok dúltak, igen kemény tél volt, és állandóan tűz alatt állt ez a terület. A szobák koromfeketék voltak, mert benn tüzeltek, s az ablakon keresztül engedték ki a füstöt. A kéményeket lezárták, hogy a füst el ne árulja, hogy benn vannak. Ilyen körülmények között is eltemették az ellenség katonáit azokba a helyiségekbe, amelyeket az élők nem használtak. Erről egy olyan ember beszélt nekünk, aki annak idején a magyar katonáknak segített az élelem beszerzésében. Tambovban egy vegyi gyárban dolgoztatták a hadifoglyokat. Mivel ez nemzetközileg ellenőrzött haditábor volt, itt egyesével temették el a magyar hadifoglyokat. A sírok jó állapotban vannak, kis fémtáblákon számok jelzik, kik nyugszanak alattuk. A számokat egy lista alapján be tudták azonosítani. — Egy hant alatt több koporsó is van itt. Erről meggyőződhettünk, hiszen mikor a keresztet állítottuk le, az nekiütközött az egyik koporsónak. ^ Nagy segítséget kapnak a katonasírok felkutatásában a pravoszláv egyháztól. ^ Sztaronyikolszkojéban korábban katonai kórházként működő iskolaépület környékére temették egyesével a katonákat, de 1948 és ’50 között a szovjet hatóságok közös tömegsírba helyeztették a tetemeket. — Ez ugyan megnehezítette a dolgunkat, BULLA KÁROLY: Majálisi trombitás Ácsolt fabódék, kifeszített ponyva vaskereten, csak néhány ember lézeng még. Sörösládákat csörget két fehér köpenyes férfi. Reggel nyolc óra. Dantó fázósan, zsebre dugott kézzel sétál a bódésor előtt, megáll az egyik ponyvatetejű előtt. Bent föltűrt ingujjú férfi és fiatal, tizenhat év körüli lány. Mosogatnak. Előttük három sorban csillognak a söröskorsók. A lányt nézi. A lány megérzi a tekintetét, felnéz: — Még nem nyitunk. — Tudom. Dantó megigazítja hóna alatt a flanellba csomagolt trombitát. — Maga nem építős? — A lánynak sebesen jár a keze, már föl se néz, úgy kérdez. Apja nem szól, kimegy a hordókhoz. — Én nem. — Látni... Szomjas? — Nem nagyon. A lány féldecis pohárba pálinkát tölt, nyújtja. Mielőtt elvenné, a lány megszó- lal. — Öt húsz. — Nem kell. Még nincs nálam annyi pénz. A lány grimaszt vág. — Most már igya csak meg! Majd meghozza. Maga zenész? A pálinkát kortyolja, átégeti a nyelőcsövét, közben bólint. — A gázgyáriban? — Ott. Majd meghozom a pénzt. — Ingyen volt, csak vicceltem. Ha lesz időm, majd meghallgatlak. Az micsoda? — Dantó hóna alá mutat. — Trombita. — Trombitás vagy? — Most az. — Kérsz még egyet? Kezével mutatja, hogy elég volt. A lánynak szép szeme van, pupillája megcsillan, csípőjén már pattan a szoknya. Megnézi magának, köszön és továbblép. „Ez egy kurva — gondolja. — Rákölthetném aztán az egész pénzt.” Bolyong tovább, mellé ér a lány. — Éhes nem vagy? Nesze! — kezébe nyom egy szikkadt szalámis zsömlét. — Kösz — szemével is megerősítené, de a lány megfordul, visszarobog. Negyed kilenckor teherautóval érkeznek a gázgyáriak. Leadogatják a hangszereket, utoljára marad a vállra szíjazható dob. Segít leemelni. Napszítta, szikár arcú ember áll a platón. — ... reggelt, maga jött? — Tegnap szóltak. — Kottából játszik? — Nem kell. Ismerem a műsort. — Operettet is játszunk. — Melyik? — Sztambul rózsája. — Ott kiállók. — Pedig kell a trombita. Jónás nem bírja egyedül. — Kotta van? — Jónásnál. Próbáljon előbb! Sokszor fölszalad céig... — Nem számít. — Mutassa a hangszerét! Kibontja, nyújtja. A szikár szakértelemmel forgatja. — Maga nagyon magabiztos... Ez elég gyenge hangszer. — Nem az enyém. Kölcsönkaptam. — Magának pisztonja van? — Az volt. Most nincs. Kellett a pénz. — Egy zenész nem adja el a hangszerét. — Nekem nagyon kellett a pénz. Azt hiszi, nem tudok játszani? — Dantó kilazítja, bejáratja a három ventilt, kiveszi a fúvókat, beleheli, utána könnyedén végigpörget céig. A szikár még mindig bizalmatlan. — Iszik? Mert nálunk játék közben nem lehet. Válasz helyett kifordítja a zsebét: „Mi a jósitenből?...” A többiek szétszélednek, a teherautó döc- cenve félreáll a fák alá. Végre kisüt a nap is. Dantó zsebébe gyűri a flanellt, le-föl járkálva fújja be a hangszert. Pontozva skálázik, aztán második oktávon trillázgat. A többiek is elkezdik, a kürtös egy hangon rotyogtat. Á szikár megint odajön. — Van egy blokkunk. Majd Jónás bemondja a számokat. Csak figyeljen rá! — Menetelni is kell? — Ülünk... Csak figyelje a Jónást! A blokkal kezdünk. Csodálkozik. Nem a szikár arcú a karmester. Ő csak dobol. A karmester most érkezett, kialvatlan szemekkel méregeti a társaságot. Dantót is befogja szemével. — És maga? A szikár válaszol helyette. Ő árnyékba húzódik, hátát a fa törzsének támasztja, úgy tisztítja hangszerét. Á karmester órájára néz, majd int, hogy rendeződjenek el. Letelepszik Jónás mellé. gbjj£|Sá^H ■ Tr fg39Pl
