Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-24 / 171. szám
1997. július 24., csütörtök □ Tákolmány — szocpolból A szélhámosok előbb a vidéket cserkészték be, de már behúzódtak a városba Egy a sok zűrös szocpolos ház közül A szerző felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Szélhámos az, aki mások félrevezetéséből anyagi vagy erkölcsi hasznot húz. Ez a legenyhébb kifejezés azokra a személyekre, akik a (népszerű nevén) szocpollal átverik, becsapják a jóhiszemű, naiv családokat. Amióta az állami kasszából, azaz mindannyiunk pénzéből a családi fészek építésére, megvásárlására lakástámogatás címén bizonyos feltételek megléte esetén meglehetősen emelt összeg jár, azóta egy új üzletág keletkezett, nevezzük szocpollal üzérkedésnek. A gyorsan kapcsoló „szakemberek” szemfülesen reagáltak a hazai kiegyenlítetlen lakáspiacra, s mára — a maguk számára legalábbis — virágzóvá tették az ágazatot. Elballagtak... Amint az számos régebbi híradásból is kiderülhetett, eleinte a vidéket cserkészték be, de mostanra behúzódtak a városokba. Nem ússza meg a veszélyt Nyíregyháza sem. A meglátogatott család által átélt kálvária tipikus esetnek tekinthető, ezért, s meg azért, mert a jelenség s nem a konkrét példa a tanulságos, az inkognito védelmében tartom őket. No meg más miatt is... Maradjunk tehát annyiban, hpgy egy nyíregyházi nagycsaládról van szó. akik mindig is méltatlan körülmények között laktak. Az utóbbi években egy szoba-konyhában kellett úgymond albérletben szoron- ganiuk havi négyezerért. Saját erő Ott kereste fel őket vállalkozónk, aki vázolva a kecsegtető körülményeket, felfestette előttük életük első és valószínűleg egyetlen önálló házának képét. El is ballagtak az OTP- hez, aláírták a szükséges papírokat. Az építő (ahogy ez ezekben a berkekben szokás) saját erőként bemutatta az ő saját erejét a megbízó nevében, akik cserébe úgy állapodtak meg vele, hogy nem kérnek semmiféle számlát (belátják, ez ostobaság volt), csak a készházat. ikjtu Azt érdemes tudni, hogy a lakáscélú támogatások csak a saját erő kiegészítéseként nyújthatók. Ezért helyszíni szemle során győződnek meg az OTP illetékesei, hogy az ügyfél kérelmében szereplő építkezés készültsége és a helyszínen lévő építőanyagok értéke képviseli-e a saját erőként jelzett összeget. A saját erő fogalmában nem említhető a vállalkozó által megelőlegezett építőanyag és munkadíj. Sok a reklamáció A mi több mint kétmillió forintunk vállalkozóhoz csorgá- sa elől így elhárultak tehát az akadályok. Alig több mint a feléből össze is tákolódott a több mint száz négyzetméteres, típusterves lakás. Már a fogalmazásból érezhető, hogy a minőség nem kifogástalan, korántsem első osztályú munka. De a cél, már a beruházói oldalról, nem is az volt. Az ilyen áron kényszerből kontár ház-tulajdonossá lett család tavasz végén költözhetett be. A lakhatási engedélyt ugyanis megkapták. Bár nem kérték, tekintve, nem gondolták, hogy erre a készültségi fokra azt kiadják. Később kiderült. a nevüket aláhamisították. De ekkorra már az utolsó százezreknek is az építőmester lett a gazdája. S ekkor őt már nem érdekelte sem kérés, sem minőségi kifogás, sem reklamáció. Pedig volt és van bőven. Nem kell szakembernek lenni, hogy megállapítható legyen, sok a műszaki bibi. Küszöbök nincsenek, a lábazat vakolás nélküli, melegpadló burkolás nulla, víz nincs (szerelvényeket mégcsak nem is láttak a falak), belül egyszer maguk a család tagjai kimeszeltek, a fűthetőség kérdéses, nincsenek ugyanis fűtőtestek, hiányzik a lépcsőkorlát. A tetőtérbe csak üggyel-bajjal, meglehetős balesetveszélyek közepette lehet feljutni. Ha van ehhez egyáltalán valakinek kedve. Meg minek is? Ja és már be is áztak, ami nem csoda. Pénzbírság Ne higgye azt az olvasó, hogy az említett problémapontok valamiféle luxusigényt takarnak. Ezek mindegyike ugyanis részét képezik „a lakóépület használatbavételi engedélyének megadásához szükséges minimumfeltételek”-nek. A hatóság 180 napot adott a tulajdonosoknak a pótláshoz, bár a beköltözéshez „a pecsétet” ráütötte. Ha azonban a munkákat nem végzik el, pénzbírságot szabnak ki. Hamarosan letelik a határidő — nemigen tudják kifizetni a büntetést, s még kevésbé a más felelőtlenségéből adódó gondokat megoldani. Mindketten napszámba járnak... Tragikomikus és egyben szívszorongató az állapot. Az udvaron (a budi előtt) szép rendben, barkácsolt kerítéssel körülvett virágágyások. A szekrényekben nippek. Az élete első házát szeretettel fogadó, otthonteremtő nő, anya kezének látható nyomait viselik a repedt falak. A „nappali” betonaljzatán ócska, ostyavékonyságú padlószőnyegféle- ség... Igyekezet?! Az igyekezet ellenére valami mégsincs rendben. Többféle értelemben is. Nem beszélve arról, hogy az utcában (és még ki tudja hol, hány helyütt?) több hasonló ház is emelkedőben van. Az egyik, azt mondják, gázszilikát törmelékből van. Még a tető nem állt, de már simították a vakolatot... A város csendes játszóteréhez közeli háromnégy utca tizenéves gyerekeiből remek kis csapat alakult ki jó húsz évvel ezelőtt. Iskola után megszokott füttyjellel hívtuk ki egymást focizni, a leckével bajlódva azonnal felismertük, ki dugta éppen a szájába kint két ujját. A tér mindennapjaink központjává nőtte ki magát, hiszen két pad között lejátszott meccs után nagyokat beszélgettünk, rágógumizva, kifeküdve a fűre. Senki se tudta, honnan, de Kálmán is így csöppent a csapatba, visszafogott modorával gyorsan befogadta őt a bimbózó közösség. Jól focizott, két-három évvel idősebb lévén erősebb is volt, de véletlenül sem dur- vásködött. Nem láttuk soha veszekedni, verekedni, pedig a kisebb, amolyan erőfelmérő birkózások akkoriban természetes dolognak számítottak. Meglepő ügyességgel rajzolt, holott senki sem tanította rá, néhány művét örömmel ajándékozta nekünk. Ezen kívül semmit sem tudtunk róla. Azt sem, hogy végül is intézetből került egy környéken élő családhoz. A kis csapat tagjai aztán szétszéledtek a világ minden tája felé, sikertörténetek és tragédiák kísérték útjukat. Laci például gimnázium után disszidált. Nem békült ki környezetével, s álmai beteljesümát * szereztek, néhányan a tanulást választották egy jobb jövő reményében. Volt olyan, aki soha többé nem bukkant fel a játszótér környékén, mások a családi gyökerek révén időnként visszavisszatértek. Engem is hosszú évekre elszakított az egyetem az utcától, a tértől. B m „ » . m m bb B » ■» JcflSZOiev ml nO fia Iáiig lését a szabadság hazájától, Amerikától várta. A bécsi menekülttábor lágerízű hónapjai után kapta meg a repülőjegyet. de az óceán túlsó partján sem jött össze neki semmi. Valamivel később jött a hír: holtan találták egy piszkos kis motelben. Szóbeszéd keringett arról, hogy gyilkosság áldozata lett. Szülei nem tudták vagy nem akarták elmondani a miértet és a hogyant, csak összegyűjtötték a pénzt és csendben hazahozatták testét, s itthon temették el. Az egykori csapat többi tagja beállt a taposómalomba: néhányan gyorsan szakA szórványos hazalátogatások során futottam össze Kálmánnal, aki rendre itt körözött, mintha csak idegyökerezett volna a lába. Eleinte rá-ráköszöntem, elvégre ő volt az idősebb, de nem nagyon ismeri meg. Ekkor már ivott, de ugyanolyan csendes, visszahúzódó maradt, mint előtte. Egyre távolabb kerültünk időben és térben, s zavarát látva lassan elhagytam a köszönést. Növekvő sajnálattal pillantottam rá, ugyanakkor némi tisztelet is ébredt bennem. Alkalmi munkákat vállalt a megszokott környéken, a házaknál: nyáron kerítést festett, ősszel utcát sepert, télen havat lapátolt. Mindig találtak neki valami tennivalót, de amikor csak én láttam, egyedül, némán, sehová sem nézve dolgozott. A környékbeliek csak Nyuszinak hívták, s már amolyan t bútordarabként kezelték. Úgy tűnt, számára megállt az idő, élete a játszótér körül pergett. Egy rendőrségi jelentésből tudtam meg: gyakran itt is aludt, félrehúzódva a bokrok alatt. És itt is ölték meg néhány napja, mint hajléktalant. ideg eseménytudósítás, legfeljebb az új- J- V ságban közölt rendőrségi felvétel okozott némi borzongást: összetört arc üveges tekintete meredt a semmibe. Nem kavart túl nagy port a hír, s néhányan, ha szívükre teszik a kezüket, talán azt is bevallják: még örülnek is az esetnek. Gondolván (mert ilyet kimondani nem illik), ezután egy ingyenélővel kevesebb. Sajátos önvédelmi reflex ez, de most az áldozat, Kálmán, a kivételt erősíti. Felelőtlenségeink H alált hozott a figyelmetlenség. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a felelőtlen hányavetiség. Egy ittas kerékpáros lelte halálát egy gépkocsi alatt. Egy tízéves kisfiú vízbe fulladt. Úszni sem tudott. Felügyelet nélkül hagyták, aminek a vége megint csak tragédia. Egy tizenegy éves kisfiú zuhanás közben fejbe szúrta magát egy késsel. Baleset. De vajon hogyan kerülhetett a kezébe a csaknem (ön)gyilkos szerszám? Mindez az ország egyetlen megyéjének kétnapos mérlege. Más tájékról kaptuk ugyan a hírt, ám még friss: Veszprém megye egyik településén amatőrök őzlábgombának nézték a gyilkos galócát. A következmény: életveszélybe kerültek. Az esetek, bár nagyon különböznek, egy szempontból feltűnően hasonlítanak egymásra: halált vagy életveszélyt hozott a felelőtlenség, a figyelmetlenség, a gondatlanság, a nemtörődömség, a tájékozatlanság. Riasztó esetek, elgondolkodtató jelenség. Vajon ennyire nem készültünk fel a hétköznapok veszélyhelyzeteire, kihívásaira? Ennyire nem vállalunk felelősséget magunk és gyermekeink életéért, testi épségéért? Az esetek bár különböznek, egy dologra igen nagy nyomatékkai hívják fel a figyelmet: ezerféle veszély leselkedik ránk, és főként gyermekeinkre. Civilizált világunkban hajlamosak vagyunk arra, hogy veszélyérzékelőink eltompuljanak, éberségünk lankadjon, elszunnyadjon. Tudomásul kellene már vennünk, hogy ha magunk védelmére nem figyelünk, másoktól hogyan várhatnánk el, hogy vigyázzanak ránk. Egy barabási idős asszony halálát nem a gondatlanság, hanem az előre megfontolt aljas szándék okozta. A haszon azonban ezúttal is — mint alig másfél esztendeje a idős neves lótenyésztő meggyilkolásakor — igen csekély volt. Akik elkövették a szörnyű bűntettet, vajon egyáltalán beszámítható állapotban voltak-e? Embernek tekinthetők-e egyáltalán, akik védtelen idős embereket fosztanak meg a legdrágábbtól, az élettől? Györke László Gézám! Látod tudok én neked hawaii hangulatot teremteni... Ferter János rajza Súlyom, vízitök A Tiszát egészen Técsőtől Titelig egy sereg holtág, morotva kíséri. Van belőlük hál’ istennek szép számmal megyénkben is, de a legtöbbjük vészesen elöregedett. Az egyik legnagyobb, s legszerencsésebb fekvésű a rakamazi, tiszanagyfalui morotva, ugyanazon gondokkal, mint a legtöbb. Egyre inkább feliszapolódik. a nyílt víztükörből egyre nagyobb területet hódít el a növényzet. Természetes folyamat ez, ám egy-egy melegebb nyári napon elviselhetetlen bűzt áraszt a félelmetes mennyiségű, túlburjánzott rohadó növényzet. A két települést régóta foglalkoztatja, miként tudnának megszabadulni a borzasztó szagokról, s miként lehetne előnyt kovácsolni az eddigi hátrányból. Néhány hónapja felcsillant a remény, hogy meg lehet menteni a morotvát. Sikerült egy tekintélyes összegre is szert tenniük, a vízügyesek, biológusok elkészítettek egy tanulmányt, amely több szakaszra bontja az elvégzendő feladatokat. Eltávolítják a méternyi vastagságú iszap egy részét, megemelik a vízszintet, megoldják a vízkormányzást, rendezik a partot. Kajak-kenu pályát, fürdőhelyet, az eddigieknél jobb horgászlehetőségeket terveznek, s már hozzá is kezdtek a rekonstrukcióhoz. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, súlyos aggályaikat fogalmazták meg a természetvédők. A beavatkozással eltűnik az őshonos növényzet nagy része, köztük például a súlyom, amely nálunk ugyan még bőséggel fellelhető, de az agyoncivilizált nyugat-európai állóvizekből már sikerült szinte teljesen kiirtani. Úgy tűnt, innen nem lesz elmozdulás. A természetvédők ragaszkodtak a súlyomhoz, a vízitökhöz, a civilek pedig a rendezett parthoz, a nagyobb és tisztább vízfelülethez. A hét elején aztán sikerült a megegyezés. Lesz ugyan kotrás, de a tervezettnél kisebb mértékű. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt — remélhetőleg ezt mondhatjuk majd el a kompromisszumról, nem pedig azt, hogy úgy járt a morotva, mint a cigány lova: akkor döglött éhen, amikor már majdnem megszokta. Balogh Géza- HÁTTÉR _ __ Kommentar I I ' ■ ■ . Nyéki Zsolt tárcája
