Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-01 / 151. szám

1997. július 1., kedd HÁTTÉR □ A kór a konyhából terjed Terjedőben a diabétesz, de orvosi segítséggel vele is lehet teljes értékű az élet Mind több a fiatal cukorbeteg. Dr. Bökönyi Zsuzsa adjunktus az egyik kis páciens­sel Balázs Attila felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Régen is volt, csak kevesebb, mi­közben kezelése és karban­tartása ma lényegesen ered­ményesebb — mindezt a dia­béteszről, a cukorbetegség­ről állítják a szakemberek. Arról a kórról, melyet ese­tenként a jólét bajának is szoktak tartani, s melynek terjedésére kívánta felhívni a figyelmet az Országos Táp­lálkozástudományi Tanács azzal, hogy országos kolesz­terinmérő akciót hirdetett. A program keretében Nyíregy­házán június 13-án 160 nő és 143 férfi mérette meg a ko­leszterinszintjét és ellenőriz­tette a vérnyomását. Az országos tapasztalatok ér­tékelése és összehasonlítása még tart, de annyit máris tudni lehet, hogy a Táplálkozási Fó­rum körútja során az átlag ko­leszterinszint egyedül ebben városban volt ideális, határér­ték körüli, bár így is a mérésre jelentkezők 60 százalékának volt az optimális határérték feletti koleszterinszintje. Az emelkedett koleszterinszinttel rendelkezők kétharmada a szűrésen tudta meg, hogy ha­tárérték feletti az értéke, s az eddiginél jobban kell figyelnie egészségének megőrzésére. Jó helyezés A 70-es években még csak a 7,8 feletti koleszterinértéket tartották károsnak, azóta ezt a határt 5,2-re csökkentették. Nem árt tudni, hogy az ideális értéknél is már az átlagosnál négyszer nagyobb a szívbeteg­ség eredetű halálozás kocká­zata. Ugyanakkor ma már tu­dományosan bizonyított, hogy a koleszterinszint-csökkentés- sel az érelmeszesedés folya­mata nem csak lassítható, de az esetek egy részében még vissza is fordítható. A táplálkozásnak egyébként is komoly szerepe van az egészség megőrzésében. Köz­tudott, hogy a zsír- és kolesz­terindús táplálkozás emeli a vérkoleszterin-szintet. Mi ma­gyarok ugyanakkor a nehéz konyhánkról (is) vagyunk hí­resek, pedig a tápanyagok kö­zül a koleszterinszint befolyá­solásában a zsíroké a vezető szerep, miközben nem mind­egy a zsírbevitel összetétele sem. A nyíregyházi felmérés­ben résztvevők adatai is bizo­nyították, hogy az állati erede­tű, magas telített zsír és ko­leszterintartalmú élelmisze­rek, a vörös húsok, a tojás, a vaj, a zsíros sajtok fogyasztása káros, illetőleg e zsírok helyett többszörösen telítetlen zsírsa­vakat tartalmazó növényi zsi­radékok, például margarink­rém fogyasztása máris ered­ményt hozhat. Korai férfihalál A statisztika szerint hazánk­ban a férfiak korábban halnak. E szempontból lehet tanulsá­gos a megállapítás, mely sze­rint a 25 év feletti férfilakos­ság átlagos vérkoleszterin­szintje meghaladja a normális­nak, illetve ideálisnak tartott értéket. Ezért különös figyel­met kell(ene) fordítaniuk élet­módjukra, táplálkozásukra, s már fiatalabb korban el kell kezdeniük a rendszeres ellen­őrzést, mert könnyebb a kö­vetkezményeket megelőzni, mint később a bajokat gyógyí­tani. — Tény, hogy a cukorbeteg­ség egyre inkább szaporodik, s mind fiatalabb korban támadja meg az embereket. Sőt, két- három olyan esetünk is van, amikor csecsemő-, illetve kis­gyerekkorban kezdődött a dia­bétesz — mondja dr. Bökönyi Zsuzsa, a megyei kórház 1-es számú gyermekosztályának adjunktusa, aki a cukorgon­dozást, illetve a bőrgyógyá­szati szakrendelést is vezeti. — A betegség kialakulásá­ban a vele született hajlam, il­letve több tényező együttes megléte játszik szerepet. Ész­revenni pedig abból lehet, hogy az illető sok folyadékot iszik, szája szárad, esetleg hány. illetve fáradékony. Eb­ben a betegségben rendkívül fontos szerepe van a táplálko­zásnak. Mindebből követke­zik, hogy a táplálkozásra a be­tegség megelőzésére, illetve karbantartására figyelnünk kell. — Ma már nyugodtan kije­lenthetjük, hogy a cukorbeteg közel teljes értékű életet élhet, hiszen az orvossal közösen ki­dolgozott kalóriatáblázat, az egyénileg kialakított étrend le­hetővé teszi, hogy az illető probléma nélkül élhesse nap­jait. Újdonság, hogy gyere­keknél például ma már kizáró­lag humán inzulint haszná­lunk, amelyet speciális mód­szerrel, toll formájú adagoló­készülékkel lehet a szervezet­be juttatni, így az oltás pontos és egyszerű, ennek következ­tében kilenc-tízéves gyerekek is önellátóvá válhatnak. — Rendkívül fontos a rend­szeres testmozgás, a jó fizikai erőnlét, a kiegyensúlyozott életforma. Aki inzulinra van kárhoztatva, annak pontos na­pirend szerint ajánlatos élnie, nem lehet csapongania, éjsza­káznia, számára káros a rend- szertelen életmód. Igyekszünk a felvilágosítást mind széle­sebb körben megtenni, s a már megbetegedetteknek minél több programot szervezni. E héttől például ismét működik a Sóstón az a gyermek diabéte- szes tábor, amelyben kolléga­nőm, dr. Kántor Irén segít a tábor vezetőinek és szervezői­nek abban, hogy ezek a gyere­kek is igazi gyermekkort élje­nek. Megelőzés A nyíregyházi koleszterin­szűrésen a megjelentek 36 szá­zaléka a helyszínen tudta meg, hogy veszélyben az egészsége. Ez pedig ismételten ama felfo­gás igazát erősíti, mely a rend­szeres ellenőrzésre, a megelő­zés fontosságára hívja fel a fi­gyelmet. étálok az óvoda előtt, ^ s az egyik kisfiú kidug- L/ ja a kezét a kerítésen és odaszól: —Fogjunk kezet, bácsi! Egy pillanatra meglepő­döm, a kis ember pedig vár­ja. döntsem már el végre, ész- reveszem-e a felém nyújtott kezét. Kezet fogunk, sőt be is mutatkozunk egymásnak, ahogy illik. Aztán a kisfiú folytatja társaival a játékot. Mostanában gyakran eszembe jut a kisfiú. Arra gondolok, vajon hány felnőtt­ben lappanghat az igény, hogy felénk nyújtsa a kezét. De nem meri. Fél kimutatni az érzéseit, vagy attól tart, az a másik talán észre sem ve­szi. Hányszor előfordul, hogy nagyvonalúan elspóroljuk a kézfogást, mint valami régi­módi szokást, amiről azt hisszük, nem nagyon illik már a modern kor emberé­hez. De így van-e valójában? Ha el lehetne raktározni, majd felidézni a kézfogáso­kat, mint életünk egyfajta ér­zelmi-szellemi ereklyéit, amelyek csak másodpercekig élnek, csak addig rendelke­zünk a belőlük áradó sugár­zással, alighanem erősebbek lennénk általuk. Vannak per­sze felületes, semmitmondó, vagy csupán a kötelező udva­riasságból eredő gesztusok is. Akadnak olykor lekezelő, a másik fél felsőbbrendűsé­a feléjük nyúló vagy nyúlni akaró kezeket. Mert azok gazdái hétköznapi, esendő, sok-sok gondot is cipelő, pa­naszkodó emberek. Márpe­dig a kézfogás után nem egy­szer következnek az embert Elmaradt kézfogások ívö ''''í . > . .> >■. • * :• gét éreztető, vagy éppen megalázkodó, kérő, már-már tolakodó parolák is. De ezút­tal nem ezekre gondolok, ha­nem az igazi, az őszinte, a ra­gaszkodás jeleit magán vise­lő érintésekre. Két emberi léptékű és töltésű áramkör találkozására, amely olyan ősi igényből fakadnak, mint az élő beszéd. Ha a kéz beszélni tudna, sok mindent elárulna nekünk a másik emberről. S el is árul, mert a kéz a maga nyel­vén tudtunkra adja, milyen is az a másik ember, neki pedig arról ad jelzést, milyenek le­hetünk mi. Sokan arra büsz­kék, hány híres-neves ember­rel fogtak kezet életükben, nem egyszer el is dicseked­nek vele. Eközben nem látják meg szűkebb környezetükben szomorító és nyomorító valós vagy vélt gondok-bajok, amelyek meghallgatására nincs mindig időnk. És türel­münk. Marad hát a szia, a kézfogást gyakran helyettesí­tő intés, amiről úgy véljük, olyan modern, olyan nagyvo­nalú... Ki tudja hány embernek maradunk adósai életünkben egy-egy kézfogással... Talán csak akkor gondolkodunk el ezen, amikor hirtelen a gyászhirdetések között felfe­dezzük az ismerőst, barátot, akivel nemrég még találkoz­tunk az utcán. De nagyon si­ettünk, a kézfogásra már nem' futotta az időnkből. Elmaradt kézfogások soka­sága tarkítja a hétköznapja­inkat. S olykor — mentsége­ket keresve — gondolatban a másikra mutogatunk. Miért nem nyújtotta ő a kezét? Hát­ha nem is szívesen fogadta volna a közeledésünket? Mi történik, ha a másik észre sem veszi, vagy nem is akarja észrevenni a feléje nyújtott kezünket? Valós és álmagya­rázatok garmadáját állítjuk szembe egymásai. O lykor félünk attól is, ha kezet akarunk nyújtani és attól is, ha nem nyújtunk kezet, pedig belső késztetést érzünk rá. Talán nem is annyira és nem csupán a kézfogások, hanem a magunk építette, vagy csak képzelt aprócska falak teszik erőtlenné a közelítő lépésein­ket. Mintha nem mindig tud­nánk, akarnánk eldönteni, szükségünk van-e a másik emberre. Valójában nagyon is jól tudjuk, hogy szüksé­günk van egymásra. Szüksé­günk van a kézfogásban rejlő emberi energiára, az érintés csodájára. De ez a csoda tő­lünk is függ... S ne röstellked- jünk, ha csupán egy aprócs­ka emberke dugja ki a kezét a kerítésen és odaszól: — Fogjunk kezet, bácsi! Nézőpont Örömlányok M essze van még az uborkaszezon. Jelenleg csak a kánikulától szenved a magyar. Az idén vala­hogy semmi sem sikerült: nem volt igazi tavasz, egészen mostanáig fázósan összehúztuk magunkon a gal­lért. Aztán egyik pillanatról a másikra „lefoszlik” a bőr ró­lunk. Lefagytak a virágok. Bajban vannak a méhek, ve­szélyben a gyümölcstermés, itt a tűzelhalás a kertek alatt. Sok-sok gond és probléma, amivel naponta szembe kell néznünk. Valami üdítő hír kellene, amitől csettint az em­ber: végre, valami! Elhíresültünk megint. Magyar és ukrán nyomozók közös akciót hajtottak végre, amely során fennakadtak a hálón jó néhányan. Gyönyörű sellők, örömlányok, akik nem átal­lották többezer forintot kérni néhány gyönyörteli percért. Most talán ők fizetnek majd. Csakhogy sokan felkapják majd a fejüket: már megint Szabolcs. Lánykereskedelem, maffia jellegű szervezett­ség, lányok adásvétele, cal girlök, akik hívásra házhoz mennek. A szükségletek sokfélék. Kielégítésükön százan munkálkodnak. A napokban az egyik szórakozóhelyre invitáltak, ahol pedagógusok tartottak eszmecserét. írni kellett volna ró­luk, de kifutottam az időből. Ki tudja, kivel akadtam volna össze? Teljesen elbizonytalanodtam, mert nem tudom, ha vala­ki az út mentén álldogál, vajon utasnak jelentkezik, vagy a portékáján akar túladni. így aztán kénytelen vagyok vállal­ni, hogy gőgös autótulajdonosnak tituláljanak, mert nem állok meg. Pedig szívesen megkérdezném egyiküket-mási- kukat, vajon kényszerű sors-e, ami oda kényszeríti (paran­csolja) őket, vagy csak a könnyű kereset? De a legjobban az aggaszt, hogy ami most még csak je­lenség, s talán egy-egy razziával befolyásolható, vajon nem válik-e ellenőrizhetetlenné? A nyomorúság, ami rit­kán segít az emberi tartás megőrzésében, vajon nem furak- szik-e be a mindennapjainkba, hogy bomlassza azokat az értékeket, amelyeket itt, a keleti végeken még sikerült megőriznünk. Nagy István Attila Anyósülés Ferter János karikatúrája mám f í 'v' HfefeS Kommentár Nyelvvizsga-jogsi N emrég zajlott le megyeszékhelyünkön az oktatási­nevelési igazgatóhelyettesek második országos konferenciája. Résztvevőkben — az általános és középfokú, valamint bentlakásos intézményi második vo­nal képviselői kis hazánk minden szegletéből — nem volt hiány; majdnem minden előadáson, együttléten telve volt a Zrínyi gimnázium szűknek alig nevezhető tornaterme. A gondos szervezők és rendezők összetrombitáltak egy fórumot is — autentikus megkérdezhetőkkel, levezető ri­porterrel —, ahogy ez már ilyen alkalmakkor dukál. Hát, picit döcögősen indult a dolog — esetenként az írásban be­nyújtott valamiről (nem kis fejtörést okozva a mikrofonvé­gen állónak) még azt sem lehetett teljes biztonsággal el­dönteni: állítás, kérdés, netán vitaserkentő javaslat. Azért be-becsúsztak izgalmas tudakozódások is! Mint pl.: a kö­zépfokú nyelvvizsga megléte-miért nem volt beszámítható a pedagógusok fizetési fokozatának (bértáblabesorolás) megállapításakor. A laikus eltöprenghet: tényleg, miért nem? Hiszen több­let tudást ismer el (markánsan mást, pluszt, mondjuk egy fizika szakos esetében, ha angol-jogsit abszolvált); olyat, amiből az adott suliban hiány van. Az viszont, aki netán egyetemet végzett orosz szakosként rekedt a pályán (mert­hogy kicsússzam a katedra — egyik fele legalábbis — aló­la), nagyon is a Művelődési és Közoktatási Minisztérium osztályvezetőjének a fenti kérdésre adott válaszával ért egyet. Valahogy így szólt. Igen, a közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga remek dolog. Legyen belőle minél több! De célszerű tudomásul venni végre: a vizsgadokumentum (feltéve, ha nem hamisítvány) idegen nyelvi ismeretet tanúsít, oktatási (tanítási) jogosít­ványt nem ad. Az idegennyelv-tanárság ugyanis — hiszik, nem hiszik — szakma, szebben mondva: hivatás. És ha e tekintetben minőségek mosódhatnak egybe, akkor nem a bizonyítványok megszerzésének mechanizmusán, hanem a szemléleten kell sürgősen változtatni. Kállai János I Páll Géza tárcája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom